Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-09 / 6. szám
12 2000. február 9. Kultúra Heti kultúra _____________Filmbemutató Tea Mussolinivel Az olasz film idős mestere elkészítette legszemélyesebb munkáját. A történet önéletrajzi ihletésű, de mint Zeffirelli mondja: „Ki is hagytam és hozzá is tettem saját történetemhez, olykor már magam sem tudom, mi az, ami valóban megtörtént, és mit hallottam valaki mástól.” Zeffirelli filmjének főhőse, Luca törvénytelen gyerekként jött a világra, és egészen kis korában elveszítette édesanyját. A Firenzében élő, idős angol hölgyek társasága, a Scorpioni tagjai (csípős nyelvük miatt kapták a nevet) felkarolják a gyereket. A harmincas évek derekán járunk, a fasizmus előretörőben, ám a társaság - Lady Hester, a korábbi brit nagykövet özvegyének vezetésével - továbbra is hóbortjainak él, az amerikai milliomosözvegy Elsa (Cher), az egykori bártáncosnő érkezése jobban felháborítja őket, mint a külvilág valóban aggasztó történéseinek sora. Luca szépen halad az angol nyelv elsajátításában, a hölgyek elmélyítik a művészetek iránti vonzalmát, Elsa pedig nagyvonalú gesztussal szép summát helyez el a bankban a fiú taníttatására. Fekete ingesek masíroznak az utcákon, Olaszország belép a háborúba, az angolok ellenségekké válnak, ám a hölgyek továbbra sem hajlandóak minderről tudomást venni. Lady Hester kihallgatást kér a Dúcétól. A film csúcsjelenetében Mussolini fogadja az özvegyet, biztosítja róla, hogy sem neki, sem társainak nem lesz bántódásuk, és rokonszen- ve jeléül együtt teázik a hölgygyei. A ladyt, alighogy hazaér, társaival együtt internálják... Luca csaknem felnőttként éli meg a háború éveit. Módja nyílik meghálálni az idős angol hölgyeknek mindazt a jót, amit tőlük kapott. Zeffirelli filmjének csaknem valamennyi szereplője széplé- lek, mint ahogyan feltehetően ő maga is az. A háború csak baljós hangulatú háttérül szolgál a nosztalgia rózsaszínű ködébe burkolózó filmnek. Heti hír Ezredfordulós hotel Wim Wenders új filmje nyit ja az 50. rendezvénysorozatához érkező Berlini Nemzetközi Filmfesztivált. Wenders új alkotása, Az egymillió dolláros hotel alapsztoriját Bono,az U2 frontembere írta, aki majd másfél évtizede visszavisszatérő alkotótársa a rendezőnek. Az ő története és a krimi műfaj kínálta lehetőségek révén mondja el Wenders, mit is gondol az ezredforduló nyugati civilizációjának emberéről. A történet amúgy már 2001-ben játszódik Los Angelesben, ahol a film nyomozó főhőse egy milliárdos halálának körülményeit vizsgálja, egy gyanús hotelben. A szereposztás parádés: Mel Gibson, Milla Jovovich és Jeremy Davies játssza a főszerepeket. A film zenéjét természetesen az U2 szerezte és adja elő. Benkő László megerősítette, hogy a legendás Omega 2000-ben Szlovákiában is ad koncertet Nem „műanyag” zenével V. Paizs Gábor ____________ Region ális, földi sugárzású Ome- ga-Tv csatornát szervez, tehetségkutató versenyeken zsűriz, kortársai felvételeit menedzseli... Talán még elfoglaltabb, mint amikor évente 270 napon át járta a vüá- got Gammapolisz útjain a petróleumlámpás fiúkkal. Komponistaként hogyan jut ötről a hatra? Az Ómega-lemezek után öt szólólemezt adott ki, az utolsót hat éve... Azóta három-négy lemezre való ötletem is volt, amelyeket más dolgaim miatt elszalasztottam. Ez az én restanciám. A 90-es évektől egyre inkább csak akor komponálok, ha van rá időm. Amíg nem kellett a zenén kívül mással foglalkoznunk, általában tízkor találkoztunk, reggelizgettünk, majd aki éppen a legtürelmetlenebb vagy a legszorgalmasabb volt aznap közöttünk, a hangszerekhez parancsolta a zenekart, és délután négyig-hatig játszottunk. A magunk örömére és egymás ötleteit továbbépítve születtek a nóták. Ma mindannyiunknak számos olyan feladatot kell elvégeznie, ami a 24 órából elvisz 16-ot. Amikor végre a hangszeremhez ülök, már magamnak játszom, bízva abban, hogy ugyanolyan magas szintre emelhetők az ötletek, mint régen. Persze az is igaz, a mai stúdiótechnikával az eredeti dallamnál hangszereltebb változatokat tudunk bemutatni egymásnak. A magyar rock alapító atyjai közül Szörényiék megteremtették a történelmi rockoperát, Presser otthonosan érzi magát a színházi