Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-15 / 11. szám
Modern élet 2000. március 15. 5 A betegség annyi áldozatot szed majd, amennyit a 20. század összes háborúja együttvéve Szex dögvész idején Afrikai nő nászi díszben. Életveszélyes hagyományok? Lehetséges, hogy az afrikai kontinens, amelynek fő problémájaként - egyes régióit tekintve legalábbis - sokáig a túlnépesedést jelölték meg, elnéptelenedik? A kérdés egyre kevésbé abszurd; január elején az ENSZ Biztonsági Tanácsa első ízben tartott ülést, amelyet nem valamilyen katonai vagy diplomáciai, hanem egészségügyi kérdésnek, az AIDS afrikai terjedésének szenteltek. Mi több, az ülést vezető amerikai al- elnök - és elnökaspiráns - A1 Gore szerint a kór Afrikának a Szaharától délre fekvő részén már nem pusztán egészségügyi és humanitárius, hanem immár „biztonsági kérdés: háború és béke kérdése”. Az AIDS Afrikában stratégiai problémává kezd válni, még akkor is, ha az elhárításra A1 Gore Á környékbeli fákat már mind kivágták a koporsókészítők. amerikai alelnök által legutóbb az ENSZ Biztonsági Tanácsának ülésén, az érintett országok egészségügyi minisztereinek jelenlétében beígért 150 millió dollár korántsem „katonai” költségvetési szám. Mert ha az afrikai - és ázsiai - AIDS-eseket hasonló szintű ellátásban kívánnák részesíteni, mint amilyet a számban töredéküket jelentő amerikai sorstársaik kapnak, az legalább 150 milliárd dollárba kerülne. így viszont a felkínált 150 millióból egy AIDS-es- re, írd és mondd, 4 dollár jut. Ez az összeg mindössze arra elég - jegyezte meg nemrég maliciózusan Arianna Huffington, a Chicago Times publicistája hogy az érintettek mielőtt meghalnak, egy doboz cigarettát vehessenek maguknak. A járvány most már robbanásszerűen terjed Afrikában: a Szaharától délre csupán tavaly több mint kétmillióan haltak meg az AIDS következtében, ötször annyian, ahányan az Egyesült Államokban 1981, a HIV-vírus felfedezése óta. Egyes számítások szerint a világon naponta 11 ezer ember kapja meg a HIV-vírusok valamelyik mutánsát. A legfelsőbb nemzetközi politikai fórumon legutóbb A 1 Gore azzal a katonai analógiával élt, amely szerint a jövőre kezdődő évezred első évtizedében az új ellenség annyi áldozatot szed majd, amennyit a 20. század összes háborúja együttvéve. Az afrikai AIDS sok tekintetben teljesen különbözik a „fejlett” országokban megismerttől. Még statisztikailag is: a fekete kontinensen a HIV-fertőzöttek például fele-fele arányban nők és férfiak- a világ más szegleteiben 80 százalékuk férfi. Ez egyben a szociológiai különbség következménye is: a kór Amerikában és Európában, különösen kezdetben, légióként a homoszexuális kapcsolatokkal és a keménydrog-fogyasztással volt összefüggésbe hozható, ám Afrikában elsősorban és túlnyomó- részt heteroszexuális nemi kapcsolatok útján teljed. Míg Európában és Amerikában a betegséget főként a társadalom peremén élők kapják meg, Afrikában ez is másképpen van; a járvány a több mint 14 millió eddigi áldozat tekintélyes részét jelentő fiatal gazdasági, politikai, illetve katonai elitet is tizedeli. Afrikában ráadásul a betegség társadalmi megítélése is teljesen más, mint Amerikában, Európában vagy Ázsiában. Amerikában és Európában a kór megjelenését - mint arra Susan Sontag amerikai írónő utalt híres, Az AIDS és metaforái című könyvében - főként a betegek megbélyegzése kísérte, és sokan a betegséget még ma is Isten büntetésének tekintik, amellyel