Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-07-12 / 28. szám

4 2000. július 12. Háttér A sorrend nyilvánvaló: először végre kell hajtani az EU belső reformját, csak azt követően kezdődhet az új tagok felvétele Kétsebességű Európa - „úttörőkkel”? Jacques Chirac és Gerhard Schröder. A német-francia tengely lesz a fejlődés motorja. Malinak István ___________ Jú lius elsejétől Franciaország tölti be az Európai Unió soros el-\ nőkének tisztét. Sokan a párizsi vezénylet nyitányaként értékel­ték azt a beszédet, amelyet Jacques Chirac francia elnök mondott négy nappal korábban, a berlini Reichstagban. De még ezt megelőzően, június 19-20- án tartották meg a tizenöt ál­lam- és kormányfő feirai csúcs- értekezletét, amely a portugál elnökséget volt hivatott lezárni. A kelet-közép-európai országok szempontjából mindkét ese­ménynek nagy jelentősége van. Rögtön tegyük hozzá: a feirai csúcsnak is, a Chirac-beszédnek is - enyhén szólva - eléggé ve­gyes volt a fogadtatása. Kezdjük Feirával, hogy érthe­tőbbek legyenek a francia el­nökség alatt elvégzendő felada­tok. A csúcs előtt brüsszeli illeté­kesek azt ígérték, erőteljes jelzé­seket adnak majd a csatlakozni vágyó országoknak. Nos, lehet, hogy a jelzés erőteljes volt, csak nem olyan értelemben, ahogyan azt a bebocsátásra várók remél­ték. Arra számítani lehetett, hogy csatlakozási dátumot nem fognak közölni a jelöltekkel, de még egy hozzávetőleges csatla­kozási menetrend sem született, amit többen is elvártak volna. Az első tanulság: mára szerte­foszlott a tavaly decemberi hel­sinki csúcs utáni lelkesedés, most már egyértelműen a bőví­tési folyamat lassulásáról be­szélhetünk. Tehát Feira csaló­dást okozott mind a tizenhárom csatlakozni vágyó országnak. Amit tovább lehet kategorizálni: ezen belül a'hat „első körös” or­szág csalódottsága volt a na­gyobb, ezek már két éve tárgyal­nak az EU-val az egyes témakö­rökről, a többiek - így Szlovákia is - csak ez év februárjától. Az első hatok már Helsinki kapcsán óvatosan jelezték aggodalmu­kat: nehogy a tárgyalások kiter­jesztése a lassulásukat okozza. Nos, aggodalmuk nem volt alap­talan. Bronislaw Geremek lengyel külügyminiszter - « aki Feira után távo­zott tisztségéből - a csúcstalálkozó után a szejmben azt mondta, hogy az Unió tagországai­ban túlságosan ala­csony a bővítés tá­mogatottsága, s azokban az álla­mokban - Németor­szág, Franciaország - is csak 40 százalék körül mozog, amelyek­től a döntések nagymértékben függenek. „Hozzánk az EU egy hangon beszél, de saját magán belül csaknem tizenötön” - tette hozzá. Martonyi János magyar külügyminiszter ennél visszafo­gottabban, de korántsem derű­látóbban nyilatkozott, hangsú­lyozva: 2002 végéig az EU-nak döntenie kell, mit akar tenni kö- zép-Európával, s hogy addig mindenképpen befejeződik a magyar integrációs felkészülés. Az sem véletlen, hogy a múlt hé­ten Günter Verheugen, az EU bővítési biztosa látta fontosnak figyelmeztetni a tagországokat: ne halogassák a bővítés folya­matát, ne fogalmazzanak meg új feltételeket, mert a hossza­dalmas eljárás következtében az emberek elveszítik reményeiket. A csalódottság másik oka lehet: a csúcs előtt Brüsszelben azt bi­zonygatták, Feira nem Ausztriá­ról, az ellene hozott szankciók feloldásáról fog szólni - mégis arról szólt. Csak mi hittük - mert az itteni tömeg­tájékoztatás érthető­en azokat a részeket emelte ki -, hogy minden a bővítés kö­rül forgott, de ez nem volt így. Sovány vi­gasz a csatlakozni vá­gyók számára, hogy Feira az osztrákoknak szintén csalódást okozott: a szankciók maradtak. Sőt Haider azóta újabb szópár­bajt vív Brüsszellel, ismét a re­formok megtorpedózásával fe­nyegetőzött, annyira felháborí­totta az a tényleg faramuci dön­tés, amely szerint „három bölcs” fogja monitorozni Ausztriát. Feira tehát nem hozott áttörés­nek számító határozatot, amo­lyan „leltározás” folyt, számba vették, mit kell a második félév­ben, a francia elnökség alatt megvalósítani. A tagországok egyöntetű véleménye szerint az év második felének legfonto­sabb feladata annak a kormány­közi konferenciának a befejezé­se, amely az Európai Unió belső reformjaival foglalkozik. Ez a fórum hónapok óta heti rend­szerességgel tanácskozik, s amit tudni lehet róla: egyelőre na­gyok a véleménykülönbségek.. Ha a kormányközi konferenciát nem sikerülne befejezni, akkor a francia elnökséget záró év végi nizzai csúcsértekezleten az ál­lam- és kormányfők sem tudják majd elfogadni az EU működé­sének átalakításáról szóló hatá­rozatokat - ami egyebek mellett a bővítés halasztásával is járna. Az említett véleménykülönbsé­gek vonatkozásában EU- szakértők is úgy vélik, hosszas, színfalak mögötti, alkudozásra van kilátás, s majd csak közvet­lenül a nizzai csúcs előtt dől el, lesz-e megállapodás a belső re­formokról; ez szintén nem javít­ja a csatlakozásra várók hangu­latát. Még egy megjegyzés: a döntést egyöntetűen kell majd meghozni, ezért nem hagyhatók teljesen figyelmen kívül Jörg Haider fenyegetőzései, bár Schüssel kancellár tagadja, hogy a hivatalos Bécs akár egy pillanatig is gondolt volna a vé­tó lehetőségére. Mindebből nyilvánvaló a sor­rend: először végre kell hajtani a belső reformot, s csak azt kö­vetően lehet szó a bővítésről, hi­szen magának az uniónak is fel kell készülnie az új tagok befo­gadására. Addig a szervezetet rugalmasabbá, könnyebben irá- nyíthatóvá, áttekinthetőbbé kell tenni. A belső reformok kapcsán négy lényeges területen kellene a tagállamoknak az év végéig konszenzusra jutniuk: a brüsz- szeli bizottságnak (az EU kor­mányának) az átalakítása; a többségi döntéshozatal kiter­jesztése; a tagállamok szavazati súlyának módosítása; az unión belüli kisebb országcsoportok közötti együttműködés meg­könnyítése. Májusban új dimenziót adott az EU jövőjéről folytatott vitáknak Joschka Fischer német külügy­miniszter, amikor felvetette a fö­derális Európa gondolatát. Erre válaszolt, pontosabban: ezt vitte tovább Jacques Chirac francia államfő június 27-i berlini be­szédében. Ami ebből bennünket is közvetlenül érint: Chirac egy­értelművé tette, hogy Párizs el­nöksége alatt nem lehet majd belépési menetren­det várni, tehát a niz­zai csúcstól sem. Az általa hangoztatott, a tagjelöltekkel szem­beni feltételek lénye­ge egy szóban is ösz- szefoglalható: gazda­ság! Vagyis elsősor­ban a gazdasági telje­sítménytől függ, hogy ki mikor nyer bebocsáttatást az EU-ba. „A bővítés nem jelenthet előre menekülést. Nem fogjuk megengedni, hogy tönk­remenjen az európai építőmun­ka eredménye.” Chirac az EU jövőjével kapcso­latban kifejtette, nem híve egy európai szuperállam, valam­iféle európai egyesült államok létrehozásának. Viszont szor­galmazta az unió demokratiku- sabbá tételét, s úgy vélte, az in­tegráció gyorsabb ütemét szor­galmazó államok - élükön Francia- és Németországgal - egyfajta élcsapatot alkothatná­nak. Ez az EU-magnak vagy EU-elitnek is nevezhető csoport szükség esetén akár a szerződé­seken túlmenő együttműködés­re is vállalkozhatna. A francia elnök megemlítette: a nizzai csúcs után meg kell kezdeni a többi intézményi kérdés megol­dását, majd ennek befejezése után „sor kerülhetne az első eu­rópai alkotmány kidolgozásá­ra, amelyet előbb az egyes kor­mányok, majd az európai né­pek elé lehetne terjeszteni”. Mint azt várni lehetett, Nagy- Britannia, meg az északi tagál­lamok elég hűvösen fogadták Chirac vízióját, nem utolsósor­ban a német-francia tengely új­bóli felerősödése miatt. Robin Cook brit külügyminiszter azt mondta, London harcolni fog e kétsebességű Európa megte­remtésére irányuló terv ellen, a britek felkarolják a tagságra vá­ró kelet-európai országokat, a bővítés zászlóvivőivé válnak. „Azt akarjuk, hogy a tagjelölt országok az egyenlők Európá­jának teljes jogú tagjaiként csatlakozzanak, és ne szembe­süljenek azzal, hogy egyes or­szágok továbbköltöztek egy belső házba.” A Financial Ti­mes brit napilap szerint míg az Unió egyes tagállamai a kétse­bességű Európától tartanak, a tagjelöltek attól, hogy másod­rendű tagállamokként csatla­kozhatnak. Az II Sole-24 Őre olasz napilap véleménye: „Hihetetlen, de igaz, éppen a nem­zetállam eszméjé­nek eddigi leghajt­hatatlanabb képvi­selője... Jacques Chirac karolta fel az európai alkotmány