Vasárnap - családi magazin, 2000. július-december (33. évfolyam, 27-52. szám)

2000-08-23 / 34. szám

Politika 2000. augusztus 23. 3 Tisztelt Ház------------------------------------------------------------­Tó tágast áll a világ Bárdos Gyula______________ Feje tetejére állt minden, s eh­hez, úgy látszik, még az időjá­rás is igazodik. Áprilisban volt nyári kánikula, a nyarat pedig a kiszámíthatatlan, változékony áprilisi időjárás jellemzi. Min­den fordított, a szokásostól, a rendestől eltérő. A millenniumi rendezvényeken István király Intelmei bölcsen az egynyelvű és egyszokású or­szág gyenge és esendő voltára hívják fel a figyelmet, miköz­ben a kulturális miniszter tár­caközi egyeztetésre beterjeszti az államnyelv védelméről szóló törvénytervezetet, amelybe agyafúrt módon igyekszik visz- szacsempészni azt a bírságok­ról szóló paragrafust, amelyet csak nagy nehézségek árán si­került nem is olyan régen hatá­lyon kívül helyezni. S történik ez akkor, amikor a szlovákiai magyar nemzeti közösség legi­tim képviselete tagja a kor­mánynak. Arra gondolni sem merek, mit várhatunk egy más felállástól, ha ilyet meg mer tenni a jelen­legi helyzetben a művelődési miniszter, a koalíciós kormány tagja... Vagy egy másik ügy. A volt tit­kosszolgálati főguru, a jelenle­gi parlamenti képviselő ki tudja hány határon túl a markába ne­vet a bűnüldöző szervek és az il­letékesek tehetetlenségén, mi­közben a belügyi tárca vezetője megpróbálja elhitetni azt, hogy ők tudják, hol van, illetve hol nincs! Ha ez igaz vol­na, nem állna fenn ez az abszurd hely­zet, amelynek tanúi, s parlamenti képvi­selőkként szenvedő alanyai vagyunk. Azok, akik nem győzik hangsúlyoz­ni, hogy legalább a parlament részéről már régen le kellett volna zárni az ügyet, nem tudják biztosítani képvise­lőik jelenlétét a tisz­telt Házban. Úgy tű­nik, a magyarokon kívül má­sok igazságérzetét nem sérti kellőképpen a volt titkosfőnök angolos távozása, illetve az, hogy az orruknál fogva vezeti a magukat profinak tartó ille­tékeseket. De menjünk tovább! Bármelyik közvélemény-kutató intézet végez is felmérést a pártok és mozgalmak támogatottságá­ról, mindenütt toronymagasan vezeti a listát annak a Vladimír Meciarnak a pártja, aki nem véletlenül, hanem tudatosan Iván Lexának ajándékozta kép­viselői mandátumát, ponto­sabban amire szüksége volt: mentelmi jogát. Az ilyesmit sehol a vi­lágon nem bocsáta- nák meg senkinek, míg Szlovákiában a volt többszörös kor­mányfő - ennek el­lenére vagy éppen ezért? - folyamato­san a legnépsze­rűbb politikusok között szerepel. Va­lóban, itt minden fordított, illetve minden lehetséges. Nem is olyan régen még azt hangoztat­ták az akkor kormányon levők, hogy idegeneknek nem adják az országot, annak vagyonát. Nem is adták. Elkótyavetyél­ték, bagóért, a saját embereik­nek, akik ma idegen földön ke­resnek oltalmat és mendéket - természetesen a kimentett va­gyonnal együtt. Ók nem adták az idegeneknek, hanem maguk vitték az értéket, a pénzt, a va­gyont külföldre. Azok kezdeményeznek népsza­vazást a választási időszak le­rövidítéséért, az idő előtti par­lamenti választások kiírásáért, akik meghiúsították azt a refe­rendumot, ahol biztosan lett volna elegendő számú résztve­vő. Akkor sajnálták erre a pénzt, ma így akarják „meg­menteni” az országot, de főleg átmenteni magukat. Az államfő számára, aki oszt­rák orvosoknak köszönheti életét, valószínűleg nem ma­rad más hátra, mint kiírni a re­ferendum időpontját. Annak a népszavazásnak az időpontját, amely iránt jelenleg nincs túl nagy érdeklődés, s a közvéle­mény-kutatások szerint való­színűleg eredménytelen lesz. Tehát amikor kellett volna refe­rendum, akkor nem volt, most pedig minden valószínűség sze­rint az ősszel lesz. Ne csodál­kozzunk rajta, hiszen itt min­den fordítya működik. Sajnos, ez csak nekünk tűnik föl. A többségnek nem... A szerző az MKP parlamenti frakciójának vezetője. A magyaro­kon