Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-23 / 8. szám
2000. február 23. 4 Háttér: Montenegró Montenegrói forrongások - Milosevicsék továbbra is az erős központi hatalmat tartják az egyedül elfogadhatónak Dávid és Góliát újabb nekifeszülése SlNKOVITS PÉTER Talán kevesen tudják: 1945-ben az akkori Jugoszláviában félmilliónál több volt a magyar, s kevesebb a Crna Gora-i. A számadatok, no meg az erőviszonyok persze jócskán megváltoztak azóta, ám a déli köztársaság nagynak igazán nem mondható területe természetesen azonos maradt. Belgrád és Podgorica megromlott viszonya miatt ami most történik, az jószerével Dávid és Góliát harcára hasonlít. Akik egyelőre még csak méregetik egymást, és a sajtó révén üzengetnek, hiszen a két tagköztársaság fővárosa között a normális kapcsolattartás már hónapok óta szünetel. Milosevics jugoszláv elnök például kijelenti: Hogyha Crna Gora népe az elszakadás mellett dönt, akkor távozhat, ha azonban marad, alkalmazkodnia kell a belgrádi elképzelésekhez. Milo Djukanovics montenegrói elnök erre azt válaszolja, hogy Milosevics nem fogja ijesztgetni Crna Gora népét. Majd valamivel később hozzáteszi: hogyha Milosevics Montenegró földjére lépne, nem gátolnák meg hágai kiadatását. Megszólal a radikális Seselj is, aki a rendkívüli állapot bevezetése mellett kardoskodik. Tavasszal tehát újabb polgárháborúra számíthatunk? Nos, a természeti kincseiből, tengeri kereskedelemből és a turizmusból elő Crna Gora végképp megelégelte a közös ország tíz éven át tartó hermetikus elzártságát, a Milo Djukanovics nevével fémjelzett reformcsopor- tulás ezért most a két tagköztársaság teljesen egyenrangú viszonyrendszerén alapuló laza konföderációban gondolkodik. Ezzel szemben Milosevicsék továbbra is az erős központi hatalmat tartják egyedül elfogadhatónak, s nyilván nem idegenkednének az erőszak újbóli alkalmazásától, ami egyértelműen a haderő bevetését jelentené. Néhány héttel ezelőtt már farkasszemet néztek egymással a podgoricai repülőtéren a jugoszláv katonaság és a montenegrói rendőrség osztagai, s hajszálon múlott, hogy nem dördültek el a fegyverek. Montenegró annak idején a Balkánon elsőként lett a töröktől független fejedelemség, ám 1920-ban csak hosszas unszolásra csatlakozott a szerb- horvát-szlovén királysághoz. A második világháborút követően a hat egyenrangú köztársaság egyikeként lépett az államszövetségbe, Tito halála után azonban az ország - véres háborúk sorozatával - szétesett. A harmadik Jugoszlávia 1992. április 27-én alakult meg, már csak Szerbiára és Crna Gorára zsugorodva. A súrlódások igen gyorsan elkezdődtek. Montenegrón belül a két főszereplő: Milo Djukanovics és Momir Bulatovics. A két fiatal politikus bő tíz esztendővel ezelőtt tűnt fel, kezdetben közösen „takarították” el az egykori, a milose- vicsi elképzelésekhez alkalmazkodni képtelen montenegrói vezetőséget. A közös irányítás szimbiózisa néhány évig még működött, ám aztán pályafutásukat külön pártokban folytatták, s az 1998 májusában tartott Crna Gora-i parlamenti választások a változásokat és nagyobb önállóságot követelő Djuka- novicsék elsöprő győzelmét hozták (képviselőik azonban azóta sem foglalhatták el helyüket a szövetségi parlamentben). Sokan tudni vélték, hogy Belgrád azonnal rendkívüli állapotot hirdet ki Montenegróban, ez azonban elmaradt; a beavatkozást lefújták egy évre rá is, amikor a NATO-gépek Koszovóra koncentrálva bombázták az országot. Tény viszont, hogy Djukanovics Crna Gora köztársasági elnöke lett, Bulatovics pedig Jugoszlávia Belgrádban székelő miniszterelnöke. Szerbia és Montenegró között a kommunikáció ezáltal megszakadt, egyedüli kapocs még