Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-05-10 / 19. szám
4 2000. május 10. Háttér A segítőkészség vitathatatlan, de senki sem fog Szlovákiára várni, a csatlakozás az egyéni felkészültség függvénye Brüsszel, a Haider-csapda meg a bővítés Gnieznói csúcs: komoly dolgokról jó hangulatban. TA SR Malinak István Nem hozott áttörést, de nem is lehetett ilyet várni a visegrádi négyek kormányfőinek a német kancellár részvételével megtartott lengyelországi csúcsértekezletétől. Az utóbbi egy-két hónapban több nyugati politikus és EU- tisztségviselő mondta azt, hogy az új tagok felvételére 2004-2005 előtt aligha kerülhet sor, ezért Gerhard Schröder Gnieznóban megpróbálta „békít- getni” az EU-bővítés ütemével elégedetlen három új NATO-ta- got, Budapestet, Prágát és Varsót. A német kancellár arról beszélt, az Unió 2002 december végéig végrehajtja a belső reformokat, hogy 2003-ban készen álljon a bővítésre. Akár úgy is tűnhetne, valamiféle szándékos „húzd meg - ereszd meg” játékot űznek a csatlakozni szándékozó országokkal, de nem erről van szó, inkább arról, hogy egyrészt az EU- államok sem egységesek ebben a kérdésben, másrészt pedig így is lecsapódnak az Unió belső gondjai. Konkrét felvételi menet- vagy sorrendet a lisszaboni csúcson sem határoztak meg, csupán nyitottabbá tették a versenyt azzal, hogy formálisán eltörölték a különbségtételt a csatlakozásra várók első köre meg a többiek között. Szlovákia számára Gniezno azért fontos, mert a három visegrádi partner ismét deklarálta: szeretnék, ha Pozsony bepótolná néhány éves lemaradását. Ugyanakkor az is biztos, hogy - bár a jó szándékú segítőkészség vitathatatlan - senki sem fog Szlovákiára várni, a csatlakozás az egyéni felkészültség függvénye. A napi politika nyelvére lefordítva: a demokratikus kurzus megőrzése, az ország belső politikai stabilitásának mielőbbi helyreállítása nélkül aligha érhetünk el jó eredményt a csaüakozási tárgyalásokon. Az SDE is pontosan tudja: integrációs törekvéseinket teszi hiteltelenné, ha valamely kormánypárt önző politikai játékai miatt Brüsszelben reálisnak látnák a meciarizmus visszatérésének veszélyét. Az EU 14 országának Ausztriával szembeni bojkottja új helyzetet teremtett az Unión belül. Azt még senki sem tudja, hogyan fogják ezt megoldani, de szakírók szerint máris van egy nyilvánvaló tanulsága az ügynek: a tizen- négyek belehajszolták magukat a Haider-csapdába, amelyből tekintélyvesztés nélkül aligha tudnak kihátrálni. Szlovákia nem Ausztria, egy bejutásra váró ország miatt Brüsszel nem fog még egyszer hasonló kockázatot vállalni, sőt: semmilyen kockázatot sem fog vállalni. Megvárja, amíg kikristályosodik a helyzet, amíg teljesen világos nem lesz, hogy Szlovákiában melyik út győzött. És aszerint nyitják vagy csukják be orrunk előtt az EU-kaput. Jó lenne ezért, ha Brüsszelnek nem kellene sokáig várnia a bizonyosságra. Nos, ez az alapvető különbség a visegrádi csoport országai között: A NATO-tag Prága, Budapest és Varsó nem jelent ilyen kockázati tényezőt, Pozsony egyelőre igen. Ez Szlovákia igazi hátránya három visegrádi partnerével szemben, nem az a két esztendő, amennyivel később kezdtük meg a csadakozási tárgyalásokat az Unióval. Úgyhogy nem túl reális a csoportos felvételre, vagyis arra hagyatkozni - amint ezt Dzurinda is említette Gnieznóban hogy a négy visegrádi országot egyszerre fogják felvenni. Felelőtlen lenne az a cseh, magyar vagy lengyel vezető, aki országának alapvető gazdasági és politikai érdekeivel ellentétben cselekedne. Orbán Viktor magyar kormányfő sem volt elégedett azzal, ami Gnieznóban elhangzott. Azt kérte Schröder német kancellártól, tolmácsolja Brüsszelnek: ha már azt nem tudják megmondani, mikorra várható az új tagok felvétele, legalább azt közöljék, melyik az az időpont, ameddig biztosan nem kezdődik meg a bővítés. Valószínű, hogy Brüsszel még egy ideig megválaszolatlanul hagyja ezt a kíván(csi)ságot. Ebben szintén szerepe van a Haider-szindrómának, meg ami vele jár. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy Wolfgang Schüssel kancellár nagy nemzetközi érdeklődéssel kísért budapesti látogatása alkalmával őszintén mondta, hogy Ausztria támogatja az EU bővítését. De kérdés, nem szorítják-e annyira sarokba az osztrák kormányt, hogy az - a kancellár ígéretei ellenére - mégis hátráltatni fogja az EU munkáját. Ugyanis két dolgot nem lehet figyelmen kívül hagyni: az osztrák közvélemény is egyre türelmetlenebbül viseli a szankciókat; Schüsselék (ÖVP) és Haiderék (FPÖ) együttműködésének falán megjelentek az első komoly repedések, éppen a szankciókra való osztrák reagálás kapcsán. Kérdés az is, jó lenne-e az Unió szempontjából az osztrák kormánykoalíció válsága. Jörg Haider, aki csak pártelnöki tisztségéről mondott le, de a nagy- politikától nem vonult vissza, nyíltan célozgat arra - és nem alaptalanul hogy az idő előtti választásokból ők kerülnének ki győztesen. Tény, az EU átalakításával, belső reformjaival kapcsolatos döntéseket egyhangúlag hozzák, vagyis az osztrák szavazatra szükség van. A bécsi vezetés tehát lassíthatja a reformokat, s ha ehhez az eszközhöz nyúlna, az új tagok felvétele is csúszna. Érdemes megjegyezni: már nemcsak Haider, hanem a pénzügyminiszter is kemény válaszlépésekkel fenyegette meg Brüsszelt, az FPÖ ráadásul népszavazáson akarja megkérdezni az osztrák polgárt arról, hogyan vélekedik a szankciókról. Amihez Haider taktikusan hozzáfűzte: nem az EU-ból való kilépés a céljuk. Elmondható tehát: Bécs egyelőre bizonytalansági tényezőnek számít, az osztrák belpolitikái helyzet képlékeny - vagy nagyon is azzá válhat. Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a vázolt lehetőségek bármelyike is jó lenne az EU szempontjából. Arról nem is beszélve, hogy Ausztria karanténba helyezésének kérdésében a tizennégyek egysége úgyszintén megbomlott. Nos, ez a Haider-csapda, amellyel sem a bővítési stratégia, sem a belső reformok megtervezésekor nem számoltak az Unió illetékesei. És akkor még nem is említettük, milyen felfordulást okozott és mekkorát okozhatott volna az Unióban az olasz kormányválság. Brüsszelnek ezúttal szerencséje volt, hajszálon múlott, hogy Rómában nem az osztrákhoz hasonló szellemiségű kormány alakult. Mint tudjuk, április közepén az olasz tartományi választásokon a balközép kormánykoalíció pártjaira súlyos vereséget mért a jobboldali ellenzék, s emiatt Massimo D’Alema kormányfő benyújtotta lemondását. Az ellenzék a parlament feloszlatását, a jövő tavasszal esedékes parlamenti választások előrehozását követelte. Az egyébként széthúzó balközép koalíció pártjai végül is félretették ellentéteiket, s nagy nehezen megállapodtak abban, hogy újra közös kormányt alakítanak. A kormányfői tisztségre az eddigi kabinet pénzügyminiszterét, Giuliano Amatót kérték fel, aki 1992-ben már ült a miniszterelnöki bársonyszékben. Amato kvalitásait ez ellenzék is elismeri, de csak ,jó bolondnak” nevezik, mondván: ezzel a baloldali társasággal a háta mögött semmit sem fog tudni megvalósítani reformelképzeléseiből. Amato tehát lényegében egy évet kapott, hiszen azt szinte mindenki biztosra veszi, hogy a tavaszi parlamenti választásokat megnyeri az ellenzék, vagyis a jobbközép pártok szövetsége, a Polo, élén Silvio Berlusconi sajtómágnással és exkormányfővel, akit többször vádoltak gazdasági visszaélésekkel is. Ahhoz, hogy Berlusconi ismét megszerezhesse a kormányfői posztot, rá van utalva Umberto Bossi (egyébként Haider barátja) szélsőjobboldalinak tartott Északi Ligájára, valamint Gianffanco Fini exfasisztá- nak nevezett Nemzeti Szövetségére. Tehát egyelőre nem fekete-barna koalíció kormányoz Rómában, de mi lesz egy év múlva? Brüsz- szelben már most nagy volt az egyet nem értés ez ügyben. Volt, aki azt mondta, Rómával szemben épp úgy kell eljárni, mint Bécs esetében: nem lehet, hogy azok, akik Haidert elutasítják, le- parolázzanak Mussolini unokáival. Mások úgy