Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-02 / 5. szám
2000. február 2. Sport Nem kedveljük a határokat, csúcsokat akarunk, őrült száguldozást, pokoli gyorsaságot, kiélezett helyzeteket, nagy és látványos bukásokat Hová siklik a versenyző és a néző? Tomi Vince Hagyományos világ körüli útját járja a fehér cirkusz, a sí Világ Kupa. Száguldanak, futnak, ugranak a versenyzők. Emlékszem, bő harminc évvel ezelőtt Marc Hodler, a Nemzetközi Sí Szövetség svájci elnöke a következő megrendítő bejelentéssel lepte meg a világot: „Uraim, van egy Világ Kupánk!” A sí akkor még nem volt világdivat, jószerivel az alpesi országok, illetve a skandinávok és a szovjetek privilégiumának számított, mármint az alpesi, illetve az északi számok. Hogy hobbi, szórakozás, őrület, világot meghódító szenvedély lett belőle, ahhoz kellett az alpesi Világ Kupa is. Korábban ugyanis a hagyományos nagy versenyeket mind-mind külön, egymástól függetlenül rendezték meg. Kandahar, Hahnen- kamm... Túl nagy volt a szünet az olimpiák és a világbajnokságok között, igazán komoly verseny nélkül. A nemzetközi szövetség ugyan saját égisze alatt kiírt seregszemléket, csak éppen a részletekből nem állt össze az egész. A VK keretbe rendezte a telet - és az alpesi sísporton messze túlmutatott. Ma már tudjuk: példaértékű lett, az első igazi olyan sorozat, amely felöleli az egész versenyszezont, pontozásos rendszer alapján állapítja meg az idény legjobbját. Napjainkban már csak elvétve akad olyan sportág, amelynek ne volna meg a saját Világ Kupája. De maradjunk a síelésnél. A nyugati televíziós társaságok rákaptak, sorra műsorra tűzték az alpesi sorozatokat. És ahogy kiderült, mutatós dolog ez a tévében - nemcsak egészséges sport a szabadban, hanem érdekes a lakásból nézve is -, hát elkezdődött a körforgás. 1968-ban Grenoble téli olimpiájának zárónapján hangzott el a legendás mondás (az Atomic cég főnöke pöttyentette el) a síversenyek addig nem tapasztalt népszerűsége láttán: Azonnal haza kell repülnöm, hogy kibővítsem a gyárat!” Hol van már a 30 évvel ezelőtti hó! Manapság a síipar 200 millió svájci frank körüli összeget pumpál évente a sportágba. Akkor mennyi lehet az éves forgalom? Hány millióan síelnek napjainkban? Cipő, léc, ruha, kesztyű, sapka, szemüveg... Nem soroljuk tovább. Maradjunk a száguldássá fajult, nem éppen veszélytelen alpesi versengésnél. Nem vitás, napjaink lesiklóver- senye a sport legnagyobb kihívása. Veszély és kockázat egyszerre. Amikor pár évvel ezelőtt a Kitzbühelben induló 60 sportoló közül 20 kirepült a pályáról, az osztrák tévé riportere egyenes adásban követelte a verseny azonnali megszakítását, mert szerinte az ember gonosz leleményessége a lesiklópályák kijelölésével minden idők leg- brutálisabb sportjává avatta a VK-t. Valóban morbid látványt nyújtott, hogy amíg a célban tombolva ünnepelték a jó időeredményeket elérőket, addig a rajtolók az életükért imádkoztak a zuhanórepülés előtt. Sokan őszintén bevallják: „Aki azt állítja, hogy nem fél, hazudik.” Mások imigyen beszélnek. „Aki fél, sosem győzhet.” Bárminek nevezzük is a verseny előtti állapotot, a lesiklás mindig kaland. A kalandot pedig mindig idegesség, feszültség, belső nyugtalanság kíséri. „Nincs ebben semmi különös - mondta a Herminátornak becézett