a jugoszláv katonaság jelenléte. A múlt év augusztusában Podgorica megszövegezte és beterjesztette a Szerbia és Crna Gora közötti viszony újrafogalmazásának platformja elnevezésű javaslatát, melynek lényePodgoricától 45 kilométerre északra található a 13. században épült Moraca kolostor. Archívum A két fővá- ros között a normális kapcsolat- tartás hóna- pok óta szü- netel. Montenegró elszakadási törekvései érthetőek, komoly gazdasági okaik is vannak. Szerbiában csökken az életszínvonal, egyre több a hiánycik. Felvételünkön egy szerb munkás a havi - jegyre kapott - étolajadaggal. TA SR/AP ge a szerb dominancia megszüntetése. Tehát: ki-ki önállóan döntene a honvédelmi, biztonsági, külpolitikai és gazdasági kérdésekben. Az országnak egykamarás parlamentje lenne, s az nevezné ki az államfőt. Djukanovicsék úgy vélik, ez az egyetlen maradék esély Jugoszlávia megtartására. A szerbiai ellenzékkel bajlódó Belgrád egyelőre hivatalosan nem véleményezte a felkínált dokumentumot (csak sejtette, hogy az számára sértő és elfogadhatatlan), közben Podgorica az apró lépések taktikáját alkalmazza. Októberben elfogadták a montenegrói állampolgárságról szóló törvényt, majd az amnesztiatörvényt, novembertől pedig a kisebbik tagköztársaságban a német márka a hivatalos fizető- eszköz. Crna Gora tehát gazdaságilag már függetlenítette magát. Külpolitikáját két esztendeje szintén önállóan alakítja; Milo Djukanovics sorra járta a mérvadó országokat, külföldi megSeselj újfent kilátásba helyezte Crna Gora katonai le- rohanását. ítélése igen pozitív, a nyugati kormányok azonban általában nem támogatják Montenegró függetlenségének kikiáltását, bár homályosan mindig megtoldják ezt a népek önrendelkezési jogának méltánylásával. Crna Gora így egyelőre halaszt_______ gatja az önállósulási re ferendum kiírását, hiszen a mintegy 600 ezer lakosú köztársaság belül is erősen megosztott. Djukanovicsék igazából abban bíznak, hogy a jelenlegi szerb ellenzék idén tavasszal kicsikarja a választásokat, leváltja a mostani rezsim koalícióját, s akkor már más alapokon lehet majd tárgyalni Belgráddal. A hágai idézés miatt (is) ellehe-. tetlenült Milosevics-társaság viszont mindig képes volt figyelemelterelő hadműveletekre (Seselj csetnikvajda újfent kilátásba helyezte Crna Gora katonai lerohanását), ám az is előfordulhat, hogy Belgrád - tartva a NATO újabb intervenciójától - simán távozni engedi Montenegrót. Ezzel viszont Jugoszlávia ténylegesen megszűnne. Egy téveszmével lenne kevesebb csupán? Mert a legtöbben a kezdetektől annak tartották ezt az államalakulatot. A történelem nem engedélyezi az ismétlést, a különféle variációk kipróbálását, de azért minden bizonnyal létezett jobb változat is, mint ami a legutóbbi tíz esztendőben történt. A maradék ország siralmas állapota most viszont már valóban tarthatatlan: a déli tartományt, Koszovót nemzetközi haderő felügyeli (belgrádi rezsimpoli- tikus oda be nem teheti a lábát), Crna Gora gyakorlatilag levált, Szerbiában és Vajdaságban pedig az ellenzék készülődik a hatalomátvételre. A déli részeken a márka a fizetőeszköz, emitt még a dinár. