Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-01 / 9. szám
iport 2000. március 1. ^ reménységét, amely talán a falu lakóinak szívét is kitölti majd. ándorolna a posztaLeugrik vagy nem ugrik? Elszalad vagy mégis marad? Ez a halastó lehetne akár az a Genezáret-tó is, valahol a Szentföldön, ahol egyszer megszületnek az isteni csodák, ha már önmagukban nem reménykednek az emberek. A SZERZŐ FELVÉTELEI Két távoli bibliai pillanat a vásznakon, s a súlyuk alatt Szabó Ottó. Tarca Viszontlátásra PlERZCHALA JÓZSEF ___________ Mik or állami alkalmazottként a határ menti városkába helyezték, az itt élők nyelvét nem beszélte, mégis jól kijött az emberekkel. Tisztelte szokásaikat, értékelte szorgalmukat, emberségüket. Ide nősült, letelepedett. Egyetlen fia kitűnően tanult. Az érettségi után a fővárosban folytatta tanulmányait. A szülők joggal voltak büszkék az intelligens, családcentrikus fiúra, aki a diákévek alatt az ismert kék-fehér gárda ifjúsági labdarúgócsapatában is játszott. Külkereskedelmi szakot végzett. Megnősült, szíve választottját vette feleségül. Egy eredményesen működő üzem külképviseletére került üzletkötőnek. Mielőtt a fiatalok elfoglalták volna tengerentúli állomáshelyüket, az édesanya hosszabb betegség után elhunyt. A mindig pedáns magatartású édesapa tudta, megözvegyülve az otthoni munka terhét egyedül fogja viselni, mégis megértőén biztatta a fiatalokat, menjenek, nem akart karrierjük elé akadályt gördíteni. Megértette, hogyha nem ragadják meg az élet által felkínált lehetőséget, később hiába sóvárognak utána. Amazóniából hozta a postás az ünnepekre, születésnapra, névnapra szóló köszöntést. Szabadságra évente egyszer jöhettek haza. Az elkövetkező években az Andok csúcsai közé szorult országokból jött a jókívánság. A régi gyerekkori álmok valóra váltak. Bejárták a Tapajos folyó vidékét, ahol a század első felében a legendás hírű Molnár Gábor gyűjtött, vadászott, élt, dolgozott. Jártak az inkák földjén, megismerhették leszármazottaik életét. Az apa egyedül élt, évek óta nyugdíjasként, sokat gondolt fiára, menyére. Keserítette, hogy gyermekük nem lehet, szomor- kodott a találkozások ritkasága miatt. Évről évre úgy tűnt, mintha a következő esztendő több mint háromszázhatvanöt napból állna, a fiatalok szabadsága meg úgy elszállt, hogy be sem tudott számolni mindenről. Az ismerősöknek gyakran beszélt az óceán túloldaláról érkező küldemények tartalmáról, jöttek rendszeresen. Sokat töprengett. Örült, hogy a fiatalok nagyobb darabot láthatnak a világból, ugyanakkor gyakrabban érezte az egyedüllét kihívásait. Volt idő, amikor a diófán trónoló vadgerlét ügyes fütyüléssel meg tudta szólaltatni, most meg a turbékolásukat sem veszi észre. Minden gondolata a fiával kezdődött és végződött. Edzett lelke megingott, ezt tapasztalta, mikor búcsút vett fiától. Szemeiben könny csillogott, a sokat kimondott „viszontlátásra” megedzette ajkát. Ez a szolgálati esztendő más volt, mint az előző huszonegy. Az édesapa viselkedése egyre erősebb honvágyat ébresztett a fiatalokban. Elhatározták, ha kell, szerződést bontanak. A helyzet nem javult. A tiszteletre méltó öregúr nem bírta elviselni a súlyosbodó terhet. Elindult a lejtőn. A kocsmában eddig is megfordult, de mindig időben távozott. A társaságban elfogyasztott hideg sör a labdarúgómérkőzésen vasárnaponként végigdrukkolt kilencven perc után jót is tett. Magányára az alkoholban kereste a gyógyszert, látása észrevehetően gyengült, ereje sem volt a régi. Úton hazafelé megállt pihenni, ilyenkor botjára támaszkodott. Gondolatban kergette a hónapokat, évszakokat. Várta a nyarat, a szabadságolás idejét. Mikor elérkezett a pillanat, az ismert autózúgásra a megszokottnál is gyorsabban sietett kaput nyitni. Apa és fia az üdvözléskor érezték a felforrósodott hangulatot. A fiatalok látták a gondozatlan udvart, a gyomos kertet, a javításra váró házat. Elhatározásukat nyomban közölték: „Édesapám, végleg itthon maradunk!” Újra megölelték egymást. Mindkettőjük arca kivirult, szóltak is, de azt egyikük sem hallotta. A következő napon jól hangzott a „viszontlátásra”, ott ragyogott benne a legrövidebb távoliét. Szerződést bontani utaztak az üzembe. Lemondták a következő megbízatást. Apa örömében a kocsmába rohant, hogy elújságolja a cimboráknak a nagy eseményt, de csak ásványvizet ivott. A városban az ismerősök helyeslőén bólintva fogadták a két fiatal köszönését. L—riE-agygi. ií--------iJL--------i-t-T- ---------3------------J--------£ - i...... Ki k a mai Cirenei Simonok, akik segítenék a keresztet vivő Jézust? Látja az időtlenséget, és tudja: csak az ember változik és változtatja saját kiszabott földi idejét. A kimerevített pillanat és a tárgyak, amelyek nélkül lehetetlen az alkotás.
