Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-12 / 28. szám
Politika 2000. július 12. 3 Tisztelt Ház En nem szavaztam Kvarda József ______________ Az alkotmánymódosítás első olvasatát követő szavazásön azok közé a parlamenti képviselők közé tartoztam, akik ugyan jelen voltak a teremben, jelezték is ottlétüket, de végül nem szavaztak. Furcsa lehet a külső szemlélő számára, hogy a három lehetőség közül - igen, nem, tartózkodom - egyiket sem tudtam választani, de talán sikerül megadnom a miértre a választ, s talán még azt is érzékeltetni tudom, mennyire bonyolult olykor egy képviselő számára, hogy összhangba hozza szavazását a lelkiismeretével. Az alkotmány módosítására nagy szükség van, a megalkotása óta eltelt idő bebizonyította: hellyel- közzel hézagos az alaptörvény, több esetben pedig egy konkrét hatalmi elképzelés tükre volt, amire nem lehetett valódi jogállamot építeni. Sok egyéb hiányosságtól eltekintve hadd utaljak csak arra, ami hozzám a legközelebb áll. A jelenleg érvényben lévő alkotmány az önkormányzatokat lényegében a gazdasági társaságok szintjén kezelte, ami komoly gátja volt a helyi és regionális önkormányzatiság kiteljesedésének. A parlament elé terjesztett alkotmánymódosítás ezzel szemben alanyi jogként fogalmazza meg a helyi és a regionális önkormányzatra való polgári és politikai jogot, egyértelmű tehát, hogy az alaptörvény módosított változata európai mércével mérhető feltételeket fogalmaz meg az önkormányzatiság fejlődésével kapcsolatban. Az ilyen alkotmány- módosítást támogatni kellene. Csakhogy a szavazással egy időben eljutott hozzánk több tervezet is, amelyek a szlovákiai közigazgatási reformmal párhuzamosan megvalósuló területi elrendezés alapelveit és a regionális önkormányzatok, azaz a „nagyobb területi egységek” határait tartalmazták. Ezekből kiderült: bár mindenki a polgári jogokra, a rájuk épülő szubszidiaritás elvére hivatkozik, a tervezetek szerzői teljességgel figyelmen kívül hagyták a polgárokat képviselő helyi önkormányzatok és egy-egy régió polgármestereinek a véleményét. Azaz máris megsértették az alkotmány módosított változatában megfogalmazott, az önkormányzatiságra való polgárjogot. Tekintettel arra, hogy az új területi elrendezés alapvetően a magyarok lakta vidékeken mond ellent a polgári elvnek - de a regionalizmus olyan alaptéziseinek is, mint a történelmi és kulturális hagyományok, természeti adottságok-, magyarként, aki ráadásul összegezte a helyi önkormányzataink által megfogalmazott abbéli igényeket, hogy a régiók kialakításakor maradjon egységes a Csallóköz, és csatlakozzon hozzá a Mátyusföld és az Ipolymente, azaz a Galántai, A magyarok lakta vidékeken mond ellent a polgári elvnek. Vágsellyei, Érsekújvári és Lévai járás, a Bodrogköz és az Ung- vidék pedig Kassa megye része legyen, s hogy Gömörre épüljön egy harmadik magyarlakta megye, nem tudtam tiszta szívvel támogatni az alkotmánymódosítást, tartózkodni vagy ellene szavazni pedig nem akartam, hiszen maga a módosítás ezt nem érdemli meg. Felmerülhet a kérdés: akkor képviselőtársaim miért szavaztak, illetve miért tanúsítottak más magatartást? Erre nem tudok válaszolni, legfeljebb csak találgathatok, s valószínűsíthetem, hogy azért, mert akkor még nem létezett az MKP OT egységes állás- foglalása a fent vázolt, a magyar polgármesterek és önkormányzati képviselők által megfogalmazott területi elrendezéssel kapcsolatban. Most már létezik, s bízom abban, hogy egységre jutunk a szlovák kormány határozatával kapcsolatban, amely a 12 megyés elrendezés mellett döntött országos tanácsülésünk után úgy, hogy nem vette figyelembe javaslatainkat - ha azokat a kabinet ülésén valaki egyáltalán előterjesztette. Egyszersmind bízom abban is, hogy az MKP minden szerve és vezetője egységesen tesz meg mindent azért, hogy a meciari területi elrendezés - amely lényegében az államigazgatás dekoncentrációja volt csupán - ne maradhasson fenn egy valódi decentralizációt követően az önkormányzatiságra kivetítve. Végzetes hiba lenne, ha nem használnánk ki a párt teljes súlyát egy ránk nézve hátrányos területi felosztás megakadályozására. A szerző az MKP közigazgatási a lel nőké. Csiang Cö-min kínai és Vlagyimir Putyin orosz államfő a Sanghaji Ötök (Oroszország, Kína, Tádzsikisztán, Kazahsztán, Kirgizia) múlt heti csúcstalálkozója alkalmából több különtárgyalást is folytatott. Peking és Moszkva között egyre nagyobb az összhang számos nemzetközi kérdésben. Ezt Putyin most így adta a világ tudtára: „Kína a szó minden értelmében Oroszország valódi stratégiai partnere.” TA SR/EPA Szigeti László államtitkár: „A mikrorégiók problémáit semmiképpen sem központi utasításokkal kell megoldani” A minisztérium közepes osztályzatot érdemel Dömötör Ede felvétele Szentgáli Anikó ___________ Be fejeződött az 1999/2000-es tanév, kiosztották a bizonyítványokat. Szigeti László oktatási államtitkárt a tárca ez évi eredményeiről kérdeztük. Államtitkár úr, a minisztérium munkáját értékelve ön szerint hányast érdemel a tárca? Közepest adnék, bár én elfogult vagyok. Az elmúlt tanév legnagyobb problémája az oktatás finanszírozása volt. A tavalyi költségvetés elfogadásakor hiba volt figyelmen kívül hagyni, hogy már az előző évi költségvetés is alacsony volt, és csakegymilliárd koronás pluszösszeggel tudtuk az elmúlt évet átvészelni. A járási és kerületi hivatalokban, illetve a felsőoktatásban egymilliár- dot is meghaladó adósság halmozódott fel. Ráadásul a februári áremelés következtében drágult az iskolák működtetése is. Ugyanakkor a tárca legiszlatív téren elkönyvelhet néhány előrelépést, ezek európaibbá tették a köz- és felsőoktatást. Kiemelném az iskolatanácsokkal, azok jogkörével kapcsolatos törvénymódosítást, melynek értelmében az iskolatanácsnak jogában áll az igazgató leváltása és kinevezése. Ezenkívül a tárca jóváhagyta az oktatásügy finanszírozásának és irányításának javítását célzó rendeletet. Sok olyan tervezeten dolgozunk, melyek az oktatást eurokompatibilissá teszik. Elsősorban a Millennium tervezetre és a felsőoktatási törvénnyel kapcsolatos új koncepcióra gondolok. Szerettük volna már ebben a tanévben elérni a közoktatási törvény módosítását, melynek értelmében a középiskolák fenntartója az adott kerületi hivatal lenne. Ez ellen a gazdasági és a földművelési tárca tiltakozott a legjobban? Pesszimista vagyok, hogy egyáltalán sikerül-e a fenntartói jogköröket megváltoztatni. Ezenkívül be akartuk iktatni a hálózatba az ún. integrált középiskolákat, ám törvény- módosítás nélkül ez nem lehetséges. A kormányprogramban szerepelt az önálló magyar kar létrehozása. Sajnos, a kormányprogram nem tartalmazza egyértelműen, hogy a kormánynak kötelessége létrehozni egy önálló kart. A nyitrai egyetem részéről sok ígéret hangzott már el. A minisztérium három alkalommal tárgyalta ezt a kérdést. Párhuzamosan két tervezet létezik. Az egyik a tárca felsőoktatási részlegének az anyaga, mely javasolja a nemzetiségi szekciók kialakítását egyetemi és kari szinten. A másik anyagot én nyújtottam be; önálló kar létrehozását javaslom, mely elsősorban a pedagógusképzést célozza meg, de feladata lenne a kulturális és népművelő kutatásokra való felkészítés, valamint a teológusképzés is. Többször tárgyaltunk az egyetem rektorával, más tisztségviselőkkel, sajnos, pozitív eredmény még nem született. Az egyetemen már működnek a szekciók, s ha ezeken a szekciókon keresztül akarja magvalósítani az önálló kart, akkor ez számunkra elfogadható. Viszont ha a szekciókat végleges célnak tekintik, akkor elfogadhatatlan, mert nem oldja meg a magyar pedagógus- és teológusképzést. Nem a név a fontos, hanem az a tartalom, amellyel az újonnan létrehozott intézményt - történetesen a kart - meg tudjuk tölteni. A Dunaszerdahelyi Gépipari Szakmunkásképző Intézet ugyan nem az oktatási tárcához tartozik, mégis - iskoláról lévén szó - a Simek-ügyben a minisztérium nem sürgethette volna a megoldást? Az egyedüli illetékes, aki az igazgatót leválthatta, a gazdasági miniszter volt. Amikor az ügy odáig fajult, hogy az igazgató elbocsátotta Gúnya Gábort, azonnal ellátogattam az iskolába. Tárgyaltam Simek igazgatóval, aki tudatában volt annak, hogy nem az oktatási tárca jogköre őt visszahívni, s ezt többször hangsúlyozta is. Rámutattam, hogy törvényt sértett az iskolatanács létrehozásakor, és törvénytelenül bocsátotta el Gúnya Gábort. Megpróbáltam az iskolatanács tagjait tanácsokkal ellátni. Ftácnik miniszter úrtól felhatalmazást kaptam a Simekkel való tárgyalásra, a tárcavezetőt tájékoztattam a