Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-05-24 / 21. szám
10 2000. május 24. Kópé Verssarok Weöres Sándor: Dongó Szedek itt, szedek ott füvön ringó harmatot. Érzem sütni a napot, minden harmat elfogyott. Szedek ott, szedek itt virágmézet, tavaszit. Már a méhek jártak itt, üres bimbó beborít. Zum-zum-zum, zöm-zö tátogat a bödönöm. Mégis legyen örömöm, füled telizümmögöm. Duna mellett Duna mellett kopár fa, rászállott a madárka, rászállott a madárka, vízre hajló ágára. Kettőnket, te madárka, csak elbír a kopár fa, ráülünk az ágára, fütyülünk a világra. Gondolkodom, tehát... Szebb a páva, mint a pulyka - tartja a mondóka. A rajzon látható páváról azonban nem azt kell megállapítani, mennyire szép, hanem hogy cifra tolla közt hány tárgyat és élőlényt rejtettünk el. Megfejtésül ezek számát küldjétek el levelezőlapon szerkesztőségünkbe. A lapra írjátok rá a KÓPÉ jeligét. A molnár fiai és a sárkány A víz partján egész nap csendben kelepek a malom. A molnár pirkadattól napszálltáig szorgoskodott benne. Kajla bajusza mindig liszttől fehérlett. De hát ő sem élt örökké. Három fiára testálta a malmot, majd örökre elszenderült. Két idősebb fia nem akart lisztes áb- rázattal csúfoskodni. Lusták is voltak, hát feladták az apjuk mesterségét. Naphosszat lustálkodtak, csak a legfiatalabb serénykedett a gabonát őrlető gazdák körül. A legidősebb kapta magát, és se szó, se hang, elindult világot látni. Rótta a mérföldeket az országúton, dombokat, hegyeket mászott meg. Egyszer egy olyan helyre ért, ahol egy szikla oldalában barlangot talált. Benne Asdag lakott, a tűzokádó sárkányivadék. A legény nagyon meghökkent, amikor a sárkányt megpillantotta:- Szálem aiejkum! - dadogta ijedten.- Szerencséd, hogy köszöntöttél, legényke, mert bizony bekaptalak volna ebédre! - förmedt rá Asdag. - No de rögvest mondj el egy mesét, vagy énekelj egy szép dalocskát! - dörrentett a fiúra.- Nem tudok én egyiket sem - nyöszörögte ijedten a legidősebb fiú.- Ha nem tudsz szórakoztatni, akkor felfallak - dühöngött Asdag, s a legényke már el is tűnt a fenekeden hasában. A középső testvér is ráunt a semmittevésre. Elindult hát a bátyja nyomában, de ő is Asdag telhetetlen bendőjébe került. A legfiatalabb testvérnek nagyon hiányoztak a fivérei. Lukács Zsolt illusztrációja Szerette őket, bár nem érdemelték meg. Egyik napon, amikor már nagyon sóvárgott utánuk, leállította a malmot, jól feltarisznyázva magát elindult a keresésükre. Botorkálás, mendegélés közben ő is eljutott a sárkány tanyájára. Nem volt ijedős, harsányan köszöntötte annak hétfejű lakóját:- Szálem neked Asdag, akkora szálem aiejkum, mint ez a hatalmas barlangod! - mondta bátran a sziklaüreg ajtajában.- Nagy szerencséd, hogy köszöntöttél, mert bizony felfaltalak volna. További mentségedre szolgál, ha tudsz valami mesét, csengő-bongó dalocskát - szólt hozzá eny- hültebb hangon a sárkány.- Már hogyne tudnék! Tudok én mást is, nemcsak dalt vagy mesét - felelt bátran a fiatal molnár. - Előbb mesélek magamról, de félbe ne szakíts, mert bizony a véred ontom azon nyomban! A molnárlegény mesélni kezdett:- Volt nekem temérdek sok __ lovam. Nyáron, amint legeltettem őket, a nagy hőségtől megszomjaztak. Eltereltem őket a folyón itatni. De a folyó be volt fagyva, léket kellett vágnom a jégen. Leemeltem a koponyámat, s megitattam a lovaimat belőle. Nagy tüzet raktam, hogy kissé megmelegedjem mellette. Sajnos, a fejszémet túl közel tettem a tűzhöz, el is égett a vasa. Még szerencse, hogy a nyele ép maradt! Asdag szeretett volna közbeszólni, de eszébe jutott, mit ígért a legény, hát inkább hallgatott.- A tűz mellett elálmosod- tam - folytatta a molnár -, ezért a baltám nyelével lőttem egy szarvast. Megsütöttem, és lefekvés előtt meg is ettem. Magamra húztam a csillagos mennyboltot, úgy aludtam. Asdag nem bírta tovább hallgatni a vaskos valótlanságokat, hát közbekiáltott:- No, ennek fele sem igaz! Megfeledkezett róla, hogy a mesékben minden megtörténhet. Észbe kapott, elhallgatott nyomban, de késő volt, mert a molnárlegény, ígéretéhez híven, egy suhintással felhasította a hasát. Ki is gurult belőle a két pórul járt testvér. Soványak, sápadtak és göthösek voltak, de örültek a megmenekülésüknek. Visszatértek a malomba, s amikor felerősödtek, boldogan segítettek öccsüknek a nehéz, de mindenkinek hasznos munkában. Nem bánták már azt sem, hogy lisztes lesz a bajuszuk. Kurd népmese (Juhász Árpád fordítása) Benedek Elek: A Tisza Az úristen megteremtette az egész világot, s mindennek megmutatta a helyét.- Itt állnak a hegyek. Itt a rétek. Itt az erdők. Szép sorjában helyet mutatott a tengereknek, tavaknak, fo- lyóknak, patakoknak is. Hogy, hogy nem, a Tisza legutoljára maradt. A Tisza szomorúan tekintett fel az Úrra:- Hát az én helyem hol, merre lesz, Uram ?- Lám, lám, rólad szinte megfeledkeztem - mondá az Úr mosolyogva. Egyszeriben szólította Gábort, a magyar arkangyalt.- Gábor, húzass barázdát a Tiszának is! Gábor arkangyal elővette aranyos ekéjét, egy szamarat fogott elébe, s mondta a Tiszának, hogy csak menjen mindenütt az eke nyomán. Elindítja a szamár az ekét, a Tisza meg csak mendegélt utána, de egyszerre csak a szamár hol erre, hol arra kap bo- gáncskóró után, s az eke ki-kizökkent az egyenes járásból. Ha közel nem látott harapnivalót, messzire is kitért a szamár az egyenes útból, aztán megint más irányba, ide-oda, mindenfelé. Azért olyan girbén-görbén, csavargósan járó a Tisza. Mária Terézia 0717-1780) 1717-ben született Bécsben. Apja VI. (III.) Károly császár és magyar király fiú utóda nem lévén, a nőági örökösödést, a Pragmatica Sanctiót próbálta elfogadtatni az ország rendjeivel és a külföldi uralkodókkal. Ám a fiatal királynőt már trónra lépése után, 1740-ben Károly Albert trónbitorlónak nyilvánította, és megindította a harcot Ausztria felosztásért. Mária Teréziát 1741. június 5-én Pozsonyban magyar királynővé koronázták. Nem sokkal később, szeptember 11-én hangzott el a rendek szájából a híressé vált felkiáltás: „Életünket és vérünket!” A királynő az ország nemesei elé állva, könnyes szemmel olvasta fel a Habsburg-biro- dalom segélykiáltását, és a hatás nem maradt el. A magyar nemesek felajánlották segítségüket a trón megmentéséért. így sikerült elkerülni a vereséget, de Szilézia így is porosz fennhatóság alá került. Az 1756-ban kezdődött hétéves háborúban megkísérelte visszaszerezni az elveszített tartományt, de nem járt sikerrel. Mária Terézia azon kevés Habsburg uralkodók egyike volt, akiket a történelmi emlékezet a nemzeti király tulajdonságaival ruházott fel. Korszerűsítette a köz- igazgatást, a hadsereget, 1777-ben rendezte az iskolaügyet. Az urbárium bevezetésével a földesúri szolgáltatások terhét szabályozta. Az 1755-ben életbe léptetett vámrendelettel viszont az ország gazdaság- politikáját évekre visszavetette. Férjét, Lotaringiai Ferencet 16 gyermekkel ajándékozta meg. Hitvese halála után fiát, a későbbi II. Józsefet vette maga mellé társuralkodónak. A fiatal trónörökös fogékonyabb volt a felvilágosodás eszméire, ezért anyjával nemegyszer komoly összetűzésbe került. A királynő 1780-ban, 63 évesen halt meg, fiára hagyva a Habs- burg-birodalom irányításának feladatait.
