Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-03-01 / 9. szám
10 2000. március 1. Kópé Verssarok Kányádi Sándor: Vigye el a róka Volt egy kicsi kakasom, elvitte a róka. Jércém is a tavaszon, elvitte a róka. Volt egy ludam, jó tojó, elvitte a róka. Jércém, tóban tocsogó, elvitte a róka. Gácsérom és gúnárom, elvitte a róka. Semmim sincsen, tirárom, vigye el a róka! Birka-irka Szomorú a birka, mert üres az irka. Azért béget, azért sír-rí, mivel fogja teleírni. Majdcsak teleírja irkáját a birka, tele azzal, amit ismer, a nagy bével meg a kissel. Gondolkodom, tehát... Szeretnéd tudni, mi a neve ennek a kislánynak? Megtudod, ha az ajtón látható feliratot helyes sorrendbe rakod, írd meg azt is, melyik költő írt hasonló című verset! Megfejtésed Kópé jeligével ellátva küldd el szerkesztőségünk címére. Benedek Elek A király és az aranyhal Volt egyszer egy király. Magyar király volt az, mert Budán lakott. Melyik volt, nem tudom, elég az, hogy egyszer ez a király az Óperenciás-tengeren túljárt háborúban, s amikor onnét visszaindult, a tengerben meglátott egy aranyhalacskát.- Hej - mondta a király -, ha ezt hazavi- hetném a leányomnak! Nosza, egyszeribe hálót eresztenek a tengerbe tízen is, húszán is, s kifogták az aranyhalacskát. Vagy örült, vagy nem a király, de a királykisasszonynak, mikor meglátta az aranyhalacskát, még a könnye is kicsordult szertelen örömében. Aranytálba tette az aranyhalacskát, s nézte, folyton nézte, amint úszkált, fic- kándozott a vízben. Hanem egyszerre csak nőni kezdett a halacska, nőtt, nőtt, s akkorára növekedett, hogy nem fért el a tálban.- Jaj, istenem, nagyobb tál kéne - mondta a királykisasszony. - Édesapám, van-e nagyobb aranytál?-Van, lelkem, leányom, száz is, de egyebet mondok én neked. Ásatok a Margit-szigeten halastavat, annak a fenekét, oldalát kristályüveggel kirakatom, ott lesz csak igazi jó helye. Még egy nap sem telt belé, nagy tavat ásatott a király, a tónak fenekét, oldalát kristályüveggel kirakatta, csináltatott rá aranycsorgót, azon csörgött a tóba a Duna vize. Az aranyhalat a tóba eresztették, de aznaptól fogvást nem is volt a palotában maradása a királykisasszonynak: minden áldott nap átcsónakázott a szigetre, s nézte, nézte az aranyhalat. Telt-múlt az idő. Egyszer rettentő égihá- ború kerekedik, csurog az eső, mintha dézsából öntenék, megárad a Duna, kicsap a szigetre, s úgy elsöpört mindent, de mindent, hogy csak a kopasz föld maradott. Az ám, elvitte az aranyhalat is. Hej, búsult a királykisasszony, éjjel-nappal hullott a könnye, mint a záporeső, hiába vigasztalták, hiába hoztak minden szépet, minden ékest, ami csak volt kerek e földön, azt mondta:- Sírok, sírok, mindég sírok, amíg az én kedves aranyhalam meg nem kerül. Búsult a király is, félt, hogy kifogy egyetlen leányából. Nosza, kihirdette az országban, hogy aki megtalálja az aranyhalat, s elevenen Budára hozza, annak annyi aranyat ád, hogy a hetvenedik unokája is négylovas hintón járhat. Bezzeg hogy halászni indult minden lélek, még az is, aki annak előtte nem halászott, különösen a Duna és a Tisza mentén. Csak egy halászlegény akadt, egy Tisza menti halászlegény, aki egész nap a Tiszán csónakázott, de a hálóját ki nem vetette, csak búsult, szomorko- dott. Azért búsult, azért szomorkodott ez a halászlegény, mert nem adták neki azt a leányt, akit szeretett, s aki igaz szeretettel volt őhozzá. Meghiszem, hogy nem adták: nagyúri kisasszony volt az a leány, a Tisza mentén a leggazdagabb földesúrnak a leánya! No, ha a király búsult a leánya miatt, búsult ám a halászlegény miatt is az apja. Eleget mondta, de hiába mondta:- Tedd le az eszedet arról a leányról, fiam. Nem való az szegény legénynek. Beszélhettek annak, akár a süketnek, nem hallotta, s minden este üres tarisznyával tért haza. Bizony, ha üres tarisznyával, annál több halat fogott az öreg. Egy nap azonban megesett, hogy csak egy halat fogott, hanem ez elég is volt, mert akár hiszitek, akár nem, az aranyhal volt az. Hej, volt öröm, de mekkora!