világban, Illés Lajos meg mintha már a komolyzene felé fordulna. Hogyan látja a műfaj további fejlődését? A koncertzenészek nagyon nehezen tudnak megbarátkozni a sok »műanyag« zenével. Kitalálják az uralkodó divatirányzatnak vélt zenét, háttéremberekkel feljátsz- szák, amit a megrendelő vagy a kiadó kíván, majd utána kialakítanak valamilyen megjelenési formát - amihez hozzáválogatják a megfelelő figurákat. A produkció zenei értelemben profi, a közönség számára még a mai napig is hihető, de ezáltal új műfaj született. Ebben a színpadon lévők nem azt vállalják, hogy igazi kontaktust teremtenek a hallgatóval. Az előadók a gyorsan és jól eladható zene dekorációivá váltak. Egy-két évig folyamatosan őket Újra együtt a nagy csapat. halljuk, majd mielőtt ténylegesen beérnének, akik felemelték őket, ugyanők »kifuttatják« az előadókat, amikor úgy érzik, elérték a csúcsot. Holott a 70-es években az volt a fejlődés útjában álló akadályokat firtató kérdésre a válasz: »Nem ad ki a Hungaroton", "Mellőz a Magyar Rádió«... Én sokkal nyugodtabb lennék, ha a 15 millió, magyar nyelvet beszélő ember tudná eldönteni, neki milyen zenei kultúra kell, mi a sajátja. A15 millió nem meghatározó Európában. Csak egy 80-100 milliós népesség képes rá, hogy ízlésvilágával meggyőzze, befolyásolja a környező, más nyelvet beszélő közönséget. Trendek vannak, amelyekben a szerkesztők hisznek, és ezeken nem szívesen változtatnak. Okkal mondta például Deák Bili Gyula lemezéről a Sony kiadójának menedzsere: kereskedelmi rádiókban aligha fogjuk hallani. A kérdés most az, mennyire engedjük magunkat asszimilálódni, megtartani a saját művészi szabadságunkat az uralkodó divattal szemben. A magyar együttesek közül az Omega Időrabló című lemeze Archív felvétel tartja műfajában az eladási rekordot Nyugaton; anno csak a Német Szövetségi Köztársaságban 270 ezer darabot adtak el belőle. Az előadói kínálat, illetve a megszólalási lehetőség bősége mintha nem hozta volna magával a minőség sikerét, az európai elfogadottságot. A hatvanas-hetvenes években más volt a magyarországi zenekarok státusa. Emlékszem, Londonban, George Harrison klubjában szó szerint megérintettek bennünket: íme egy kommunista zenekar, amely érti a mi zenei világunkat. A dalokat magyar fejjel írtuk, és amikor anyanyelvi szinten lefordítottuk, továbbvittük az értelmét, de nem változott meg a zenei anyag. Engem is meglepett: az angolok miért fogadnak be? Érezték, csatlakozik az általuk megszokott dallamvilághoz, de mégis van valami egyedi bukéja a nótáknak. Számukra ez volt az érdekes, az új. Nekünk nagyon komoly feladat volt az ottani, igazán vájt fülű, a Rolling Stoneshoz szokott közönség előtt játszani. Amikor keletre mentünk, a londoni bulik igényességével léptünk fel és lettünk a »nyugati« zene közvetítői. Emlékszem, a Beatles mintájára, fonetikusan begyakorolt szöveggel játszották a dalainkat. Főleg az egykori NDK-ban tapasztaltuk, hogy az ottani bandák az inggombunkig lemásoltak bennünket. Milyen emlékeik maradtak a csehszlovák turnékról? A turnékhoz mindig választottunk magunknak egy helybeli előzenekart. Lehetőleg a hazai legjobbat, amely velünk országos hírű bandává vált. Ilyen volt a pozsonyi fiatalokból verbuválódott Collegium Musicum trió is, akik az akkori kultúrpolitikában nélkülünk soha nem játszottak volna annyi ember előtt. Persze olyan együttesek is akadtak, melyek nem tudták önállóan, saját kompozícióikkal továbbvinni a velünk azonosított és így elfogadott stílust. A hirtelen jött népszerűség ellenére megszűntek. Karácsonyra megjelent a múlt szeptember 4-i, Népstadionban tartott koncertjük dupla albuma és ugyanerről az első magyarországi digitálisvideo-koncertfelvé- tel (DVD). Szavaiból már következtetni lehet, hogy az ősbemutatót kívánó hely ellenére nincsenek rajta új nóták. Két éve elhatároztuk, hogy látványban, hangzásban olyat adunk, amiért nem hagyatkozik a közönségünk a tv-összefoglalóra. Mintegy válaszként a műanyag zenék áradatára, élőben akartunk megszólalni. A Rolling Stones együttes 17 kamionra való felszerelésével vettünk a repertoárunkra dalokat a 80-as években betiltott lemezünkről, illetve olyan költeményeket, melyeket a