Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)
2000-09-06 / 36. szám
10 2000. szeptember 6. Benedek Elek Három tündér Három tündér lakott Hunyad földjén: Déva, Kaién és Arany. Szépek voltak; a napra lehetett nézni, de rájuk nem. Együtt laktak egy házacskában, de egyszer mi történt, mi nem, versengeni kezdtek. Mondta Déva:- Többet nem lakunk együtt. Építsen mindenki magának, lakjék a maga házában.- Jól van, építsen - mondotta Kalán.- No, azt én is szeretném látni - szólt Arany büszkén. Déva volt a legszelídebb, a dévai hegyre mutatott:- Ennek a tetejére építek várat. Kőből építem, s ha Isten megsegít, három nap múlva áll az én váram.- Ha te kőből, én vasból - mondta Kalán -, s nem kell arra három nap, elég kettő is.- Két nap?! - kacagott Arany. - Reggel megkezdem, estére be is végzem. Színaranyból építem.- Ha segít Isten - mondotta Déva. A három tündér hajnalban munkának látott. Épültek a várak, gyorsan, mint a tünemény. Estére kelve már ragyogott Arany vára, a Maros vize pariján. Másnap estére fölépült Kalán vára is: csupa vas volt. Déva vára is fölépült harmadnapra. Hát Isten megengedte, hogy a kevély tündérek felépítsék a várakat, de csak azért, hogy megbüntethesse őket. Amint Déva is fölépítette az ő várát, szörnyű fergeteg, földindulás, égszakadás kerekedett, s Kalán és Arany vára összeomlott. De Déva vára állott erősen, sem égszakadás, sem földindulás nem ingatta meg. Gondolkodom, tehát... Víz alatti divatbemutató A halak kalap-divatbemutatót rendeztek. A kifutón beúszó halmodelleket egy fotóművész meg is örökítette. A sikertelen előhívás közben azonban a két felvétel között több eltérés keletkezett. Melyek ezek a különbségek, és mennyi van belőlük? ________KÓp_é_ Az átok Reges-régen élt Pantamasban egy öregember. Jól élhetett volna, de a tündérek minden éjjel a földjére jártak táncolni, és mindent letapostak. Gondolkozott az öreg, mit csináljon, de mert semmi okos nem jutott az eszébe, elment egy boszorkányhoz, attól kért tanácsot. A boszorkány azt mondta neki:- Szántsd fel a földet, ahol táncoltak, s vesd be búzával. Megtette az öreg, s hát igaza volt a vén banyának: nem jöttek oda többet a tündérek. Boldog volt az öreg, hogy elmúlt a veszedelem, s mindennap kijárt a földre, hogy nézegesse a vetést. Egy nap éppen hazatérőben volt, amikor előtte termett egy pirinyó emberke vörös ruhában, aki a kezében egy hegyes kardot szorongatott:- Vigyázz magadra, mert nem kerülöd el a bosszúnkat! - s azzal eltűnt. Nevetett az öreg a kis emberkén, de aztán elkomolyodott, s nem érezte valami bátorságosan magát. Telt, múlt az idő, megérett a gabona, s az öreg készülődött, hogy másnap learatják a búzát. A kis vörös emberkére nem is gondolt már. Ahogy az aratás előtti este elalszanak, egyszer csak megroppan a ház, mintha össze akarna roskadni, s hallják, hogy valaki azt mondja:-Vigyázzatok, mert a bosszú közeledik! Senkit se láttak, nagy remegve ismét lefeküdtek. Hát amikor másnap kimennek aratni a mezőre, egy szál búza se volt sehol, fekete hamu fedte az egész földet! Bejárta az öreg a földet, hogy ugyan ki égethette el ezt a sok drága búzát, s egyszer csak előtte termett a vörös emberke:- Ez csak a kezdet volt, lesz folytatása is! Elfehéredett az öreg, s elkezdett könyörögni, ne tegyék tönkre, inkább megengedi, hogy a tündérek ott táncoljanak.