Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-22 / 47. szám
10 2000. november 22. Kópé Gondolkodom, tehát... Emlékezz vissza a nyárra, és kösd össze az alábbi párokat: 1. strand 2. hátizsák 3. vízpart 4. sátor 5. játszótér a. táborozás b. fürdés c. túrázás d. mászóka e. horgászat Martti Haarvio A holló és a fájd Névnapját ünnepelte a holló az ingovány szélén. Tiszteletét tette, és sok szerencsét kívánt neki a fájd. A holló havas zsombékra rakta a finom névnapi eledelt: fagyott bogyót, magokat, rügyeket, a maga számára pedig kőlapra tálalta az ínycsiklandó egérpástétomot. Jóízűen fogyasztották az ünnepi eledelt, és itták rá a forrás tiszta vizét. Közben beszélgettek, elmesélték az erdei eseményeket. Mialatt vígan csevegtek, váratlanul odaszállt hozzájuk a hírhordó náthás varjú, és rekedt hangon rikácsolta:- Hej, ember jár az erdőben nyíllal a kezében!- Klong - szólt a holló -, az ember félelmetes állat.- Ke-ke-ke - nevetett hetykén a fájd -, én egy csöppet se félek tőle, tegnap se féltem a vadaktól.- Klong - szólt a holló -, bújjunk el! Közben odaért az erdész, és rájuk fogta nyilát.- Ke-ke-ke - kiáltott a fájd -, csak ide lőj, én nem félek tőled!- Jaj, én elbújok - riadt meg a holló, s a bokor mögé repült. A nyíl egyenesen a fajdra szállt, s az holtan hullt le az ünnepi lakoma mellé.- Klong, klong - sírt a holló -, pedig idős volt, bölcs volt, s hozzá a neve napját is ünnepelte. Szabó Zoltán fordítása A tengerszem titka Van a Székelyföldnek egy titokzatos völgye, ahol a madárfüttyön és az örökké csevegő zuhatagon kívül semmi sem töri meg a csöndet. Itt nem irtja fejsze a százados fákat, a vadat nem hajszolja vadász. A kidőlő fák helyén új fák sarjadnak, nyújtózkodnak a sziporkázó csillagok felé, soha senki nem veszi őket számba. A völgy fölé magasló kerek hegy tetején vörösbarna bo- zontú fű nőtte be a földet, sötétzöld moha közül saija- dozott ki, fehér indájú halo- vány virágok tekerőznek rá. Aki a mohára lép, hogy szakítson egyet a különös virágokból, annak a lába alatt megsüpped a föld, mert hiszen nem is föld az, hanem víz tükrén ingadozó sűrű szövevény, mely zöld szakál- lú hálós hínárkötelekkel feneketlen mélységbe rántja a vakmerőt, s az úgy eltűnik, hogy még buborék sem száll fel utána. Ha valaki a túlsó hegy ormáról nézi a kerek hegyen vöröslő veszélyes mezőt, úgy látja, mintha száz meg száz kéken ragyogó szem pillantana rá: a csalóka mezőn száz meg száz aprócska tengerszem csillog. Túl az erdőn, túl a hegyen, óriás hegyektől körülvéve van egy másik tengerszem, a Szent Anna-tó. Hajdan ez a tó is, meg az a másik Is, ott fenn a kerek hegy tetején, a vízitündérek országa volt. A zöld szakállú vízikirály gyékénytutajon kievezett a partra aranyhajú lányaival, és a hüvelyknyi tündérkék egész délutánokon át eljátszadoztak a meleg napfényben: hintáztak a faleveleken, elbújtak a harangvirágok kelyhében, onnan kukucskáltak elő, hősi csatákat vívtak a harcias tücskökkel, meglovagolták a pávaszemes pillangót, csigahéj fésűkkel fésülgették aranyhajukat, harmatban fürödtek, nefelejcsszirommal törülköztek, és olyan szépen daloltak, hogy hallatára még a madárkák is elcsöndesedtek, hogy tanuljanak tőlük. Egyszer azonban emberek érkeztek a tó partjára. Erős hangjuk, kíméletlen léptük fölverte a tavi csendet. Templomot építettek a tó mellé, erős szavú harangot húztak fel a toronyba, és a harangzúgás elriasztotta a zöld szakállú vízikirályt és aranyhajú tündérkéit. Mióta megszólalt a harang, a tündérkék nem mertek kiszállni a Szent Anna-tó partjára, hogy ott játszadozzanak, az öreg vízikirály gyékénytutaja sem szállt fel többé a tófenékről; az öreg zöld szakállú a tündérlánykákkal együtt elvándorolt a Szent Anna-tó vizéből, valamennyien fölhúzódtak a kerek hegy tetején levő tóba. De mert a harangszó oda is fölhallatszott, a tündérkék apró vízigyökerekből, hínárból, folyondárból sűrű takarót szőttek a tó tükrére. A szövedék évről évre vastagodott, moh benőtte, fű fölverte, lassanként olyanná lett, mint a mező, csakhogy a füvek gyökerei a víz mélyébe ágaztak le. A csodálatos szövevényen itt is, ott is gömbölyű ablakokat nyitottak a szorgos tündérkék, hogy időnként mégis kikandikálReich Károly rajza hassanak a világba, és hogy a napsugár átmelegíthesse a vizet. Ezeket az aprócska ablakokat sohasem nőtte be a vörösbarna bozontú fű, úgy csillognak a napfényben, mint megannyi tiszta kék szem. Várak - legendák Az alkudozó Zsigmond király Nagy gondban főtt Zsigmond király feje szép Buda várában, a Friss-palotában: ismét pénzzavar gyötörte, mint már