Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-08 / 10. szám
12 2000. március 8. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató Tágra zárt szemek Stanley Kubrick rendező tizennyolc hónapi forgatás után befejezte az Arthur Schnitzler-írás alapján készült filmje forgatását, és ez lett a hattyúdala, ugyanis a bemutatót már nem érhette meg. A főszerepeket alakító sztárpár: Nicole Kidman és Tóm Cruise mindvégig elkötelezett híve maradt a zseniálisan mániákus mesternek, ámbár Tóm Cruise gyomorfekélyt kapott a vég nélkülinek tetsző forgatás idején. Idegeiket alaposan megviselte a karantén, amelybe Kubrick kényszerítette őket. Most, hogy végre nálunk is vetítik a filmet, az is kiderült, miért nyilatkozta Nicole Kidman, hogy ha házasságuk elején forgatják a Tágra zárt szemeket, nem biztos, hogy férj és feleség maradnak. A film ugyanis egy házasság kíméletlenül őszinte analízise. Dr. William Harford és felesége gondtalan élete egy estélyt követő beszélgetés nyomán kizökken a látszólagos idill- ből. Az estélyen férj és feleség egyaránt flörtöl idegenekkel. Hazatérve az asszony meg- vallja, hogy korábban egy utazásuk alkalmával - és azóta álmaiban sokszor - képzeletében megcsalta férjét. A férfi nem tud szabadulni ettől a gondolattól. Talán bosszúképpen lép- ten-nyomon kalandot keres, sőt eljut egy különös kastélyba, ahol szemtanúja lesz az ott zajló szexorgiának. (Ez az a jelenet, amelyet az amerikai cenzorok csak kitakarással engedélyeztek.) Dr. Harford másnap már nem biztos benne, hogy valóban megtörtént mindaz, amit az éjszaka látott... Kubrick filmje - akárcsak a Freud korában született Schnitzler-mű - a szexualitást az emberi társadalom által kordában tartott, veszélyes démonnak láttatja. Hősei mind kiszolgáltatottjai ennek a bármelyik pillanatban, bárhonnan felbukkanó, legyőzhetetlen erőnek. ________________Heti hír _________ Tr avolta „háborúja” Elkészült John Travolta új filmje, a Háború a földért, amelynek szerzője L. Ron Hubbard, a sokat támadott szcientológia egyik hű követője régóta küzdött már a regény megfilmesítéséért. Eredetileg ő rendezte volna a történetet, ám végül Roger Christianra bízta a feladatot. A sztori egyébként 3000-ben játszódik, amikor már gonosz földönkívüliek - a psychlók - tartják uralmuk alatt a földet. Az emberiség a kipusztulás szélén áll, ám ekkor felbukkan „valaki”, aki a szörnyek ellen lázadók élére áll. Petrovics Emil már csak zenei igazságokat hangoztat, de nincsenek világmegváltó tervei Hűen a hagyományokhoz Réfi Zsuzsanna ___________ Ann ak ellenére, hogy arisztokratikus foglalkozása van, plebejus szemléletű embernek tartja magát. A legfontosabb szempontja ugyanis az, hogy olyan zenét komponáljon, amely az emberekhez szól. Petrovics Emil számára a zeneszerzés ugyanolyan fontos, akár az igazgatói munka, a tanítás vagy a zenei közélet egyensúlyának a fenntartása. Sosem tudott ezek között a feladatok között különbséget tenni. Nincsenek világ- megváltó tervei, nem mond nagy frázisokat, és nem az emberiséget, hanem az embereket szereti. Egyszerűen csak igyekszik helytállni azokon a helyeken, ahová a sorsa rendeli. Azt ugyanis mindig kötelességének tartotta, hogy amit kiszabott számára az élet és a saját, mindenbe beleavatkozó, jobbítani vágyó természete, azt a tőle megszokott temperamentummal és vehemenciával tegye. A zenében és a zenéért. Önről köztudott, hogy sosem volt kísérletező típus, saját megfogalmazása szerint, hagyományos értelemben vett muzsikát komponál. Mert hiszek abban, hogy olyan zenét kell írni, amelyet élvez a közönség. Hogy ennek, mi a receptje, azt nem tudom megmondani, de az én zeném ilyen. Egyébként nagyon örülök, hogy végre vége van ennek a förtelmes századnak, amely az alanyt és a tárgyat nem tudta megkülönböztetni. Kizárólag az alanynyal kezdett foglalkozni, és kizárta a befogadót abból, hogy felfogja a tárgyat. Az alkotók fölösleges hangjegytonnákat írtak önmagukról, amelyekre már ők sem emlékeznek, nemhogy a közönség. A XIX. század legnagyobb hazugságai közé tartozik a »szegény meg nem értett zse- ni«, és sajnos, ez a kategória a mi századunkban csak egyre