Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-29 / 13. szám
—mmr ^ ® Vasarnap Szlovákiai magyar családi magazin . március 29. • 33. évfolyam Riport ____________ Az óvodások, iskolások többsége roma, a lakosság negyven százaléka q munkanélküli. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. április 1-jétől 7-éig Kedves olvasóink! A húsvéti ünnepekre családi magazinunk dupla terjedelemben, 32 oldalon jelenik meg, a Hang-Kép melléklet pedig 80 oldalon, kétheti tévéműsort közölve. Lapunk második oldalán többet is megtudhat. Ápolt, finom, disztingvált - csak éppen diktátori csemete Erőszak alapfokon BERECKJÓZSEF____________ Az óvoda előtt az idős hölgy a kisfiúval utolsónak száll fel a városi buszra. Valaki rögtön átenged egy ülőhelyet, s a kisfiú, aki négy-öt éves lehet, nyomban elfoglalja. A nagymamája, mert korát nézve nyilván az lehet a kísérője, lehajol hozzá, megcsókolja, és azt suttogja halkan szépen üljél, kicsikém. A gyerek, ha nem is szépen, de egyelőre nyugodtan ül. Mint a többi utast, őt is leköti az odakint nagy pelyhekben hulló márciusi hó látványa. Aztán elfordul az ablaktól, kezét, lábát szétterpeszti, mutatva, hogy a szék mind az övé, oda rajta kívül senki emberfia le nem ülhet, de még csak meg sem érintheti azt. Különben ápolt kisfiú. Márkás a sportsapkája, s modern frizura bújik ki alóla, amikor a nagymama gyengéd mozdulattal leveszi a fejéről. Persze a ruhája, cipője is a legújabb divat szerint készült. A nagymama szintén ápolt, hatvan körül járhat, de ennek ellenére is finom jelenség. Látszik rajta, hogy nem szokta meg ezt a tömegközlekedési eszközt, a városi járatra fogott öregecske Karosát, ezúttal is talán csak az unokája kedvéért vette igénybe. Vagy éppen a váratlan hóesés okozta latyakban nem akarnak gyalog kicaplatni a városszéli villanegyedbe. Nagymami, szólalt meg váratlanul a kisfiú, ám az idős hölgy a fogódzkodással és a táskájával van elfoglalva, a jegyeket és a visszajáró pénzt süllyeszti bele éppen. Nagymami, mondja ismét a kisfiú, most már valamivel türelmetlenebb hangon. Tessék, szivecském, hajol le hozzá a magymama. Oda akarok menni. Hova, kicsi szívem? Oda. A sofőr bácsihoz? Az ő székébe akarok ülni! Vezetni akarok! Nem lehet, kicsikém, majd ha megnősz. De én most akarok, üvölti el magát a kisfiú, Kenjen le neki egyet, mama, hallatszik hátulról egy férfihang. s efre már a fél busz felfigyel. Az emberek mosolyognak, tetszik nekik az akaratos kisle- gény. Most még úgy látszik, tetszik nekik... Most akarok, most akarok, üvölt fel ismét a fiú, s már csúszik is le a székről. A nagymamája visszanyomja. Édes kicsikém, értsd meg, hogy nem szabad. Igenis szabad, nekem a mama megmondta, hogy szabad. A nagymama lehajol hozzá, próbálja meggyőzni: Szivecském, a sofőr bácsi már haragszik. Letesz bennünket, ha nem ülsz nyugodtan a helyeden. Oda akarok menni, bőgi el magát a kicsi, akkor is oda akarok menni. A nagymama zsebkendőt vesz elő, hogy felitassa vele a kisfiú könnyeit. De a megátalkodott gyerek ezt nem tűri. Velőt rázó sivalkodásba kezd: Oda akarok menni! Oda akarok menni! És rugdossa, tépi a nagymamát. Szegény nagymamának nagyon kellemetlen lehet ez az egész, de szemmel láthatóan nem tud ura lenni a helyzetnek. Kenjen le neki egyet, mama, hallatszik hátulról egy férfihang, attól majd megnyugszik. Az idős hölgyön persze látszik, hogy soha nem emelne kezet az unokájára. A kisfiút továbbra is mintha nyúznák: Oda akarok menni... A sofőr hirtelen lefékez, megáll. Asszonyom, vagy hallgattassa el azt a kölyköt, vagy tessék leszállni, mondja higgadtan. A kisfiú nagy szemeket mereszt a sofőrre, és zokogva, de most már halkabban mondja: Oda akarok menni! Majd, ha nagy leszel, kicsi szívem, simogatja meg a fejét szinte bo- csánatkérően a nagymamája. A sofőr dühösen végigméri őket, aztán legyint, és elindul. A kisfiúnak esze ágában sincs abbahagyni a magáét, de