annyiszor. Hatalmas volt a birodalma, de minél inkább igyekezett tágítani az országa határait, annál több baja támadt alattvalóival. Egyre számosabb lázongót kellett levernie, így a háborúk sok pénzbe kerültek. De könnyű kezű asszony volt a felesége, Borbála királyné is. Az tudta csak szórni a pénzt! Pedig félje sűrűn ajándékozott neki várakat s a várakkal együtt birtokokat, hogy ne zsörtölődjön örökké. Lám, csak nemrégen adta zálogba Zsigmond király a tizenhat szepesi várost a lengyel királynak, s már azon törte a fejét, mivel tömje be a királyi kamara pénzeszacskóján a szakadást. Belső embereit hívatta maga elé:- Nosza, híveim, fakasszatok új aranyforrásokat! Szálltak a küldöttek az ország négy sarka felé, s hol ennek a várnak, hol annak a kastélynak pincéjéből, padlásáról, titkos rejtekhelyéről keresték elő a poros okmányokat, családi pörök, régi örökségek, testvéri osztozkodások bizonyítékait. Mindezt azért, hogy a régi pörök, vitatkozások nyomán nem ü- letné-e némi jutalom a királyi kincstárt. Nagy volt a meglepetése a Hunt-Pázmán nemből való Vajdai Demeter veszprémi — püspöknek és három unokaöccsének, Derzsnek, Lukácsnak, Demeternek, mikor maga elé rendelte őket a király:- Tudjátok-e, merre találódik Csábrág vára? Derzsnek derengett valami:- Valahol Hont megyében, Nógráddal határos.- Helyesen mondod - bólintott a király -, nekem is így jelentették a koncellátjaim.- Valaha a mi atyáinké volt - vette át a szót a püspök -, több mint száz esztendeje ennek. Ez a Csábrág vár ott fönn, a korponai hegyek között örökké testvéri viszálykodás színtere volt. S akit jog szerint illetett volna, a mi dédatyánkat, saját testvérei kergették ki onnan. Börtönbe is zárták egész háza népével, gyermekeivel, a mi elődeinkkel együtt. Utána minden ingóságukat felprédálták. Földönfutóvá lett dédapánk kérte ugyan Kun László királyt, ítélje családjának vissza a jogos tulajdont. A király vissza is ítélte, de a hűtlen rokonok soha a várat vissza nem adták, ma is az övék. László király haragudott, de nem volt ereje visszaadni a várat. De miért kérded ezt, királyunk? - Ha valaki hűtlenségbe esett az egyik király ellen, jogos, hogy a királyi utód megtorolja a bűnt, kiköszörülje a csorbát. Visszaadom nektek Csábrágot. A püspöknek és öccseinek elállt a lélegzetük. Erre nem számítottak.- Hogyan gondolod, király úr? -kérdezte a püspök. - Ádáz testvérharc törne ki, ha felhánytorgatnánk egymásnak az ősök gaztetteit. A király legyintett.- Mennyit ér meg nektek Csábrág vára? A püspöknek s három unokaöccsének elméje azonnal megvilágosodék. íme, a király kereskedni akar, méghozzá idegen jószággal. Demeter püspök a vállát vono- gatta. Tanácstalanul meredtek egymásra az öcsök is. Gazdag püspökség volt ugyan a veszprémi püspökség, a veszprémi püspök joga volt, hogy a királynét megkoronázza, most mégis óvatosnak kellett lenniük, hiszen ez nem más, mint alku.- Várat adjak helyette, király úr, vagy pénzt?- Pénzt - mondta a király hadat viselek a husziták ellen, kell a pénz.- Engedd, hogy ezt megbeszéljük, uram, parancsod váratlanuljött.- Nem parancs, csak kérés - simította meg szakállát Zsigmond, de mindnyájan tudták, hogy ez bizony parancs. Még meg sem gyújtották a fáklyákat a Friss-palotában, amikor Demeter püspök újra jelentkezett.- Ötezer aranydukát, ötezer ezüstgaras, uram! - mondta.- Hatezer - felelte Zsigmond, mert tudta, hogy ahol öt van, akad hat is. Ezt az ezret aztán felezték, így alkudtak meg Csábrág várára, tulajdonára azok háta mögött, akik éppen benn ültek a várban. Nagy lön a haragjuk, bosszúságuk az éppen benn ülőknek, amikor egy borús őszi napon megjelentek a kapuk előtt a király emberei, s felmutatták az írást: Csábrág vára nem az övék, hanem visszakerült a rég elholt tulajdonosok dédunokáinak kezébe. Rohantak ők is a királyhoz. De már nem Budára, hanem Prága várába, mert éppen ott tartózkodott Luxemburg Zsigmond király.- Mit tettél velünk, nagyurunk?! Földönfutók levénk. Kiebrudaltak a rokonok.- Csak az igazságot tettem helyre - felelte a király -, helyrehoztam azt, amit őseitek vétettek. Dehát ti se szenvedjetek éhkoppot. Mit ér nektek a szomszédos Bozók vára? - Leesett a Hunt- Pázmán-utódok álla.- Az nem a miénk, hanem a premontrei atyáké.- Azt adom nektek, foglaljátok el. De a jogos csere pénzt kíván! Mit adtok Bozókért? Ezek hamar válaszoltak, nem volt vesztenivalójuk.- Ezer aranyat, ezer ezüstöt.- Kétezer - felelte Zsigmond és tíz páncélos vitéz, mert hallom, jó gyetvai legényeitek vannak lóra ültetve! így húzott le két bőrt a Hunt-Pázmánok juháról jó Zsigmond király.
