Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-10-04 / 40. szám
2000. október 4. Nagyvilág 7 A18. szazadban aranylazban égett Brazília. A kor művészeti alkotásai ma is láthatók A brazil barokk csodáia Minas Gerais brazil állam 1700 után kezdte virágkorát élni, amikor a portugálok az ország belsejében szokatlan és érdekes fekete kövekre bukkantak. Ezt követően egymás után épültek fel a szebb- nél szebb városok, amelyek ma is lenyűgözik az ide látogatót. Bár a portugálok az évszázadok során egyre több brazü területet foglaltak el, érdeklődésük eleinte elsősorban a partvidékre irányult. Az ország belsejébe tartó első expedíciót a 17. század elején vezette Femao Dias Paes Leme, aki aranyat és drágakövet szeretett volna találni. Lemének végül sikerült valamiféle drágaköveket találnia, és élete végéig abban a hiszemben élt, hogy smaragdra A portugál barokk inspirálta őket, de egyedit hoztak létre. bukkant. A titokzatos kő valójában a zöld turmalin volt. Néhány évvel később expedíciójának megmaradt tagjai Vila Rica hegyi település közelében különös fekete kőzetet fedeztek fel. Hogy megtudják, miről van szó, mintát küldtek Portugáliába. Hamarosan kiderült, hogy valódi kincsre találtak, a fekete arany egyik fajtájára, amely a földben levő vas- oxidtól kapta különösen egyedi színét. Ez a felfedezés valóságos aranylázat indított el, amely egész Brazíliát magával ragadta. Egyre több ember kelt útra a partvidékről, de a gyors meggazdagodás reményétől űzve európai, elsősorban portugál kalandorok is nekieredtek az óceánnak. A Klondike-i aranylázzal ellentétben itt csak egy maroknyi ember dolgozott a saját két kezével, a többség a brazil szavannákról és cukornádültetvényekről bérelt rabszolgákkal végeztette a munkát. Néhány évtized leforgása alatt Minas Gerais térségében egy sor város épült: Ouro Preto, Mariana, Congonhas do Campo, Tira-den- tes, Diamantina, Sabara, Joao da Rey, amelyek ma is az állam egykori gazdagságáról mesélnek. A Nossa Senhora do Pilar templom belsejének díszítésére például nem kevesebb, mint 454 (!) kilogramm aranyat használtak fel. Ez a templomépítészet maradandó nyomot hagyott az egész brazil kultúrán. Az építőket, köztük például a feledhetetlen Aleijadinhót, elsősorban a portugál barokk inspirálta, de eközben valami egészen egyedi brazil stílust hoztak létre. A drágafém bányászatának hanyatlásával, amely a tizennyolcadik század végén következett be, a brazíliai aranyláz abbamaradt. Megmaradt azonban a sok értékes építészeti emlék, melyek Minas Gerais állam kulturális örökségét alkotják. Antonio Francisco Lisboa, akit nemes egyszerűséggel Aleijadi- nhónak neveztek, művészetében az építészet és a szobrászat elemeit ötvözte egymással. Egyik legszebb alkotása az Ouro Preto városában található da Ordem Terceira do Sao Francisco do Assis templom. Ezt a szobrászzsenit, akit ismerői gyakran az olasz reneszánsz kiemelkedő alakjához, Michelangelóhoz hasonlítanak, nem kényeztette el a sors. Gyenge fizikuma miatt nagyon lassan mozgótt, s hogy egyáltalán dolgozni tudjon, a kezéhez kellett erősítenie a szerszámokat. S mivel szégyellte a gyengeségét, szinte kizárólag éjszaka dolgozott, még akkor is függönyök takarásában. Aleijadinho egyébként Manóéi Francisco Lisboa építész és egy rabszolganő fiaként született 1730-ban, s mindössze 44 évet élt. Földi maradványait szülővárosa, Ouro Preto általa épített templomában, a Nossa Senhora da Conceicao egyik oltára alatt helyezték nyugalomra. Blanco y Negro, Madrid Tipikus latin-amerikai kép: piac a Szent Ferenc-templom előtt. Archív felvételek Budapesti levél A kisbolygó útja Molnár Imre A Föld közveden közelében elsuhant egy GeOért-hegy nagyságú kisbolygó. Útja, csillagászati mértékkel mérve egy hajszálnyi távolságra haladt földünk mellett. Ez a csillagászatilag hajszálnyi távolság tízegynéhány millió kilométert tesz ki ugyan, de ha az égi vándor ennél közelebb került volna hozzánk, akkor valószínű, hogy magához rántja a Föld vonzereje, s rövid úton bekövetkezett volna a találkozás. Nem mindennapi gondolatkísérlet, elképzelni e „nagy találkozás” feltételezett pillanatát akkor, amikor éppen javában