Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-22 / 47. szám
2000, november 22. * 33. évfolyam 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin Riport __________ Há rom év múlva derül ki, hogy az évszázad szürete volt-e Tokaj- Hegyalján. 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. november 25-étől december 1-jéig Sport_______________ Őszi F erenc Narancsik Sándor legremény- teljesebb trónkövetelője a honi erősportban. Meddig kell még a kisebbik rosszat választani? Pocsolyák ideje Buchlovics Péter- Modd, mi a fenéről lehet itt egyáltalán lekésni? - teszi fel a filozofikus kérdést barátom egy esztergomi presszóban, amikor már vagy jó húsz percig elemeztük a magyarországi politikai helyzetet, de a csömör torkunkra forrasztotta a szót. - Tudod mit, gyere át velem a kompon, nézz körül nálunk, a kezedbe adok egypár újságot is, elviszlek egy-két faluba, kisvárosba. Meglátjuk, ezek után“ lesz-e még kedved nyavalyogni. - Némán bólint, kétségbeesett vi- gyorral, mint aki tudja, mi vár rá a túloldalon. Állunk a kompon, nézzük Párkány szocreál panorámáját, mintha most látnánk először pusztulását. - Esztergom is már csak történelmi díszlet, nyugodj meg. Persze tőletek biztos jó ránézni - mormogja Tamás. Bólogatok. - Az jó, hogy lesz ez a híd, csak addigra éhen halunk, nemhogy még utazni lenne kedvünk - vakkantom oda kikötéskor. A fiatal történész szemében cinikus fény villan: - Ne siránkozz, majd hozok neked Pestről könyveket. Bár élni ott sem lehet, csak az esélyek nagyobbak - teszi hozzá. - Élni mindenhol lehet, de itt már nincs mit csonkolni - vetem oda dühösen. - Ne fárassz, inkább stoppoljunk - így a válasz. Zuhogó esőben tesznek ki egy kocsma előtt, valahol Párkány és ZSeliz között. Afféle klasszikus pokoljáró: áporodott sörszag, mocskosán ragadó műanyag térítők, ordító kétkazettás magnó a roxorvasakból forrasztott, műcsipkés polcon, bar- nult művirágok koszos hamutartók tövében. A szomszéd asztalnál épp azt vitatják meg: mekkora kamu és alibi az új segélyelosztási rendszer, kinek jár csak 1700, és kinek 3000, kit hogy csaptak ki és be az „új földesurak”, visszatér-e Meciar november után, vagy sem. Lerongyolódott, többgyerekes családapák szitkozódnak a semmibe, a tévében ordít a Luzmería, seJó, hogy lesz ez a híd, csak addigra éhen halunk. hova se kellő érettségizettek tömik apróval a játékautomatákat. Zajlik az élet. Arról is parázs szócsata folyik, hogy érdemes-e egyáltalán szőlőt termeszteni, hogy a villanyszámlára sincs pénz, hogy már szajréz- ni sem lehet, mert már nincs mit. Hogy ki a jó magyar és a rossz szlovák, ki a jó szlovák, de az nincs, ki nézte á kapudöntőt, és ki verte el a Nikében az utolsó fillérjét is. Hogy már megint kitoltak velük, és ezen a referendum csődje sem segít. Akit többszörösen megaláztak, attól ne várjunk türelmet. Hogy a köZmegegyezéses cinizmust és a kirakatreformot már nem lehet túlélni. Hogy ki volt az ügyesebb: aki idejekorán kivette a földjét és a gépeket a téesz- ből, vagy az, aki még mindig bízik a tulajdonjegyei értékében és készpénzre válthatóságában. Hogy már megint ki a büdös zsellér, és ki a piszok kulák. Meciar hazudik - ez a vita konklúziója, és én megint a reményre gondolok, naivan. De azért az mondom: Szlovákiában a politika még mindig az egzisztenciálisan kiszolgáltatottak manipulálhatóságából indul ki. - Én is elvihetlek Északkelet-Magyarországra, netán az Alföldre - bök a vál- lamra Tamás, majd hozzáteszi: - Ez nekem való hely. - Nem szafarira hoztalak! - horkanok fel. - Nocsak, olvastál Kitten- bergert és Széchenyi Zsigmon- dot? - pimaszkodik. - Váltsunk kocsmát - javaslom kőarccal. - Nekünk is mindig kampányszerűen mondják meg, hogy ki a jó magyar - szakad ki Tamásból egy pocsolya közepén, a viharvert kocsma előtt. - Meddig kell még a kisebbik rosszat választani?! - sziszegem, éppúgy a tócsa közepén. - Választani mindig kell, de ezzel is visszaélnek - kontrázik a barátom. - Akinek a papája zsidó, a mamája roma, és ő maga homokos, az jobb, ha meg sem születik - mondanám én, de nem tudom, mert