Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-09-27 / 39. szám

Sport 2000. szeptember 27. Patrick Kluivert, a holland futballválogatott csatára az Eb-n is igazolta klasszisát Szemfüles gólgyáros Szabó Zoltán _______________ A nyári labdarúgó Európa-baj- nokságon Patrick Kluivert bizo­nyult a holland nemzeti tizen­egy legveszélyesebb csatárának. A huszonnégy esztendős táma­dó igazolta kivételes klasszisát, öt találattal ő lett - a jugoszláv Szavo Miloseviccsel holtver­senyben - a kontinensviadal gólkirálya. Főleg a jugoszlávok elleni ne­gyeddöntőben jeleskedett, négy alkalommal lőtt a hálóba, ez az Eb-k története során korábban senkinek sem sikerült. Azonban elmaradt a csúcsjavítás, mert a mérkőzés után sportszerűen be­ismerte, hogy a harmadik gólnál Govedaricáról pattant a hálóba a labda. Az UEFA ezt követően módosított a mesterlövészek lis­táján... A rendkívül gyors, kiválóan cse­lező játékos remekül érzi a ka­put, elég egy villanás, és mire észbe kapnak a hátvédek, leg­többször a hálóban táncol a lab­da. A suriname-i származású futbal­lista - édesapját a hatvanas évek­ben az ország legjobb labdarúgói között tartották számon -, aki 1976. július elsején már Hollan­diában született a Schel- lingwoode csapatánál kezdte pályafutását. Kiskorától fogva zsinórban termelte a gólokat. Hamarosan felfigyeltek rá az Ajax vezetői, és 18 esztendősen szerződtették. Louis van Gaal vezetőedző látott fantáziát ben­ne, s egyre több lehetőséget adott számára. Szinte üstökös­ként robbant be az európai él­mezőnybe: a Milán elleni Bajno­kok Ligája-döntőbert csereként Patrick Kluivert gólöröme. A holland csatár gyakran talál az ellenfelek hálójába. TA SR/EPA-felvételek lépett pályára, és pazar góljával az amszterdami együttes nyerte el a legértékesebb trófeát. A fi­nálét követően elragadtatással nyilatkoztak róla a szakembe­rek, s rendkívül kedvező ajánla­tot kapott a legyőzött ellenféltől. A milánóiak azt re­mélték, feledtetni tudja majd Marco van Bastent. Azonban meglepetésre a holland gyöngy­szem nem tudott kibontakozni az olasz klubnál. Csak kereste korábbi önmagát. „Máig sem ér­tem, miért nem tudtam beillesz­Az Európa-bajnokságon főleg a jugoszlávok ellen jeleskedett. kedni. Éreztem, minél előbb tá­voznom kell, mert ha maradok, sosem fogok a legjobbak közé tartozni.” Szerencséjére rövid ideig tartott ez az állapot, mert jelentkezett érte az FC Barcelona, ahol idő­közben van Gaal lett a vezető­edző. Az ő javaslatára leigazol­ták, s Kluivert csa­tárhoz illően gólok­kal hálálta meg a bi­zalmat. A katalánok­nál szinte feltámadt, remek formába len­dült. Mindig szoro­san őrzik, ennek el­lenére a legtöbbször sikeresen oldja meg feladatát. Nem cso­da, hogy Európa leggazdagabb egyesületei kivették rá a hálóju­kat, többek között a Manchester United, a Lazio és az Arsenal is szívesen látná. A római klubel­nök kijelentette, hogy a pénz nem számít... Ennek ellenére a holland sztár egyelőre elutasí­totta a kérőket. A sajtóban éle­sen bírálta Figót azért, mert el­fogadta a Barcelona legnagyobb riválisának, a Reál Madridnak az ajánlatát. Pályafutása elején egy indiai „varázslótól” fűből készített ke­resztet kapott. A babonás futbal­lista szerint ez is közrejátszik ab­ban, hogy a világ legeredménye­A Manches­ter, a Lazio és az Arsenal is szívesen látná. sebb támadói közé tartozik. Az viszont a hátrányára válik, hogy a pályán és a magánélet­ben is eléggé robbanékony: „Ilyen temperamentumosnak születtem; néha megesik, hogy elvesztem a fejem.” Többször került összetűzésbe a törvény­nyel, volt egy halálos gázolása, amelyet felfüggesz­tett ítélettel úszott meg. Ezután erősza­kos nemi közösülés­sel vádolták, azonban