Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-15 / 46. szám
4 2000. november 15. Háttér Nem volt még példa arra, hogy a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása után ne legyen világos, ki az új elnök Önmagukat sokkoló amerikaiak Vajon kinek jut a legzsírosabb falat? TA SR/AP-felvételek Soha ekkora zűrzavart, soha ekkora „drámát” nem éltek meg a tengerentúliak az elnökválasztás kapcsán. Nem volt még példa arra, hogy a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása után ne legyen világos, ki az új elnök. A nyomdai tűrőképesség végső határáig kitoltuk a lapzártát, abban reménykedve, hogy sikerül kivárni az elnöki bársonyszék sorsát eldöntő floridai újraszámlálás eredményét. De eredmény még a múlt pénteken sem volt, sőt bejelentették: e hét péntekéig is eltarthat a külföldről levélben érkező szavazatok összeszámlálása, addig „biztosan” nem lesz új elnök. Közben szaporodtak a botrányok, mértékadó amerikai lapok pedig óvtak attól, hogy egyesek megkérdőjelezzék az amerikai demokráciát, s hangsúlyozták az alkotmányos válság elkerülésének fontosságát. Megfigyelők úgy vélik, bárki legyen is az új elnök, nem lesz abban a helyzetben, hogy kikezdhetetlen mandátumot tudjon maga mögött, s mint a The Times írta: „zavarba ejtően törékeny politikusként lép majd hivatalba”. Hozzátéve, hogy ez különösen George W. Bush esetében igaz, aki országos összesítésben nyilvánvalóan kevesebb szavazatot kapott Al Gore-nál, ezért ha Bush kerülne ki győztesként, ő lenne az USA első elnöke 1888 óta, aki úgy került hivatalba, hogy elvesztette a szavazatok többségét. Több idejük maradt a szakértőknek is arra, hogy élesedő hangnemű cikkket írjanak arról, ki lenne a jobb elnök. Európa inkább azt szeretné, ha január 20-án Gore foglalná el a Fehér Házat. De hát Amerika az amerikai logika szerint működik, s ami még fontosabb: az amerikai értékrend alapján. Európában Gore azért lett volna nyerő, mert sok tekintetben összehasonlíthatatlanul felkészültebb, tapasztaltabb, másrészt - és ez lett volna a döntő - azért, mert ő lehetett volna a biztosíték arra, hogy folytatódik az amerikai gazdaság nyolc éve töreúen fejlődése. De az amerikai polgár - talán éppen a jól menő gazdaság miatt Gore-t inkább elismerik, Busht inkább szeretik az emberek. megengedheti magának, hogy ne ezeket a kritériumokat tartsa elsődlegesnek. A többség úgy véli, a gazdaság fellendülése vagy hanyatlása nem attól függ, hogy ki az elnök: Ifjabb Bush, akinek talán nehezebb volt kitörnie a papa árnyékából, mint Gore-nak a Clintonéból, pontosan úgy viselkedik, mint az ádag amerikai, mint a fiúk egyike a sarki kocsmából. Szavai őszintének tűnnek, a hagyományos konzervatív értékek, elsősorban a családközpontúság fontosságát hangsúlyozza. Ezzel szemben Gore a tipikus úrigyerek benyomását kelti: nagy tudású, de kissé visszafogott, kissé sótlan - hiába próbálták a kampányfinisben átszabni az egyéniségét -, kissé tartózkodó, kissé távoli. A kampányban túl gyakran változtatottváltoztattak az imázsán. Talán igaza volt annak a kommentátornak, aki szerint Al Gore-t inkább elismerik, Busht inkább szeretik az emberek. Nem ártott neki a hajrára időzített médiabomba sem, hogy 24 éve ittas vezetésért letartóztatták. Szeptemberben nagy botrányt kavart azzal, hogy egy nagygyűlésen Dick Cheneyhez fordulva első osztályú seggfejnek nevezte a New York Times egyik újságíróját, de nem vette észre, hogy a mikrofon be van kapcsolva, s szavait a közönség is hallja. Azt is írták a lapok, hogy nehezen birkózik meg az olvasás tudományával, beszédeit inkább bemagolja, mert ha írott szöveget olvas fel, nevetséges hibákat vét. Úgy látszik, inkább használt neki, mint ártott, hogy bevallotta: korábban elég erősen ivott, de a negyvenedik születésnapján megfogadta, többé egy kortyot sem... Gore-nak nem voltak említésre méltó bűnei, ifjúkori kilengései. Ennek ellenére tagadhatatlanul vannak közös vonásaik, hogy a politikáról már ne is beszéljünk. Európában megfigyelhető a szociáldemokrata típusú pártok és a hagyományos jobboldal közeledése valamiféle centrum felé, az utóbbi években éppígy az USA-ra is jellemző a demokraták és a konzervatívok közötti markáns különbségek elmosódása. Gore és Bush programjának alapvető céljai azonosak. A belpolitikában mindketten jólétet, gazdag országot ígérnek, csak egy kicsit másképp akarják. A külpolitikában mindketten meg akarják őrizni az USA