Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-07-12 / 28. szám
2000. július 12. » 33. évfolyam Vasárnap 588001 690311 Szlovákiai magyar családi magazin 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. július 15-étől 21-éig Riport Géppisztollyal ballagtak. Bár kevesen maradtak, ötvenöt év után ismét q találkoztak. O Sport Jenei Imre: A magyar edzők azt hiszik, hogy ők találták fel a futballt! Mi jó egy országnak: ha sok gyerek születik, vagy ha kevés? Ki tudja, merre... Bodnár Gyula Orvos ismerősömtől hallottam néhány éve, körzetében azelőtt tizenkét-tizenöt emberke jött havonta a világra, mostanában jó, ha egy. Úgy látszik, hovatovább a gyerek is ritka lesz, mint a fehér holló. Az óvodák, iskolák meg is érezték a csökkenést. Az ország csak ezután fogja, erről azonban később, a kérdés összetettebb. A jelenségen mindenesetre eb1 ehet gondolkodni, le- rólá tanulmányt írni, mely- 'z okok között szerepelhet- e az éppen vezető kormány családpolitikája, a munkanélküliség, a szegénység, de ugyanúgy a jólét, az immáron nálunk is világszínvonalon kínált fogamzásgátló eszközök és módszerek elterjedése, a nem kívánt magzat legális és illegális likvidálása, az ideges közhangulat, a kényelem, a gyermekáldást gátló betegségek. Közben elkerülhetetlen volna Európa fejlettebb nyugati fertályának említése, ahol e téren egyáltalán nem ró- zsásabb a helyzet, mi több, mintha arrafelé „hatékonyabban” járulnának hozzá az öreg kontinens elöregedéséhez. Pedig századunk első feléhez képest eggyel sem csökkent a szeretkezések száma, erkölcsi nevelés ide, tízparancsolat oda, amerre a szem ellát, ágyban és ágyon kívül mindenütt lamúr. Az egész földrész egy türelmi zóna, vagy inkább szabad placc, ahol túlajdonképpen már alsó korhatár sincs, semmilyen határ. Csak gyerek nem akar születni. Bár a minap ugyanaz az orvos ismerősöm mondta, hogy abban a faluban, ahol rendel, tehát egyetlen kis településen januárban született egy gyerek, februárban kettő, márciusban, láss csodát, három. Ezek szerint valószínű, hogy a körzetben újra elérték a tízen felüli számot. Legalábbis márciusban. Vajon mi történhetett a múlt nyáron? Mindegy, de az biztos, örömmel telne meg az ember szíve, ha a Nem elbocsátani kellene pedagógusokat, de felvenni. szaporulat, az utódok seregének növekedése tartós folyamattá válna. Tendenciává. Igen ám, csak mit csinálnánk annyi gyerekkel? Mármint hogy mit csinálna az ország, hová tenné őket, amikor jelenleg ez a kevés, a családonkénti többnyire egykét csemete is nem kis gondot okoz neki? Új óvodákat, iskolákat kellene nyitni, bővíteni, felújítani a régieket, befejezni azokat az épületeket, melyék nevelési-oktatási célokat lettek volna hivatottak szolgálni, csakhogy tíz esztendeje környezetcsúfító torzóként, bevert ablakokkal, gyomban, gazban enyészet a sorsuk országszerte. A tartalmi oldalt nézve, nem elbocsátani kellene pedagógusokat, hanem felvenni, s alkalmazni mellettük olyan embereket, akik a gyerekek szabadidőprogramjáról gondoskodnak, foglalkozásokat vezetnek, rádiós-, fotóskört, modellező-, lövész- vagy sportkört. Ahogy azt - eltekintve az ideológiai sallangoktól - az egykori ifjúsági és pionírházakban, a honvédelmi szövetség szervezeteiben csinálták. Tetszik, nem tetszik, ezeket az intézményeket a mai napig képtelenek helyettesíteni, részben pénzhiány miatt, a szabadidőközpontok. Már ahol vannak ilyenek. Tudok olyanról, hogy egyetlen iroda- helyiség az egész centrum. A cserkészet néhány ember szívügye, kétségtelenül nemes eszméi, szándékai nemhogy nem mozgósítják a gyerekeket, nem is vonzzák, képviselői a kívülállók szemében egyelőre nemzeti ünnepek mostanság divatos egyenruhás díszlegényeinek tűnhetnek. Mindezek után hadd ne legyen a kérdés az, mi a jó egy túl nem népesedett országnak egy adott időszakban, ha sok gyerek születik, vaey ha kevés, hanem képletesen *zólva mondjuk ki: a család mellett az