kívül mások igaz­ságérzetét nem sérti a volt titkos­főnök ango­los távozása. Mssfeaij A világsajtó is nagy figyelmet szentelt Tamás András, a második világháború utolsó ismert hadifoglya hazatérésének. Az AFP például arról is beszámolt, hogy a hetvenöt éves férfi egyesek szerint Turócszentmártonból vagy környékéről, más feltevések szerint talán Erdélyből származik. TA SR/EPA Dr. Veér András: Tamás András tudja, hogy mi történik vele, az újságokban elolvassa a róla szóló cikkeket Ötvenhárom esztendei hallgatás után Bugár Árpád _____________ Ha zatért Magyarországra több mint fél évszázados kényszerű távoliét után az utolsó eddig is­mert európai hadifogoly. Ta­más András az elmúlt ötvenhá­rom évet egy Moszkvától több mint ezer kilométerre levő el­megyógyintézetben, Kotyel- nyicsben töltötte. Az a lehető­ség is fennáll, hogy Turóc­szentmártonból vagy a környé­kéről származik, de semmi bi­zonyosat nem lehet tudni. Pár évvel ezelőtt le kellett vágni az egyik lábát, most Magyarorszá­gon kap műlábat, valamint több kivizsgáláson is át kell es­nie. Jelenleg az Országos Pszi­chiátriai és Neurológiai Intézet lakója. Dr. Veér Andrással, az intézet főigazgatójával, az András bácsi kezelését a kezde­tektől felvállaló főorvossal er­ről a nem mindennapi törté­netről beszélgettünk. Ön miként értesült először Ta­más András létezéséről? Februárban a televízió egyik rövid adásából; a moszkvai magyar konzul beszélgetett ve­le, és ő magyarnak vélte. Júni­usban a külügy- és az egészség- ügyi minisztérium felkérése alapján utaztam ki hozzá Kotyelnyicsbe. Kellemes meg­lepetésként ért, hogy a kinti kollégák milyen pontos ada­tokkal rendelkeznek egy ötven­három éven keresztül vezetett kórrajzban. Ezért támadt az a gondolatom, hogy esetleg más betegeket is meg lehet még ta­lálni, akár magyart, akár más nemzetiségűt. Hogyan zajlott az első találko­zás? Valójában háromnapos vizsgá­lat volt, kezdetben elég bizal­matlanul viselkedett. Ebben az is közrejátszott, hogy egy tizen­öt fős csoport vett körül min­ket, és így szétszóródott a fi­gyelme. Ezért megkértem a je­lenlevőket, hagyjanak ma­gunkra minket. Igazából ez­után barátkoztunk meg, és így el tudtam végezni azokat a pszichológiai vizsgálatokat, melyek alapján biztosan meg­állapítható volt, hogy magyar, és az emlékei is kezdtek előjön­ni. Ennek alapján javasoltam a hazahozatalát. A magyar állam saját ügye­ként kezeli András bácsi sor­sát? Azok a közintézmények, ame­lyekhez legalizálásának ügyé­ben fordultunk, gyorsan intéz­kedtek, rövid idő alatt megkap­ta a magyarországi ingyenes ápolásra jogosító okmányt és a beutazáshoz szükséges irato­kat. A Richter Gedeon és a Ma­lév pedig vállalta a hazautazta­tás költségeit. Ugyanakkor kor­mányzati tényezők nem vesz­nek tudomást az esetről, pedig ez valóban egyedi történet, mondhatjuk: az évtized törté­nete. Szerintem az ország- imázs szempontjából is nagy jelentősége van, hiszen a világ­sajtó is kiemelten foglalkozik vele. Bár bizonyos szempont­ból talán jó, hogy a politika el­kerüli ezt az egyértelműen ma­gyar ügyet. András bácsi betegségéről és az oroszországi kezeléséről mit lehet elmondani? Úgynevezett súlyos pszichózist állapítottak meg az ottani or­vosok, ez a diagnózis Magyar- országon nem használatos. A tünetek alapján elmondható, hogy nála valóban komoly el­mebetegség zajlott le. De a kez­deti betegség az évek során vesztett erejéből, és ún. marad­ványállapot alakult ki, amellyel tudott dolgozni, élte a csendes életét, anélkül, hogy súlyos tü­netek jelentkeztek volna. Mivel magyarázható, hogy a hosszú idő alatt nem kommu­nikált a környezetével? Pontosan ennek az állapotnak tudható be. Felkelt, reggelizett, dolgozott, ebédelt, lefeküdt. Nem beszélt, de mivel gond nem volt vele, az orosz kollé­gák elfogadták ezt a furcsasá­gát, és így eltelt ötvenhárom év. Az illetékesek tudták, hogy magyar, mégsem próbáltak in­tézkedni a