osztrák Hermann Maier, miután a naganói olimpián 120 kilométeres sebességgel kirepült a pályáról, szétszakítva a védőrácsot. - Mfjcétszer akkora különpénzt kapunk a lesikló- győzelemért (a mostani szezonban már mintegy ötmillió szlovák koronának megfelelő összeget keresett a VK-versenyeken; tavaly a norvég Kjus volt a leggazdagabb, 13 millióval - a szerk.), mint például az óriásműlesiklás első helyezettje. Ezt vállaljuk, s ezzel együtt - ha kell - a kórházat is.” Igen. Gyakran még a halált is. Amióta alpesi síelés létezik, mindig a lesiklás, a királyi szám okozta a legtöbb izgalmat, zűrzavart, tragédiát. Itt nem kell a kapukat kerülgetni, az egyetlen cél a minél sebesebb Manapság a síipar 200 millió svájci frank körüli összeget pumpál évente a sportágba. A síugrás kifejezetten a bátor emberek sportja. Olykor nyaktörő, de lenyűgöző. TA SR-felvételek siklás. Következésképpen itt következik be a legtöbb baleset is. Sajnos, túl gyakran rohantak már lesiklók a halálba. Jellemző, hogy a svájciak 19, az olaszok 13, az osztrákok 6 élversenyzőjüket temették el. Köznapinak számítanak az olyan bukások, amelyek „csak” maradandó sérüléseket okoznak. Nem kedveljük a határokat. Az eszeveszett rohanás, az alpesi csontzene magyarázata az üzleti érdek. Ezt ma már egyetlen sígyáros, rendező vagy sportoló sem vitatja. A versenyek pedig évről évre veszélyesebbé válnak, a vonalvezetésükben mind egyenesebb, me- redekebb pályák szakaszonként akár a 130 km-es sebesség elérését is lehetővé teszik. Segítik a sebességfokozást a szélcsatornában kikísérletezett sílécek és az angolnasimaságú ruhák is. Az elmondottak után milyen egyszerű lenne a megoldás: a rendezőknek elfogadható mértékre kellene csökkenteniük a kockázatvállalást. Azaz a pályán több kanyar beiktatásával igényesebb technikát követelő síelésre s az ezzel járó sebességcsökkentésre kellene késztetniük a versenyzőket. Milyen idealisták vagyunk! A rendezőknek eszük ágában sincs így gondolkodni. Adatokkal bizonyítják, hogy a veszélyes pályáknak 30-60 százalékkal nagyobb a látogatottságuk. A tévétársaságok is ezekre, és az előbbiek miatt a reklámcégek az ilyen versenyekre többet áldoznak. Vagyis minél több a veszély, a bukás, annál nagyobb az érdeklődés, s ezzel együtt a bevétel, a pénz. Az üzleti szellem és a lesiklás veszélye elválaszthatatlan egymástól, mint Rómeó és Júlia - magyarázzák a bukások és a tragédiák után a síspecialisták. Hát így. De vajon az eszeveszett rohanásban meg le- het-e őrizni az emberit? Nehéz. Mert nem kedveljük a határokat, egyszerűen képtelenek vagyunk arra, hogy elfogadjuk. Csúcsokat akarunk. Az üzletemberek és a versenyzők rekordbevételeket, a nézők őrült száguldozást, pokoli gyorsaságot, kiélezett helyzeteket, soha nem látott nagy és látványos bukásokat. Ne mutogassunk egymásra, mert a nézők - mi vagyunk. Mi, akik félve nézünk le 12. emeleti lakásunk erkélyéről, de csak akkor ujjongunk, tapsolunk, ha mondjuk, a síugró 100 kilométeres sebességgel repülve 160-190 méternél fog talajt. Hiába no, századunk embere ugyanúgy ámulva figyeli a veszélyes sporteseményeket (például a Forma-l-et is), mint néhány ezer esztendeje a gladiátorok nézőközönsége tette. Sőt, olyan tapasztalatokra tettünk szert, hogy ha egy őrült ismét gladiátorjátékot rendezne, nem maradnának üresen a lelátók. Ilyen világot élünk manapság. Mindig a lesiklás, a királyi szám okozta a legtöbb izgalmat, zűrzavart, tragédiát. Továbbpasszoljuk Benedek: mégis nyolc hónap A nemzetközi sportbíróság meghozta a végső döntést Be- nedek-ügyben. Megszületett a már véglegesnek tekinthető ítélet: Benedek Tiborra, a válogatott vízilabdázóra nyolc hónapos eltiltás vár. Mivel az eltiltás már az ügymenet alatt is érvényben volt, időközben letelt több mint a fele. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy április végén már hivatalosan is játszhat. A hírnek örült is, meg nem is a játékos, hiszen továbbra is ragaszkodik álláspontjához: nem követett el vétséget, amikor bőrbetegségére felírt kenőcsöt használt. Végül is annak egyik alkotóeleme volt az a Clostebol, amely a doppingteszten pozitív eredményt okozott. Benedek először nyolc hónapos eltiltást kapott, majd ez csökkent le még Olaszországon belül három hónapra, ezt azonban a nemzetközi szövetségben rossz néven vették, és „bekeményítettek”. Őket ne játsszák ki az olaszok, ahogy kedvük tartja. Példát akartak mutatni, és felemelték a büntetést tizenöt hónapra; de aztán mégis meggondolták magukat az illetékesek. Ennek köszönhetően a magyar pólósztár ott lehet az olimpián. Börtönbe került az egykori bajnok Börtönbüntetésre ítélték az amerikai Michael Dokest, mivel az egykori profi nehézsúlyú világbajnok 1998-ban súlyosan bántalmazta, illetve szexuálisan zaklatta élettársát. A 41 éves Dokes, aki 1982- ben az Ökölvívó Világszervezet (WBA) bajnoka volt, úgy megverte hajnalban hazatérő barátnőjét, hogy áldozatát a rendőrök nem tudták azonosítani igazolványképe alapján. Az egykori bokszoló utóbb alkoholos és kábítószeres befolyás alatt megerőszakolni is megpróbálta élettársát. „Megbántam bűnömet, nagyon csúnyán viselkedtem a barátnőmmel, akit teljes szívemből szeretek” - mondta a könnyeivel küszködő Dokes, aki legkorábban négy év és két hónap múlva szabadulhat, de legrosszabb esetben akár tíz évet is rács mögött kell töltenie. A név szerint nem említett élettárs úgy nyilatkozott Dokesról, hogy ha nem iszik és nem kábítószerez, akkor aranyos, kellemes ember. Baumann: a főügyész cáfol Hans Ellinger tübingeni főügyész cáfolta a Dér Spiegel információit. A hetilap arról írt, hogy a rendőrség ártatlannak tartja Dieter Baumannt, Ellinger szerint azonban erről szó sincs. „Annyi történt, hogy a nyomozók még egy gyanús fogkrémet találtak a sportoló házában. A kölni és kreischai laboratóriumban vizsgálják meg a pontos összetételét, egyelőre egyáltalán nem biztos, hogy ugyanazt a szert tartalmazza, amit a futónál is kimutattak.” Dieter Baumann szervezeté- , ben az október 19-i és november 12-i doppingvizsgálatok során az anabolikus szte- roidok közé tartozó nandrolont találtak. Az eredményeket a decemberi B próbák is megerősítették. A kölni doppinglaboratórium munkatársai megállapították, hogy az olimpiai bajnok hosszútávfutó fogkrémé tartalmazott nandrolont. Baumann ismeretlen tettes ellen súlyos testi sértésért tett feljelentést. A Német Atlétikai Szövetség (DLV) elnökségi ülésén a futó kétéves eltiltását javasolta a német sportdöntőbíróságnak, amely akkor foglalkozik majd Baumann ügyével, ha a rendőrség lezárta a nyomozást. (zsl) l
