Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-11-15 / 46. szám
Vasárnap 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin . november 15. • 33. évfolyam Riport Kisszelmencet és Nagyszelmencet 1945-ben szögesdrót kerítéssel választot-Q ták ketté. O Schumacher huszonegy esztendő elteltével szerzett Forma-l-es vb-elsőséget s~ a Ferrari számára. -LD Jegyzet a varázslatról és a realitásról Szedtük a bodzát Csanda Gábor ______________ Sz edtük a bodzát, van vagy huszonöt éve. A termését; két koronát adtak kilójáért. Honnan jött az ötlet, fene tudja, de a kivitelezése minden képzeletet felülmúlt: azon a nyáron mást se tettünk: bodzát szedtünk. Halászni se jártunk, verebekre se, a nádasba se. Hosszan sorolhatnám, mi mindent nem csináltunk csak azért, mert szedtük a bodzát. Mindenki tiszta lappal indult, senkinek nem volt előnye, nem számított, hogy valaki jobban ismerte a vidéket, más meg kevésbé; azt, hogy hol mindenütt terem bodza, senki sem tudta előre, a bodzaszedés szabadalmaztatása pedig akkortájt egyikünkben sem merült fel. Ez utóbbi tényt azért kell hangsúlyoznom, mert én, lévén „városi”, aki csak a nyarat meg a telet töltöttem falun, kissé kívülállónak számítottam. Hol ezzel, hol azzal szedtem a bodzát, merthogy nem jó az embernek egyedül - bodzát szedni se. És furcsamód azzal szoktam össze (nevezzük KZ-nak), akitől addig, ha félni nem féltem is, de tartottam. A falu leghírhedtebb kölke volt, afféle vezéregyéniség. KZ-val barátkozni iker ajándék volt, emberízű és felemás; mert amennyiben védelmet nyújtott, másrészt annyiban volt kiszámíthatatlan is. Hogy mégis ket- ' tesben indultunk el otthonról, jártuk a határt, s tértünk este, fáradtan haza, zsebünkben a pénzzel, az nekem akkor a legnagyobb csoda volt, varázslat. Tartoztam valahová, befogadtak, számba vettek. De ami együvé tartozásunkat számomra nemcsak megpecsételte, hanem egyszersmind értelmet is adott neki, az volt, hogy KZ-nak szüksége volt rám. Nem mintha nélkülem nem tudott volna bodzát szedni, ezt még huszonöt év távlatából sem gondolom. De valamiképp tudtuk (tudta?), éreztük (érezte?), hogy az nem ugyanaz. Együtt utaztunk a hajón - ma így mondanám^ Csak ami van, annak van bokra. Emlékszem, valamelyikünk mindig észrevette a bokrot, a sokszor túlontúl magasat, s akkor ordítozva, mint az éhes állatok rohantunk felé, téptük, szaggattuk, majd megszakadtunk, hol igyekezetünkben, hol a röhögéstől; sose felejtem el, néha úgy megtepertük a nagy nejlonzsákot, hogy harminc kilót is nyomott... Megdolgoztunk azért a rohadt bodzáért. Férfimunka volt. A vérünket adtuk érte. S dereng is, hogy amint meggörnyedve bandukoltunk hazafelé, valami vörös lé csepegett a nyomunkban. Történt pedig egyszer, hogy a bokornak ugyanazon az oldalán kezdtük el szaggatni a bodzát, én meg, marhaságból, lelkesedésemben (megfeledkezve?, miről?) KZ orra elől téptem le egy nehéz fejével lefele csüngő szárat, vagy a keze ügyében levőt? Nem tudom, de KZ abban a pillanatban átváltozott (mivé?, KZ- vá?), ökölbe szorult a keze, villámokat hányt a szeme, nekem meg lefagyott az arcomról a röhögés, meg, gondolom, meg is ijedtem. S akkor (majdnem megütött) egyszerre elmúlt az egész, megszűnt a varázslat. Még szedtük a bodzát, most már elfele egymástól, körbe a bokrot, de én már nem úgy szedtem azt a bodzát, mint azelőtt. Szedtem ugyan még a nyár végéig, de nem olyan volt az már, és nem úgy volt már. És semmi sem volt már olyan, és semmi se volt úgy. Akkor láttam, hogy mindenért lehet lelkesedni, de pusztán a lelkesedés végett semmiért se érdemes. Csakis a konkrét (ma úgy mondanám: célirányos) lelkesedés „működőképes”, az tud csak hegyeket mozgatni, vizet fakasztani, bodzaszedni. Merthogy, mondanom sem kell, KZ- nak volt igaza. A bodza értelme, hogy leszedjék. Nincs mélyebb értelme, illetve semmilyen más értelme nincs. A bodzát nem azért szedik, mert élvezet szedni - bár lehet élvezet a bodzaszedés, de tán csak annak, aki nem azért szedi. A bodzát a bodzáért szedik, meg a kilónkénti két koronáért. Csak ami van, annak van