Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-08-23 / 34. szám

2

2000. augusztus 23.

Vélemény

Szlovákiai magyar családi magazin

TT A

. m JÓI

Vdűdl IlajJ

Kommentár

Báránybőrben a farkas

Szűcs Béla

______________

Úgy tű

nik, mintha új szelek kezdenének fújni a HZDS háza táján. Pedig csak arról van szó, hogy a Meciar-csapat a lakosság többségének megnyeréséért új fogásokkal próbálja elkápráztatni a közvéleményt. A párt harminc százalékos támogatottsága ugyanis kevés a referendum megnyeréséhez. Ezért az acsarkodó, vagdalko- zó nyilatkozatokat kezdi felváltani a békülékeny, szelí- debb hangnem. Az „államalapító vezér” odáig elmerészkedett, hogy egy győztes választás után nem ragaszkodna a miniszterelnöki poszthoz, sőt, a párt szóvivőjének egyik nyilatkozata szerint, egy kormánykoalícióban még a magyaroktól sem zárkóznának el. Mi történt? Meciar nyugati lapokban beismerte, hogy kormányzása idején hibákat követett el, noha elkerülte a konkrét megnevezésüket. Nem tagadta, hogy a Nyugat szemében népszerűden, ezért olyan kormányfő kellene, akitől nem idegenkednek az Európai Unióban és a NATO-ban. Ez az ügyeskedés meglepte a politikai megfigyelőket, és azt bizonyítja, hogy a HZDS nem szeremé kimaradni a következő

választások után megalakuló kormányból. Ajelenlegi koalíció pártjai a közvélemény-kutatások szerint képtelenek lennének a kormányzásra. A Meciar-ellenes láz már nem biztosít elég bázist, és a kormány minden erőlködése ellenére képtelen lenne összeverbuválni egy alkotmányos többséget a parlamentben. Közben főijük az ellenzék által összegyűjtött hétszázezer aláírás ellenőrzése és a nagyon bizonytalan kimenetelű referendum előkészítése. Ha a köztársasági elnök áldását adja is a 200 millióba kerülő cirkuszra, ő sem hisz benne, hogy a lakosság többsége elmegy a népszavazásra, mivel Meciamak már nincs hitele a világban. Az emberek többsége úgy gondolja, csupán az ellenzék meséje, hogy az előrehozott választásokból elépattan egy csodatevő össznemzeti kormány, amely varázsütésre megszünteti az ország gondjait. Ezért a többség ignorálni fogja a HZDS immár harmadik népszavazását, és így elmaradnak az általuk erőltetett választások. Szlovákiában az emberek többsége szerencsére nem olyan gyüge, hogy bedőljön a báránybőrbe bújt HZDS újabb trükkjének.

Jegyzet

Közhaszon

D. Varga László__________

Ott lennénk végre-valahára a gazdagok klubjában (értsd: az OECD-ben), csak hát kérdés, hogy ha a leggazdagabbak is úgy néznek ki, mint Szlovákia, ahol a munkanélküliség az ország nagy részében harminc százalék körül mozog, akkor hogy festenek a szegények. Nem beszélve a halmozott nyomorúságunkról az oktatásügyben, az egészségügyben, az államigazgatásban és egyebütt. Ha mindezekben a legjobbak vagyunk, ha így néz ki egy gazdag ország, akkor a szegényeket valóban nagyon lehet sajnálni. Miután felvettek bennünket a módosak közé, hirtelen pénzt is kerítettünk ahhoz, hogy közhasznú munkára (nem pályára!) állítsuk a munkát még nem ismerő iskolavégzettet és a többi húsz-, harminc-, negyven-, ötvenéves munkanélkülit. Igaz, mindössze öt hónapra, de legalább ennyivel szolgáljunk rá a tagságra - gondolták politikai vezetőink. Csak úgy mellesleg megjegyzendő, hogy a munkanélküliség aránya Pozsonyban 4%, míg Tőketerebesen, ahol a közhasznú munkáért kemény négyezemyolcszáz koronát fizetnek, 40%. Most már csak az a kérdés, hogy a közjavára végzett munka miért éri csak a felét a nem közhasznúénak. S ha már a kérdéseknél tartunk: ki gondolta volna, hogy a kirakatszámításainkat külföldön is honorálják?

Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (582-38-322, fax: 582-38-321) Főszerkesztő: Grendel Ágota (582-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője:

Klein Melinda (582-38-314)

Hang-Kép, Tanácsadó: Kovács Ilona (582-38-314)

Politika, Háttér: Malinák István (582-38-309)

Gazdaság: Sidó H. Zoltán (582-38-311),

Kultúra: Szabó G. László (582-38-314)

Vélemény, Kópé, Nagyvilág: Kövesdi Károly (582-38-316, 582-38-317) Sport: Tomi Vince (582-38-340)

Fotó: Dömötör Ede (582-38-261) Tördelő: Szarka Éva Kiadja a Grand Press és á Petit Press Rt., Dostojevského rád 1,81109 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 592-33-101, fax: 529-67-472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziacik - kereskedelmi osztály, tel.: 592-33-201, fax.: 529-20-051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-,tel.: 582-38- 322, fax: 582-38-321, Román Schlarmann - pénzügyi osztály, tel: 592-33-169 Marketing: 592-33-274, lapterjesztés, laprendelés: 582-38-324, teL/fax: 582-38-326 Szerkesztóség/Hirdetésfelvétel: 824 88 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX 49.; Telefax: 582-38-343; 582-38-331, Telefon: 582-38-332,582-38-262,592- 33-200, e-maü: reklama@ujszo.com

; inzerda@vyvsme.sk

;

Szedés, képfeldolgozás a kiadó elektronikus rendszerén. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Előfizethető a kiadónál. Terjeszti a PrNS Rt, a D. A. CZVEDLER KFT. - Somorja, az ABOPRESS KFT. a Szlovák Posta Rt. és kisterjesztők. Külföldi megrendelések: Versus ES-Vyvoz dacé, KoSická 1,813 80 Bratislava. Az újságküldemények feladását engedélyezte: RPP Bratislava Posta 12,1995. június 16-án. Engedélyszám: 591/95. Index: 48271. A szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratot nem órzünk meg és nem küldünk vissza.

Hogy őszinte legyek, kolléga úr, nem hatott a libidómra a hír, hogy mit evett az elnök Kassán. Inkább az érdekelne, mit eszik Sanyi bácsi Bécs- ben... Rajz: MS-Rencín

Felülnézet

Komáromi Emergency

Soóky László

______________

Va

sárnap délután, a tikkasztó hőségben mit csináljon a rohamosan polgárosodó polgár? Ejtőzzön. Ejtőztem hát én is, amikor megérkezett az önkényes tűzoltóegylet, karjában Juli leányom, akinek a bal lába nem egészen úgy nézett ki, mint egy bal láb. Kicsit spriccelt belőle a vér, kicsit össze volt törve, s egyebek. Árpi barátommal vijjúzva röpültünk a komáromi kórház felé, olyan sebességgel, hogy a hosszú úton mindössze néhány buldózer tudott bennünket megelőzni.

Lelki szemem előtt már láttam a „vészhelyzet” elnevezésű amerikai kórház-szappant, amint az összes fellelhető orvos és nővér infúziókat és élesztőberendezéseket lobogtatva rohan felénk, szakkifejezéseket kiabálnak egymás felé, és véráztatta, rózsaszínű frotétörülközőnk négy sarkát megragadva így számolnak: egy, kettő, há-árom! Ijedtemben én számoltam, hogy mennjü, kicsit maga alatt lévő sérült ücsörög a váróteremben. Több volt, mint kevesebb. Érkezésünk pontos ideje: 13 óra 50 perc. 14 óra 30-kor kinyílt az ajtó, s a nővér közölte velünk, hogy a doktor úr operál. Ez meg- nyugtatott, mert kiderült, hogy az orvos létezik, itt a környéken operál. Azt is biztató jelnek véltem, hogy a nővérke felkínálta a lehetőséget, miszerint ha van kedvem, átvihetem a kislányt a röntgeneshez, és megröntge- neztethetem a nagyujját, amelynek körme a cipőben maradt. Bátortalan megjegyzésemre, hogy véleményem szerint a gyermek bokája egy parányit megpöccedt, ami esetleg törésre is utalhat, azt válaszolta, hogy ő ehhez jobban ért. Hittem neki.