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy Szerbiában és a Vajdaságban mintegy 150 ezer Crna Gora-i nemzetiségű polgár él, akik évtizedekkel ezelőtt érkeztek erre a tájékra; Montenegró esetleges elszakadása nyomán azonban státusuk könnyen kérdőjelessé válhat. Népvándorlásból pedig már éppen elég volt a Balkánon. .. - ■ • • g0 m _ a ■ Kislexikon • Válságok sorozata Montenegró területe 13 812 négyzetkilométer. Az utolsó hivatalos népszámlálás 1991-ben volt, akkor 615 035 főt tartottak nyilván; nincs pontos adat arról, hogy az utóbbi évek háborúi ezt hogyan módosították. Az adriai partszakasszal rendelkező köztársaság Jugoszlávia egyedüli kijáratát biztosítja a tengerre, Bar tengeri kikötővel. A lakosság többsége szerbül beszél (1991-ben még a szerbhorvát megnevezés volt érvényben). Etnikai összetétel: a lakosság 7 százaléka albán, 10 százaléka bosnyák, 13 százaléka szerb, 63 százaléka montenegrói, a többi egyéb. Vallás: a szerb ortodox a többségi egyház, de vannak római katolikus hívők, működnek kisebb keresztény szekták, s az iszlám és a zsidó vallás is jelen van. Kapcsolatok Belgráddal: „Kis-Jugoszlávia” 1992 áprilisi megalakulása óta a két tagköztársaság kapcsolataiban sűrűn követték egymást a válságok, nem a mostani az első. 1993: kereskedelmi háború Szerbia és Montenegró között. Szerbia, amelyre nemzetközi szankciók nehezednek, felfüggeszti a Montenegró felé irányuló élelmiszer-szállításokat, mert Podgorica szerinte az élelmiszert reexportálja Albániába. 1995: Djukanovics, aki akkor miniszterelnök, Belgráddal való konzultáció nélkül amerikai látogatása során felajánlja, hogy Bar kikötőjét a NATO jövendő boszniai békemissziójának rendelkezésére bocsátja. 1996: Tovább romlanak a kapcsolatok azt követően, hogy Szerbiában megsemmisítették a helyi választásokon elért ellenzéki győzelmeket. Montenegró vezetése felszólítja Milosevicset, hogy találjon demokratikus megoldást. Djukanovicsék támogatásukról biztosítják a szerb ellenzéket. 1997. február: Djukanovics azt javasolja Milosevicsnek, hogy vonuljon vissza a politikai életből. 1997 április: erőpróba Bulatovics montenegrói elnök és Djukanovics miniszterelnök között. Az utóbbi visszautasítja a Milosevics által kifogásolt kormánytagoknak, köztük az állambiztonság vezetőjének leváltását. 1997 június: Montenegró elutasítja a JKSZ elnökének általános választással való kijelölését, keresztezve Milosevics tervét. 1997 augusztus: Montenegró azzal vádolja Szerbiát, hogy gazdasági blokádnak vetette alá. 1997 október: Djukanovics győzelme az elnökválasztáson Bulatoviccsal szemben - ez Milosevics kudarca. 1997 december: Djukanovics figyelmeztet: Montenegró „nem fogja elfogadni, hogy egy központi hatalom csatlósa legyen”. 1998 március: Djukanovics szembeszáll Miloseviccsel Koszovó ügyében, támogat bizonyos autonómiát a szerb tartomány számára. 1998 április: a montenegrói elnök - aki szerint Milosevics Jugoszláviája a katasztrófa felé halad - Jugoszlávia globális megreformálását javasolja, és evégett több nyugati fővárosban tesz diplomáciai körutat. 1998 május: Milosevics Bulatovicsot nevezi ki jugoszláv miniszterelnökké. Djukanovics koalíciója nagyszabású győzelmet arat a montenegrói törvényhozási választásokon. 1999. február: Montenegró elutasítja, hogy területét felhasználják egy, a jugoszláv hadsereg és nemzetközi erők közötti esetleges konfliktusban. 1999 március: Djukanovics nem ismeri el a Belgrád által a NATO-hadmű- velet megindítása után elrendelt hadiállapotot és a diplomáciai kapcsolatok megszakítását a NATO négy vezető hatalmával. 1999 április: Milosevics levált nyolc tábornokot a Montenegróban állomásozó 20 ezer fős 2. hadsereg vezetéséből. A NATO aggodalmát fejezi ki egy montenegrói katonai puccs veszélye miatt. Montenegró (22-én) visszautasítja, hogy a rendőrséget a jugoszláv hadsereg parancsnoksága alá helyezze. Filip Vujanovics montenegrói miniszterelnök kijelenti: fennáll a polgárháború veszélye. A feszültség lényegében azóta sem enyhült, Montenegró a koszovói háború idején és utána is egyértelmű álláspontra helyezkedett. Az elmúlt hónapokban-hetekben a szerbiai ellenzék több fontos találkozójának is otthont adott. (m)