most már nem olyan fékevesztett, mint az előbb. Az idős hölgy az első megállónál leszáll vele. A sofőr sokáig nem zárja be utánuk az ajtót. Mintha csak szellőztetne... —Előre eszek a Putyin bőrére... TA SR/EPA felvétele Vezércikk A pártkassza becsülete Kövesdi Károly Visszacseng a fülembe Duray Miklós előrejelzése, amikor a legutóbbi parlamenti választások után kételyeinek adott hangot: sok baja lesz még az MKP-nek a Demokratikus Baloldal Pártjával. Nyugodtan hozzátehette volna: az egész kormánynak meggyűlhet a baja a baloldallal. A bajok már a kormányalakításkor előjöttek, amikor a DBP-nek köszönhetően nem lett magyar minisztere a földművelésügyi tárcának, később magyar vezetője sem az állami földalapnak. Sőt, egyes DBP-s vezetők (például Róbert Fico, aki ma állítólag Szlovákia legnépszerűbb politikusa) a magyarok kormányzati szerepét is megkérdőjelezték. Telt-múlt az idő, s kiderült, hogy a DBP-nek a kormány programját sincs ínyére teljesíteni, vagy ha igen, csak fogcsikorgatva. A kormány szép ígéreteinek nagy része éppen a DBP-s honatyák ellenállása miatt teljesül a vártnál sokkal lassabban. E kétkulcsos politikai gyakorlat (amelyben a DBP szociális érzékenységét szeretné fitogtatni) mögül kilóg a lóláb, hiszen mihelyt Harach gazdasági miniszter hozzányúlt egyik emberükhöz (Kosovan, a villamosművek leváltott igazgatója), azonnal az asztalt kezdték verni, és a koalíciós szerződés felülvizsgálatát kezdték emlegetni. Bár nem mondják ki nyíltan, valószínűleg az se lenne ellenükre, ha a kormányban komolyabb változások következnének be, természetesen az ő javukra. Holott köztudott, hogy több pozíciójuk van, mint megilletné őket. De hát evés közben jön meg az étvágy. Azt már nem is rejtik véka alá, hogy szerintük a DBP a legerősebb kormánypárt. Állításuk, hogy az SDK nem létezik, ugyanakkor hamis, hiszen a képviselői klub változatlanul működik. Igaz viszont, hogy Fico távozásával - de természetesen nem azért, hanem éppen a kétszínűsége miatt - mélypontra zuhant a mozgalom támogatottsága, s ez köny- nyen meggondolatlan lépésekre késztetheti Migas csapatát, amely kifelé azt hangoztatja, a kormánynak ki kell töltenie a négyéves választási ciklust. Talán véletlen egybeesés és spekulatív a párhuzam, de ez a hirtelen jött felbuzdulás valahogy kísértetiesen egybeesik a HZDS utolsó, a kormány megbuktatására tett erőfeszítéseivel. Meciarék, bár rég összejött nekik a népszavazás megtartásához elegendő aláírás, egyelőre nem lépnek. Jól tudják, hogy az általuk áhított népszavazást a parlamentnek kell jóváhagynia. Talán az alkalomra várnak, mikor kulminál a DBP és a kormány többi része közt a feszültség? Á huhogok rég azt sugallják, hogy Fico pártja szükség esetén lepaktálna Meciarékkal, holott ennek - látva Fico realitásérzékét - kevés az alapja. A fiatal politikus, bár számunkra nem szimpatikus, annál józanabb, hogy politikai öngyilkosságot kövessen el. Sokkal veszélyesebbek azok a középszerű, szerény képességű, változásra képtelen poszt- kommunisták, akik csak a destrukcióhoz értenek. Mindenesetre látnivaló, hogy Szlovákiában nem is annyira a magát néppárttá avató Meciarral van a baj, hiszen ő mindig hozza a formáját, és kiszámíthatóak a lépései, hanem azoknak a fejével, akik állandó keverésükkel gyengítik a kormány pozícióját, és lehetővé tehetik a HZDS újbóli visszatérését a hatalomba. Nem véletlenek az európai üzenetek az uniós csatlakozás esetleges csúszásáról. A Nyugat jól látja, hogy Szlovákiának csak akkor van esélye a felzárkózáshoz, ha stabil kormánya van, ha kiszámítható politikát folytat, és teljesíti kitűzött programját. Meciar esetleges visszatérése kész katasztrófa lenne. A kormánynak és a parlament kormánypárti többségének már csak ezért is egységesnek és konzekvensnek kellene maradnia. Csak azok a bizonyos párt- kasszás érdekek ne volnának, amelyek fontosabbak az ország érdekeinél...