a deviáns életvitelű drogosokat és homoszexuálisokat sújtja. Afrikában ezzel szemben az AIDS pestisnek, dögvésznek, olyan csapásnak számít, amely értelem és válogatás nélkül sújt le bárkire, s nincs előle semmiféle menekvés. Afrikának a Szaharától délre fekvő részén a kór elsősorban a férfiak és nők közötti, korántsem mo- nogám nemi aktus - szuahéliül manga-manga - révén terjed. A terjedés elképesztő gyorsaságát erősítő tényező a prostitúció, a munkaerő-vándorlás, a védekezés csaknem teljes hiánya s az Afrikában nemcsak a muszlimok között szokásos többnejűség. „Az afrikaiak válaszút előtt állnak: vagy megtanulják a biztonságos szexet, vagy a járvány következtében igen hamar megszűnik, sőt akár az ellenkezőjére is fordulhat a túlnépesedés problémája” - mondja Meja Mwangi kenyai író, akinek magyarul most megjelent, Az utolsó dögvész című regénye egy Crossroads (Válaszutak) nevű városkában játszódik. A városkában egymást érik a temetések, a környékbeli fákat már mind kivágták a koporsókészítők. A helybeliek menekülni szeremének a kór elől, de nincs hová: akármerre indulnak is el, csak dögvészt találnak. A regény hősnője, Janet foglalkozására nézve „mama mipi- ra”, vagyis kondomosasszony, aki tabletta- és óvszerüzletet tart fenn. Az ő közreműködésével folyik valamiféle felvilágosító kampány: önkéntesek városszerte öles plakátokat helyeznek el, „AIDS temet, kondom gyógyít!”, „Akinek esze van, kondomot húz” és hasonló feliratokkal. Az ENSZ előrejelzése szerint most fog igazán megugrani, s jövőre a 13 milliót is meghaladja az AIDS- árvák száma. Sorsukat nemcsak az pecsételi meg, hogy maguk is a ma még gyógyíthatatlan betegség vírushordozói - amiért nem is foglalkoznak igazából a gyógykezelésükkel -, hanem az is, hogy az árvaság legalábbis a lányokat szinte predesztinálja a prostitúcióra. Fekete-Afrika némely körzeteiben a lakosságnak már több mint a fele HIV-fertőzött. A versenyfutás tehát egyelőre elveszettnek látszik. A legderűlátóbb jóslatok szerint is évekbe telik, míg megjelenhet egy valóban hatékony AIDS- ellenes vakcina. Még akkor is, ha már az Egyesült Államokban, Thaiföldön és Tanzániában nagyban zajlanak - etikai megfontolásokból korábban elképzelhetetlen - önkéntes emberkísérletek. A legmerészebb remények szerint azonban talán mégis éppen Afrika oldja majd meg az AIDS-nek, A világon naponta 11 ezer ember kapja meg a HIV-vírust. vagyis az immunrendszer megbetegedésének problémáját. Ugyanis nem egy afrikai országban megfigyelték - és a közzététel nagy feltűnést és sajtószenzációt keltett -, hogy számosán vannak, akik jó 15 éve élik a prostituáltak életét anélkül, hogy megbetegedtek volna. Ami arra enged következtetni - és innen a vakcinafejlesztők optimizmusa is -, hogy a szerzett immunhiány ellen is létezik immunitás. Ennek okait azonban még csak nem is sejtik. (G. F.) Amerika tele van egyedi postaládákkal Levelek a teknőcből Amikor 1901-ben az Egyesült Államok kongresszusa megszavazta a postai küldemények továbbításáról szóló törvényt, a honatyáknak szembe kellett nézniük egy nem várt problémával: tulajdonképpen mi is az a postaláda? Milyen a külleme? Miből készül? Mekkora? Hol kell elhelyezni? És kinek? Minthogy a postai szolgáltatás már a törvény megszavazása előtt is működött úgy- ahogy, a törvényhozók úgy ítélték, javukra válik, ha meghallgatnak egy tényleges postai kézbesítőt: vajon mit tapasztalt ő a vidéket járva postaládaügyben. Egy