Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-02-23 / 8. szám

Politika 2000. február 23. 3 Tisztelt Ház---------------------------------------------------­A közakarat szóvivői Dolnik Erzsébet ___________ Be vallom, nem voltak illúzióim a parlamenti munkáról, ami­kor tagja lettem a Tisztelt Ház oktatási bizottságának. Az elő­ző években módomban állt al­kalmanként részt venni ülése­in, s tapasztalhattam, milyen nehéz, sőt néha lehetetlen egyeztetni az egyes pártok kép­viselőinek nézeteit még a tisz­tán szakmai kérdésekben is. Azt azonban nem gondoltam, hogy a kormánykoalíció tagja­ként is csak kemény viták árán lehet elérni ezt-azt anyanyelvű iskoláink érdekében. Bizonyá­ra emlékeznek a tisztelt olva­sók a kétnyelvű bizonyítvá­nyok vagy a kisebbségek nyelv- használatáról szóló törvény parlamenti vitájára. A múlt év végén is ezt tapasz­taltam, amikor hosszú törvény­hozási „húzd meg - ereszd meg” folyamat eredménye­képp megszületett az iskolák állami igazgatásáról szóló tör­vény, melynek értelmében 2000. március 31-éig létre kell jönniük az iskolatanácsoknak, illetve a járási és kerületi isko­latanácsoknak. A gondot „csu­pán” az okozta, hogy a végre­hajtási rendelet késett, ami nem meglepő, hiszen az okta­tási bizottság vitájában is jól tükröződött, mennyire külön­böző nézeteket vallanak a kép­viselők a demokráciáról, az ön- rendelkezésről. A rendelet végre elkészült, s ha esetleg vannak is még fenntar­tásaink vele kapcsolatban, sür­gősen el kell kezdeni az iskolatanácsok, il­letve a járási és kerü­leti iskolatanácsok megszervezését. Ter­jedelmi okokból csak néhány részletre - a magyar iskolák, ok­tatási intézmények szempontjából fon­tos részletre hívom fel a figyelmet. Mivel az iskolák álla­mi igazgatásáról szó­ló törvény értelmé­ben az iskolataná­csok feladata többek közt az önkormányzatok, szü­lők, diákok és az iskolai alkal­mazottak érdekeinek képvise­lete, rendkívül fontos, hogy tagjaik megválasztása ne le­gyen formális, hanem a legrá­termettebb személyek kerülje­nek demokratikus - tehát tit­kos - választás után ezekbe az iskolai önkormányzati szervek­be. Egyformán elfogadhatatlan, ha az iskolatanács az igazgató „ellenfele”, vagy éppen a hibá­kat is elnéző „szekértolója”. A jó iskolaigazgatónak nem kell félnie az iskolatanácstól, hi­szen együtt többet tehetnek az iskolá­ért, a gyermekért, mint külön-külön, s ha szakmailag, emberileg, erköl­csileg valóban nincs kivetnivaló a munkájában, az is­kolatanács védheti meg az esetleges meg nem érdemelt leváltástól. Az iskolatanácsok­ban a pedagógu­sok, szülők, szak- szervezetek és a di­ákok képviselője mellett rend­kívül fontos szerep hárul az önkormányzatok által delegált tagokra. Főleg a nemzetiségi­leg vegyes községekben nem mindegy, kik fogják képviselni az önkormányzatot, milyen döntéseket támogatnak, illetve gátolnak meg. Súlyos felelős­ség nehezedik e téren az ön- kormányzatokra, a polgármes­terre, hiszen az iskolatanácson múlhat egy-egy falu vagy vá­ros óvodájának, iskolájának sorsa s az ott élő magyarság jö­vője. Nagy figyelmet kell szentelni az iskolatanács működési sza­bályzatának, melynek tartal­maznia kell az alapinformáci­ók mellett az iskolatanács fela­datát, a tagokjogait, kötelessé­geit és felelősségét, a tárgyalá­si rendet és az iskolai önkor­mányzati szerv viszonyát a he­lyi államigazgatási szervekhez. Végül még egy problémakörre - a járási és kerületi iskolataná­csok létrehozásának buktatói­ra - szeretném felhívni a fi­gyelmet. Kezelni kell azt a ve­szélyt, hogy ezekbe a szervek­be esetleg nem kerülnek be megfelelő számban a magyar tannyelvű iskolák iskolataná­csainak képviselői, hiszen ezek a szervek egész régiók iskola- hálózatára lehetnek hatással. A szerző a parlament oktatási bizottságának tagja. Rajtuk múlhat az óvoda vagy iskola sorsa, az ott élő magyarság jövője. A muzulmán Arafat megcsókolja II. János Pál pápa gyűrűjét. A palesz­tin vezető múlt heti vatikáni látogatását rendkívüli jelentőségűnek könyvelték el, elsősorban a két fél közötti keretszerződés aláírása mi­att. A dokumentum szerint szavatolni kell Jeruzsálem különleges stá­tusát, s