ország is többet tehetne azért, hogy egyetlen gyerek se szálljon tengerre iránytű nélkül. Ahogy napjainkban történik. Túl sok a veszélyes kikötő. Dühöng a nyár egesz Európában. Romában turisták husolnek a legendás Trevi-kút vizében. ta sR/AP-feivétei Vezércikk Mit ér a morva, ha szlovák? Kövesdi Károly ____________ Ne m tudom, hány morva él ma Szlovákiában; talán maguk a morvák sem tudják. Pontos képet a jövő évben esedékes nép- számláláskor kaphattak volna önmagukról, ha külön nemzetként kezelnék őket kis hazánkban. S itt van a bibi. Nem fogják megtudni, mert a morvák Szlovákiában nincsenek elismerve morváknak. Igaz, Csehországban sem. A morvák tehát, attól függően, hogy a Dévénynél Dunába torkolló Morva folyó keleti vagy nyugati oldalán élnek, vagy csehek, vagy szlovákok. Mintha mi vagy románok, vagy szlovákok volnánk, esetleg ukránok, horvá- tok vagy szerbek. De hát mi tudjuk, hogy nem vagyunk se ukránok, se szerbek, se szlovákok, mint ahogyan a vallonok nem franciák, és a katalánok meg a baszkok sem spanyolok, hiába élnek Spanyolországban. Dicső múltjuk ellenére a mor- vasággal úgyis gondok vannak, hiszen amikor a két bölcs államférfid, Klaus és Meciar szétszerelte Csehszlovákiát, és a cseh állam közigazgatási felosztása zajlott, a morvák, megkísérelve a lehetetlent, különállóságukat kezdték hangoztatni. De hát az a vonat elment, mint ahogyan a miénk is, s a történelem - mondják az okos politológusok - csak egy esélyt szokott adni. Aki azt nem használja ki, annak annyi. De vissza hazai vizekre: a szlovákiai morvák azért nem fogják tudni, mennyien vannak, mert valami gondatlanság folytán lefelejtették őket a népszámlálási ívekről. Erre a morvák képviselője figyelmeztetett nemrég, aki mellesleg tagja a kormány nemzetiségi tanácsának. Ez viccnek is rossz - gondolhatná bárki. Hogyan lehet egy legitim kormány legitim tanácsának tagja egy legitim ember, ha népe nem legitim? Hogyan képviselheti a szlovákiai morvákat egy morva ember, ha morvák - legalábbis papíron nincsenek? Maradjon ez rejtély- mondhatnánk. De ne mondjuk, mert ez is tágabb összefüggésekről rántja le a leplet. Arról nevezetesen, hogy ha valakinek a képviselőjét beültetjük valahová, annak befogjuk a száját. Morva emberünk tehát még időben figyelmeztette a kisebbségi tanácsot - melynek ténykedéséről mellesleg az utóbbi időben szinte alig hallani -, hogy a népszámlálási ívekről, más törpének számító kisebbségekkel együtt, őket valakik le méltóztattak felejteni. Ott büszkélkednek a lengyelek, a németek, a ruszinok, vagy az elenyésző számú, többnyire bevándorlással ide került bolgárok, csak ők nem, akik pedig őshonosnak számítanak tájainkon. A kormány alelnöke ugyan rebegett valami ígéretfélét, hogy a kérdést meghány- ják-vetik a kormányban, aztán eltelt valamicske idő, az íveket kiegészítették, de a morvákat - ismét lefelejtették. Természetesen ekkora feledékenység nem létezik. Szlovákiában (és Csehországban) valakik nagyon nem akarják, hogy a morvák morvák lehessenek. A Nagymorva Birodalom öröksége az oké, Szvatopluk történelmi hagyatéka vállalható, sőt illik büszkének lenni rá, az egykori birodalom hittérítőinek szobra pedig örök mementó- ként nézzen a Dunára Komáromban, de azért ne dobáljuk a sulykot nagyon messzire, mert annak beláthatatlan következményei lennének. Szlovákiában valószínűleg azért nem lehet megszámlálni és kimutatni, hogy mennyi morva él, mert akkor elismernék őket nemzetnek, s ez Csehország számára kínos lenne. A brünni székhelyű Moravsko cseh tartományról kiderülne, hogy morvák által lakott. A Cseh-Morva- dombvidék földrajzi megnevezés pedig könnyen kötőjelháborút indíthatna el; márpedig a kötőjelvitákról tudjuk, hová vezetnek. így hát az egységesülő Európa színpadán a morvák továbbra is megmaradnak szlovákoknak és cseheknek, bárminek képzelik is magukat. S még mondja valaki, hogy a cseh- szlovák testvériség nem működik.
