Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-26 / 4. szám
Vasarnap Szlovákiai magyar családi magazin . január 26. • 33. évfolyam Riport ____________ Az ENSZ adatai szerint a szlovákiai családok 19 százaléka a létminimum q határán tengődik. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. január 29-étől február 4-éig Sport___________ Ha Sydneyben nem lesz eredmény, kilátástalanná válik a magyar sport jövője. Félő, hogy Dzurinda energiáját lekötik a pártviták Hány maraton kell? P. Vonyik Erzsébet __________ A tavalyelőtti választási kampány idején sorra közöltünk interjúkat a pártok vezetőivel. Figyelmes olvasóinknak talán feltűnt, hogy csak Mikulás Dzurinda hiányzott a sorból. Pedig az SZDK akkori szóvivőjét szántuk mintegy csattanónak, a sorozat végére a választások előtt megjelenő lapszámba. Ám fotós kollégámmal negyedszeri próbálkozásra sem jártunk szerencsével. „Éppen kampányolni indulok” - hárította el érdeklődésünket Dzurinda. „Ha csatlakoznánk az ön biciklitúrájához, útközben sem ejthetnénk meg egy interjút?” - dobtam be utolsó esélyként a tippet. „Nem rossz ötlet, esetleg” - szólt vissza Dzurinda immár a Zabot utcai pártszékház lépcsőiről. S a másik pillanatban eltűnt. Kollégámmal nemegyszer morfondírozunk azon, mi lett volna, ha mi is kerékpárra pattanunk. Netán jutott volna hasonló „zsíros falat”, mint később néhány hűséges kerekezőnek, egy jó kis meleg állás a kormánypalotában? Mindmáig nem tudtam rájönni, hogy a kampány kellős közepén miért zárkózott el Dzurinda a szereplési lehetőségtől, attól, hogy a sajtóban népszerűsíthesse az SZDK programját. Talán nem lett volna üzenete a magyar választók számára? Vagy óvatosságból, tudatosan nem akart üzenni? A többi megszólított pártelnök kapva kapott az alkalmon, nem panaszkodott időhiányra. Pavol Hamzík például egy órán belül tudott fogadni bennünket. A történtek felett meditálva igazat kellett adnom az egyik akkori ellenzéki politikusnak, aki úgy vélekedett Dzu- rindáról, hogy bizony még jó pár maratoni le kellene futnia ahhoz, hogy politikussá érjen. Sajnos, kormányzásának eddigi 15 hónapja azt mutatja, hogy ez a kis ember igazán nem tudott felnőni a nagy feladathoz. LeginNem tudott felnőni a nagy feladathoz. kább azért, mert a kormányfő Dzurinda számtalanszor hozott olyan döntéseket, amelyeket a pártelnök Dzurinda sugalmazott neki. Lásd a kivárást, halogatást, taktikázást két miniszterének leváltásakor, akik tulajdonképpen a győztes választási kampányát levezényelték, és az anyagi hátteret biztosították. Normális országban ilyen esetben a miniszterelnök együtt bukna a minisztereivel. Csakhogy nálunk a kormányfő személye tabu, mint ahogy sokáig az volt Meciaré is. Őt sem idejében menesztették, hanem akkor, amikor nyilvánvaló volt, hogy fél év múlva diadalmasan visszatér. Nem az ablakon jött vissza - a választások győzteseként sétált be a kormánypalotába. Dzurinda marad, és saját pártot alapít. Nem rögtön, majd a neki megfelelő időpontban. Hogy egy percig se legyen két szék között, párt nélkül. Ráadásul olyat, amelynek nevéhez nem átallotta „kölcsönözni” az eddigi „márkanév” három betűjét. Mert Helsinki után ugye kinek van mer- sze azt mondani, hogy határozottabb és nem kicsinyes pártszempontok szerint cselekvő, erélytelen, ám bizonyos kérdésekben magát kifejezetten megmakacsoló pártelnök-miniszterelnökre van szükség? Mert fő a stabilitás! Ami most tényleg a leglényegesebb, hiszen ha fel- bolydult méhkas lesz az SZDK és az egész kormánykoalíció, akkor Helsinki ide, Helsinki oda, lőttek a korai EU-belépőnek. Félő, hogy Dzurinda energiáját lekötik a pártviták, és háttérbe szorul a mindannyiunkat érintő országos ügyek intézése. S közben valaki dörzsöli a markát, és készül a negyedik come backre. Éppen ezért meg kellene ejteni a kormány hivatalba lépésének első évfordulójára tervezett értékelést, amelyet halogattak, majd ügyesen elblicceltek. Rebesgetett személycserék helyett lett belőle 22 pontos idei prioritáscsomag. Es természetesen mindenki