A röntgenen nagyon kedvesen fogadott a nagyon kedves lány, és pár perc múlva ujjongva túrázhattunk vissza az ügyeletre. Az ügyelet és a röntgen közötti távolság árkon- bokron, Julival a karomban talán még száz méter sincs. Uj- jongásom egy kicsit alábbhagyott, amikor kiderült, hogy a doktor úr még mindig operál, ami akármeddig is eltarthat. így aztán volt időnk megismerkedni egymással, kölcsönösen együtt- éreztünk, sajnálkoztunk, fel- és letöröltük a vért, a súlyosabbak olykor feljajdultak.

Üdítő színfoltként megérkezett egy újabb sérült, a gyermek mindössze négy ujját vágta el, apja, aki a munkásosztályt képviselte, egy kicsit dülöngélt. Még háromnegyed négy sem volt egészen, amikor megérkezett a

doktor úr, mi mindannyian mosolyogtunk, a munkásosztály képviselője viszont keresetlen, hellyel-közzel trágár szavakkal illette az egészségügyet és az egészségügy képviselőjét. Mint kiderült, neki lett igaza, mert azonnal behívták őket. Nemsokára, ahogy az lenni szokott, eljött a nagy pillanat, beinvitált a nővér, a doktor pedig nyomban átküldött bennünket a röntgenre. Ott, akárcsak pár órával ezelőtt, ment minden, mint a karikacsapás, hamarosan visszakerültünk a váróterembe. Fél öt volt mindössze, amikor szűnni látszott a homály, és a remény sugara felragyogyott a rendelő ajtajában: a lányom nevét mondta a nővér. Felnyalábol- tam Júliámat, mint anno Rómeó, s inal- tam volna a rendelőbe, de akár egy szellem, elibém lépett egy aranyveretes hölgy, hóna alatt a megszeppent férjével, s akár egy anyatigris, beiramodott a rendelőbe. Ott megtudhattam, hogy egy bizonyos cseppkőbarlangban, ami csodálatosan szép, és képzelje el, doktor úr, hogy a természet mi mindenre képes, mert egy egészen kicsi, de nagyon súlyos cseppkő a férjem fejére esett, még ott megröntgeneztettük, de szeretném, ha a doktor úr is megnézné a felvételeket. A doktor úr érdeklődéssel szemlélte a formás koponyacsont röntgenfelvételeit és sajnálkozott.

Szólásra emelkedtem, mondom, lehet, hogy félreértem a dolgot, és talán szóra sem érdemes, de ha a lányom mégis kivé- rezne itt a rendelőben, mégis kihez fordulhatnék segítségért, mire a doktor úr egy váratlan fordulattal közölte velem, hogy fogjam be a számat. Ez a meg- nyilvánulása egy kicsit érzékenyen érintett, s két vagy három percre feladtam legendás toleranciámat. A döbbent csend után mindenki nagyon kedves és előzékeny lett, sőt, amikor gipszestül mindenestül győze- lemittasan és egy kicsit aléltan távoztunk, a doktor mintha még köszönt is volna. Természetesen, mint minden jegyzetben, itt is le kell vonnunk a tanulságot, ami szerintem a következő: folyó év augusztus hatodikén, vasárnap lehetőleg senki ne tegye a lábát a bicikli küllői közé, ne törje a lábát, ne feküdjön az úthenger alá, és ne kövessen el semmilyen hasonló meggondolatlanságot, vagy ha mégis, akkor bátran nyalogassa otthon a sebeit. Töredelmesen bevallom, hogy rám ez a tanulság mostantól nem vonatkozik, mert a haverom haverja lett az egészségügyi miniszter.