bokra. A többi csak lírai lófach, ahogy nemes egyszerűséggel KZ szokta volt mondogatni. Hogyan lesz Amerika első asszonyából New York allam szenátora? Hillary Clinton szenátor a megmondhatója. TASR/AP-feivétei Vezércikk Mitől idegbajosak? Vojtek Katalin _____________ Az újságok tele vanak Blazena Martinková rémtettével. A fiát tizenöt késszúrással megnyomorító asszonyt úgy emlegetik, mint aranylemezes dívát, aki korábban jelentős sikereket aratott külföldi operaszínpadokon. Pedig soha nem volt sikeres énekesnő, csak szeretett volna azzá lenni. Épp félresik- lottnak, tartalmatlannak érzett élete, túlfűtött, de beteljesületlen ambíciói hajtották Meciar felé, hogy belékapaszkodva felemelkedhessen és szerepelhessen, mindegy, milyen minőségben. Talán abban reménykedett, hogy operaénekesnőként is, hisz annak, aki egyik pillanatról a másikra képes nímandokból multimilliomosokat kreálni, egy énekesi karrier egyengetése gyerekjáték. Ez volt Martinková fatális tévedése. Túlbecsülte Meciart, nem gondolta végig, hogy csak vagyonokat tud osztogatni, tehetséget nem. Most, a történtek után olcsó fogás lenne a Martinkáéknál bekövetkezett véres tragédiát is Meciar számlájára írni. Mégis elgondolkoztató, hogy nemcsak a feleség, hanem az otthoni perbe fogás elől családostól Bécsbe menekült férj is hosszabb ideje ideggyógyászati kezelésre szorult. A pöstyéni gyógyfürdő sikeres anyagi ki- belezésének és más, úgyszintén sikeres, de fölöttébb gyanús tranzakcióknak köszönhetően Martinkáék jómódban éltek döblingi villájukban, sorsukat a külső szemlélő csak irigyelhette. És mégis. Mert nemcsak Martinková tévedett hatalmasat, de Meciar is: elképzeléseivel ellentétben az általa megajándékozottak egyszerűen nem tudnak mit kezdeni az ölükbe hullajtott milliókkal. Őrültségekre, hivalkodó fényűzésre herdálják el ahelyett, hogy gyarapítanák. Ahogy a Meciar által beígért Svájcból, kétkoronás tejből, oroszországi tömeges munkalehetőségekből nem lett semmi, nem vált be az „erős hazai vállalkozó réteg” sem. Létre sem jött. Létrejött viszont a vagyonukat, majd magukat külföldre menekítő herék rétege, amely Nyugaton ugyanúgy képtelen szeriőz vállalkozásba fogni, mint ahogy itthon sem, az ajándékba kapott milliók ellenére. Ezeknek az embereknek sem tudott Meciar tehetséget, vállalkozó szellemet, üzleti szimatot adni, csak pénzt, azt sem a magáéból. És nem véletlen, hogy most egymás után kezdenek hazaszállingózni, bár aligha a honvágy hozza vissza őket. A külföldi lehetőségeket már kipróbálták, nem jártak sikerrel. Pedig akadt köztük, aki az ottani alvilág felé is tapogatózott, üzlettársakat keresve. Stílusos társakat a tisztességtelen üzlethez, mert a Meciar-féle multimilliomosok másfajta üzlethez nem értenek. Ilyenhez viszont egyetlen jó hírére adó nyugati vállalkozó sem adja a nevét, mert a jó híre és a megbízhatósága a tőkéje részét képezi. Nem mintha makulátlan Grál-lova- gok lennének a nyugati üzletemberek, csak éppen tovább látnak az orruknál. Ők holnap, holnapután is sikeres üzletemberek kívánnak maradni. Ók gyarapítani szeretnek, nem herdálni. Nekik üzleti céljaik, világos elképzeléseik vannak, és értenek a megvalósításukhoz. A megtollasodott Meciar- kreatúrák csak kiszipolyozni, lepusztítani, fölélni, tékozolni tudnak, és most úgy látják, ismét felvirrad a napjuk. A Meciar-párt hónapok óta vezet a népszerűségi listán, keresztül tudta vinni a népszavazás kiírását az előrehozott választásokról. Rezesék hazatérnek, mert külföldön senkik és semmik, dollárkészletük apad, kétes önmegvalósításukhoz nem találnak kapaszkodót, nem kerülnek reflektorfénybe, nincs, aki csodálná és irigyelné őket, a kegyeiket keresné, hiányoznak a kapcsolatok, az egy húron pendülők meghitt akolmelege. Frusztráló, idegeket kikezdő a tétlenségre kárhoztató sikertelenség. Idehaza, ahol nyitottak a kiskapuk, enyhék a paragrafusok és Rezes csak egy középkori épület stílusromboló átalakításáért vonható felelősségre, mégiscsak szebb az élet, jobb kilátásokkal kecsegtet a jövő. Az ő jövőjük, persze. És a miénk?
