Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-05-10 / 19. szám

2 2000. május 10. Vélemény Szlovákiai magyar családi magazin Vasárnap 66 sor Izgató mozgalom Szűcs Béla _____________ Mió ta Meciar pártja kiszorult a hatalomból, egyre vadabb támadásokkal próbálja meg­buktatni a kormányt. A Dzu- rinda-kabinet a meciarista képviselők szerint hazaáruló, terrorista, népellenes társa­ság. Minél vadabbul szitko­zódnak azonban, annál siker­telenebbek az akcióik, hiszen a harmincszázaléknyi Meciar- imádó száma csak nem nö­vekszik. Parlamenti kudarca­ik után kénytelenek voltak rá­döbbenni, hogy hiába folytat­nak zugeszmecseréket a kor­mánypártok néhány képvise­lőjével, nem sikerül őket szembefordítani pártjukkal, egyelőre nem tudták meg­bontani a kormány ingatag egységét. A koalíció támogat­ja a kormányt, amely a legfrissebb statisztikai ada­tok szerint több gazdasági mutatóban elrugaszkodott a válságtól. Miközben a médiá­ban naponta csámcsognak a Meciar előállítása körüli tör­vényességről, a sértődött HZDS bejelentette, hogy ig- norálja a parlamenti üléseket. Ha úri kedvük úgy tartja, megtehetik, hisz a törvények elfogadásához a kormánykoa­líciónak megvan a szükséges parlamenti többsége, így leg­alább elmaradnak a vég nél­küli ellenzéki cirkuszok. Me- ciarék döntése azt bizonyítja, hogy eszközeik tárháza kime­rülőben van. Pechjükre még a május elsejére meghirdetett kormányellenes megmoz­dulásuk is kudarcba fulladt, mivel a szakszervezetek le­mondták szokásos május el- seji felvonulásukat, hogy Meciar támogatásának látsza­tát elkerüljék. Az ellenzék jo­ga küzdeni azért, hogy a kö­vetkező választásokon meg­szerezze a hatalmat. Az előre­hozott választások erőltetése azonban ritkán hoz sikert. Aláírásgyűjtési mozgalmukról is hallgatnak, a 700 ezer alá­írással sem mernek nekivágni a nagy kalandnak. Tudják, a választók többsége nem akar kormányváltást, Meciar visz- szatérését. Ez persze nem je­lenti azt, hogy a nyugtalan­ságkeltés mozgalma ebbe be­lenyugszik. Holnap, holnap­után új ötletekkel áll elő. Jegyzet Az SDE tűzrakása Róbert Kotian__________ Az SDE képviselői továbbra is vígan hordják a fát a koalí­ciós vita tüzére. Különösen Migas és Magvasi nekivesel- kedése lenyűgöző. Az SDE elnöke Róbert Ficóval, a Smer elnökével történt tár­gyalása után ugyanis bele­egyezett az alkotmánytör­vény olyan megváltoztatásá­ba, hogy a stratégiai üze­mek privatizációjának jog­köre a parlamentre szállna. Fico javaslatának elfogadá­sára azonban minimális az esély, hiszen a HZDS, az SNS, a független képviselők és az SDE együtt is csak 81 szavazatot jelent. Az alkot­mánytörvény megváltozta­tásához pedig kétharmados többség kell. Ez a törvény megváltoztatná az állam leg­felsőbb szerveinek illetékességi körét, és ellent­mond a logikának. Képzel­hető, milyen vita alakulna ki a 150 képviselő között, hogy vajon melyik külföldi befek­tető a legmegfelelőbb, mondjuk, a Transpetrol vagy a távközlési vállalat számá­ra. Érdekesen viszonyul az alkotmánytörvényhez Magvasi szociális ügyi mi­niszter