Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-16 / 7. szám
Vasárnap Szlovákiai magyar családi magazin Sport Menekülés a kokain elől. Diego Maradona a drogfogyasztástól szinte már *1 |~ emberi roncs. -L O Riport Sokan nem értik, gyanakodva szemlélik az Ifjú Szivekben végbemenő q reformokat. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. február 19-étől 25-éig Feláldoznak egy népet a Kremlben dúló hatalmi harcok miatt A „felszabadítók” Malinak István ___________ Az orosz erők felszabadították Groznijt - mondta Putyin. így tálalta ezt az orosz rádió, tévé, hír- ügynökség. így tálalták több szlovákiai és magyarországi médiumban. Szemrebbenés nélkül, idézőjel nélkül. A fordító nem hibás, az ő feladata tökéletesen visszaadni az eredetit, amivel nem is volt baj. De a szerkesztő szerkesszen! Még mindig azt hisszük, hogy ami Moszkvából jön, azon nem szabad változtatni? Igen, az objektív sajtó egyik alapelve, hogy a hír szent, a vélemény szabad. Esetünkben nem az a hír igaz, hogy Groznijt felszabadították, hanem az, hogy Groznijt az oroszok elfoglalták - miután majdnem földig rombolták. A felszabadítás szó használata idézőjel, bárminemű megjegyzés nélkül ezért a valóság durva elferdítése, népbutítás a javából - amúgy szovjet módra. Elfelejtettük, hogy ’45- ben itt is jártak ugyanezek a „felszabadítók”... Olyat is lehetett olvasni, a csetsen orvlövészek miatt volt annyira lassú az orosz csapatok előrenyomulása Groznijban. Az orvlövész az, aki orvul, alattomosan, hátulról tüzet nyit valakire. Groznijban nem erről volt szó, ott csecsen hazafiak harcoltak a megszálló hatalom sokszoros túlerőben lévő hadserege ellen, az utolsó pillanatig védelmeztek minden utcát, minden házat. Nemcsak erkölcstelen, történelmieden is átvenni a gyarmatosítók, a megszállók szótárát. Talán abszurdnak tűnhet a példa, de az ő logikájuk szerint orvlövész volt minden negyvennyolcas magyar honvéd, Kossuth pedig terrorista. Ugye, milyen mélyen sértené nemzeti öntudatunkat, ha valaki ilyet merne állítani? Ne tévesszen meg senkit, hogy az USA is, meg az EU is csak a csecsen polgári lakossággal szemben elkövetett bűnök miatt bírálja Moszkvát, abban igazat ad neki, hogy Oroszország jelenlegi határai szentek és sérthetetlenek. Mindez hazugság, Ami Moszkvából jön, azon nem szabad változtatni? piszkos politika. A cári Oroszország épp annyi jogot formálhatott Csecsenföldre, mint az angolok Indiára, ugyanannyi joguk volt az észak-amerikai telepeseknek az indiánok kiirtására, mint most az oroszoknak a csecsen föld felper- zselésére. A csecsének már 1834 és 1859 között is szent háborút vívtak a cári uralom ellen fa negyvennyolcas magyar forradalom valamivel rövidebb ideig tartott), s miután leverték őket, 1877-1878-ban újra föllázadtak. (A magyarok ezt úgy oldották meg, hogy kiegyeztek.) A csecsének 1917-ben harcoltak a bolsevik forradalom ellen, Sztálin ’44-ben deportálta őket, s csak 1957-ben térhettek haza. Csecsenföld 1991-ben, a szovjet birodalom megszűnése után egyoldalúan kitiltotta ki függetlensé- gét. Moszkva ’94 végén indította az első megtorló hadműveletet, s 21 hónapi heves harcok után az oroszok vesztettek, megszégye- nülten kivonultak. A Jelcin és Maszhadov által ’97-ben aláírt békeegyezmény lényegében elismerte Csecsenföld függetlenségét. Ez a nép nem érdemli meg a szabadságot? Csak találgatja a világ, miért indítottak az oroszok újabb háborút tavaly októberben. Moszkvának máig sem sikerült bizonyítania, hogy a lakóházak elleni merényleteket a csecsének követték el. Inkább az a valószínű, hogy a Kremlben dúló hatalmi harcok miatt aljas módon feláldoznak egy népet. Persze van csecsen bűnözés, van csecsen maffia, van csecsen terrorizmus is - elég az elrabolt külföldiekre gondolni. De: mindez az orosz-szovjet uralom „terméke” is; egy egész népet nem lehet bűnözőnek és terroristának tekinteni; egyéb nációkkal kapcsolatban is gyakran elhangzanak az említett jelzők, mégsem