- No, fiam, ne búsulj - mondotta az öreg -, kifogtam az aranyhalat! Jere, vigyük Budára! Mindjárt felcihelődtek, s addig mentek, mendegéltek, míg Budára nem értek. Ott mindjárt a király színe elé vezették, s mikor a király meglátta az aranyhalat, akkorát kiáltott, hogy megrezdült belé a palota. Abban a pillanatban beszaladt a királykisasszony, s alig tudták felmosdatni, úgy elájult a szertelen örömtől. Bezzeg volt becsülete az öreg halásznak meg a fiának. A király az asztalához ültette, s három napig el sem eresztette őket. Akkor méretett a kincseskamrából hat szekér aranyat: mind a hat elé hat ökröt fogtak, s úgy vitték a Tisza mentére, a vén halász kunyhajához. Hm! de az arany mellett még egy falut is adott a király az öreg halásznak, s nemességre emelte a jobbágysorból. Mindjárt más nevet is adott a falunak a király. Azt mondta: mától fogva Halász legyen a falu neve, de még a tied is, öreg! No, mikor ezt megtudta a földesúr, egy szó nem sok, annyit sem szólt a fiatalok dolgába, hanem nagy hirtelen hozzáadta a lányát, s csaptak olyan lakodalmat, hogy hét álló hétig nem szakadott vége. Akkor a fiatalok dióhéjba kerekedtek, s a Tiszán leereszkedtek. így volt, vége volt, mese volt. A magyar történelem nagy alakjai I. (Nagy) Lajos (1342-1382) I. (Nagy) Lajos 1326-ban született, és apja halála után, 1342-ben került a magyar királyi trónra. Itáliából származó apjával szemben már ízig-vérig magyar uralkodó volt, aki még a pápával folytatott tárgyalásai során sem mulasztotta el hangoztatni, hogy a királynéi kancellár tisztét betöltő veszprémi püspöknek magyarul is kell tudnia. Lajos király sokat háborúzott. Mint buzgó kátolikus és Lengyelország trónjának kijelölt örököse elsősorban a pogány litvánok ellen vezetett számos hadjáratot, de a Balkánon is igyekezett a katolikus vallást - fegyverrel - terjeszteni. Nápolyi hadjáratát öccse, András meggyilkolása miatt indította meg 1347-ben. 1352-ben bevonult Dél-Itáliába, de ez a vállalkozása végül politikai vereséggel zárult. Dalmácia és az adriai kikötők megszerzéséért Velencével háborúzott. 1358-ban a zárai béke után Dalmácia magyar fennhatóság alá került. Lajos az állandó csatározások mellett a belügyeket sem hanyagolta el. A főurakkal egyetértésben igyekezett kormányozni, de intézkedéseket hozott a köznemesség megnyerésére is. 1351-ben országgyűlést hívott össze Budára, s itt a nemesség óhaját teljesítve megerősítette az 1222. évi Aranybullát, és bevezette az ősiség törvényét, amely a nemesi birtok sérthetetlensége mellett megtiltotta annak elidegenítését. Elősegítette a városok fejlődését, sőt 1367-ben Pécsett egyetemet is alapított. Az ő könyvtárából maradt ránk a Képes Krónika. 1370-ben III. Kázmér halála után Lajos királyt emelték a lengyel trónra, s ezzel a két ország perszonáluniót kötött egymásssal. I. Lajos idejében már igen érezhető volt a török veszély. A vallásos lovagkirály lehetett volna az az erős uralkodó, aki körül csoportosulva a balkáni népek a terjeszkedő török ellen felléphettek volna. 1374-es hadjáratakor azonban balkáni szövetségesei elárulták, s maga is veszélybe került. így is sikerrel mérkőzött meg a törökökkel, döntő győzelmet azonban nem tudott aratni fölöttük. Nagy Lajos sikereivel még azt is el tudta érni, hogy a magyar történelemben addig páratlan módon leánya trónöröklését biztosítsa. Halála után azonban özvegye és örököse már nem tudta kézben tartani, összefogni a széthúzó főurakat. A király 1382-es halála után a magyar nagyhatalom széthullott, és hosszú trónviszályok vették kezdetüket.