folynak az olimpiai játékok, a törzsi háborúként folyó politikai csatározások, máshol a sose halunk meg dínomdánom, ismét máshol a munka, vagy mondjuk egy családi dráma, netán a békés egymás mellett éldegélés csendes hétköznapjai... Müliárdnyi ember, milliárdnyi tervezett vagy spontánul tervezetlen életfolyama halad a maga útján, amíg egyszerre csak mindennek a kellős közepébe váraüanul be nem toppan, hívatlan égi vendégként a Gellért-hegynyi űrszikla, s azt nem mondja: bumm! Tüdősök szerint a földtörténet évmilliói során történt már velünk - nem is egy alkalommal - hasonló katasztrófa. Ilyenkor a legtöbb esetben a földi élet egésze vagy részei (az állatok és a növények - lásd dinoszauruszok -, illetve ha voltak, akkor az emberi civilizáció által létrehozott kultúrák) mindmind megsemmisültek. Hosszú idő eltelte után aztán kezdődött minden újra elölről: egysejtűek, többsejtűek, molekulák, mikrobák... Törzsi háborúk, olimpiai játékok, dínomdánom stb. Mintha mi sem történt volna, pontosabban mintha mi sem történhetne velünk. Velünk, akik most éljük világunk, s ha netán egykori, régmúlt idők katasztrófáiról hallunk vagy olvasunk, legfeljebb nagyot sóhatjunk: „De jó, hogy nem éltünk akkoriban...” Miközben éppen a fejünk felett repül el a „nikkelszamovár’, ami jelen esetben egy Gellért-hegy- nyi kisbolygót (értsd: találkozás esetén többtucatnyi atombomba felrobbanásához hasonló energia felszabadulását) tesz ki. A szakértők szerint egy ilyen „tévelygő” sziklatömb (szakszerű nevén aszteroid) olyan gyorsan jön-megy itt körülöttünk a Naprendszerben, hogy érkezése előtt mindössze egy-két nappal lehet felfedezni. A riporter kérdésére pedig, hogy mire elegendő ez az egykét napnyi idő, a csillagász egyszerűen és keresetlenül csak annyit válaszolt, hogy semmire. Ami ugye annyit tesz, hogy mindaz, amire oly büszke az emberiség, például tudományos és technikai fejlettsége - egy fabatkát sem érne ilyen esetben. A kisbolygó eközben, faképnél hagyva bennünket, közömbösen rohan tovább a maga útján. Még csak vissza sem nézett, épp csak megmutatta magát, és azt is csak annyi időre, hogy mindennapi (olimpiai) játékaink, törzsi háborúink, dínomdánomunk közepette egy pillanatra megállva elgondolkodjunk, mégis mi lett volna, ha... Az Assisi Szent Ferenc-templom oltárképe. Vasárnapi koktél Megmentő hadművelet Az idén a híres pisai ferde torony dőlésszöge valamivel kisebb lett; pontosan tizenkét centiméterrel billent egyenesebb helyzetbe. Mindezt öt hónapos munkával érték el, s most a torony úgy áll, mint száztíz évvel ezelőtt. Ha befejezik a mentési munkálatokat, amire előreláthatóan 2001 tavaszán kerül sor, a ferde torony 41 centiméternyit billen a vízszintes tengely felé. A pisai látványosság megmentésének szándéka és története egyébként szinte egyidős a toronnyal, amely már 1272-ben elkezdett dőlni, amikor még be sem fejezték az építését, A szakembereket igazából a huszadik században kezdte izgatni a probléma. Sok-sok évi keresgélés, tervezgetés és kísérletezés után végre megtalálták a helyes technológiai megoldást. A dolog lényege, hogy a torony északi olda alól földet szednek ki. így az építménynek ez az oldala megsüllyed, és enyhén kiegyenesedik. A munkák előtt természetesen biztonsági intézkedésekre volt szükség (a tornyot huszonkét méteres acélsodronyokkal rögzítették), majd elkezdődött a hangyamunka: naponta 60-80 liternyi föld kiemelése. Tavaly nyártól mostanáig hét köbméternyi földet bányásztak ki alóla. A fönt említett 2001 tavaszáig még 13 köbméternyi földet szednek ki alóla. Utána a torony abba helyzetbe kerül, amelyben a tizenhetedik században volt. Ezt a kiigazítást szabad szemmel nem lehet lámi, mégis biztosítja a torony stabilitását. A dőlés, amelytől különleges a pisai ferde torony, megmarad. Ez azért fontos, mert a „ki- egyenesítési” művelet ellenzői éppen ez ellen hadakoznak, és nem veszik figyelembe, hogy a tornyot már hosszú évek óta kénytelenek zárva tartani a látogatók előtt. Az új megoldással azonban úgy tűnik, a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad. A L ‘Espresso alapján Ouro Preto városában egymást érik a szebbnél szebb templomok.