is, aki azt javasolta, hogy idén 460 koronával emeljék a nyugdíjakat, majd az egész összeget további 10 százalékkal. Ez további 5,3 milliárdot jelentene, amely nem áll az állami költségve­tés rendelkezésére. A mi­niszter azonban erre is tud megoldást: mivel a távköz­lési vállalat privatizációja olyan előrehaladott állapot­ban van, hogy az alkot­mánytörvényt csak utána fogadnák el, az eladásból a miniszter úr hárommilliár- dot szakítana terveire. Miu­tán elérte, amit akart, a pri­vatizáció akár le is állhat. A koalíciós partnereknek a Fico-féle javaslattal szem­beni elutasító magatartása mindenesetre azt jelzi, hogy továbbra is érdekes időket élünk. A szerző a Sme jegyzetírója. Főszerkesztő: Grendel Ágota (582-38-318) Főszerkesztő-helyettes, a Vasárnap vezető szerkesztője: Kövesdi Károly (582-38-316, 582-38-317) Hang-Kép: Kovács Ilona (582-38-314), Urbán Gabriella (582-38-338) Politika, Háttér: Malinák István (582-38-309) Gazdaság: Sidó H. Zoltán (582-38-311), Kultúra: Szabó G. László (582-38-314) Riport, Modern élet: Klein Melinda (582-38-314) Sport: Tomi Vince (582-38-340) Fotó: Dömötör Ede (582-38-261) Tördelő: Szarka Éva Kiadja a Vox Nova Rt. Ügyvezető igazgató: Slezákné Kovács Edit (582-38-322, fax: 582-38-321). Szerkesztőség/Hirdetésfelvétel: 824 88 Bratislava, Prievozská 14/A, 6. emelet, P.O.BOX 49.; Telefax: 582-38-343;Telefon: 582-38-332 582-38-262 Szedés, képfeldolgozás: Vox Nova Rt., Bratislava. Nyomja: Komáromi Nyomda Kft. Terjeszti: Postai Hírlapszolgálat, d, a. Czvedler. Előfizethető minden postán és hírlapterjesztőnél. Külföldi megrendelések: ES PNS Vyvoz daée, KoSická 1,813 81 Bratislava. Az újságkül­demények feladását engedélyezte: RPP Bratislava PoSta 12,1995. június 16-án. Enged­élyszám: 591/95. Index: 480 201. Uraim, zseniális ötletem támadt! Ezentúl ha Lujza nem akar elengedni egy sörre, szólok a kommandósoknak... Rajz: MS-Rencín Felülnézet A kutya nem bűnös... Soóky László Amikor Széchenyi Zsigmond gróf Alaszkában vadászott, sá­tortábora szemétdombjára rá­szállt egy szarka. Olyan ez kül­lemre, mint a mienk, színre is, farokbillegetésre is - vélekedett Széchenyi gróf csak valahogy nem magyarul csörög. Ilyen és ehhez hasonlatos dol­gok jutnak az eszembe nekem is, amikor esténként, lámpaoltás után belehallgatok a nagy és egyre sötétebb felvidéki magyar éjszakába. Megdöbbentő mó­don azt tapasztalom, hogy a fel­vidéki magyar portákon nem magyarul ugatnak a felvidéki magyar kutyák, de még csak nem is államnyelven, hanem kontinensidegenül: amerikaiul, négerül, eszkimóul, kínaiul, egyébül... Az utóbbi időben, amióta a ma­gyar ember a magyar ugarról felkapaszkodott a nagy magyar uborkafára, külhoni kutyafajo­kat telepít a magyar udvarokba, úgymint magyar pitbullt, ma­gyar rotweilert, magyar huskyt, magyar kínai palotapincsit meg hasonlókat. Az utóbbi többek ál­lítása szerint kiválóan szolgálja a magyar delnőket (is), az elő­zőek pedig kitűnően irtják a ma­gyar gyerekeket meg a magyar öregembereket. A gyerekeket és az öregeket a harci kutyáktól nem védi tör­vény, az ebeket vi­szont a gyerekek­től, az öregektől és majdnem minden embertől védi az ál­latvédelmi törvény, így aztán a derék kutyák kiszemelt áldozatukat bármi­kor szabadon szét­marcangolhatják, a gyerekek és az öregemberek vi­szont semmilyen körülmények között nem mar­hatják halálra a harci kutyákat. A védtelen kutyákat, ha az íté­szek egy parányit mégis vétkes­nek ítélik, akkor végtelenül hu­mánus módon elaltatják. A megmaradt vagy szétmarcan­golt emberáldozatokat is elal­tatják egy-egy műtét idejére. Hogyha ne adj’ Isten életben maradnak, és nyomorékokká lesznek, a kereskedelmi televízi­ók finom lelkű riporterei ezek­kel a szerencsétlenekkel riogat­ják a tiszta vérvonalú harci ku­tyákat. Nem tudom, szabad-e még arról beszélni, hogy eléggé el nem ítélhető módon a mai napig fennmaradt néhány olyan ku­tyafaj, amelyeket a magunkénak te­kinthetünk, mint például a magyar vizsla, a kuvasz, a komondor vagy a puli. Ezek a gazdá­jukhoz ragaszkodó állatok mindig és minden körülmé­nyek között azt tet­ték, amit társuk el­várt tőlük: védték a nyájat, a gulyát, az udvart, farkastól, medvétől, go­nosz embertől, ismerve gazdá­juk minden rezdülését, szándé­kát, ami számukra mindig szent, s akiért elpusztulni min­dig készek voltak. Ez volt az év­ezredes közös örökség. Az értők és önjelöltek váltig ál­lítják, hogy a kutya soha nem bűnös. Majdnem biztos, hogy igazuk van. A maguk módján és a maguk érdeke szerint. Ugyan­akkor nagyon sok esetben elfe­lejtik aláhúzni azt a tényt, hogy az emlegetett harci kutyákat idomítóik kizárólag gyilkolásra tanítják, s ezt a tulajdonságot örökítik át az utódokba. A ku­tyák nem tesznek mást, csak a tanított dolgukat: ölnek. Mindenkinek magánügye, ho^ az ő házába, az ő várába, várá­nak udvarába milyen állatot te­lepít, s magánügy az is, hogy a kerítésen belül mire idomítja és mire használja a háziállatot, mint ahogy az is magánügye, hogy szellemi képességeihez mérten mire büszke. Ez filo­zofikus és talán lelkiismereti kérdés. Ugyanakkor tudnunk kell azt is, hogy minden milita­rista védekezés ellenére egy-egy kan vagy nőstény eb, amikor el­jön az ő ideje, bűnbe esik: vala­melyik árokparton, a sövény tö­vében átörökíti a génjeit. Folya­matos tapasztalatunk az, hogy a honi vegyes házasságokból szü­letett gyerekek iskoláskorúvá fejlődve elvesznek a magyar­ság számára. A kutyák vegyes házasságából megszületett kölyköket úgy hívják, hogy korcs vagy basztard. Ez nem fajta, csak minősítés. Ugyanak­kor öröklődik és terjed, mint a lepra. Olvasói levél Ad: Tanítónap előtt, után (Vasárnap, 14. szám) Sok éve pedagógus vagyok ma­gam is, sőt pedagóguscsaládból származom, ezért jól ismerem a helyzetet. Csak gratulálni tudok Soóky Úrnak. Fején találta a szö­get! Úgy méltatta pedagógusnap alkalmából a tisztelt gárdát, ahogyan azok megérdemelték. Úgy látom, jól belelát a dolgok­ba, hiszen minden szava erről tanúskodik. Az immár 10 éve tartó sikertelenségsorozat való­ban e berkekben keresendő. Gyáva népnek nincs hazája! S ha még azt is a masszához ke­verjük, hogy