Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-02-23 / 8. szám

Modern élet 2000. február 23. 5 Nekünk, civilizált embereknek igencsak korlátozottak a lehetőségeink haragunk kifejezésére Emlékezett a nevére és a születési dátumára rossz tanácsadó Aki fontos kérdésekben feladja az álláspontját, önmagát adja fel. Archív felvétel Előző életünk emlékei A düh Ha a kisgyerek hisztériásán tombolni, toporzékolni kezd, a felnőttek azonnal rászólnak: „Ne dühöngj!” Civilizált társa­dalmunk nem nézi jó szemmel a harag zabolátlan megnyilvánu­lását, tagjaitól önfegyelmet vár el. Pedig a szakértők szerint a magunkba fojtott, „lenyelt” mérgelődés a valódi méreghez hasonlóan megbetegíti a testet és a lelket. Nincs a világon olyan ember, aki azt állíthatná: ő soha nem gurul dühbe. Valamennyien fel tudnánk sorolni, melyek azok a hétköznapi dolgok, amelyektől újra és újra méregbe jövünk: a házastársi viták, a munkahelyi kellemetlenségek, a szófoga- datlan gyerek. Nem vagyunk persze egyformák, hiszen a nyugodt vérmérsékletű embe­rek könnyen megőrzik a hideg­vérüket, az ideges, türelmetlen, vibráló személyiségeket viszont már az is kihozza a sodrukból, ha mondjuk, elmegy az orruk előtt a villamos. A düh ugyan lelki jelenség, de egyértelmű testi jelei vannak: a mérgelődő feje elvörösödik - ahogyan mondani szokás, elbo­rítja az agyát a vér -, a szíve gyorsan ver, arcvonásai elmo­sódnak, hevesen gesztikulál, magából kikelve ordít. A dühro­hamban megtestesülő energia- bombának a régmúltban élt őseinknél óriási jelentősége volt: ez segítette hozzá őket ah­hoz, hogy ép bőrrel ússzák meg a külvilág veszélyeivel és az em­bertársaikkal vívott harcot. Nekünk, civi­lizált embereknek vi­szont igencsak korlá­tozottak a lehetősége­ink, hogy megszaba­duljunk a mérgelődés okozta energiánktól, mivel többnyire nem tanultuk meg, ho­gyan bánjunk helye­sen haragunkkal. A düh tehát ősi örökségünk, alapvető érzelmeink közé tarto­zik, és - bár egy-egy dühroham szenvedő alanyainak ilyesmi aligha jut eszükbe - megvannak a maga pozitív oldalai. Ez az ag­resszív elem teszi lehetővé első­ként a kisgyereknek, hogy meg­tapasztalja és fejlessze saját sze­mélyiségét. De a felnőtt számá­ra is nélkülözhetetlen kifejező- eszköz a harag: ez az „üzem­anyag” hajt minket bele a viták­ba, ez teszi lehetővé, hogy el­lenálljunk és ellentmondjunk mások akaratának, és hogy vég­rehajtsuk az általunk elképzelt változtatá­sokat. A pszichológusok ma azt tanítják, hogy ahogy egyéb érzel­meinket, a dühünket is kifejezésre kell jut­tatnunk. Aki jól nevelten folyton csak lenyeli a mérgét, az előbb-utóbb megbe­tegszik. Az elfojtott harag a legkülönfé­lébb testi tüneteket okozhatja a gyomorpanaszok­tól a fejfájáson, a migrénes gör­csökön át a szív- és érrendszeri megbetegedésekig. De szenved a lélek is; a tisztázatlan szituá­ciók a tehetetlenség érzését keltik, s ez idővel depresszió­hoz vezet. A düh annak a jele, hogy nem stimmel valami a mun­katársainkkal, a partnerünkkel, a családtagjainkkal kialakult kap­csolatunkban. Nem elfojtani kell tehát, hanem elgondolkodni azon, mi a kiváltó oka. A legcélravezetőbb ilyenkor fel­tenni a kérdést: Mi dühít fel ennyire? Mi