hazahozataláról? Tudniuk kellett, hiszen a kór­rajz elején ott állt, hogy ma­gyar katona, de ők nem foglal­koztak ezzel a kérdéssel. En­nek megértéséhez ismerni kell Kép: Habik Csaba (Magyar Hírlap) a zárt osztályok monoton éle­tét, ahol valahogy nem szemé­lyesednek meg az emberek. Tamás András maga említette turócszentmártoni származá­sát? Igen, egyértelműen megnevez­te a várost mint születésének helyét, illetve hozzátette, hogy tizenkét kilométerre onnan. Az eddigi nyomozások ezt nem erősítették meg. Szerintem egy hónap múlva többet fo­gunk tudni, elsősorban a keze­léstől, illetve András bácsi em­lékezetének visszatérésétől várjuk, hogy pontos adatokat tudunk meg mind a lakóhelyé­ről, mind a családjáról. Ezért bár örülünk a lehetséges hoz­zátartozók jelentkezésének, de nem tőlük, hanem inkább Ta­más András közléseitől várjuk, hogy leszűkíthessük a kört. Persze ez már nem a mi felada­tunk lesz, hanem a közigazga­tási szerveké. A hazatérést mennyire érzé­kelte, hogyan reagál a megvál­tozott környezetre? Teljesen tudatában van annak, hogy mi történik vele, elolvas­sa az újságokat, látja bennük a képét, tisztában van azzal, hogy Magyarországon, a fővá­rosban tartózkodik. Rendesen táplálkozik, örül a meleg víz­nek, és számtalan jelét adja elégedettségének. Ez megerő­sít minket abban, hogy jól dön­töttünk, amikor hazahozását szorgalmaztuk. A lehetséges szlovákiai szár­mazás miatt felvetődik a kér­dés, hogy a szlovák nyelvre mi­ként reagál? Esetleg tudhat bi­zonyos szinten szlovákul? Biztosan tudom mondani, hogy nem, mivel épp egy szlo­vák származású rendőr volt az, aki valójában felfedezte őt. Amikor találkoztak, szlovákul kérdezgette András bácsit; ő erre magyarul felelt. Az illető felismerte a magyar szavakat, ezután ő hívta fel a figyelmet Tamás Andrásra. Önnek a praxisa során volt már ehhez hasonló esete? Igen, egy magyar hölgy, aki ki­került Angliába, és ott, a hábo­rú kitörésekor, a pályaudvaron furcsán viselkedett. Nem tu­dott, csak magyarul, a hatósá­gok pedig bedugták egy elme­gyógyintézetbe, és ott ötven — évet töltött el. Látja, Angliában is történik ilyesmi. Ót is én ke­zeltem, egyébként neki megke­rült a családja, és hazaköltöz­hetett. Koponyaereklye Végleg hazakerül? A horvát kulturális vezetéssel tör­tént korábbi megegyezés után Bu­dapestre szállították Szent István koponyaereklyéjét, amelyet a mil­lenniumi évben Magyarországon állítanak ki. Rockenbauer Zoltán, a nemzeti kulturális örökség mi­nisztere júliusban Dubrovnikban állapodott meg Antun Vujic hor­vát kulturális miniszterrel arról, hogy Magyarország megindítja az ereklye kölcsönadását célzó hivatalos eljárást. Ezzel párhuza­mosan tárgyalások kezdődnek a két minisztérium között arról, milyen lehetőség van arra, hogy kölcsönös ajándékozással végleg Magyarországra kerüljön a ko­ponyaereklye, amelyet több év­százada a dubrovniki domonko­sok rendházában őriznek. Vajdaság A VMSZ-ből a VMKDM-be A 350 ezres vajdasági magyarság egyik nagy gondja a megosztott­ság - hat pártja van, amelyek gyakran nehezen jutnak közös nevezőre. A napokban a Vajdasá­gi Magyarok Kereszténydemok­rata Mozgalma (VMKDM) tartott rendkívüli tisztújító gyűlést Zentán. Ennek fő eseményét a Kasza József vezette Vajdasági Magyar Szövetségen (VMSZ) be­lül korábban létrejött Európa Platform számos tagjának a VMKDM-be való átlépése és e mozgalom vezető testületéibe történt beválasztása jelentette. Ugyanis a VMSZ a Varga Tibor vezette platform megalakulását 3 hónapi halogatás után jóváhagy­ta, később mégis felfüggesztette a platform tevékenységét, vezetői­nek VMSZ-tagságát és tisztségeit is. A VMKDM kis létszámú moz­galom. Mostani tanácskozását is a vezetőségen belüli több hóna­pos konfliktus előzte meg. A VMKDM új elnökévé, meglepe­tésre, Varga Tibort választották. A mozgalom részt kíván venni az őszi jugoszláviai választásokon.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents