Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-06-07 / 23. szám
Vasárnap 58800 690311 Szlovákiai magyar családi magazin Riport MVSZ = Magyarok Veszekedő Szövetsége? Van új elnök, de nincs elnökség... 8 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. június 10-étől 16-áig 23. szám • Ara 16 korona Sport ____________ Sz ombaton kezdődik a labdarúgó Európa- bajnokság. A győztes 18 millió márkát kap. 16 AII. világháború után szentesítette, amit az elsőben kifogásolt Trianon fintorai Vojtek Katalin_______________ A Párizs környéki békeszerződések kilencven évvel ezelőtti sorozatgyártói között akadt néhány Kasszandra is, aki előre meg tudta jósolni a tragikus következményeket, sőt pontosan, évre kiszámítva meg tudta mondani, mikorra várható a rossz béke eredményezte újabb háború kitörése. Nem is kellett hozzá különleges látnoki képesség, a második világháború csírái gondosan bele voltak szerkesztve magukba a békeszerződésekbe. Ilyen volt az a kitétel, amely megtiltotta Ausztriának Németországhoz való csatlakozását. Holott az ösz- szezsugorodott, elszegényedett Ausztria mit sem tartott kívánatosabbnak és logikusabbnak, mint az Anschlusst. Számára a területi veszteségeknél is nagyobb tragédia volt nagyhatalmi pozíciójának elvesztése. Valaha német nagyhatalom volt, főhercegei, a Habsburgok a 15. századtól a Német-római Szent Birodalom császárai. Szakításra csak az 1866-os porosz-osztrák háború után került sor. Fél évszázadnyi különállás után az osztrákok úgy látták, a Németországhoz való csatlakozás jelenti a gyógyírt bajaikra, főleg a gazdasági jellegűekre. 1919-20 táján amúgy is ez volt a levegőben, az azonos nyelvű népcsoportok egyesülése, a nemzetek önrendelkezési joga alapján. Egy német ajkú népnek hol lehetne a helye, ha nem Németországban? Kiderült azonban, hogy a nagyhatalmak és mohó kis szövetségeseik csak akkor tekintik szentnek a nemzeti önrendelkezési jogot, ha érdekeiknek megfelel. Ausztria esetében nem felelt meg, mert csatlakozása Németországot erősítette volna, holott épp annak gyengítése volt a cél. így történt aztán, hogy az Anschlusst 1938 márciusában erőszakkal végrehajtó Hitlert megváltóként fogadták az osztrákok. A kezdeti lelkesedés ugyan elég hamar lelohadt a háború előreAusztria nem annyira területei, mint nagyhatalmi pozíciója elvesztését sajnálta. haladtával, de akkor már nem volt kiút. A rokon népek egymásra találását, közös államalapítását legalizáló érvként használó nagyhatalmak aligha feltételezték, hogy kitüntetett kedvenceik, a délszlávok mennyire nem jönnek ki egymással. Az új államban csakhamar kitört a szerb-horvát rivalizálás. A nem szláv etnikumok igyekeztek alkalmazkodni az új helyzethez. Például úgy, hogy a szerb-horvát' viták során az egyik fél mellé álltak, ellenszolgáltatásokat remélve támogatásukért. A Jugoszláv Muzulmán Szervezet következetesen a szer- bek mellé állt. Ha a tévében látott, zöld fejfájú mohamedán sírok sokaságára gondolunk, amelyek szerbek legyilkolta áldozatokat rejtenek, elgondolkodhatunk a Párizs környéki békepaktumok szerzőinek logikáján. Pedig milyen rosszallással hallgatták Apponyit, aki nagyon finom fogalmazásban elmondta, hogy a civilizáció más-más fokán álló, eltérő kultúrájú népek elegyítése milyen veszélyeket rejteget. Apponyi ismerte a délszláv régiók kirívó fejlettségbeli különbségeit, s tudta, hogy egy-egy terület kiemelt fejlesztése mekkora nemzeti ellentéteket szül. Romániát is előrelátóan diagnosztizálta: „Mivel az erdélyi románság magasabb fokon áll, mint a királyságbeli, innen pótlás nem várható. A román impérium ki- terjesztése a Magyarországtól elszakított részekre az egész terület színvonalának katasztrofális süllyedését és a gyors kiegyenlítés erőszakolása folytán a magasabb kultúrarendszerek elnyomását, sőt, amennyire lehet, kipusztítását eredményezi.” A történelem fintora az is, hogy a döntésekből kirekesztődött Óroszor- szág igazságtalannak tartotta a Párizs melletti békéket. De amikor a második vüágháború győzteseként dönthetett, szentesítette őket, saját reálpolitikai érdekeit tartva szem előtt. Veszteglő halászhajók százai a hongkongi Aberdeen kikötőben, ahol ideiglenes halászati tilalommal próbálják meggátolni a tenger csökkenő halállományának csökkenését. ta SR/EPA-feivétei Vezércikk Kövesdi Karoly Az ember lapkészítés közben olykor-olykor végiglapozza a kalendáriumot, kinek lesz kerek születésnapja a közeljövőben, kiről illik nem megfeledkezni. Ilyenkor döbben rá, hányféle eseménynek, jelenségnek van világnapja. Gyerekeknek, öregeknek, dohányzásnak, bűnözés elleni harcnak, tücsöknek és bogárnak. Szinte mindennek, ami él és mozog. De leginkább annak, amivel az emberiség nem tud mit kezdeni. Valakik valahol ráböknek a naptárra, kijelölnek egy napot, és el van intézve a dolog. Mehet tovább az esőerdők irtása, szívhatjuk tovább a rákkeltő dohányt, kínozhatják a világ minden gyerekét, folytatódhat a nők diszkriminálása, mert ezek a napok nem arra vannak, hogy valamit is megoldjanak, csak figyelem- felkeltésre. Mintha enélkül nem látnánk, mennyi szemétben gázolunk naponta. Az alibizmus kiszemelt napjai mindazonáltal hiányosak. Ha volna még egy fehér folt a naptárban, kellene egy napot szentelni a zaklatóknak is. Azoknak a nyugtalan embereknek, akik mindenbe beleszólnak, állandóan sugalmaznak, és ha hatalmuk lenne, megváltoztatnák a világot. De legalábbis mások gondolkodásmódját. Akiknek egyetlen, nagy pech- jük, hogy valami folytán kimaradnak a laposztásból, de diktálni szeretnének. A minap például felhív egy izgatott hölgy, és szórni kezdi, mit írt már megint T. M., kikéri magának meg mindenkinek, meg nem is úgy volt az, hanem emígy, meg nem ezt akarták, hanem amazt, s mikor végre szóhoz jutok, hogy hölgyem, eltévesztette a címzettet, miért nem őt magát hívja, akkor végre kisül, mit óhajtana: miért közöljük a cikkeit az illetőnek. Meg hogy mit írjunk inkább. Még ennél is érdekesebb jelenség volt az az úriember, aki egyik szerzőnk, S. L. még meg sem jelent cikkeit kérte ki magának. Azok alapján, amiket publicistánk eddig írt, ő feltételezi, hogy a közeljövőben majd őróluk is elejt egykét (természetesen célzatos és hazug) szösszenetet, mert ismerik ám, tudják, kiféle, miféle az illető. Még fel sem ocsúdtam a döbbenetből, egy másik úriember, ráadásul az ország másik végéből, ugyanezt a szerzőnket próbálta meg feketíteni, nem kevesebbet állítva róla, mint hogy csaló és gazember, és mélységesen fel van háborodva, hogy ilyeneknek teret adunk. Az érvek, melyek szerint szerzőinket nem káderezzük, s ha baja van vele, forduljon más instanciához, természetesen leperegtek róla. Any- nyira azért nem hülye az ember, hogy ne találja meg az ösz- szefüggést: hamar rájöttem, hogy ezek hadat üzentek publicistánknak, s ha minden jól megy, lesz még egy-két hasonló telefon. Hogy mi bajuk vele, máig nem tudom. Talán nem tetszik nekik az illető múltja, tud valamit, ami számukra kínos, tehetségesebb, csinosabb mint ők, ne adj isten egyenesebb a gerince, vagy valami egészen más, ami miatt sürgősen ki kéne vonni a forgalomból. S a régi jól bevált recept szerint: jön a támadás, hátulról mellbe. Sejtelmes telefonokkal, üzengetésekkel, szélnek eresztett mendemondákkal, amelyek gyorsabban terjednek a tűznél. Elgondolkodtató ez a sürgés-forgás, s egy tágabb öszszefüggésről rántja le a leplet. A boldogult pártállamban ennek a habitusnak könnyebb volt a dolga, hiszen a másként gondolkodókat könnyű volt taccsra vágni. A szabadság ezt nem teszi lehetővé. Marad az üzengetés, a zaklatás, a megkörnyékezések különféle módozatai. Világnapot ugyan ez az emberfajta nem fog kapni a naptárban, de a címükre azért szólhat annyi, hogy hagyjanak fel végre a kútmérgezéssel, és írják meg levélben a kifogásaikat. S lehetőleg írják alá, mert úgy tisztességes. Ha valaki veszi a bátorságot, és ország-világ előtt vállalja a véleményét, annyit megérdemel, hogy nem a háta mögött sutyorászunk. Zaklatok világnapja