- Ez nem elég - felelte a kis ember -, a királyom úgy megharagudott reád, hogy téged is el akar varázsolni. A szegény ember addig könyörgött a kis embernek, míg az megígérte, megkéri a királyt, változtassa meg a szavát.- Három nap múlva, mikor a nap leszáll, válj itt reám, akkor itt leszek a király válaszával - mondta a vörösruhás, és eltűnt. Harmadnap csakugyan megjelen:- A királyom nem engedte el a büntetést, de avval enyhítette, hogy ha te nem akarsz megszenvedni érte, átszáll az átok a családodra, s majd valamelyik fiad vagy unokád fog szenvedni érted! Az öreg hazament, s nem szólt senkinek. Több száz esztendő elmúlt már, mikor Madoc, a mi öregünk ükunokája éppen a lakodalmát tartotta egy gyönyörű leánnyal. Nagy vígságban voltak, amikor egyszerre a patak zúgásából mindenki tisztán hallotta:- Nemsokára üt a bosszú órája! Az ablakhoz szaladtak, de már csak a patak csobogása hallatszott. Visszaültek a lakodalmas asztalhoz, ettek, ittak, vígan voltak, de egyszerre recsegni-ro- pogni kezdett a ház, mintha össze akarna dőlni, s ugyanaz a hang újra megszólalt:- Üt már a bosszú órája! A vendégek persze ahányan voltak, any- nyifelé szaladtak, magát a menyasz- szonyt is hazakísérte Madoc a szüleihez, hogy ne kelljen ebben a félelmetes házban maradnia. Várták, várták Madocot a szülei haza, amikor a menyasszonyát hazakísérte, de bizony azt várhatták, nem jött meg se reggel, se este. Tűvé tették az egész falut, de nem volt egy teremtett lélek sem, aki látta volna; keresték, kutatták mindenfelé, de sehol még a lába nyomát se látták. Elmentek az öregek egy vén remetéhez, hogy attól kérjenek tanácsot, hol keressék egyetlen fiukat, s a remete így szólt:- Hiába keresitek Madocot, szegény emberek, mert egy régi átok teljesedett be rajta, s ti soha, míg ez a világ világ lesz, őt többet meg nem láthatjátok. Talán valamikor, sok száz év múlva, elő Kass János rajza fog kerülni, de hát ti azt úgysem éritek meg. A két öreg búsan hazament, s minden úgy történt, ahogy a remete mondotta. Évek teltek el, de Madocnak semmi híre. Mindenki elhitte, hogy meghalt, csak a menyasszonya várta hűségesen. Minden áldott nap kiment egy nagy hegyre, onnan tekingetett szerteszéjjel, vajon nem látja-e meg valamerre Madocot, s mindennap szomorúbban tért haza. Szeme elhomályosodott a sok sírástól, haja megőszült az évek múltával, aztán ő is meghalt s Madocnak minden rokona. Pedig Madoc élt! Mikor hazafelé ment a menyasszonyától, egyszere csak tündéri zenét hallott. Egy barlanghoz ért, onnan jött a csodás hang, ami úgy elbájolta, hogy csak ment, mind beljebb. De egyszer csak eszébe jutott, hogy a szülei aggódni fognak, s indult ki a barlangból. Odakint sütött a nap, pedig éjszaka volt, amikor bement a barlangba. Csudálko- zott, sietett is haza, s hát amint beront a házba, egy ősz öregembert pillant meg a kályha mellett. Az öreg rákiáltott:- Hát te miért futsz, mintha kergetnének? Madoc meghökkent: egy idegen ember ült ott, s a szoba is egész idegen volt.- Madoc vagyok!