a gond? Azt aka­rom, hogy mindenáron nekem legyen igazam, vagy meghall­gatom a többieket is? Csak ha már tisztában vagyunk vele, mi­ről is van szó valójában, akkor következhet a megoldás keresé­se. A düh ugyanis valamilyen problémának a jele, de a puszta agresszió ezen nem segít. Az erőszakos tetteket néha egé­szen apró dolgok váltják ki, éppen ezért tanácsos nega­tív érzéseinket idejé­ben megbeszélni a körülöttünk élőkkel. Mindezt persze kön­nyebb mondani, mint megtenni. A tiszta, céltudatos be­széd és magatartás nem mindenkinek erős oldala, hát még ha se lát se hall a méregtől! Mivel általában hiányoznak a megfelelő maga­tartásminták, a legtöbb ember inkább lenyeli a haragját. Külö­nösen a nők hajlamosak ma­gukba fojtani a mérgüket, hi­szen kicsi koruktól fogva arra nevelik őket, hogy „rendes lá­nyok legyenek”, kerüljék a konf­liktusokat, őrizzék meg a csalá­di harmóniát. Ha egy asszony mégis szembeszáll ezzel az írat­lan törvénnyel, és szabad fo­lyást enged a dühének, azonnal megkapja a maga gúnyos cím­kéjét: hisztis liba, fúria, dühös boszorkány. És ugyan melyik nő viseli szívesen a „házisárkány” csúfnevet? A nők agresszióját és lélektanát kutató amerikai pszichoterapeu- ta, Harriet Goldhor Lerner a kö­vetkezőképpen ír a „rendes” nőkről Mit kezdjek a dühöm­mel? című könyvében: „Azok­ban a szituációkban, amelyek tiltakozást váltanak ki ben­nünk, dühöngés helyett inkább hallgatunk - így szomorúak, le­hangoltak, önkritikusak és sér­tődöttek leszünk. Az ellenállás, a düh és agresszió érzését ke­vésbé veszélyes érzelmekké ala­kítjuk át, hogy elkerüljük a nyílt konfliktust. Energiánkat első­sorban arra fordítjuk, hogy a másikat megvédelmezzük, megértsük és kapcsolatunk harmóniáját megtartsuk - sze­mélyiségünk korlátozása árán. Idővel azután egyre jobban megfogyatkozik az a képessé­günk, hogy felismerjük saját gondolatainkat, érzéseinket és igényeinket.” Egyformán helytelen tehát min­denben engedni, és folyton vi­tatkozni, de közben elfogadni a tarthatatlan állapotot. Aki vi­szont megtanul helyesen bánni a haragjával, hamarosan ta­pasztalni fogja az előnyös válto­zást. Tartózkodjunk az általáno­sítástól, a kioktatástól és az övön aluli üté­sektől. Azt hozzuk vi­lágosan és pontosan a másik tudomására, mivel dühített fel ben­nünket. Ne vonjunk be a vitába harmadik személyt, ne mások jelenlétében kezde­ményezzünk vitát, mert a többiek óha­tatlanul a döntőbíró szerepét akarják majd játszani. Ha lehet, ha­ragunknak a lehető legcivilizál­tabban adjunk kifejezést. Min­dent összevetve: dühöngjünk, de helyesen! Az ausztrál televízió reinkarná- ciós kutatási programja kereté­ben történt az alábbi érdekes eset. Egy fiatalasszony hipnózisban arra emlékezett, hogy előző éle­tében Angliában élt a múlt szá­zad közepén. Akkor férfi volt, egyetemet végzett, diplomát szerzett, és orvosként prakti­zált. Meg tudta mondani a ne­vét, a születési évét és azt, hogy melyik városban la­kott. Ezenkívül leraj­zolta az egyetem épületének homlok­zatát, amelyet előző életében sokszor lá­tott. A kutatók a rajz alapján megtalálták Angliában az egye­temet. A régi hallga­tók névsorában és az orvosi kamara ar­chívumában