születésük idején az akkori technikai feltételek között élőben nem tudtunk előadni. Például szimfonikus zenekarral nem lehet csak úgy együtt muzsikálni. Elértük, hogy az öt éve tartott koncertünkhöz viszonyítva.... ...amikor a felhőszakadás dörgései vetekedtek a dobbal... ....a háromórás műsorban a kötelező slágereket leszámítva nem volt ismétlés. Az újabb Omega-koncerthez is kell öt év erőgyűjtés? Nem, még az idén, 2000-ben a Quaestor Rt. támogatásával a Népstadion-koncert anyagával három részre osztott európai turnéra indulunk. Majdnem biztos, hogy Szlovákiában, Dunaszer- dahelyen vagy Pozsonyban fogunk elsőként fellépni. Keserű ez a regény? Miről tudósít? A tökéletes desperáció, az egész világra kiterjedő reménytelenség kifejtése motiválja? Grendel Lajossal az irodalmi minimalizmus felé Németh Zoltán ___________ Gr endel Lajos legújabb regénye valószínűleg meglepetést okoz majd olvasói körében. Hiszen eddigi szövegei olyan posztmodern vagy posztmodernhez közel álló életérzést közvetítettek, amely a 80-as évek elején újdonságnak számított a magyar irodalom kontextusában. A 90-es évek elejére aztán mind többen hangsúlyozták kifogásaikat: egyesek a posztmodernnel, mások pedig azokkal a művekkel szemben, amelyek a posztmodernitásnak csak a „küszöbéig” jutottak el. A legutóbbi Grendel-regény, az És eljön az Ő országa című, a hangsúlyozott posztmoder- nitás, a képzelt világok kaleidoszkópszerű forgatagával szerette volna elkápráztatni olvasóját, de a szövegfikció a legtöbb értelmező szerint gyakran túlságosan is leragadt az aktualizált jelentés szintjén, s ezért valójában ellentétbe került saját kiindulópontjával. Úgy tűnik, legújabb, Tömegsír című regényével Grendel gyökeres fordulatot hajtott végre. Elhagyta a posztmodern képzeletbeli világainak színterét, s egy egészen új poétika kidolgozásával kíván a 90-es évek végén újszerű, hatásos regénynyelvet kialakítani. A Tömegsír nyelvezete ugyanis, ellentétben az ezt megelőző Grendel- regényekkel, a hétköznapisá- got hangsúlyozza, a kisszerű emberi, magatartásbeli problémákat tematizálja regényében. Szövegének nyelvét is annyira egyszerűvé, átlátszóvá teszi, annyira „könnyen olvasható” ez a regény, hogy aki nagy, metafizikai kérdések feltevését és megoldását várja elraz valószínűleg csalódottan teszi le a könyvet. Humoros, ironikus, abszurd, mulattató... Ilyen jelzőkkel illethetnénk Grendel Lajos legújabb regényét, ha ezek mögött a jelzők mögött nem állna a „tömegsír” fenyegető képe. Szereplői pedig kisszerű, hétköznapi, tipikus emberek lehetnének, illetve azok is, de egyúttal bűnösök, gyávák, megalkuvók, önzők, képmutatók, hiszen a kiásott tömegsír nemhogy önvizsgálatra, nemhogy a múlt vállalására nem ösztönzi őket, éppen ellenkezőleg: mindenki saját hasznáért nyüzsög, s a tömegsír csak jó ürügy, hogy érdekeiket még nyomatékosabban képviselhessék. Keserű ez a regény? Egy reménytvesztett világról tudósít? A tökéletes desperáció, az egész világra kiterjedő reménytelenség kifejtése motiválja? Egy olyan világról tudósít, amelyben „szélcsend van”, „nagy, penetráns. szélcsend az egész világon”? Ez a végső reménytelenség talán már nem is aktuális. Odáig jutott a civilizáció, hogy ez a „reménytelenség” már csak egy ezt megelőző világ felől értelmezhető. A jelen világának szereplői, azaz mi, már nem érezzük reménytelennek saját elveszett, távlatok nélküli világunkat, hiszen mi alkottuk, folyamatosan mi alkotjuk ilyenné ezt a világot... Mindenben már csak önmagunkra ismerhetünk. Irodalmi szempontból olyan írások által fémjelzett sor mellé helyezhetjük Grendel Tömegsírját, mint Raymond Carver, Frederick Barthelme, Jay Mclnerney vagy a nemrég Magyarországon is sikert arató Bret Easton Ellis regényei, novellái. Ahhoz a minimalizmushoz tehát, amely szándékosan, tudatosan a szűk dimenziók, az érzéstelenített, lapos jellemek, a súlytalan, szófukar, dísztelen, lakonikus leírások lehetőségeit aknázza ki, ahogyan azt Abádi Nagy Zoltán megfogalmazta az amerikai minimalizmus kapcsán. A magyar irodalomból talán Hazai Attila nevét említhetjük annak a minimalizmusnak a kapcsán, amelynek terminusa ezentúl megkerülhetetlen lesz a Grendel-recepció számára is.