megnyílna alattam az aszfalt, elnyelne a föld, és akkor ki intené le az első autót? - Ember légy, a mindenségit, a többi nem rajtad múlik! - De ezt nem is a barátom mondta. És hazaértünk a novemberi latyakban. Afrikában is enyhe a november. Nigerben egy francia tervező karibi stílusú modelljeit mutatták be. tasR/AP-feivétei Vezércikk Cirkusz után cirkuszok Kövesdi Károly ____________ Ut ána vagyunk a nagy népi banzájnak, a negyedik érvénytelen szlovákiai népszavazásnak, amelyen eldőlt, hogy a polgároknak mindössze egyötöde szeretne idő előtti választásokat. Abban senki sem kételkedett, hogy Meciarék újabb előre menekülési manővere fiaskóval végződik, ám a választási preferenciákat tekintve az eredmény így is kissé meglepő volt, hiszen kiderült, hogy a HZDS-SNS-SMER társaság együttesen sem lenne képes egy nyerő csapatot felállítani. Tömören összefoglalva úgy is fogalmazhatnánk, hogy a referendum Malíková és Fico teljes, Meciar részleges leégéséről szólt, mégis csak Meciar bujdosik azóta. Talán az útlevelét keresi. Persze ez a nóta nem ugyanaz, mint egy parlamenti választás. Tudja ezt a kormánykoalíció is, amely nagyot sóhajtva nyugodtan hátradőlhetne, ha tehetné. Nem teheti, mert körmére égtek a teendők, hiszen minden fontos döntést a referendum utánra halasztott. Az ember azt hihetné, most már nekilátnak a munkának, és éjt nappallá téve hozzák a jobbnál jobb törvényeket; megoldják végre az alkotmány, a közigazgatás kérdését (ami nyugati szomszédainknál csodálatos természetességgel zajlik), elszámolnak a választási ciklus első felének eredményeivel (és eredménytelenségével), aztán in médiás rés... A koalíció azonban nem tud megszabadulni önmaga árnyékától. Sőt fokozott intenzitással folyik a lövészárkok ásása. Hamzík például Dzurindára lőtt ki egy sorozatot, állítva, hogy gyengekezű a kormányfő, Dzurindának a maga SDKÚ-jával is meggyűlik a baja, hiszen máris két platformra szakadt, a Budaj-Svec tandem pedig elkezdte bekerítő hadműveletét a liberális politikusok megszerzésére. Az egész cirkuszban talán az a legbiztatóbb, hogy most már nemcsak az MKP szeretné Koncos földművelésügyi minisztert a kormányon kívül látni, de a zöldek is, akiknek szava ugyan keveset nyom a latban, de mindenesetre növekszik a tábor, amely a legposztkommunistább miniszter menesztését óhajtja. Mindenesetre valóban izgalmas lenne megérni, hogyan magyarázza az SDL, hogy minisztere mindent elkövet a kormányprogram elsza- botálásáért, hogy tudtával és jóváhagyásával irtják az erdőt a Tátrai Nemzeti Parkban (amiért normális országokban börtön, nem pedig miniszteri szék jár), hogy a nevesítetlen földek kérdését ne is említsük. Szóval ez az aprócska kis vízválasztó, vagy inkább erecske, amit a nép-nem-szavazás jelentett, semmire sem volt jó, azonkívül, hogy százhatvanmillió korona hiányozni fog valahol. Leginkább a mi pénztárcánkban, mert nem kétséges, hogy bevasalják rajtunk. Azért ne kekeckedjünk, mert lehetséges, hogy néhány nap alatt megerősödik a korona árfolyama, sűrűsödnek a bajmóci esős találkozók, lehet, hogy még több templomba húznak fel européer harangokat, és még több cigány rendész lesz a kassai Luník IX. lakótelepen. S még történik ez meg az. A lényeget tekintve azonban egyre elképesztőbb dolgok zajlanak. Mindezek csúcsán, mint a Mont Blanc-on ajég, ott tündököl a kormánynak az az elképzelése, hogy a külföldi nagybefektetők nem tíz, csak öt év adómentességet kapnak. A pénzügyminiszter biztosan meg tudná magyarázni, miért van szükség a külföldi tőke adóira, arra azonban az egész kormány bája kevés lesz, hogy visszaédesgesse a félúton megállt vagy a Szlovákiába tartó vonatokra fel sem gallyazott tőkéseket, akik az úri becsületszót többre tartják a törvény betűjénél. Lehet, hogy egyesek megtalálják a kiskapukat, ki- könyöklik a magukét, de hogy mekkora korrupciós lavina elindítója lehet ez az újabb toto- jázás, annak legkevésbé Schmögnerová a megmondhatója. Egyszóval a karaván halad, miközben tovább folyik a harc a bársonyszékekért. Két évig legalábbis. Csak aztán pofára ne essünk.