több zeneszerzővel »gazdago- dott«. Schönberg - mint ezt többször említettem - minden zsenialitásával együtt válságba sodorta a huszadik század zenéjét. Persze nem akarok mindent az ő nyakába varrni. A hatvanas években a Magyarországra bezúduló, úgynevezett avantgárd zene a hazai muzsikát kérdőjelezte meg. A mai napig is sokan azt hiszik, ha megfelelő számú kombinációval próbálkoznak, előbb-utóbb zene születik belőle. Szerencsére most már a változások korát éljük, azt az időszakot, amikor mindent lehet, minden elfogadott. Valószínűleg ez ismét nagy blöfföket és plagizálásokat eredményez, de én ennek ellenére optimista vagyok. A következő évtized - reményeim szerint - teljesen el fogja törölni a hallgathatatlan zenéjű avantgárdot, a néhány, ma még hatalmon lévő helyi helytartójával együtt. Több mint három évtizede tanít a Zeneakadémián. Nem lehetett a növendékeket más irányba terelni, úgy hatni rájuk, hogy az ön által képviselt zenei irányzatot kövessék? Erre nem is törekedtem soha. Egyébként is a szó hagyományos értelmében vett mester és tanítvány viszony legutoljára a barokk táján létezett. Nekem szerencsém volt, hogy bár két Ko- dály-növendék, Sugár Rezső és Viski János is tanított, a Zene- akadémián végül Farkas Ferenc, a modern szemléletű pedagógus lett a professzorom. Műfaji előítéletek nélkül bírálta a darabokat, és nála mindenki úgy írt, ahogy akart. Én is igyekeztem ezt az elvet pedagógusként követni, hiszen ma a zenében a teljes stiláris megosztottság jellemző. Azt lehet javítani, amit rosz- szul ír meg a növendék, de az már a magánügye, hogy hallgatható muzsikát komponál-e, vagy sem. Csak annyit tehetek, hogy megjegyzem: ez az új darab nagyon csúnya. De én főleg erkölcsre igyekszem tanítani a növendékeimet. Arra, hogy ha leírnak tíz hangjegyet, mindegyikéért felelősek. Az avantgárd nem tud igazán felelősséget vállalni, mert az esetlegességre, az addig nem voltra törekszik. Lehet, hogy ódivatú dolognak látszik, de a művészetnek fel kell ismernie a saját felelősségét, ez az egyetlen esélyünk arra, hogy az emberiség túlélje mostani katasztrófáit. Mindehhez olyan művekre van szükség, amelyekre valóban kíváncsi a közönség. Az Operaháznak négy éven át a főigazgatója volt. Hogyan fért össze a zeneszerzés és a vezetés? Könnyen rászánta magát arra, hogy elvállalja ezt a posztot? Szívesen mondtam igent, hiszen érdekelt, foglalkoztatott ez a ház, és talán túlzottan is szeretem az énekeseket. Sajnos, elég rossz időszakban bíétak meg engem az Opera vezetésével, a nyolcvanas évek második felében egyre több megoldhatatlan problémával kerültem szembe. Természetesen azért ennek a négy évnek számos eredménye is akadt, az én igazgatásom alatt került például színre a tanítványom, Vajda János Mario és a varázsló című egyfelvonásos operája, amely nagy sikert aratott, és bebizonyította, hogy lehet ma is »jó«, hallgatható és mégis modern zenét komponálni. A művészi munka mellett jellemző önre, hogy számos közéleti feladatot vállal. Közel húsz évig volt országgyűlési képviselő, dolgozott a Szerzői Jogvédő Hivatal elnökeként, s éveken át a Nemzeti Kulturális Alap munkájában Is részt vett. Úgy vélem, a magyar közéletben eljött az a pillanat, amikor már az embernek nem érdemes hangoztatnia az igazát. A fülek egyre süketebbek. Ma minden a napi politikai ostobaságokról szól, nem az emberek érdekéről, javáról, hanem arról, hogyan lehet a maguk hatalmi rendszerét minél tökéletesebbé tenni. Azért mondtam le a Nemzeti Kulturális Alapban betöltött posztomról, mert mindehhez nem kívánok asszisztálni. Túl sok csalódás ért az utóbbi években. Sokadmagammal azt gondoltuk, hogy megteremtjük azt az optimális társadalmi együttélést, társadalmi szerződést, amelyet egy parlamentáris demokrácia képes nyújtani. Mindebből az utóbbi években kiábrándítóan kevés valósult meg. S én már önmagam előtt is szégyenkezem, ha unos-untalan bekapcsolódom a botránycsi- nálásba. Ráadásul ezeknek az etikai, filozófiai botrányoknak, amelyekkel a szépségért, az elfogadható egymás mellett élésért küzdők, természetesen semmi eredményük. Aki segítséget kért tőlem, annak mindig