szuperhatalmi státusát, befolyását, csak egy kicsit más hangsúlyokkal. Persze lehet terjedelmes elemzéseket gyártani arról, hogy egyik vagy másik külpolitikai koncepció milyen változásokat indíthat el a nemzetközi politikában, de az biztos, hogy ez nem befolyásolta az amerikai választókat, számukra sosem volt döntő szempont a nemzetközi politika. Ezt idősebb George Bush tudja a legjobban, akinek a nevéhez olyan hőstettek fűződnek, mint a Szovjetunió felszámolása és az Öböl-háború megnyerése, s ezt követően mégis alulmaradt egy Bili Clinton nevű ismeretlen vidéki fiúval szemben. De az sem mondható, hogy a belpolitikai programok játszották a döntő szerepet, hiszen a makrogazdasági mutatókhoz ott éppoly kevésbé értenek az emberek, mint nálunk, ami pedig a szépen hangzó szociálpolitikai ígéreteket illeti, talán a Gore által meghirdetettek célozták meg a szélesebb tömegeket. Valószínű, hogy a választók többsége inkább a személyiség, a szimpátia alapján döntött. Talán abban a banális megállapításban is van valami, miszerint sokan gondolták úgy, hogy a nyolcévi demokrata kormányzás után ideje lesz váltam. De ez sem teljesen igaz, hiszen a felmérések szerint ha Clinton újra indulhatott volna, akkor biztosan nyeri a választásokat, mert az amerikaiak több mint hatvan százaléka támogatja,- tekintet nélkül a botrányos nőügyeire. Nemcsak az derül ki a választási statisztikákból, hogy alig láttak az emberek különbséget Bush és Gore között, hanem az is, hogy az amerikaiaknak csaknem a felét teljesen hidegen hagyja a politika, úgy érzik, semmilyen befolyással sincs mindennapi életükre az, hogy ki lakik a Fehér Házban. Ez utóbbinak a szlovák külpolitikára is csak nagyon áttételes hatása lehet: Igaz, Bush a nyilvánosság előtt összekeverte Szlovákiát Szlovéniával, de azóta talán megtanulta a két kis európai országocska nevét. Az mindenesetre dicséretet érdemel, hogy ifj. Bush közismert külpolitikai hiányosságait ellensúlyozandó igazi szaktekintélyekből álló csapatot verbuvált maga köré. Alelnökjelöltje, a hatvanadik életévébe lépett Dick Cheney védelmi miniszter, a színes bőrű, rendkívül népszerű Colin Powell kiszemelt külügyminisztere pedig vezérkari főnök volt akkor, amikor a papa megnyerte az Öböl-háborút. Pozsony számára is jó hír, hogy mindkét elnökjelölt a NATO további bővítésének híve; kevésbé, hogy bizonyos jelzések arra utalnak: a Bush-csapat talán keményebben megkövetelné a kritériumok teljesítését. Az európai fővárosokban pedig talán azért örültek volna inkább Gore győzelmének, mert Bush szerint az európai biztonsági kérdésekben maguknak az európaiaknak kell nagyobb felelősséget és szerepet vállalniuk. Nem véletlenül mondta Bush egyik kampánybeszédében - szakértői azonnal megpróbálták tompítani szavainak élét -, hogy fokozatosan ki kellene vonni a Balkánról az amerikai csapatokat. És még Moszkva is inkább Gore-nak örülne - tekintet nélkül arra, hogy az első kommentárok ennek az ellenkezőjét állították -, hiszen a republikánus tábor mindig is élesebben bírálta a Kremlt a csecsen háború miatt, mint a Jelcinnek, majd pedig Putyinnak szinte ga- zsuláló Clinton-kormányzat. Az oldal anyagát írta és Elnöknéből szenátor - és utána? November hetedikén nemcsak elnökválasztás volt az USA- ban. Újraválasztották a 435 tagú képviselőházat, a 100 szenátusi helyből pedig 34-et osztottak újra. Ezenkívül az 50 tagállamból 11-ben választottak új kormányzót. A legnagyobb figyelem a szenátusi helyekért folyó csatát kísérte, hiszen ott szállt ringbe a visz- szavonuló Patrick Moynihan demokrata szenátor megüresedett székéért Hillary Rodham Clinton - és győzött. Az USA történetében ő az első First Lady, akiből szenátor lett. Hillary 56 százalékot kapott, ellenfele, a republikánus Rick Lazio csak 43-at. A céltudatos, kemény, kiváló jogász hírében álló Hillary igazából akkor lett népszerű, amikor férjének nőügyein, a Monica Lewinsky által tálalt sztorikon csámcsogott a világ. Tény, hogy nem volt könnyű dolga, de méltósággal viselte el a feleség számára nagyon megalázó helyzeteket. A női szolidaritás, no meg az ötszáz napos kampány, amelyet New York államban a First Lady folytatott, meghozta gyümölcsét - a nők 58 százaléka szavazott rá. De az is sokat elárul, hogy a feketék 91, a spanyol-amerikaiak 85 százaléka szintén rá voksolt - női érzékenységgel sokkal hitelesebben tudta szociális programját elfogadtatni, mint ellenfele. Nem titok, hiszen