Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-29 / 48. szám
2000. november 29. • 33. évfolyam 8 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin Sport _____________ Jó úton jár a magyar foci. A FIFA-elnök szerint nem szabad kiárusítani az utánpótlást. Riport______________ Sz űkén jelenleg 36 ház áll üresen, s ez a szám várhatóan a közeljövőben még q emelkedni fog. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. december 2-ától 8-áig A politikusokból eltűnt a nagyvonalúság - a nagyság Ej, ez az Amerika! Malinak István_____________ Ön állósodtak a kereszténydemokrata honatyák, s amikor Dzurinda első, érezhetően meglepetés szülte reagálását hallgatom, valami fura mellékízét érzem a dolognak. A kormányfő sértődött és arrogáns. A felelősségről, az ország érdekeiről, illetve mások felelőtlenségéről beszél-. Nem sokkal azután, hogy megválasztották az SDKÚ elnökének. Nem tudom, mit várt, mire számított a magukra valamit is adó politikusok részéről. Azt, hogy önként és fütyörészve beolvadnak, feladják önmagukat, pártjukat? Túl sok elnöki funkció egy embernek: a kormányé, az SDK-é, az SDKÚ-é. Átlagpolgár legyen a talpán, aki kitalálja, éppen melyik szónokol. A kormány stabilitása mindenekelőtt - mondja, s az ember némi iróniával arra gondol, hogy ha a szak- szervezeti főmufti székét is megszerezné, menten kitörne a társadalmi béke is. Hirtelen megvan a rnellékíz: Gaulieder esete a hözödöszövel. Azonnal rájövök, mekkora túlzás, de hát ez nem párhuzam, csak rnellékíz, elmúlik, mint a vasárnap délutáni álmosság. A szlovák tévécsatornák a kereszténydemokraták meg a Dzurinda-féle új unió képviselőinek nyilatkozatháborúját lökik, a nagy hírtelevíziókban ugyanezt teszik - hasonló hangnemben - Gore és Bush Floridába küldött jogászcsapatai. Anélkül, hogy az ember bármiféle párhuzamra gondolna a szlovák belpolitika egyre kilátástalanabb- nak tetsző zűrzavara és az amerikai elnökválasztás szappan- operába illő jelenetei között, arra mindenképpen érdemes felfigyelni, hogy az amerikai politikai kultúra mennyire hozzákor- csosul a kelet-európaihoz. Főleg az elmúlt három hét alatt tűnt ki mindez; ez az időszak többet ártott a főszereplők imázsának, mint a választást megelőző csaknem egyéves kampány minden sárdobálása. Igen nagy idő ez a Az új elnök majd nem mondhat ilyet, mert kiröhögik. három hét. Külön zamata a dolognak, hogy november 7-e óta már háromszor kellett úgy lapzártát tartanunk, hogy még nem volt ismert az új amerikai elnök neve, de ez akár magánügy is lehetne. Az USA nemzetközi tekintélyvesztése viszont nem az. Félreértés ne essék: igaz, hogy már az amerikaiakat is idegesí- tette-idegesíti a hercehurca, de ők valójában nem vesztesei semminek, sajátos mentalitásukkal mindenen túlteszik magukat. Az persze lehet kínos, hogy a kubai vezető banánköztársaságnak nevezi Amerikát, az orosz meg a kínai nyilatkozatokból csak úgy süt a káröröm, de az amerikai demokrácia nem került veszélybe, az amerikai gazdaság teljesítménye - és a tengerentúli polgár számára ez a mérvadó - nem ettől a cirkusztól függ. Amit sajnálni lehet: az amerikai politikusokból eltűnt a vagány- ság, a nagyvonalúság, vagyis a nagyság. 1960-ban Nixon is csak nagyon kis különbséggel vesztett Kennedyvel szemben. Nixon stábja is rengeteg bejelentést kapott választási csalásokról, de a vesztes fél az ország érdekeire hivatkozva nem kívánt bírósághoz fordulni. Nos, ezek után mindegy, ki lesz januártól a Fehér Ház új lakója, a lényeg, hogy az egyedüli szuperhatalom első emberének mandátumát, legitimitását bárki megkérdőjelezheti. Vegyük a legkézenfekvőbb példákat: ha az amerikai elnök a perui Fujimori vagy a szerb Milosevics tudomására hozta, hogy az általa megrendezett választások nem tekinthetők tisztának, annak volt politikai súlya, következménye. Az új amerikai elnök majd nem mondhat ilyet, mert kiröhögik. Gore és Bush ettől a politikai fegyvertől fosztotta meg a világot. Nem Amerikát, mert az amerikaiak fele el sem