segítettem, akár a szomszéd néniről, akár a miniszterelnökről volt szó. Ma már a szomszéd néninek sem tudok segítségére lenni. Úgy döntöttem hát, inkább muzsikával foglalkozom. Talán több hasznomat veszik az embertársaim, ha megírok még néhány művet. Megpróbálom hát tenni a dolgomat, mert remélem, rengeteg tennivalóm van még. A vasfüggöny lehulltával a Coca-Cola-kultúrán túl a mesterségesen kirekesztett nyugati filozófiai iskolák tanításai is beáramlottak hozzánk Közérthető filozófia a posztkommunista világban Kocur László Az emberek nagy többsége valami lila/rózsaszín ködbe burkolózó, elvont, világtól elrugaszkodott tézisrendszerre, vaskos kötetekbe foglalt, nehezen érthető fejtegetésekre gondol, ha ezt hallja: filozófia. Az idősebb korosztályban talán felrémlenek a pártiskolai előadások, ahol az illetékes elvtárs meggyőzően próbált érvelni az egyetlen üdvözítő filozófia mellett; a fiatalabb nemzedé le nem tudom, mire gon- do t, de 1 'gy a forgalomban levő vacak fii zófia-tankönyv (?) segítségévi nem fogja megkedvelni e nemes tudományt, annyi bizonyos Tájainkon sokáig nem volt tanácsos filozófiát művelni, ezt legdrasztikusabban a cseh Ján Patocka példája bizonyítja, aki egy - idős korát (és valószínűleg az emberi jogokat is) figyelmen kívül hagyó - hosszú rendőrségi kihallgatás után halt meg. A bársonyos forradalom után a vasfüggöny lehulltával a Coca- Cola-kultúrán túl a mesterségesen kirekesztett nyugati filozófiai iskolák tanításai is beáramlottak a posztszocialista országokba. Ez a tény többek közt azzal járt, hogy a térség értelmiségének meg kellett tanulnia (vagy legalábbis megpróbálni) tájékozódni a hirtelen és rendszerezetlenül rázúduló eszmék rendszerében. Ezt az útkeresést, bolyongást az útvesztőben rendkívül frappáns módon fogalmazta meg a (szerintem) roppant tehetséges fiatal költő, Polgár Anikó egy episztolájában, mely szerint „Rorty, Ricoeur, Gadamer, Heidegger, Nietzsche, Haber- mas” szelleme lengi körül kávéházi asztalukat. A megoldás, amellett, hogy költői bravúrról van szó, mint magán-filozófiai kánon kijelölésére tett kísérlet is figyelemre méltó. Ez tehát a művész állásfoglalása. Peter Michalkovic - akit esztétikai írásai tettek ismertté - a teoretikus nézőpontjából próbál állást foglalni. Eljárását rendkívül rokonszenvessé teszi - amellett, hogy sohasem próbál kioktatni - hogy nem avatja magát az igazság egyedüli birtokosává, nem követel kizárólagosságot eszméinek. Michalkovic érvel, lehetőségeket kínál fel, gondolkodtat, kísérletezik, meggyőző kitekintéssel a hazai és külhoni irodalomra. Könyve első fejezetéből Ján Mukarovsky művészetelméletének fogalomrendszeréről írott tanulmányát emelném ki. Ebben kísérletet tesz Mukarovsky művészetelméleti terminusainak értelmezésére. Nemcsak felmondja a Mukarovsky-szótárat, hanem mindvégig teoretikus reflexiót is igyekszik gyakorolni rá. Munkáját nem tekinti lezártnak/lezárhatónak, csupán első megközelítési kísérletnek. A második fejezetben veszélyes vizekre evez, (sok egyéb mellett) olyan nagy horderejű kérdésre próbál választ adni, mint a „mi a posztmodern?” Michalkovic rámutat: „Posztkommunista világban élünk; tekintetünket vágyakozva a posztin- dusztriális társadalmak felé vetjük; posztstrukturalista, posztanalitikus vagy posztfenome- nologikus filozófiával foglalkozunk... Mindez a »poszt« jelző devalválódásához vezet, ráadásul legalább húsz (!) éves késéssel jutnak el hozzánk olyan viták, melyek Nyugaton már rég lecsengtek. Ezért fordulhat elő, hogy »elmélészeink« nem is a posztmodern ellen, hanem saját, posztmodernről alkotott elképzelésük ellen küzdenek.” Könyve harmadik fejezetében is foglalkozik Derridával, a külföldön is elismert Derrida- fordító, Orbán Jolán könyvére, a Derrida írás-fordulatára reflektálva. Ám ennél érdekesebbnek tartom azt a két írását, melyekben a napi politika eseményeit igyekszik kommentálni úgy, hogy közben végig meg tud maradni a szellem emberének. A Kalligramot dicsérő, szép kiállítású könyv hasábjain egy valódi européer értelmiségi portréja látszik kibontakozni. „Túl sok csalódás ért az utóbbi években.” Markovics Ferenc felvétele
