Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-29 / 13. szám
Politika 2000. március 29. 3 Tisztelt Ház Illúziók nélkül, őszintén Hoka László Bevallom a tisztelt olvasónak, eredetileg a gazdasági bizottság munkájáról szerettem volna beszámolni, az elmúlt időszakban elfogadott törvényekről. Megpróbáltam rendet tenni az íróasztalon, hogy hozzáférjek a számítógéphez, amikor is a kezembe akadt a Vasárnap március 15-i száma, és beleolvastam az Illúziók kora, Szlovákia című cikkbe. A jelenlegi gazdasági helyzetben nem nehéz tisztességes szándékú, ám pesszimista hangvételű cikket írni. Elolvasva az alábbi sorokat - „egy döntés, amelyet alkuhelyzetben, a szellemi és a gazdasági csőd küszöbén, reménytelenül, illúziók nélkül hoz akkor, amikor hiteles vezetői talán a kisebbség túlélésének reményében ugyan, de nap mint nap megkötik alkuikat a közösségre hivatkozva önmaguk érdekében” - úgy éreztem, a szerző „sommás véleménye” finoman fogalmazva is nem kimondottan objektív és korrekt. Tény, az elmúlt évek legvitatottabb össztársadalmi kérdése a gazdaság helyzete, illetve szükséges szerkezeti átalakítása. Nem kivétel ez alól a szlovákiai magyarság sem. Legyen az lakossági fórum, baráti találkozó, a „téma” néhány mondat után biztosan felbukkan. Érthető, hiszen a szerkezetátalakítás kísérőjelenségei - a privatizáció, az árliberalizáció - rányomják bélyegüket mindennapjainkra. A hagyományos gazdaságpolitika legfőbb jellemzője - az állam közvetlen beavatkozása a gazdaságba az általa irányított vállalatokon keresztül, bizonyos termelési ágazatok kiemelt támogatása és védelme a behozatallal szemben - megszűnt. A lezajlott privatizációs hullámok az állami vagyont sok esetben nem tulajdonoshoz, csak magánkézbe juttatták, hosszú időre munkát adva ezzel a bűnüldöző szerveknek. Sajnos, csak nekik. Az ott dolgozóknak ritkábban. A privatizáció folyamata egyértelműen politikai irányítással zajlott, természetes, hogy az állampolgár a politikusoktól várja a „revánsot”, és türelmetlen, mivel a folyamatot lassúnak találja. A lefutott kör után az államnak - persze csak ha komolyan gondolja a jogállamot - egyetlen eszköz áll rendelkezésére érdekeinek védelmében, ez pedig a jog, a törvény. Nehéz megérteni és elfogadni, de talán még nehezebb megértetni, hogy jogtalan eszközökkel nem lehet jogállamot építeni. Az igazságszolgáltatás lassúsága miatt nemcsak az állampolgár türelmetlen, hanem sok politikus is, aminek az eredménye aztán az összkoalíciós kapkodás, „saját” utak keresése. A gazdaság a maga rideg valóságában nem tűri a politikai próféták vízióit Svájcról, a „sajátos szlovák útról”, „önálló baloldali politikáról”. Minden politikusnak tisztáznia kell elsősorban önmagával, hogy nem a múltért, hanem a jövőért felel a jelenben. A Magyar Koalíció Pártja a kormánykoalíció részeként vállalta fel a kormányprogramot, és annak legkövetkezetesebb képviselője. Ezt elismerik legkeményebb ellenfeleink, jelenlegi „szövetségeseink” és a sajtó képviselői is. Lehetnénk erre nagyon büszkék is, bár ez nem feltétlenül a mi erényünk, inkább a többiek önös érdekű vetélkedése. Igen, időnként születnek kompromisszumok. De ez semmiképpen „nem alku, nem bratyizás, nem pozíciórendezés”. Mi „szándékainkat, elvárásainkat” nagyon is „konkrét megfogalmazásban közöljük partnereinkkel”, és nem „közlési szinten”, de legalább annyira érthetően közöljük „az itt élő magyar nemzetrésszel”. A szlovákiai magyarság nem „veszítette el lába alól a talajt”, mindig is nagyon realista volt, és két lábbal állt a földön. Igen, küzd mindennapjaiban, de nem „elképzelések és konkrét célkitűzések nélkül”. A