a bíróság megállapí­totta, hogy alaptalan volt a feljelentés. Érdekesség, hogy csak az Európa-baj- nokságot követően vette feleségül két gyermeke anyját, csupán a rend kedvéért. A nagyobbik fiú már elmúlt öt­éves... Nem sokkal az emlékezetes Bajnokok Ligája-döntő után, a Csehországgal vívott találko­zón először ölthette magára a címeres mezt. Azóta szinte nélkülözhetetlennek számít a kezdőcsapatban. Eddig 42 ösz- szecsapáson szerepelt a váloga­tottban, és 27 gólnál tart. Nagy álma, hogy tulipános együttessel rangos viadalt nyer­jen, és klubcsapatával, az FC Barcelonával BL-győzelmet ün­nepelhessen. Portré Mi bántja az ezüstérmest? Az ezüstérem a nyakában lóg. Csak a testsúlya miatt nem sikerült az arany. Vajon tud felhőtlenül örülni az ezüstnek?- Igen - mondja határozottan Márkus Erzsébet, a női súly­emelés 69 kilós súlycsoportjá­nak második helyezettje. - Ha csak öt dekával lettem volna nehezebb, mint a kínai, akkor lehet, hogy emészteném ma­gam, de így semmi értelme. Jóval nehezebb voltam, és ez egy ilyen sportág, a szabályok világosak. Ami miatt inkább bosszankodom, az az, hogy nem adnak külön érmet a sza­kításért, meg a lökésért. A szertornában lehet nyerni minden szeren. Most emeltem egy világcsúcsot, én vagyok szakításban a világ legjobbja, de csak a második helyezett­nek járó érmet kaphattam meg. Ez jobbant bánt, mint a testsúly. Mi határozta meg a verseny alatti taktikáját? Mindenképpen a biztos érem­re törekedtünk, de azt is szem előtt tartottuk, hogy minél fé­nyesebb legyen az az érem. Amikor a bronz biztosnak tűnt, akkor úgy alakítottuk a taktikát, hogy az indiait fel­jebb küldjük, és belehajszol­juk egy olyan teljesítménybe, amire már nem képes. Az aranyra igazából nem gondol­tunk, aztán mégis sikerülhe­tett volna. A szakvezetők azt mondják, hogy edzésen emelt már na­gyobb súlyokat is a feje fölé. Mi az a maximum, amire ké­pes lehetett volna? Ma ennyi volt bennem, de edzésen már valóban szakítot­tam száztizenötöt is, s lökésben sike­rült már a 140 ki­logramm is. Azt persze tudni kell, hogy a versenyei­met általában el­idegeskedem, s nem hozom ki ma­gamból a legtöbbet. Azért soha rosz- szabbat ennél a csodálatos ered­ménynél. Jobb még lehet? Olimpián? Igen. Ott biztosan nem. Még levezetek egy kicsit, aztán befejezem. Sze­retnék végre normális életet élni, mert amit az utóbbi években éltem, az nem volt az. Két éve nem nyaraltam, a gyerekemet három hete nem láttam. Számomra csak az edzőtereiri és a háztartás léte­zett. Szeretnék kiszakadni eb­ből a körből, és szeretném nagy kanállal enni az életet az elkövetkező hónapokban. Mi lesz az első kanál? Ahogy hazaérek, megyünk a családdal Olaszországba, és bepótoljuk az elmaradt nyara­lást. Utó irat: Márkus Erzsébet férje, dr. Peresztegi Attila (egyébként állatorvos) tudatta főnökei­vel, hogy a döntő napján rá ne számítsanak a munkahe­lyén. Ő inkább feleségére volt kíváncsi, aki élete leg­fontosabb versenyén vette fel a harcot a mázsákkal. - Szűk baráti körben néztem a ver­senyt a televízión, nem akar­tam otthon, egymagámban követni a fejleményeket. At­tól tartottam, hogy depresz- sziós leszek. Ha nem is vol­tam túl nyugodt, végül nem kellett volna ettől tartanom. Óriási verseny volt, fej fej mellett haladtak hárman, és külön örülök annak, hogy Erzsi méltó ellenfele volt a kínainak. Igazából semmit sem vártam a viadaltól, ugyanis Erzsiből csak annyit lehetett kihúzni az olimpia előtt, hogy a hat közé szeret­ne kerülni. Nagyon boldog vagyok, és ha hazajön, gyor­san el is utazunk Krisztikével üdülni. Feldolgozás Ötkarikás kaleidoszkóp Arany emlékérem 100 ezerért Az Olimpiai Park egyik legnép­szerűbb létesítménye egy ha­talmas