Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-10-18 / 42. szám
2 2000. október 18. Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap Kommentár -----------------Autonómiaiszony Szűcs Béla_____________ _ Lá m-lám, már nemcsak az MKP „zsarol”, hanem az Európai Parlament is. Legutóbbi ülésén ugyanis az elismerő szavak mellett figyelmeztette a szlovák kormányt, hogy „tovább kell javítania nemzetiségi politikáját, főleg nyelvi, művelődési és kulturális téren, aminek bizonyos fokú autonómiát kellene jelentenie”. A szlovák hazafiak természetesen újabb vádaskodásba kezdtek. Hogy a nacionalista párt hívei túl soknak tartják a jelenlegi jogainkat is, az nem bosszantja az ország demokratáit, a miniszterelnök-helyettes kijelentése, hogy az ország belügyeibe történt beavatkozásnak tekinti a határozatot, és szóba sem jöhet semmiféle autonómia, azonban már a kormány politikáját minősíti. A Pravda hírmagyarázója meg is jegyzi, hogy politikusunk megfeledkezett a területi és a kulturális autonómia közötti alapvető különbségről. „Az autonómia szó Szlovákiában már évek óta egyfajta fóbiát vált ki” - állapítja meg a Pravda. Az európai országokból összegyűlt különféle világnézetű pártok több mint félezer képviselője közül csupán néhány nem támogatta a Szlovákiáról szóló értékelést. Annál inkább érthetetlen demokratáinknak ez az elfogultsága. Hiszen a tízszázaléknyi magyar kisebbség még egyeden kirohanást sem intézett a többség ellen. Az MKP kormányba lépéskor megígérte, hogy a jó együttműködés végett nem hozakodik elő az autonómia problémájával. Aje- lenlegi vitákban is csupán a kormányprogram teljesítését követeli. Itt az ideje, hogy a szlovák pártok felhagyjanak az autonómia ragozásával, és megpróbálják a nemzetiségi jogok alaposabb biztosításával egyengetni Szlovákia útját az európai struktúrákba. Az Európai Parlament nem nemzed eszméktől fűtött képviselők gyülekezete, és semmi oka, hogy elfogultan bírálja kormányunkat. Jegyzet Az élet fáj Molnár Iván Hároméves. Fején fehér foltok, a csomókban kitépett haj nyomai. Tenyerén fekete pontok tucatja, az eloltott cigaretta- csikkek emléke. Kicsi testén kék, zöld véraláfutások, a rendszeres és brutális verés lenyomatai. Peti nem a jugoszláv háború áldozata, nem is csecsenföldi. Szlovákiában él, jogállamban, ahol mindenki egyenlő és az erőszakot keményen büntetik. Peti ezt nem tudja. Beszélni azonban már elkezdett, és az első két szó, amit megtanult, az apa és anya volt. Azt is tudja, hogy az apa az az ember, aki nap mint nap rendszeresen veri őt, az anya pedig, aki ezt rendszeresen végignézi. Tudja, ilyenkor hiába próbál menekülni, ezért igyekszik minél jobban összekuporodni a földön. Joga van ordítani, sírni és könyörögni. Közben az apa végigrugdalja a hosszú folyosón, nem kímélve a fejét sem. Nincs joga elájulni, tudja, ez nem segít, a fájdalmak azonban nemegyszer az önkívületbe hajszolják. Ha a kicsi test elemyed, az „apa” tudja, hogy ilyenkor már nem érzi a fájdalmat. Hajánál fogva emeli a levegőbe, viszi a fürdőszobába. Néha kiesik a kezéből, ilyenkor hatalmas hajcsomók maradnak az apa kezében. Peti dideregve ébred az ájulásból, az apja addig engedte rá a hideg vizet, míg magához nem tért. Kivéve a véres fürdőkádból, arccal a falnak állította, és mielőtt kiment, leoltotta volna a villanyt, eloltotta a cigarettáját Peti tenyeré- ' ben. Peti testvérét ugyanígy verték a szülei, ő azonban már gyermekotthonban van. A szülőket akkor feltételesen szabadlábra helyezték, hiszen csak egy kisgyermeket vertek naponta félholtra. Peti még nem tudja, hogy olyan országban él, ahol egyesek a tyúkoknak okozott fájdalmat is büntetnék, és ahol az állatokat nem szabad kínozni. Peti csak azt tudja, hogy az élet fáj, és hogy ez rajta kívül senkit sem érdekel. Tartok tőle, Sancho, hogy Rezes hazaérkezése után a mi megjelenésünk a kutyát sem fogja érdekelni ebben az országban. Rajz: MS-Rencín Felülnézet Fekete rózsaszín szemüveg Soóky László ______________ A szép emlékű szocializmusból