szlovákiai magyar választópolgár kritikus, de következtetéseiben nagyon józan. Ha szavaz, azt nem „virtusból” teszi. Nem szólamokra, rózsaszín jövőképekre van szüksége, hanem lehetőségekre. Politikai képviseletétől, a kormánytól sem csodát vár, csak annyit: végre vegye komolyan kézbe az ország irányítását, hogy legyen esélyünk a megmaradásra. Nekünk, magyaroknak is, meg a kormánynak is. Az MKP szerepe, hogy megteremtse a lehetőségeket. A szerző a parlament gazdasági, privatizációs és vállalkozási bizottságának tagja. Nem tulajdonoshoz, csak magánkézbe juttatták. Nem sokkal azt követően, hogy II. János Pál pápa bocsánatot kért a katolikus egyház nevében elkövetett bűnökért, a Szentatya történelmi zarándokutat tett több közel-keleti országban, mindenütt a megbékélésnek, a világvallások közeledésének szükségességét hangsúlyozva. Az út botrányoktól sem volt mentes, zsidó szélsőségesek horogkeresztet festettek arra a jeruzsálemi leszállópályára, ahol a pápa érkezését várták. TA SR/AP Somogyi Tibor felvételei Fehér Miklós: „Tudtam, mibe megyek bele, a most zajló folyamatokban is meg tudom találni a helyemet.” Most a partnerek térfelén tapasztalható zavar Malinak István Az alkotmánybíróvá kinevezett Mészáros Lajos parlamenti képviselői helyére a negyvenegy éves Fehér Miklós került. Rövid életrajza: komáromi lakos, nős, három gyermeke van, végzettségét tekintve matematikus. Tíz évig dolgozott a hajógyár fejlesztési osztályán, hajótestek tervezésével foglalkozott. 1989 után került a politikába, 1992 és 1994 között az Együttélés színeiben volt parlamenti képviselő, a ’98-as választások után a Nyitrai Kerületi Hivatal elöljárójának helyettese lett, innen került ismét a parlamentbe. A realitások talaján álló műszaki ember hogyan csöppen a politikába? Nyolcvankilenc új lehetőségeket nyitott a fiatalok előtt, s megpróbáltam ezeket kihasználni, nemcsak szakmai téren, hanem a politikában is. A matematika nagyrészt a logikára épül, s bár sokak szerint a politikában nincs sok logika, én úgy gondolom, hogy van. Önt többen dicsérték, hogy jó munkát végzett a kerületi elöljáró helyetteseként, és sajnálták, hogy elment onnan. Én is sajnálom, sokáig vívódtam, arra is gondoltam, nehogy Murphy törvénye érvényesüljön, amely szerint az ember addig halad előre a szamárlétrán, amíg olyan posztra nem kerül, hogy annak már nem tud megfelelni. Tulajdonképpen azért döntöttem mégis a parlament mellett, mert tapasztalatokat szereztem a közigazgatás terén, s úgy gondoltam, hasznos lehetek a közigazgatási reform meggyorsításában. Nyitrán mi hárman - a demokrata párti elöljáróval és a baloldalt képviselő másik helyettessel - nagyon jól együttműködtünk, úgy, hogy erősítsük, ne pedig gyengítsük egymást. Más kerületek tapasztalataival ellentétben nálunk nemigen voltak villongások, talán csak egy alkalommal. Sikerként könyvelem el, hogy a déli járásokat illetően majdhogynem szabad kezet adott nekem az elöljáró, rám bízta azokat a dolgokat, amelyeket meg szerettem volna valósítani, s ennek köszönhető, hogy sikerült eredményeket is elérni. Ön a parlament alkotmányjogi bizottságának lett a tagja, ez a terület az alaptörvény módosítása miatt megkülönböztetett figyelemben részesül. Korábban, ’92 és ’94 között ugyanennek a bizottságnak voltam a tagja, akkor is az alkotmányt fogadtuk el, akkor is komoly hozzászólásai voltak mind a klubnak, mind a képviselőknek, személy szerint nekem is. Úgyhogy tudtam, mibe megyek bele, a most zajló folyamatokban is meg tudom találni a helyemet. Ön szerint van esély a pream- bulum módosítására? Mi ragaszkodunk ehhez, látok bizonyos esélyt, főleg