németek által szor­galmazott tervét... Az a tény, hogy ezt a szent tilalomfát ép­pen Franciország el­nöke döntötte le, hűen tükrözi, miféle mélyreható kulturális forradalom megy végbe most Európában. Ez a földrész ugyanis a hidegháború utáni új helyzetnek és a gazdasági-tech­nológiai globalizációnak a ket­tős kihívásával kénytelen szem­benézni, és azt csak egy gyöke­res kontinentális átszervezés révén lehet elfogadni.” Chirac szórakozni is szeret. Július 2-án a belga király és a holland ko­ronaherceg társaságában izgulta végig a francia-olasz Eb-döntőt. TA SR/EPA Még egy hozzávető­leges csatla­kozási me­netrend sem született. A gazdasági teljesít­ménytől függ, ki mikor nyer bebo­csáttatást. Mexikó Történelmi fordulat Szokatlan lelkesedéssel, a bombasztikus jelzőkkel sem ta­karékoskodva üdvözölték amerikai és nyugat-európai po­litikusok a július másodiki me­xikói elnökválasztás eredmé­nyét, Vicente Fox ellenzéki po­litikus győzelmét. A kommen­tárok a demokrácia diadalát emlegették, Javier Solana, a NATO volt főtitkára, jelenleg az EU kül- és biztonságpoliti­kai felelőse azonnal gratulált a mexikói népnek ahhoz a „poli­tikai és demokratikus érettség­hez”, amelyről a szavazóur­náknál tett tanúságot. Az AFP egyik szakértője az állampárt haláláról beszélt, arról, hogy a mexikói nép „ledöntötte a saját berlini falát”. Tény, hogy a konzervatív Vicente Fox győ­zelme az Intézményes Forra­dalmi Párt (PRI) 71 esztendei hegemóniájának vet véget. A PRI megalakulása, azaz 1929 óta az élet minden területét az ellenőrzése alá vonta, a válasz­tási bizottságokat is beleértve, ezért a választásoknak Mexikó­ban évtizedeken át pusztán formális szerepük volt. Ezért hasonlították a PRI-t a kommu­nista típusú állampártokhoz, bár nem ideológiai megfonto­lások mentén politizált, egy­szerűen a hatalom megőrzése volt a célja. Már a nyolcvanas évek végén is úgy tűnt, az elő­retörő ellenzéknek sikerülhet a PRI egyeduralmát megtörnie, de több mint egy évtizedet kel­lett még erre várni. Ugyanis 1988-ban, amikor már valószí­nűsíthető volt, hogy az ellen­zék megnyeri a választásokat, „váratlanul” összeomlott a szá­mítógépes rendszer, s mikorra sikerült újraéleszteni, az ellen­zék előnye „eltűnt”. 1994-ben is a PRI jelöltje, Ernesto Zedillo jelenlegi államfő győ­zött, de - és ez jelentette a mostani fordulat kezdetét - már nem tudta megszerezni az abszolút többséget. Az ellen­zék akkor is választási csalást, „holt lelkeket” emlegetett, az­zal vádolva a PRI-t, hogy töme­gesen felvásárolta a szavazato­kat. Ugyanakkor Zedillo állam­fő becsületére legyen mondva: neki is szerepe van abban, Fox azt ígérte, hogy korszerűsíti az ország politikai rendszerét. TA SR/EPA hogy most a Szövetség a Válto­zásokért nevű tömörülés színe­iben indult, a Nemzeti Akció­párthoz (PAN) tartozó Fox győzni tudott. Zedillo politikai reformokba kezdett, pl. saját pártjának akarata ellenére ke­resztülvitte, hogy független megfigyelők ellenőrizhessék a választásokat, valamint azt, hogy az ellenzéki pártok is kapjanak állami támogatást. A PRI mostani, vesztes jelöltje, Francisco Labastida kijelentet­te: „A szavazópolgárok döntöt­tek, és ezt mi tiszteletben kí­vánjuk tartani.” Viszont látni kell, amikor a mexikóiak eufó­riájukban történelmi fordula­tot emlegetnek, csupán egy fo­lyamat kezdetéről lehet szó, a PRI olyan örökséget hagyott hátra, amelybe lépten-nyomon beleütközik majd az új hata­lom. Vicente Fox, akihez a me­xikóiak oly nagy reményeket fűznek, a választások napján ünnepelte 58. születésnapját. Mivel ő irányította a családi farmot, szívesen nevezi magát farmernek is, meg üzletember­nek is. Ez utóbbi téren a Coca- Cola cégnél szerzett tapaszta­latokat, ahol végigjárta a hiva­tali szamárlétrát, mígnem ő lett a mexikói kirendeltség első embere. Egyébként ő lesz az első olyan mexikói államfő, aki elvált, ezért a mindenkori first ladyre háruló feladatokat húszéves, örökbe fogadott lá­nya, Ana Cristina látja majd el. A buzgó katolikus hírében álló megválasztott államfőnek to­vábbi három, szintén örökbe fogadott gyerrrffeke van.

Next

/
Thumbnails
Contents