akarja őket senki kiirtani. Az orosz birodalom határainak jogosságához csak annyit: az északi svédek és az afrikai bantuk nem állnak sokkal távolabb egymástól, mint az oroszok a csecsenektől. A „kis különbség” abból adódik, hogy a svédek nem igázták le a bantukat. Keleten a helyzet változatlan... A csecsen-orosz határon katonai alakulatok ellenőrzik az átkelést. ta sR/AP-feivétei Vezércikk Születésnapok Vojtek Katalin ___________ Egy or szághatárokon átnyúló oktatási programról tárgyalnak hazai, magyarországi és osztrák szakemberek. Az ötlet mindenkinek tetszik, csupán a két szlovák résztvevő feszeng. Némi habozás után el is árulják, miért. Nem tudják ugyanis, hogyan reagálnak majd a megszólított szlovák iskolák. Egyáltalán, hajlandók lesznek-e bekapcsolódni a programba, ha meghallják, hogy magyar kezdeményezésről van szó, és hazai részről főleg dél-szlovákiai magyar iskolák vesznek benne részt. Mert ami magyar, az - minőségétől függetlenül - tájainkon nem igazán kapós, nem comme il faut. Ráadásul a két szlovák szakértő vezető pozícióban van, még híre mehet a dolognak, rájuk ragasztják a magyarbarát címkét, ami nem a legjobb ajánlás, különösen kormányváltás esetén. Persze mindettől eltekintve ők is remek ötletnek tartják a programot, csak hát... De még mielőtt elítélnénk a két szlovák szakembert, tegyük gyorsan hozzá, hogy hazai magyar körökben sem mindig menő az, ami magyar. Ismertem magyar iskolaigazgatót, aki szívesebben küldte a beosztottjait, diákjait cserelátogatásra, tapasztalatcserére Skandináviába, mint magyar- országi matematikai táborba, holott az utóbbiért fizetni sem kellett, és elsőrangú szakemberek foglalkoztak a gyerekekkel. Igaz, ez még a Slavkovská-korszakban történt, amikor félő volt, hogy a szoros magyarországi kapcsolatok rossz fényt vetnek az iskolára, és az esetleg nem kap pénzt tetőjavításra. Egy másik hazai magyar iskola vezetője viszont most nevezte el néhány beosztottját „talpra- magyarnak”. így hívja őket az igazgatónő holdudvara is, mert valahogy kilógnak a sorból. Számukra ugyanis március tizenötödike ünnep, amelyről illik szót ejteni a diákok előtt is, és azt a megbocsáthatatlan nézetet vallják, hogy a magyar iskola ne csak oktatásának nyelvében legyen magyar, hanem szellemiségében is. De ugyan honnan tanuljon a kisebbségi magyar önbecsülést, ha az még sok anyaországi magyarból is hiányzik? A rádióban két magyarországi értelmiségi - egy történész és egy politológus - beszél a millenniumról, a magyar államiság és a magyar keresztény egyház ezeréves jubileumáról. A történész szerint az ezredik évfordulót méltó módon illik megünnepelni, ám a politológus fanyalog: ugyan, mi az az ezer év, mire föl ez a nagy csinnadratta? Ne gondolják a magyarok, hogy ők a világ közepe, a világ nem rájuk, hanem Rómára tekint, ahol a kereszténység fennállásának második évezredét ünnepük. Aztán itt vannak, ugye, a szomszédok is. Nem biztos, hogy ők túlságosan el lennének ragadtatva ettől a nagy ünnepléstől. (Úgy látszik, a politológushoz még nem jutott el Esterházy Péter szállóigévé vált mondása: „Könyörgöm, mi is szomszédos nép vagyunk.”) Ezek szerint a magyar legyen szerény, húzza be fülét-farkát, és ne ünnepeljen. Főleg születésnapot ne. Egyrészt mert nemcsak neki van születésnapja, és mindig akadnak, akik nála több évet, kerekebb évfordulót ünnepelhetnek, másrészt a gazdagon terített ünnepi asztal, dínomdánom kiválthatja a szomszédok irigykedő rosszallását. Kár, hogy a fa- nyalgó politológus nem ismerte néhai szomszédunkat, H. bácsit, aki minden születésnapján cigánybandával húzat- ta a fülébe kedvenc nótáját. A messze elhallatszó zenés köszöntőt az utcabeliek mosolyogva kommentálták: „No, H. bácsi ma ünnepel, nagy kanállal eszik!” És a magyart csak törő, Morvaországból ide szakadt bal oldali szomszéd, meg a jobb oldali magyar szomszéd szinte egyszerre szólt át a kerítésen: „Isten éltesse sokáig, H. úr, erőben, egészségben!”
