Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-10-04 / 40. szám
10 2000. október 4. Verssarok Dénes György A csiga Megrepedt a csiga háza, befúj a szél a szobába. Szegény csiga ázik-fázik, szvetter után kotorászik. Az elefánt Ormányával az elefánt minden lombos ágat leránt. Majszolja a zöld levelet, hátul trombitál eleget. Gondolkodom, tehát... Elefánt a tükörben A két elefánt a megszólalásig hasonlít egymásra. Ha azonban figyelmesen megnézed őket, néhány különbséget találsz a két rajz között. írd meg szerkesztőségünk címére, hány eltérést találtál a két ormányos között. A levelezőlapon tüntesd fel a Kópé jeligét. Tudod-e? Mióta beszélünk? A beszélőképesség kialakulása valószínűleg kapcsolatban áll azokkal az élettani változásokkal, amelyek következtében mintegy 45 ezer évvel ezelőtt a Homo sapiens gégéje fejlődni kezdett, és nagyobb lett, mint az elődjéé, a Homo erectusé volt. A Kármel-hegyi barlangban (Izrael) végzett ásatások során felszínre került nyelvtőcsont alapján a tudósok feltételezik, hogy már a 60 ezer évvel ezelőtt élt Neander-völgyi ember is tudott beszélni. A fennmaradt legrégebbi írásos emlék egy, a jangsao agyagművesség korából származó agyagedé- nyen látható. Egy Paat-t’o nevű helységben került elő, Hszian közelében (Kína), 1962-ben. Az 5-ös, a 7-es és a 8-as szám kezdetleges formái vannak rajta, és Kr. e. 5000-4000-ből származhat. A legrégibb piktogramok (képírásos jelek) agyagtáblán találhatók, és Nippurból (Dél-Irak) származnak. Koruk megegyezik az Uruk V/VI szinttel, azaz kb. Kr. e. 3400. A kormeghatározást 1979-ben végezték. Tepe-Asziabban és Gandzsi-Daren Tepében (Irán) azonban Kr. e. 8500-ra datált érmék és rováspálcák is napvilágra kerültek. ________Kópé________ Zelk Zoltán Három kérdés Mészáros Márta rajza Négy barátról szól ez a mese, s akár hiszitek, akár nem, ez a négy barát egy fekete pulikutya, egy fehér kecskegida, egy tarka cica és egy rózsaszínű kismalac volt. Ugyanabban az udvarban éltek mind a négyen, a gazdájuk kosztján. Annyira szerették egymást, hogy a legszívesebben közös tányérból ettek volna. Még azon is búsultak, hogy külön- külön kellett lakniuk, hogy a malac nem mehetett be a kutyaházba, a kutya nem mehetett be a disznóólba, s hogy a kecske nem aludhatott a cica mellett a kemencén. Ezért aztán el is határozták egyszer, hogy otthagyják a gazdájuk udvarát, s olyan helyre vándorolnak, ahol éjjel-nappal együtt lehetnek, örök barátságban. Miként tudtak kiszökni az udvarból észrevétlenül, miként jutottak túl a falu határán, azt nem tudom, csak annyit tudok, hogy együtt mentek, mendegéltek, amíg csak egy erdő széléig nem érkeztek. - No, itten sátrat verünk - mondotta a kutya -, itt aztán nyugodtan élhetünk, amíg világ a világ, örök barátságban. -A malac erre annyit mondott, hogy „röf-röf’, ez pedig azt jelentette, hogy „így- így”. A cica annyit mondott, hogy „miau-miau”, ami pontosan annyit jelentett, hogy „úgy ám!”