vélték, az olaszokkal nem lehet, nem mernek majd úgy bánni, mint az osztrákokkal. Persze csak találgatni lehet, mit tenne ilyen helyzetben az EU. Ha bekövetkezik - márpedig jó esély van rá mindenképpen nagy megrázkódtatás lesz, talán nem is „csak” erkölcsi szempontból. Ilyen helyzetben hányadrendű gondja lenne Brüsszelnek a bővítés? Giuliano Amato szinte lehetetlen feladatra vállalkozott. TA SR/EPA Prága, Budapest és Varsó nem jelent ilyen kockázati tényezőt, Pozsony igen. Jó lenne-e az Unió szempontjából az osztrák kor- mánykoalí- ció válsága? Portré Mádl Ferenc az elnökjelölt Budapesten május 3-án a Független Kisgazdapárt - a Fidesz egyetértésével - Mádl Ferenc professzort jelölte a Magyar Köztársaság elnökének tisztségére. Közvetlenül a bejelentést követően mind az SZDSZ, mind az MSZP vezetői úgy nyilatkoztak, nincsenek elvi kifogásaik a jelölt ellen, nemzetközileg elismert szakembernek tartják. Ugyanakkor mindkét párt a Mádl Ferenccel folytatandó tárgyalások eredményeitől tette függővé a feltéüen támogatást. A parlamenti pártok közül egyedül a MIÉP nem tartja alkalmasnak Mádlot az államfői posztra. Orbán Viktor kormányfő egyetértésének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy diplomáciai tapasztalatokkal rendelkező nemzetközi tekintélyre van szükség e poszton. Örömét fejezte ki, hogy olyan ember az államfőjelölt, aki „úgy elkötelezett, hogy egyúttal mérhetetlenül szelíd is”. Mádl Ferenc tagja volt az Antall-kormánynak, és 1995- ben államfőjelölt volt. Érdekes, hogy az FKGP, a mostani jelöltállító öt évvel ezelőtt nem támogatta Mádl államfővé választását. Ezt Túri-Kovács Béla, a kisgazdák frakcióvezetőjének általános helyettese azzal indokolta, hogy altkor elsősorban a közveden elnökválasztás bevezetésére összpontosították figyelmüket, nem Mádl személye ellen volt kifogásuk. Mádl Ferenc 1931. január 29-én született a Veszprém megyei Bánd községben, nős, egy gyermeke van. 1955-ben az ELTE Állam- és Jogtudományi Karán szerzett diplomát. 1961 és 1963 között tanulmányokat folytatott a strasbourgi egyetem nemzetközi összehasonlító jogi karán. 1973-ig az MTA Állam- és Jog- tudományi Intézetében dolgozott, majd egyetemi tanár lett. 1978-tól az ELTE Állam- és Jog- tudományi Kara Civilisztikai Túdományok Intézetének igazgatója. 1985 óta az egyetem Nemzetközi Magánjogi Tanszékének vezetője. Az állam- és jogtudomány kandidátusi fokozatát 1964-ben, a doktori fokozatát pedig 1974-ben nyerte el. Isza Ferenc felvétele 1987-től az MTA levelező, majd 1993-tól rendes tagja. Tudományos tevékenysége során főképp polgári, összehasonlító, valamint kereskedelmi joggal, nemzetközi magánjoggal és a nemzetközi gazdasági kapcsolatok jogi problémáival foglalkozik. Tagja több nemzetközi szervezetnek, vendégprofesszorként számos külföldi egyetemen tanított. Pártonkívüli. 1990. május 23-ától 1993. február 22-éig az Antall-kormány tárca nélküli minisztereként feladata volt az MTA felügyelete; a kormány tudománypolitikai célkitűzéseivel összefüggő állami feladatok összehangolása. 1991-től a bős-nagymarosi vízi erőmű kormánymeghatalmazottja is volt. 1990. augusztus l-jétől az Állami Vagyonügynökség igazgató- tanácsának elnökeként is dolgozott, majd a kormány nevében felügyeletet gyakorolt az Állami Bankfelügyelet felett, és a Bank- felügyeleti Bizottság elnöki tisztét is betöltötte. 1993 februárjától 1994júliusáig művelődési és közoktatási miniszterként tevékenykedett. 1991-től a Széchenyi István Emlékbizottság ügyvezető elnöke. Mádl Ferenc 1995-ben az ellenzéki MDF, KDNP és Fidesz közös államfőjelöltje volt. 1996-tól a Magyar Polgári Együttműködés Egyesület elnöke. 1999-től a kormány tudományos tanácsadó testületének tagja, tavaly Széchenyi- díjat kapott az európai jog, a nemzetközi magánjog és a nemzetközi kereskedelmi jog területén kifejtett, nemzetközileg elismert tudományos munkásságáért, iskolateremtő egyetemi oktatói, valamint tudományszervezői tevékenységéért. MTI