maradt a helyén! Rendőrbalett. Quitóban hetek óta tüntetnek az ecuadori elnök gazdaságpolitikája ellen. TASR/EPA-felvétel Vezércikk Exhibicionisták Malinak István Mentsen meg az isten bennünket az idő előtti választások kiírásától, melyet a HZDS szeretne. Viszont lassan, de biztosan megérik a helyzet az idő előtti választások kiírásához. E két megállapítás érzékelteti, milyen visszás, már-már skizofrén állapotba sodorja ez a kormánygarnitúra a normálisan gondolkodó polgárt. A hatalmon lévő szlovák politikai elit nagy része nem államférfiként viselkedik, hanem mint a piaci kofa - a rosszabbik fajtából. Szemérmetlen marakodás folyik a koncért, hiszen másnak aligha nevezhető, ami egyes állami vállalatok körül zajlik. Az úgynevezett politikai élet pedig hónapok óta már csak abból áll, hogy mely csoport tud a másik fölébe kerekedni, s ez a cél ismét szentesíti az arcátlan csúsztatásokat és tisztességtelen betartásokat. Külön fejezetet képez az, ami az SDK-n belül, az öt anyapárt között az utóbbi időben zajlik - hogy a KDH meghasonlását, Dzurinda és Carnogursky különháborúját ne is említsük. Sikerült teljesen összezavarniuk a polgárt, akinek már egyáltalán nem világos, hogy ki kivel, ki ellen és miért, csak azt érzi, hogy nem erre szavazott, nem az ő gondjaival foglalkoznak, nem érte acsarkodnak, s ezért már nagyon tele van a hócipője. Tudatosan és mondvacsinált ürügyekkel - Meciar bevált módszere volt ez - bizonytalanságban tartják a társadalmat; azoknak, akik ’98-ban a demokratikus változásra szavaztak, már több mint egy éve azért kell imádkozniuk, hogy bírják már ki valahogy egymással, nehogy visszajöjjön az, ami végre elmúlt. Aki szándékosan sokkolja a közvéleményt, a nyilvánosság előtt közügyként prezentálja az egyéni, csoportvagy pártérdekeket, nem felelős politikus, hanem csak hataloméhes exhibicionista - legyen szó kormányfőről, miniszterről vagy pártelnökről. Január 17-én Dzurinda minderre még rátett egy lapáttal, úgy, hogy koalíciós partnereivel szemben tisztességtelen volt, a nyilvánosságnak pedig hazudott. Ez utóbbi kifejezés nem diplomatikus, de a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió (SDKU) megalakítását bejelentő politikai nyilatkozatban az áll, hogy all aláíró politikust a választópolgárok iránti felelősségérzet vezérelte. Nézzük a további ellentmondásokat és csúsztatásokat. Dzurinda szerint semmi sem változott, marad az SDK, mert az SDKU még nem alakult meg, csak a 2002- es választásokra fogják létrehozni. Akkor miért jelentette be már most? Egy újabb jobboldali párt létrehozásának egyébként sincsenek ésszerű indokai, csak hátsó szándékai. Mellesleg a kényszerképződmény SDK-t eddig sem lehetett pártnak tekinteni, hanem csak parlamenti frakciónak - egyéb reális funkciója már nem volt. Dzurinda is, az anyapártok vezetői is azt ígérték, a kormányzás nem kerül veszélybe, a 42 tagú SDK-frakció egységes marad. Jó volna bízni ebben, de miért higgyük el nekik, hogy pont ezt az ígéretüket fogják teljesíteni? Hiszen a 42 fős klub, ahol eddig is akadozott az együttműködés, ezentúl nem öt, hanem hat csoportra tagolódik, ami - az érdekütközéseket, az egymással szembeni averziókat leszámítva - önmagában is destabilizáló tényező. És ha a kormánykoalíció legerősebb frakciója csak félig is megbénul, az veszélybe sodorhatja az egész kormánykoalíciót; bármit ígért Migas Dzurindának, a baloldal nem fogja kihagyni a koalíciós szerződés felrúgásának, a lapok újraosztásának lehetőségét. Felelőtlen hazardírozás ez a kormányfő részéről - csak azért, hogy saját pozícióját erősítse. Megtudhattuk azt is, hogy az SDKU egyszerre lesz liberális és keresztény, márpedig a két politikai irányzat között nagyok a különbségek. A nyilatkozat szerint a még nem létező SDKU a már nem létező SDK eszméjének folytatója lesz. De az SDK-t, tekintettel az öt párt sokszínűségére, semmilyen közös eszmei áramlat nem jellemezte, egyedüli célja, összetartó ereje a Meciar-ellenesség volt. Akkor tulajdonképpen mi a fene ez az SDKU?