az utóbbi idők történései kapcsán. Ahogy én tapasztalom, a sajtó - a szlovák sajtó is, támogatja a polgári elvet és a preambulum ilyen irányú módosítását. A tárgyalások természetesen nehezek, de azért, mint mondtam, látok esélyt. Pár hete a koalíciós tanács ülésén született két határidő: március vége és április 15-e, ez utóbbi időpontig kellene a Ház elé kerülnie a javaslatnak. Ezek a dátumok tarthatók? A március vége a szakmai tanácsadó testület és a pártok számára határidő, addig fogalmazhatnak meg bizonyos változtatásokat az alkotmánymódosítási javaslat végleges formáját illetően. Úgy vélem, veszélybe kerültek a határidők most, hogy a baloldal Kosovan leváltása miatt felvetette a kormánykoalíciós szerződés kérdését. Ezért én csak a pártok felelősségét szeretném hangsúlyozni. Nem valószínű, hogy a szlovák kormánypártok belemennek a preambulum módosításába. Ön szerint mit kell tennie ilyen esetben az MKP-nak? Én inkább azt látom, hogy a másik három párt térfelén érezhető most zavar, újabb és újabb javaslatok születnek, újabb és újabb javaslatokat vetnek el egymás között. Meglepő módon hajlandók bizonyos pozitív lépéseket tenni az MKP felé, az egyik ilyen pl. az ombudsman kérdése. Hasonló jelzés az is, hogy Dzurinda kormányfő az én felvetésemre közölte: a kormány március végéig hajlandó ratifikálni az Európai Nyelvek Chartáját. Ez nem egyszerű lépés a jelenlegi szlovák közegben, s szerintem mindenképpen értékelni kell. Ön szerint tehát valami pozitívabb folyamat kezdetéről beszélhetünk? Mintha most már nem csak úgy viszonyulnának a dolgokhoz, hogy a magyarok valamit rá akarnak kényszeríteni a szlovák pártokra, hanem belátják bizonyos lépések szükségességét, és ennek elébe mennek. Tehát ami az alkotmánymódosítást illeti, én inkább azt a taktikát követném, hogy nyugodtan várnunk kell, kitartva álláspontunk mellett, s ha nem kerülne sor a preambulum megváltoztatására, az nem az MKP vereségét jelentené, hanem azt, hogy a többi kormánypárt még nem érett meg egy ilyen változtatásra. „Fekete március” Elmaradt a bűnösök büntetése „Szeretném, ha ez az évforduló elhozná annak lehetőségét, hogy tisztázzuk, és mindenki számára világossá tegyük, valójában mi történt 1990. március 19-én és 20-án” - hangsúlyozta Sütő András erdélyi magyar író a tíz évvel ezelőtti marosvásárhelyi „fekete március” tizedik évfordulója alkalmából a Népújságnak adott interjújában. „Nem ilyen-amolyan, kölcsönös bűnökben kirobbant etnikai konfliktus, hanem magyarellenes pogrom volt, amit példasta- tuálásként az erdélyi magyarság megfélemlítésére szerveztek” - tette hozzá az író, akit a felbőszített román falusiak az RMDSZ Maros megyei székháza elleni támadás során olyan súlyosan bántalmaztak, hogy a fél szemére megvakult. Sütő András szerint az eltelt tíz évben a magyarellenes pogrom kivizsgálása elmaradt, így az akkor elkészült és az Európa Tanácshoz benyújtott parlamenti jelentés megmaradt azokkal a hamisításokkal, ahogyan az akkori kormányzati politikai érdekek figyelembevételével, a bűnösök mentegetésének szándékával megfogalmazták. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség ügyvezető elnöksége Markó Béla szövetségi elnök javaslatára úgy határozott, hogy ettől az évtől kezdődően az 1990-es marosvásárhelyi és környékbeli események áldozatai, illetve hozzátartozóik rendszeres szociális támogatásban részesülnek a szövetség szolidaritási alapjából. Az évente folyósított pénzbeli segélyt első alkalommal az évforduló előestéjén adták át a gyűlölet áldozatává lett nagyernyei Csipor Antal, a sáromberki Gémes István és a teremiujfalui Kis Zoltán családjának.