rábuk­kantak a fiatalasszony által kö­zölt névre. Sőt a pontos lakcí­mét is sikerült fellelniük. A kutatócsoport elutazott Ang­liába a fiatalasszonnyal együtt. A múlt századi orvos lakhelyé­hez közeledve az asszony át­vette a vezetést, mert itt már számára minden utca ismerős volt. Anglia a hagyományok országa. Vannak városok, ahol szinte megáll az idő. Az évszá­zadok óta változatlan, műem­lék házak között a fiatalasz- szony kitűnően tájékozódott. Régi lakásához közeledve fel­gyorsultak a léptei. Az egye­tem bejárata előtt egy pillanat­ra elképedt az ismerős épület • láttán, de jobban körülnézve el­bizonytalanodott.-Talán mégsem ez az... nem ilyen volt... valami hiányzik... Hol van­nak a hatalmas fák és a sűrű bokrok, melyek között olyan jó volt üldögélni? Az egyetem épülete előtt hatalmas, ko­pár, betonozott au­tóparkoló éktelen­kedett. Beléptek az előcsarnokba. A széles lépcső láttán a felismerés döbbe­netétől könnyekre fakadt az asszony. Izgatottan magyaráz­ta, hogy az első emeleten jobb­ra van a könyvtár, ahol tanulni szokott. Felmentek a lépcsőn. Könyvtár sehol, csak egy mú­zeumot találtak. De akadt egy idős alkalmazott, aki még em­lékezett a könyvtárra a múze­um helyén. A szakemberek szerint regressziós hipnózissal mindenki visszavihető az előző életeibe. A düh vala­milyen problémá­nak a jele, a puszta ag­resszió nem segít. Aki mindig jól nevelten lenyeli a mérgét, előbb-utóbb megbeteg­szik. Emlékezett rá, hogy a múlt században orvos volt Angliában. Mozaik Viselhető számítógép Az IBM egyik csinos alkalma­zottja mutatja be a cég leg­újabb fejlesztését, a „viselhe­tő” személyi számítógép pro­totípusát. A képernyőt egy fejre illeszthető monokli he­lyettesíti, a gép teste pedig alig nagyobb egy sétálómag­nónál. Növésben a hegycsúcs Új világcsúcs-csúcs születik, méghozzá szinte nap mint nap: nő ugyanis a Mount Everest, a világ legmagasabb hegycsúcsa. Érzékeny műholdas műszereket is használva amerikai hegymá­szók 8850 méter magasnak mér­ték legutóbb, ami két méter nö­vekedést jelent az 1954-es ered­ményhez képest. Akkor még csak 8848 méter magas volt a Mount Everest, és ez az adat sze­repel jelenleg is a világ összes térképén, lexikonában. A növe­kedés oka a hegység talapzatá­nak lassú mozgása - mutatnak rá szakemberek. A Himalája rá­adásul nemcsak magasodik, ha­nem vándorol is: északra tart. A számítások szerint a Mount Eve­rest évente 2-6 millimétert mo­zog, részben nő, részben Kína fe­lé mozdul el magyarázzák az amerikai szakértők. Trükkös tolvajok Az utóbbi hónapokban Len­gyelországban megszaporod­tak az autólopások. A bűncse­lekményt elkövetők koccanásos balesetet színlelnek, és a gép­kocsiból való kiszállásra ösz­tönzik az utasokat, majd erő­szakkal az autóba ülnek, és el­hajtanak vele. A Lengyelországba utazó autó­soknak ezért tanácsos különö­sen óvatosan és körültekintően eljárni, ha kocsijukat hátulról vagy oldalról jelentéktelen bal­esetet előidézve egy idegen au­tó meglöki. Fel! Támadunk! Egy katonasapkát viselő kí­nai kisfiú elképzelt csatame­zőn hajt elektromos tankjá­val. A bájos felvétel hol máshol készülhetett volna, mint Pe- king egyik parkjában?

Next

/
Thumbnails
Contents