. A kecske pedig éppen annyit mondott, hogy „me-ee”, ami szóról szóra any- nyit jelentett, hogy „bizony-bizony”. Mivel ilyen szépen megegyeztek, átölelték egymást, és beléptek az erdőbe. De éppen csak hogy beléptek, mert az első lépés után elébük toppant az erdő őre, egy bozontos farkas. És nemcsak eléjük toppant, hanem rájuk is kiáltott: - Hol az útleveletek? A fekete puli ránézett a tarka cicára, a tarka cica ránézett a rózsazsín malacra, a rózsaszín malac ránézett a fehér gidára. Mind a négynek azt kérdezte a tekintete, hogy mi fán terem, kutyaházban, disznóólban, kecskelakban vagy kemence tetején az az útíevél. De felelni egyik sem tudott, csak nézték, nézték egymást, amiből a farkas megértett mindent. Tudta, hogy hazulról szökött világcsavargókkal van dolga. Azt is látta a farkas, hogy milyen megszeppent kis csavargók ezek, ezért aztán elhatározta, hogy megtréfálja, megijeszti őket. Elsőnek azt kérdezte: - Hová mentek tulajdonképpen? - Világot látni - feleltek egyszerre mind a négyen. - Akkor miért mentek előre, hiszen a hátatok mögött van a világ... - Mert mi az erdőt is látni akarjuk, az pedig éppen előttünk van - felelte a pulikutya. - Azt bizony nem lehet, csak ha vámot fizettek, mert enyém az erdő! - így a farkas. - Vámot? - kérdezte a négy barát. - Azt bizony, vámot! Ha a kutya egy rőf kolbászt ad, a kecske pedig egy köcsög tejet, akkor nemcsak őket, hanem a cicát és a malacot is beengedem az erdőbe. -A farkas úgy tett, mintha komolyan gondolná, amit mond, de bévül persze annál jobban nevetett. És mert a négy vándor még annyit se tudott mondani, hogy mukk, újból a farkas kezdett beszélni:- Hát ide hallgassatok: elengedem a vámot, ha meg tudtok felelni három kérdésre. -A pulikutya annyit hallotta már, hogy a legokosabb állat a világon, hogy el is hitte, ezért aztán magabízva így felelt: - Megfelelek én nemcsak három, de tizenhárom kérdésre is! - Hát akkor felelj az elsőre - mondta a farkas, és azt kérdezte a pulitól, hogy miért folyik a patak előre és nem hátra. - Mert nem tud megfordulni! -vágta rá gondolkozás nélkül a puli. „Hű., ez nem akármilyen kutya lehet - gondolta a farkas -, ettől nehezebbet kell kérdezni!” Másodiknak azt kérdezte, hogy miért esik az eső. - Mert másképp nem tudna lejönni a földre! - felelte erre is gondolkodás nélkül a puli. Ekkor már megvakarta fejét a farkas, hogy minél nehezebb kérdést találjon ki, végül aztán feladta a harmadik kérdést, ami így szólt: - Azt mondd meg nekem, hogy hány hét a vi- lág!Hű! Ez aztán nehéz kérdés volt. Megijedt a cica, megijedt a kecske, megijedt a kismalac, mert attól féltek, hogy erre már nem tud megfelelni okos barátjuk. Csak a puli nem ijedt meg, hanem azonmód kivágta a feleletet: - Hát azt se tudnád? Minden héttel eggyel kevesebb és eggyel több! -A farkas úgy elálmél- kodott ezen az okos feleleten, hogy nem is tudott volna több kérdést kitalálni. Ezért aztán így szólott: - Bemehettek az erdőbe, és ott élhettek, ameddig csak akartok. így is történt, éjszaka már az erdő legszebb tisztásán, a tisztás legpuhább füvén aludt a négy vándor. Hogy aztán ott ma- radtak-e az erdőben, vagy pedig visszamentek a gazdájuk udvarára, azt én már nem tudom. Aki kíváncsi rá, ne én- tőlem kérdezze, hanem olyantól, aki tudja. Magyar atomocska 13. A nap földre szállása Ozogány Ernő Hogyan került Teller Ede az atomerőműveket felügyelő magas állami hivatal élére? Sejthető, hogy nemcsak azért, mert Szilárd Leó sofőrje volt az Einsteinnél tett látogatáskor. Ráadásul az atombomba előállítására