idősebb postás bácsi aztán elmondta, miféle postaládákat látott a távoli amerikai falvak, tanyák közelében. Amerika vidéki lakossága nem csinált nagy ügyet a postaládából. A küldemények összegyűjtésére éppúgy megfelelőnek véltek egy nagyobb befőttesüveget, mint egy kimustrált konyhai tűzhely sütőrészét, kibelezett éjjeliszekrényt vagy bármilyen ócska skatulyát, mondjuk, narancsos-, szappanos-, szivaros- stb. ládát. De akadt olyan címzett is, aki a ház körüli fakerítés egyik lécét jelölte meg pirossal, és rátűzött egy cédulát: Kérem a leveleket a piros lécre tűzni. - És hova teszik a csomagokat? - hü- ledeztek állítólag a honatyák. - Ugyan ki küldene nekünk csomagot? - válaszolta volna a hajdani derék postás. Mire a honatyák nyomban úgy döntöttek, hogy ez így nem mehet tovább. Egy évre rá tekintélyes szakbizottságot hívtak életre; ez sorra járta az isten háta mögötti településeket, bő lére eresztett jelentésben számolt be feletteseinek az „elszomorító” állapotokról, s mellékelt egy javaslatot a „postaládák tekintetében”. íme: „Valamennyi postaláda készíttessék vasból vagy acélból, határoló lapjainak alakja csakis négyzet vagy téglalap lehet. Rögzítése: hajlítottvas-forrasztással vagy szegecseléssel, jól látható fafelületen.” A továbbiakban a javallat még előírja, hol és mekkora legyen a postaláda nyílása , mikor és ki által történjék az ürítése. Érdekes, hogy a postások precíz szabványosítási kísérlete soha nem aratott teljes sikert az érintett laikusok körében. Az amerikai vidék mindmáig tele van egyedi postaládákkal. Ezekből mutatunk be kettőt Ken Frick amerikai fényképész felvételei nyomán. A szabványosítási kísérlet soha nem aratott teljes sikert. Az olvasó feladata kitalálni, mire szolgált eredetileg a postaládák anyaga Mozaik Pingvinek a télben Akár modellek a kifutón, úgy tipegnek végig a müncheni Hellabrunn állatkert hómezején a pingvinek. Ha a jóslatoknak hinni lehet, nem tart már sokáig e kedves állatkák aranyélete, hiszen - lassan, de biztosan - közeleg az igazi tavasz. Telefon a sírból Nem akármilyen riadalmat okozott a lengyelországi Slupca város temetőjében egy sírból érkező hang. Éppen egy temetés zajlott, amikor a föld mélyéből telefoncsengés hallatszott. A gyászolók körében óriási pánik tört ki. Egy asszony elájult. Szerencsére a hang nemsokára elhallgatott: a mobiltelefon eleme kimerült. Mint kiderült, egyszerűen az történt, hogy egy halottat mobiltelefonjával együtt hántolták el, újabb bizonyítékaként annak, hogy a modern kor embere nehezen válik meg hordozható tárgyaitól. A készülék másnap lépett működésbe, mégpedig pont akkor, amikor a közelben egy-másik temetés zajlott, és alaposan ráijesztett a gyászolókra. Kokain, óvodákért Egy Amszterdamba készülő pap reverendája alatt néhány héttel ezelőtt 11 kilogramm kokaint talált a Sao Pauió-i repülőtéren a hatóság. Jorge Faliba atya a rendőrségen bevallotta, hogy ez már az ötödik nemzetközi csempészútja lett volna, ám jó ügyet szolgált. Egy pénzszűkétől szenvedő egyházi óvodát akart megmenteni a bezárástól. Mint mondta, alkalmanként 30 ezer dollárt kapott, s ezt azonnal Sao Paulo egyik legszegényebb óvodájának adta. Hegyek felett Látványnak sem utolsó, ahogy a Learjét kisgép repül a hegyek felett, azonban nem is olyan régen egy hasonló típusú magánrepülő lezuhant a dél-dakotai Aberdeen közelében. Hogy a tragédiát a gép meghibásodása okozta-e, azt a további vizsgálatok derítik majd ki.