nagyon sok kedves szokás maradt ránk, és szánlomra külön örömöt jelent, hogy ezeket a szokásokat a mai napig s remélhetően örök időkig ápol- gatjuk. Ilyen meghitt bensőséges szokás például a kádere- zés, illetve azon kádertartalékok számontartása, akik majd másodgenerációsként a jelenlegi pártvezetőket felváltják. Itt és most szeretném leszögezni, hogy nem értek egyet azokkal a megátalkodottakkal, akik azt állítják, hogy nálunk csak vérrokoni vagy haveri alapon toborzódnak a kádertartalékok. Ez majdnem biztos, hogy aljas rágalom és alaptalan hangulatkeltés. Megalapozottnak tűnő felvetésemnek az ad alapot, hogy jelen vezetésünk egyike-másika a már rég eltűnt érában is kádertartalék volt, és lehet, hogy az egyik kádertartalék nem is ismerte a másikat, nemhogy vérrokonok lettek volna! Ezek a szőrszálhasogatók úgy tesznek, mintha nem vennék észre, hogy Szlovákiában már réges-rég demokrácia van, és nem egypártrendszer, mint ahogy azt ezek a policentristák harsogják. Az igaz, hogy ebben a kis országban csak egy, vagy maximum másfél magyar párt létezik, de én azt mondom, hogy ne is akarjunk többet, a mi politikai és közéletünk ne legyen Csáki szalmája, amelyen bárki taposhat. Akinek nem tetszik a mi pártunk, az nyugodtan szavazhat akár Meciarra, Malíko- vára vagy Carno- gurskyra is, aki a magyarokat legalább annyira kedveli, mint az édesapja a zsidókat kedvelte annak idején, egy bizonyos szavazáson. Tehát a magyarságnak itt, Szlovákiában számtalan választási lehetősége kínálkozik, mazsolázhatunk reggeltől estig, választástól népszavazásig. Bízom benne, hogy eddigi megnyilvánulásom mindenkit megerősített abbéli meggyőződésében, hogy lojális vagyok az MKP elvhű politizálását illetően. Ezért kihasználva a lehetőséget, ezúton is üdvözlöm az Országos Tanács azon döntését, hogy nem döntött semmiről, hogy leeresztette azt a sorompót, ami már eddig is le volt eresztve. Támogatom a párt azon véleményét is, hogy bent kell maradni ebben a kormányban, ha másért nem, hát legalább biztonsági okokból. Ebben az évben a kormány szlovák tagjai miatt már három esetben is csaknem olyan döntés született, ami kedvezhetett volna az itt élő magyarságnak, szerencsére az éber magyar kormánytagok korrigálták ezeket a már-már végzetessé váló határozatokat, s úgy szavaztak, ahogy a lelkiismeretük, vagy valaki más diktálta: a szlovákiai magyarság érdekei ellen. Külön meg kell köszönnünk az Elnökségnek és az Országos Tanácsnak, hogy nem foglalkozott személyi kérdésekkel, és nem rótta meg a szavazásokért felelős kormánytagot, nyilván azért, hogy el ne bizonytalanodjon, mert esetleg felülbírálja csökönyös lojalitását. Ezen a téren egyet kell értenem Gazos haverom Patikabéli definíciójával, aki közvetlenül az utolsó előtti fröccs után így foglalta össze pártunk politizálását: „A lónak négy lába van, mégis megbotol!” Most, amikor az Országos Tanács ülése után és a népszavazás előtt végre biztos talajt tudhatunk a lábunk alatt, szemünket fordítsuk a derűs jövendő irányába. Ne gondolkodjunk fölöslegesen, hiszen egyrészt vannak, akik helyettünk is gondolkodnak, másrészt pedig olyan rebellis gondolatok juthatnak az eszünkbe, mint amilyenek az Úr 2000. esztendejének augusztusában, a kormányból való kilépést illetően. Megnyugtató érzés, hogy vezetőink bölcsek, rezzenéstelen arccal tűrik a megaláztatásokat, mert szemük előtt nem a kicsinyes nemzetiségi kérdések megoldása lebeg, hanem a nagy cél, amiről én nem tudom, hogy mi az. Aki tudja, nagy tisztelettel kérem, ossza meg velem is, ígérem, hogy elmondom mindenkinek. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (582-38-322, fax: 582-38-321) Főszerkesztő: Grendel Ágota (582-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Klein Melinda (582-38-314) Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (582-38-314) Politika, Háttér: Malinák István (582-38-309) Gazdaság: Sidó H. Zoltán (582-38-311), Kultúra: Szabó G. László (582-38-314) Vélemény, Kópé, Nagyvilág: Kövesdi Károly (582-38-316, 582-38-317) Sport: Tomi Vince (582-38-340) Fotó: Dömötör Ede (582-38-261) Tördelő: Szarka Éva Kiadja a Grand Press és a Petit Press Rt., Dostojevského rád 1, 811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 592-33-101, fax: 529-67-472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziacik - kereskedelmi osztály, tel.: 592-33-201, fax.: 529-20-051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály - tel.: 582-38- 322, fax: 582-38-321, Román Schlarmann - pénzügyi osztály, tel.: 592-33-169 Marketing: 592-33-274, lapterjesztés, laprendelés: 582-38-324, tel./fax: 582-38-326 Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 824 88 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX49.; Telefax: 582-38-343; 582-38-331, Telefon: 582-38-332, 582-38-262, 592- 33-200, e-mail: reklama@ujszo.com ; inzerda@vyvsme.sk ; Szedés, képfeldolgozás a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Előfizethető a kiadónál. Terjeszti a PrNS Rt, a D. A. CZVEDLER KFT. - Somorja, az ABOPRESS KFT. a Szlovák Posta Rt. és kisterjesztők. Külföldi megrendelések: Versus ES-Vyvoz tlace, Koáická 1,813 80 Bratislava. Az újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava Posta 12,1995. június 16-án. Engedélyszám: 724/92. Index: 48271. A szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Olvasói levél A megmaradás nehézsége „Könnyű a Királyhágón ülve semmittévő magyar bánatba gémberedni. Sokkal nehezebb leselkedő barát és leselkedő ellenség között megmaradni embernek és magyarnak” - írta Tamási Áron 1929-ben. A halhatatlan erdélyi író gondolatai nem csak az akkori időkre s nem is csak az erdélyi magyarságra érvényesek. Hasonlóan alakult a Felvidék s szinte minden elszakított rész magyarjának sorsa, akit Trianon vértől csepegő hentesbárdjá- nak ütése választott el az anyaország testétől. Többségében mégis sikerült megőrizni emberségünket és magyarságunkat egyaránt. Aki nem szolgálta ki a testet és lelket elpusztítani akaró kommunista államhatalmat, megőrizte és nyíltan vállalta hitét és elveit, arról elmondhatni, hogy ember maradt. Aki az utóbbi évtized zavarában nem váltogatta pártállását hetvenhétszer, attól függően, melyik politikai erő van éppen a hatalom birtokában, arról is elmondható ugyanez. Hiszen vannak, akik magyarnak mondják ugyan magukat (főleg mióta az MKP kormánytényező lett), mégis a legnagyobb magyarfaló pártok korifeusait keblükre ölelve tivor- nyáztak velük, hogy rablásaikat törvényesíthessék. Ebben az esetben igazolódik be a régi bölcsesség: „A magas embert az elvei irányítják, az alacsonyát a körülmények.” Most, a harmadik évezred küszöbén sincs könnyű helyzetben az egyenes gerinccel járni akaró ember, de még az a politikai párt vagy társadalmi szervezet sem, aki/amely a „semmittevő magyar bánatba gémberedés” helyett a cselekvő küzdelmet választja. Az egyén esetében gyakran tapasztalni, hogy a tegnap még megingathatatlannak hitt küzdőtárs ma már a tűzugráló szlovák nacionalista pártokhoz csatlakozott újkori janicsárok oldalán ténykedik, kapzsi vigyorral nyújtva ki kezét a nyomorúságos júdásezüstök után. A nagypolitika terén látjuk a furcsa helyzetet, amikor az MKP javaslatait az ún. koalíciós partnerek a legdühösebb ellenzékiekkel együttesen utasítják el. Itt valósul meg a „leselkedő barát és a leselkedő ellenség” ténye. Valahogy úgy vagyunk, ahogy Pázmány Péter kardinális írta Bethlen Gábornak: „Úgy tetszik, hogy mint a küszöb és ajtó között levő ujj, úgy vagyunk mi... és mind oltalomtul s mind ellenségtül romlanunk kell”. Ennek ellenére sem szabad feladni a jogainkért való küzdelmet, hiszen ha pillanatnyi eredménye nincs is talán, a jogos harc sose hiábavaló, s kizárólag így tudunk minden időkben megmaradni embernek és magyarnak. Nagyon fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a megváltoztatha- tatlant attól, amit minden eszközzel meg kell változtatnunk, s felismerjük az egyént vagy a politikai erőt, aki ill. amely képes erre. Sárközi János, Szentpéter