Olvasói levél

Hogy is van ez?

Augusztus 20-a az első magyar király és a magyar államalapítás ünnepe. A legnagyobb, legfajsúlyosabb ünnepe ez a magyarságnak. Idén a magyar államiság ezeréves fennállásának évfordulójával esett egybe, ráadásul vasárnapra. Hát nem csodálatos, hogy a magyar államiság nagjrvilág előtti ünnepélyes kinyilatkoztatása éppen 1000-ben történt?! Mint egy égi jel e nemzet irányába! Az álmodozásokkal azonban jobb csínján bánni. Amint az élet zajlik a mában, zajlott a múltban is, és nem biztos, hogy történészeink képesek megidézni a letűnt valót. Sokszor a fantáziájukra hagyatkozva tálalnak olyan lehetséges, elképzelt, látszólagos „valóságot”, amely a megtörtént valóságnál összetettebb és zavarosabb. Már csak azért is, mert mindegyikük a maga saját

sütetű cipócskájával hozakodik elő, a dolgozószobája mélyén kifőzött szellemi táplálékával, melyet a tisztelt publikumnak, nekünk kínál fogyasztásra. Sokukat mintha egyáltalán nem zavarná, hogy többnyire úgy néz ki a dolog, mintha egyszerre kínálgatnák az embert ecetes uborkasalátával és tejeskávéval, így a szellem síkján sem juthatunk semmi jóra, amint maguk a hivatásos történészeink jelentős része sem jutott, tisztelet a kivételnek, ha egymásnak ellentmondó tartalmakkal vagyunk kénytelenek hadakozni. Mozaikszerű elemekkel, melyek egymással logikusan, világosan, érthetően egységbe összeállni képtelenek. Á magyar zsidó Arthur Koestler írta: „Magyarnak lenni tudathasadás!” Arra utalt ezzel, hogy a magyar nemzet mindig, és sajnos, gyakran máig, olyan dolgokat, tartalmakat rakott ősi „magyar” tartalmak gyanánt egymáshoz, amelyeknek eredendően nincs közük egymáshoz. A múlt században indult csak meg a magyar őstörténet igazi tudományos alapokra helyezése. Saját külön nemzeti létünket korán kezdtük élni, mint általában az újfinnugor nemzetek. Korán kialakult a „mi, magyarok” kollektív tudata és tudatalattija, ezek érzete a lélek mélyebb bugyraiban is. Hogy aztán ez ősi időtől elevenen élő és emlékező szellemi vérvonal ősi világrengető, történelemformáló ázsiai népek emlékét magára értelmezte az idő múlásával, hát van ilyen is a nap alatt. Hiszen ezeknek ugyanúgy az útjukban és a szomszédságukban voltunk, mint a régi szlávok. Akik mára már nincsenek, újszláv nyelvi utódaik tarka kavalkádjában pedig egyik sem képes mint nemzeti kollektív emlékezet hordozója túl régi múltba visszaérezni, sem közép-ázsiai avar és egyéb szomszédaik ágán, sem szláv nyelvi eleik nyomán. László Gyula merte kimondani először, hogy régi, megcsontosodott elméleteink fabatkát sem érnek, hiszen a magyarok tömegei 670 táján már a Kárpát-medencében voltak, korábban pedig a mai Románia területén keresztény püspökségük volt, hiszen a bizánci birodalom szomszédságában

(onogur=ungarn= wenger) őseink egész nemzeti valójukban már jelentős mértékben krisztianizálódtak.

Már csak arra lennék kíváncsi, vajon mit akar a Matica slovenská a két és fél méteres Cirill-Metód szoborral Komáromban kifejezni. Hogy az ószlávokat csupán 860 táján lehetett egyáltalán a keresztény hitre téríteni, civilizálni, Európához igazítani?

Korcsog József, Ipolynyék