áruház, ahol csak olim­piai emblémával ellátott ter­mékeket lehet vásárolni. A be­járatnál mindig több száz mé­teres sor kígyózik, a várakozók azonban türelmesek, és azt is derűvel fogadják, hogy cso­magjaikat a bejáratnál hatal­mas vászonzsákba zárják. A szokatlan megoldást „biztonsá­gi okokkal” magyarázzák, és jó előre felhívják a vásárlók fi­gyelmét, hogy pénzüket, hitel­kártyájukat vegyék a kezükbe, mert a zsákot - amelyet min­denki magával cipel - csak a kijáratnál, a pénztár után nyit­ják ki a biztonsági emberek. Legalább nyolcvanféle táskát, hátizsákot, jóval több mint 100 fajta pólót, inget és minden egyéb ruhadarabot - az alsóne­műtől a kabátokig - kínálnak ötkarikás emblémával. No meg bögrék, kulacsok, írószerek, kabalafigurák is minden meny- nyiségben és hihetetlen válasz­tékban sorakoznak a polcokon. Még az olimpiai lángot kísérő autó kicsinyített mását is elké­szítették. Villámgyőzelmekkel kezdődött a dzsúdó Ötven másodperc: összesen ennyi ideig tartott az első két cselgáncsdöntő Sydneyben. A nőknél Tamura Rijoko (48 kg) 36, míg a férfiaknál Nomura Tadahiro (60 kg) alig 14 mp alatt verte ellenfelét. Az alig 149 cm magas Rijoko már rég­óta óriási sztárnak számít ha­zájában. Négyszer nyert világ- bajnokságot, és Japánban képregényhősnőt kreáltak be­lőle. A 25 éves bajnoknőnek azonban eddig az olimpiákkal nem volt szerencséje. Barcelo­nában és Atlantában egyaránt a fináléban kapott ki. Sydney­ben előbb egy kínai, majd egy észak-koreai lány ellen kínló­dott, mindkét alkalommal csak jutóval bizonyult jobbnak. A döntőben viszont esélye sem volt riválisának. Nomura eseté­ben az volt a tét, hogy tud-e 1992 és 1996 után 2000-ben is olimpiai bajnok lenni. Neki a világbajnokságokon termett kevesebb babér, mindössze egyszer, 1997-ben lett világel­ső, és éppen az a kubai Manolo Poulot került most útjába az elődöntőben, aki tavaly legyőz­te őt a vb-n. Három ippon- győzelme után Nomura tulaj­donképpen előrehozott döntőt vívott a kubaival, és jutóval nyert. A döntőben már köny- nyebb dolga volt: Dzsung Bu- kjung még fel sem ocsúdott a mérkőzés előtti köszöntésből, amikor eldőlt a mérkőzés sor­sa. Közlekedési problémák Sydneyben Az olimpia kezdete óta közle­kedési káosz uralkodik Syd­neyben. Hiába zárták le a sze­mélyforgalom elől az utakat, a város határain kívül több kilo­méteres dugó akadályozta a sportolók pontos érkezését a versenyek helyszínére. A ja­pán softballcsapat is a közle­kedés áldozatává vált, így mérkőzését Kína ellen csak több mint egyórás késéssel tudta elkezdeni. Az egyik olimpiai buszjárat balesetet szenvedett. A nepáli csapat egyik vezetője utazott rajta, kisebb sérülésekkel kórházba szállították. Már nincs olimpiai eszme? Hans Lénk német filozófus sze­rint az olimpiai eszme a múlté, napjainkban minden kizárólag a pénz körül forog. „A verseny­zők nem azért mérik össze tu­dásukat, hogy a népek barát­ságát szimbolizálják, hanem meg akarnak gazdagodni - je­lentette ki Lénk. - Ádáz kon­kurenciaharc folyik a pályán és azon kívül is. A Nemzetközi Olimpiai Bizottságon (NOB) belül még nagyobb és kímélet­lenebb az öldöklés a hírnévvel és sok pénzzel járó tisztsége­kért, mint a sportpályán.” A filozófus biztos benne, hogy Sydneyben sokan fognak meg­bukni a doppingvizsgálatokon. „Kötelező pozitív eseteket fel­mutatni, mert a NOB csak így tudja annak a látszatát kelteni, hogy mindent elkövet a dop­ping kiirtásáért - hangoztatta. - Ugyanakkor az is a szervezet érdeke, hogy minél több világ­raszóló eredmény szülessen a játékokon, mert csak így lehet megtartani a szponzorokat. Vi­lágcsúcsokat viszont dopping­mentes felkészüléssel lehetet­len felállítani!”

Next

/
Thumbnails
Contents