ment szavazni, nekik mindegy, ki az elnök. Ez a különbség az amerikai politika és mondjuk, a szlovák politika pitiánerei között. Az előbbiek ténykedését a nemzetközi élet is megsínyli. Az utóbbiakét csak mi. De nagyon. Vezércikk Illúziók, illuzionisták Kövespi Károly ___________ Bekövetkezni l átszik, amitől tartottunk. A kormány a koalíciós tanácsnak a Me- ciarék által kierőltetett és az elnök úr által szentesített, sikertelenre sikeredett népszavazás utáni első ülésén önelégülten konstatálta, hogy egér- utat nyert. A kormánypártok egyike sem vette ugyanis a fáradságot, hogy értékelje kétéves teljesítményét, hogy konkrét javaslatokkal álljon elő, hogyan lehetne a kormány munkáját eredményesebbé, hatékonyabbá tenni, beleértve az elkerülhetetlen személyi változásokat egy-egy tárca élén. A „minden nagyon szép, minden nagyon jó” struccpolitika tehát folytatódik. A veszély elmúlt, lehet tovább osztozkodni székeken, pozíciókon, feszíteni a választópolgár idegeit, aki a két éve beígért reformok pozitív hatását csökönyösen nem hajlandó tapasztalni, legfeljebb azt, hogy lassan, de biztosan felkopik az álla. Úgy tűnik, a lenézett és lesajnált polgárnak mégiscsak több esze van, mint politikus uraiméknak. Akar is változást, meg nem is. Míg a politikusok azon elmélkednek, sikerült-e lejáratni a népszavazás intézményét Szlovákiában, a polgár fényes tanúbizonyságát adta realitásérzékének: nem apátiáját és nemtörődömségét mutatta ki, hanem egyszerűen azt, hogy nem kívánja az előző garnitúrát. Ami értelemszerűen nem jelenti azt, hogy elégedett a jelenlegivel, és nincsenek fenntartásai vele szemben. Márpedig a kormány többsége ebben a hamis illúzióban ringatja magát. Az említett ülésen egyedül a Magyar Koalíció Pártja viselkedett ismét - és sokadszor - úriemberként: írásban tette le az asztalra értékelését. Ezek után joggal kérdezhetnénk: ki akar itt kilépni, avagy ki kit szeretne itt kiléptetni a kormányból? A kormány nagy része, ahelyett, hogy érezné az idő szorítását, s azon igyekezne, hogy a beígért reformokat minél előbb megvalósítsa, egyre vadabb kampányolásba kezdett a következő parlamenti választásokra. Megalakult az SDKÚ, a KDH ellenlépésként létrehozta külön parlamenti klubját, miközben mindenki azt bizonygatja: semmi gond, a kormány marad, a kormány egységes, megvan a konszenzus, ha pedig nincs meg, majd megszerzi, ha más nem, a hatalmon maradás közös érdeke. Közben pedig rohan az idő, a drága idő, amely egyre sürgetőbbé tenné az érdemi munkát. Nem véletlen, hogy a parlament „ezredévi utolsó” ülésszakának, amely kb. karácsonyig fog tartani, egyik sarkalatos pontja a költségvetés azaz a pénz körüli vita. A másik hatalmas előrelépés: a képviselők nem kapnak repülőgépet a jézuskától, hogy azon repüljenek haza az ünnepi asztal mellé. Holmi pisz- licsáré reformok, amelyek szinte semmire sem jók, csak arra, hogy végre lebontsák az államhatalmat, és biztosítsák az ország működését, ráérnek. Van még rájuk két teljes év. S talán még több. Mert érezhetően erre spekulál mindenki. A majdnem-referen- dum üzenetét a többség úgy értelmezte, hogy kis szerencsével két év múlva hasonló lesz a helyzet, a kisebbik rossz alternatívája 2002 őszén is automatikusan érvényesül. Ki más, ha nem mi? Meciar nem kell, az ellenzék veszekszik, szakadozik, Fico pártja sehol, a ZMOS és a szakszervezetek nem törnek az életünkre, külföldről meg nem lehet importálni harmadik utat és harmadik garnitúrát. Az illúzióknak azonban megvan az az ocs- mány természetük, hogy egyszer csak végük szakad, akárcsak a nyári közmunkáknak vagy az OECD-féle kirakatnak. Utóbbi ugyan legalább olyan stabilnak tűnik, akár Baco úr földbirtokossága vagy Poór és Rezes úr sérthetetlensége, de hogy mit takar a valóságban, s hogy mikor jön el az a boldog idő, amikor a polgár végre a bőrén érezheti régiója és saját sorsának jobbra fordulását, azt csak az illuzionisták tudják. Ha tudják, s ha egyáltalán érdekli őket. Macska-egér barátság TA SR/AP-felvétel