fejleményekről. Ő konzultált Harach úrral, és véleményem szerint a végső megoldáshoz az oktatási tárca is hozzájárult. Az elmúlt évben előtérbe került a kisiskolák problémája is. A kormány 1999. augusztus 11-i határozata értelmében a belső tartalékok kiaknázásával anyagi eszközöket kell megtakarítanunk. Ennek kapcsán beszélünk az ún. racionalizálásról. Az oktatási hálózat racionalizálását a középiskolákkal kezdtük. Létrejött egy tárcaközi egyeztető bizottság, melynek februári döntése alapján 56 középiskolát érintett ez a folyamat. Néhány iskola megszűnt, néhányat összevontunk, néhány régióban az ún. integrált iskolákat akartuk létrehozni - amihez hiányzott a törvényes háttér. Volt, ahol szakokat szüntettünk meg. Az 56 iskola közül egyetlen volt magyar, éspedig a füleki, viszont ők egy új szak elindításával ügyesen ki tudták védeni ezt a problémát. Tehát a racionalizáció első szakaszát »megúszták« a magyar iskolák. Aggasztóbb az alapiskolák hálózatának racionalizálása. A most következő tanévet érintő intézkedéseket a tárca hivatalosan még nem nevezi racionalizációnak, csak a hálózat átalakításáról beszél. Iskolák még nem szűntek meg, néhány esetben osztályokat vontak össze. Köztudott, hogy ez elsősorban a kisiskolákat érinti, vagyis amelyek csak alsó tagozattal működnek, és a tanulók száma annyira alacsony, hogy az iskolák működtetése gazdaságilag igényes, az egy tanulóra fordított kiadás kb. kétszerese, sőt háromszorosa az átlagosnak. Ugyanakkor Szlovákia átfogó közigazgatási reform előtt áll, amelynek része az oktatásügyi reform is. Ezért nem jó, ha a minisztérium olyan normát akar elfogadni, mely 55 év után először meghatározná az osztályban a minimális tanulói létszámot. Szerintem végre kell hajtani a közigazgatási reformot, melynek eredményeként a helyi önkormányzatok válnak az alapiskolák fenntartójává. Párhuzamosan fogadjuk el az oktatás finanszírozásáról szóló törvényt, mely többforrású finanszírozásról szól. És abban az esetben, ha a helyi közösség fontosnak tartja majd az iskola működtetését - osztályonként akár öt gyerekkel is -, akkor a helyi közösség nyúljon bele a pénztárcájába, az ön- kormányzat teremtse elő az iskola fenntartásához szükséges pénzt. Ha nem tudja, akkor az önkormányzat döntse el, együttműködik-e a szomszédos településsel, összevonják-e az iskolát, vásárolnak-e iskolabuszt, stb. Az adott mikrorégió problémáit semmiképpen sem központi utasítással kell megoldani. Szribna Zemlja Területi követelés? Élesen támadja a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek (KMKSZ) a kárpátaljai magyar települések zömét lefedő új köz- igazgatási egység létrehozására vonatkozó kezdeményezését és a Szövetség parlamenti képviselő elnökének, Kovács Miklósnak ezzel kapcsolatos tevékenységét az ukrán nacionalista szellemiségű Szribna Zemlja ungvári hetilap legfrissebb száma. A KMKSZ javaslatát területiautonómia-törek- vésként, s ebből következően Ukrajna területi egysége és alkotmánya elleni megnyilvánulásként értékeli. A Beregszász központú új kárpátaljai járás tervét elvető cikk apropójául a Fidesz és a KMKSZ vezetőinek június végi budapesti találkozójáról kiadott közös közlemény szolgált, amelyben a Fidesz támogatásáról biztosította a kárpátaljai magyar szervezetnek - a felek szerint - az ukrán törvényekkel és nemzetközi szerződésekkel összhangban álló kezdeményezését. Mint az írás megállapítja: Ukrajna unitárius állam, amelynek területe egy és sérthetetlen. A hetilap ezért óvja Kovácsot attól, hogy a kárpátaljai magyarokat tévútra vezesse a köz- igazgatási egység gondolatával: „Ne merészeljenek területi követelést támasztani azzal az Ukrajnával szemben, amelynek a kenyerét eszik!” Az írás szerint a jogok felemlegetése mögött valószínűleg az a szándék húzódik meg, hogy a magyarok úgy és olyan módszerekkel bánjanak el Ukrajnával, ahogy azt 1939-ben tették, amikor Huszt alatt több mint 2 ezer fiatalt, Kárpát-Ukrajna értelmiségi elitjének színe-virágát megsemmisítették, s további 5 ezer ukránt kínoztak halálra. Ez a kísérlet nem fog sikerülni, s egyébként is, akinek nincs ínyére Ukrajna, az szedheti a sátorfáját, és mehet Budapestre vagy az őshazába, Ázsiába, ahol természetes joguk van a magyaroknak közigazgatási autonómiára - áll a cikkben.