szolgáló Manhattan-tervből is kivette a részét. A híres magyar tudósgárda legfiatalabb tagja budapesti gimnáziumi éveit követően Wigner és Neumann nyomdokain haladva Németországban ugyancsak vegyészmérnöki tanulmányokat folytat. Ő is a részecskefizika vonzáskörébe kerül, olyannyira, hogy doktori értekezését a világhírű Wemer Heisenbergnél írja. Heisenbergről a nagyközönség jórészt csak annyit tudott, hogy Einsteinnek az elektron részecske vagy hullám állapota eldönthetetlen- sége kapcsán azt válaszolta: „Isten a legnagyobb kockajátékos”. A harmincas években már tudott volt, hogy az atommagban protonok és neutronok vannak. A legegyszerűbb ilyen magja a héliumnak van: mindkettőből egy-egy található benne. Teller Éde ebből a felismerésből dolgozta ki saját atom- magmodelljét: a bonyolult atomok mintegy sok héliumatommagból álló rendszer voltak. Ezzel sikerült felhívnia magára a tudóstársadalom figyelmét. A fasizmus előretörésével elhagyja Németországot, Koppenhágában megismerkedik későbbi tudóstársával, az orosz származású George Gamowval. Kettejük közös tevékenysége vezet el ahhoz, hogy meghívták őt a Manhattan-terv munkáira. Enrico Fermi 1927-ben jelentős felfedezést tesz: az atommag szétesését vizsgálva igazolja, hogy a benne levő proton és neutron nem is igazi „atom.” Ugyanis mindkettő további bomlásra képes: a proton neutronná, a neutron protonná bomlik, miközben néha elektron, máskor pozitív elektron (pozitron) szabadul fel, s közben egy icipici részecske is (neutrínó, illetve antineutrino) keletkezik. A bomló atom viszont nagyon fegyelmezeüenül viselkedik: néha a másodperc ezredrésze is elegendő számára, máskor évekig várhatjuk, hogy tegyen már valamit. A kérdésre a választ Teller és Gamow adta meg, akik a róluk elnevezett kiválasztási szabállyal igazolták, hogy a folyamat gyorsasága attól függ, hogy az atom megengedett vagy tiltott átmenet állapotában van-e. Erről többet nem is érdemes szólni, hiszen olykor még a fizikusoknak is fejtörést okoz a kérdés. A harmincas években közzétettek még egy jelentős cikket, amelyben bebizonyítják, hogy a Napban és a csillagokban hidrogén alakul át hélummá, ebből ered kisugárzott energiájuk. Ezek fényében aligha meglepő, hogy Teller fiatal kora ellenére bekerül az atombomát előállító tudóscsoportba. Csakhogy rögtön fegyelmezetlenséggel kezdi ténykedését: azt szeretné, ha az uránatom szétesése helyett a hidrogén egyesülésével foglalkoznának. Senki nem hallgat rá, így kénytelen a többiekhez csadakozni. De már ekkor elhatározza: ha egyszer lehetősége lesz rá... Erre 1945-ben került sor. A háború végeztével a tudósok szétszéledtek, nem voltak hajlandók egy újabb fegyver kikísérletezésére. Nem csoda: amikor kiderült, hogy Hiderék nem képesek atombomba megszerkesztésére, le akarták állítani az egész programot. Nem sikerült. Ezt követően legalább azt szerették volna elérni, hogy lakatlan területen, megfélemlítési szándékkal robbantsák fel a már kész szerkezetet. Ez sem sikerült. Különben is a hidrogénbomba elvileg egyszerű: egy atombombát kell körülvenni nehézhidrogénnel, ezt felrobbantva létrejön az a nyomás és hőmérséklet, ami althoz kell, hogy lehozhassuk a földre a napot. Lukács Zsolt és Rácz Noémi Illusztrációja