az attól való féle­lem, hogy nem kapok jutalmat, illetve 1-2 száz koronával keve­sebbet kapok elv is közrejátszik a becsületes kiállás mellett, mit mondjak?! Szégyellni való, hogy valaki pedagógusnak „becézi” magát. Szolgalelkülettel hogy le­het jellemet nevelni? Elfogadtat­ni magát a szülőkkel, a nyilvá­nossággal - képtelenség. Hiszen a szlovákiai magyar pedagógu­sok zöméről minden elmondha­tó, csak az nem, hogy jellem vagy bátor. Saját árnyékán túl­lépni nem akaró, kicsinyes, fel­sőbb utasításra ugráló figura. Képes átgázolni embertársán (kollégáján) azért, hogy neki ha­ja szála se görbüljön. Mindig ké­szen áll az alkalomra, ha netán újabb rendszerváltás jönne, avagy régi igazgatója visszatér­ne. O ennek „őszintén” örülne, és menne minden a régi kerék­vágásban. így néz ki egy hivatás lesilányí- tása, s nem más teszi, mint a pe­dagógus önmagával. Ha a tan­testületben valaki bajba kerül (mert valami csoda folytán még­is meg mert mukkanni, vagy Uram bocsá’, volt saját vélemé­nye!), úgy elkerüli a többi, mint­ha leprás volna. Ha előfordul olykor, hogy a folyosó valame­lyik sarkában esetleg szót váltot­tak vele, elég, ha az igazgató (vagy valamelyik bizalmasa) fel­tűnik a láthatáron, máris huss, úgy elrepül onnan, mint a ma­dár! Hiszen ő ezzel nem foglal­kozik, nem törődik senkivel, nincs véleménye, jóformán nem is tud semmiről, elég a maga ba­ja, dolga, gondja. Néhány éve előfordult olyan eset is, hogy ál­lítólag magyar tanfelügyelő is előfordult a járási oktatási hiva­talban, de ettől a magyar peda­gógus helyzete nem javult, sőt, romlott. Az is megtörtént, hogy állásuk­ból menesztettek pedagóguso­kat. Ez nagyon jó fegyvernek bi­zonyult a még nagyobb megfé­lemlítésre! Ezután a szívósabbja igyekezett más eszközökhöz, például bírósághoz folyamodni. Vagy pert nyert, vagy nem. Ha pert nyert, sem járt jobban, mintha nem nyert volna. De ha nem nyert, vége lett, örökre! Rajta köszörülte a nyelvét min­denki: tantestület, szülő, diák. A pedagógushivatásnál az említet­teken kívül van még egy nagyra értékelendő szokás. Kormány- váltás, miniszterváltás, tanfel­ügyelő-váltás, igazgatóváltás al­kalmával várakozási helyzetek szoktak eluralkodni! Nem mer senki semmivel komolyabban foglalkozni, mert ugye ki tudja, mit hoz a jövő? Ilyenkor a leg­több dolog, a nevelés is, leáll egy időre. A központilag kidolgozott mód­szertanokat viszont nagyon sze­reti a pedagógus. Dacol a körül­ményekkel, „megpróbálja”! Ez azért is jó, mert nem igényel egyéni fantáziát. Éjjel nem kell gondolkodni, nincs többletmun­ka, hiszen úgy cselekszik, ahogy meg van írva! Baj nem lehet! Hogy minden gyerek más és más, nincs belőlük két egyfor­ma, az nem baj! A nevelésben az egységesség elve van érvényben. (Tanultuk egykoron a szocialista pedagógiai intézményekben! De hogy meddig fogjuk ezt a va­lóságban alkalmazni, az rejtély!) Hiszen a pedagógus nagy gyer­mekbarát. Rohamléptekkel ha­lad az idővel és a tantervvel. Fá­radhatatlansága nem ismer ha­tárt! Pleváné Petrovics Éva Ipolyság

Next

/
Thumbnails
Contents