maga Hillary sem zárja ki a lehetőséget, hogy a szenáto- ri bársonyszék csak ugródeszka lehet, s négy vagy nyolc év múlva az elnöki posztot is megpályázza. Ezzel ismét történelmet írna, hát még ha sikerülne is neki! A Monica- ügyek idején sokan azt jósolták, amint letelik Bili elnöki mandátuma, Hillary el fog válni tőle. Nos, lehet, hogy éppen Hillary politikai ambíciói mentik meg ezt a házasságot - elvált asszonyként kisebbek lennének az esélyei, a család- szerető amerikaiak elfordulnának tőle. Bili eddig teljes mellszélességgel támogatta neje politikai karrierjét. Hillary mostani győzelmét örömében TA SR/AP-felvétel megkönnyezte. „Boldog vagyok, és hálás neki” - mondta az Egyesült Államok hivatalban levő elnöke. Választási érdekességek Semmi sem lehetetlen Ma már elavultnak tűnik az amerikai választási rendszer, ők viszont ragaszkodnak hozzá. Normális körülmények között nincs is vele semmi baj, azt leszámítva, hogy szokatlan és bonyolult, hátránya igazából csak a mostanihoz hasonló kiélezett helyzetben mutatkozik meg. Hosszadalmas párton belüli kampányharc vezet el már a pártkonvenciókig is. Ezeken dől el, hogy az adott pártnak ki lesz az elnökjelöltje, s csak ezt követően kezdődik az országos elnökválasztási kampány. A szavazók nem közvetlenül az elnökjelöltre adják voksukat, hanem az ún. elektorokra szavaznak, azokra a megbízottakra, akik majd az elnököt megválasztják. Minden állam a népesség számának megfelelő arányban választ elektort, vagyis a kis államok kevesebbet, a nagyok többet - az elnökjelöltek ezért elsősorban a nagy államokat célozzák meg kampányaikkal. Ugyanis nem az arányosság elve érvényesül, hanem a győztes mindent visz, tehát az az elnökjelölt kapja az összes elektort, akire többen voksoltak. Elméletileg egy-két szavazattöbbséggel az adott állam összes elektorát meg lehet szerezni. Az elektori rendszernek tudható be az a furcsaság is, hogy nem feltétlenül az lesz az elnök, aki országosan a legtöbb voksot kapta. Ezért érezhetik most úgy a floridaiak, hogy az ő kezükben van a Fehér Ház kulcsa, hiszen az itteni 25 elektor megszerzése dönt az elnöki posztról. (A legtöbb elektort adó államok sorában Florida a negyedik. Az elektori testület 538 tagú, tehát a győzelemhez minimum 270 elektori szavazatra van szükség.) Az első szavazat- számlálás után kiderült, Bush csupán kb. 1700 szavazattal kapott itt többet Gore-nál. A törvény szerint abban az esetben, ha a két jelölt közötti különbség nem haladja meg a 0,5 százalékot, a szavazatokat újra kell számolni. Ráadásul a minimális különbség miatt meg kell várni a külföldről levélben feladott szavazatokat is. *** A mostanihoz hasonló rendkívül szoros választási küzdelem 1800-ban folyt, amikor Thomas Jefferson is, Aaron Burr is 73 elektori szavazatot kapott. A legnagyobb arányt! győzelmet pedig Franklin Delano Roosevelt aratta 1936- ban: 523 elektori szavazatot szerzett Alfréd Landon 8 elektorával szemben. *** Idén a választásra jogosultaknak csaknem a fele nem ment el szavazni, hiszen a részvételi arány országos átlagban 51 százalékos volt. Ez valamivel jobb az 1996-os 49 százaléknál, de messze elmarad az 1960-as adattól, amikor Kennedy szintén szoros versenyben, de 62,8 százalékos részvételi arány mellett győzte le Nixont. Azóta a részvételi arány lassan, de biztosan csökken. A republikánusok a száztagú szenátus egyharmadának újraválasztása után is megőrizték a testületben minimális előnyüket. Nemcsak az számít szenzációnak, hogy Hillary Clinton First Ladyként lett szenátor. Sokan furcsállották és bírálták is, hogy Joe Lieberman - Gore alelnökje- löltjeként - is indult Connecticutban a szenátori székért. Liebermant természetesen újraválasztották. Megőrizte szenátori székét Massachusettsben Edward Kennedy, a néhai Kennedy elnök öccse is. Edward Kennedy már 38 éve tagja a törvényhozás felsőházának, hiszen 1962 óta minden alkalommal megnyerte a választást. Rekordnak számító összeget, 60 millió dollárt költött saját kampányára New Yerseyben Jón Corzine. Sikerült is legyőznie republikánus kihívóját, Bob Franks képviselőt, aki mindössze ötmilliót tudott kampánycélokra fordítani. De a legnagyobb szenzáció: szenátusi helyhez jutott egy halott is. Mel Carnahan, Missouri demokrata párti kormányzója októberben repülőgép-szerencsétlenség áldozata lett, de addigra lejárt a jelöltség visszavonásának határideje. Carnahan székét a felesége foglalja el.