- Madoc? - mondotta az öreg fejcsóválva. - Semmiféle Madocot nem ismerek errefelé. Régen mesélte az öregapám, hogy élt itt egyszer egy Madoc, de van annak már száz esztendeje is. Madoc zokogva ült le egy székre, s az öregember vigasztalva topogott hozzá, de mikor megérintette a vállát, egyszerre összeomlott. Egy marék hamu maradt a helyén... (walesi mese) Magyar atomocska 9. Szilárd Leó félelmei Ozogány Ernő Mitől ijedt meg Szilárd Leó? Ma könnyen kivághatnánk a választ: minden gyerek, akár a konyhaasztalon is, tud atombombát fabrikálni, csak nyersanyag kell hozzá. Szerencsére ez nem igaz. Az elmélet nagyon egyszerű, a megvalósítás annál nehezebb. Kezdjük az előbbivel. Hogyan lehetséges, hogy a körülöttünk levő anyagok teljesen állandók, az urán pedig szétesésre képes? Először is az uránt sem könnyű széthasítani. Már Rutherford felvetette, hogy ahány negatív töltésű elektron kering a mag körül, ugyanannyi pozitív töltésű protonnak kell a magot alkotnia. Amikor kiderült, hogy az atommag legalább kétszer olyan nehéz, mint a benne csücsülő protonok tömegének összege, felvetődött, hogy egy semleges részecske is van az atommagban. Csakhogy újabb, botrányos eset is történt: egyes elemek egyszer könnyebbnek, másszor nehezebbnek találtattak. Ezzel megszületett az izotóp fogalma. Arról van szó, hogy az érintett anyag magjában esetleg több a neutron, mint a proton. Ez a külső villamos tulajdonságait nem befolyásolja, a belső erőket annál inkább. Ne felejtsük: a protonok közötti iszonyatos elektromos taszítóerő továbbra is fennáll, csak az erős kölcsönhatás nem engedi érvényesülni. A további résztvevők, a neutronok jelenléte olyan helyzetet tud teremteni, hogy az érintett izotóp éppen csak egyben képes maradni. Olyany- nyira nem állandó az anyag, hogy egy idő után elbomlik. Becquerel francia fizikus már a múlt század végén kimutatta, hogy egyes uránsók tömegének fele egy idő után bomlás útján köny- nyebb elemekké alakul át, miközben sugárzást bocsát ki. El is nevezte ezt felezési időnek. A híres berlini kísérlet azt mutatta ki, hogy a 235-ös számot viselő urán csak üggyel-bajjal képes egyben maradni: nemcsak magától bomlik el, ahogyan azt Becquerel megfigyelte, hanem akkor is, ha egy neutronlövedék eltalálja. Van-e esély erre? Berlinben bebizonyították, hogy igen. Más kérdés, hogy az ilyen folyamat fenntartható-e. Rutherford szerint aligha. Szilárd Leó szerint igen. Nagyítsuk emberi léptékűre az atomot! Ha biliárdgolyó nagyságúnak tekintjük a magot, a legfelső pályán keringő elektron egy kilométerre van tőle, tehát ekkora az atom átmérője! Elképzelhető, hogy a centiméternyi átmérőjű neutron egy kilométeres távolságból képes hajszálpontosan eltalálni a tízcentis atommagot? A későbbiek igazolták Szilárd vélekedését: igen. Ehhez több ezer tudós ösz- szehangolt munkája kellett. Köztük volt Wigner és Szilárd is, akik az atommag titkairól sokat tudtak. Amikor a katonai vezetés felfogja, hogy a bomba elkészíthető, Leslie Richard Groves tábornokot bízzák meg a titkos akció végrehaj tásával. Sok legenda született Grovesról. Ezek közül katonai gondolkodására a legjellemzőbb, amikor egyik ismerősének azt panaszolta, hogy egy sereg „futóbolondot” kell kordában tartania. A világ legjelentősebb fizikusait értette ezen. Sikerült a lehetetlen: a náciknak fogalmuk sem volt, mi folyik Los / /- Alamosban, Oak Ridge- ben, és szinte az orruk előtt, a chicagói egyetem sportpályájának alagsorában. HM*/ ÍV/oí) ÍZ Ag*[> NmifftON Lukács Zsolt és Rácz Noémi illusztrációja