a jeruzsálemi kérdést igazságosan kell rendezni. Izrael azon­nal tiltakozott a Szentszéknél, hangsúlyozva, hogy a Vatikán beavat­kozott a palesztin-izraeli tárgyalásokba. TA SR/EPA Már nyugatról is fenyeget a keleti veszély Somogyi Tibor felvételei Angyal Imre országos rendőrfőkapitány-helyettes az ukrán vízumkényszer bevezetéséről: tegnap is késő lett volna Gaál László _____________ Sz lovákiában is nagy az átszö- vődés a hazai, illetve az ukrán maffia között. Angyal Imrével, az országos rendőrfőkapitány első helyettesével az Ukrajnával szemben bevezetendő vízum- kényszerről beszélgettünk. Ezt nemcsak az teszi szükségessé, hogy sok ukrán dolgozik feke­tén Szlovákiában, hanem főleg a szervezett bűnözés visszaszo­rításával indokolják. Hatásos lehet a vízumkényszer a szervezett bűnözéssel szem­ben? Már régóta szorgalmaztam a ví­zumkényszer bevezetését, és miután Csehország február 2- án Ukrajnával, az Orosz Föderá­cióval és Fehéroroszországgal szemben bevezette a vízumkö­telezettséget, még sürgetőbbé vált, hogy ezt mi is megtegyük. Ugyanis Csehországban nagyon sok ukrán, orosz és más volt szovjetunióbeli személy tartóz­kodik, és ha Prága bevezeti a ví­zumkötelezettséget, ezek a em­berek átköltöznek a legközeleb­bi országba, ahol nincs érvény­ben ilyen rendelet. Ez az ország Szlovákia lenne. Pedig nálunk már így is sokan vannak, akik engedély nélkül, alacsony bé­rért munkát vállalnak, s az őket foglalkoztató vállalkozók sem biztosítást, sem adót nem fizet­nek utánuk. Ezzel növekszik a hazai lakosság körében a mun­kanélküliség, és a Csehországból áttelepülők tovább növelnék. Rá­adásul olyanokról van szó, akik etnikai alapon is kiépítik a ma­guk bűnszervezeteit. Ilyen szer­vezetek most is léteznek nálunk, de ezekről már tudjuk, hogy kik vannak bennük, milyen kapcso­latot tartanak az anyaországgal, illetve a szomszédos országok­ban tevékenykedő hasonló cso­portokkal. Ezért osztom a bel­ügyminiszter úr véleményét: már tegnap is késő lett volna a vízumkényszert bevezetni. A ví­zum alapján tudhatnánk, ki mi­kor jön be vagy megy ki az or­szágból. Ami azért érdekes, mert ezek az oroszul beszélő csoportok azt a módszert alkal­mazzák, hogy a piszkos munkát - testi sértés, gyilkosság - nem azok végzik el, akik egyébként az ország területén tevékeny­kednek, hanem behozzák a »közkatonákat«, és azok a bűn- cselekmény végrehajtása után mindjárt távoznak is Szlovákiá­ból. Nekünk nincs semmilyen nyilvántartásunk ezekről az emberekről; a vízumkényszer­rel legalábbis megnehezítenénk a dolgukat. A vízumkényszer csak a legális beutazást korlátozná, ugyanak­kor számítani kell arra, hogy bevezetésével megnövekszik az illegális határátlépések szá­ma. Ezzel természetesen számo­lunk. A szlovák-ukrán határ vé­delmét megerősítjük, ez azon­ban már a határőrség, nem a bűnügyi részleg feladata lesz. Újra átvizsgáljuk az eddig ki­adott beutazási, itt-tartózkodá- si, illetve letelepedési engedé­lyeket. Jelenleg 3937 ukrán ál­lampolgár tartózkodik hivatalo­san Szlovákiában, közülük 2944-en rendelkeznek állandó és 993-an hosszú lejáratú itt-tar- tózkodási engedéllyel. De van­nak olyan bevándorlók is, akik ma már szlovák állampolgárok- megvásárolták az állampolgár­ságot, vagy »beleházasodtak«. Ilyen esetekben nem tehetünk semmit, mert ha valaki megkap­ta az állampolgárságot, az már csak akkor szüntethető meg, ha az illető maga kéri. A szlovákiai alvilágban milyen arányban vesznek részt az ukrá­nok, illetve a volt Szovjetunió te­rületéről származó személyek? Szlovák csoportból több van, körülbelül 39-40 ilyen szerve­zetről tudunk, ezenkívül négy­öt oroszul beszélő csoportot tartunk nyilván. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne volna belő­lük több is. A drogkartell az al­bánoké. Ők nem is annyira et­nikai, mint inkább családi ala­pon építik ki a szervezeteiket. Egy-egy családnak a tagjai nemcsak nálunk tevékenyked­nek, hanem ott is, ahonnét a kábítószert szállítják, és ott is, ahová a szállítmány irányul. A Szlovákiában tevékenykedő al­bánok nem maguk végzik a vá­sárlást és szállítást, nekik már van pénzük, ők csak kiadják valakinek a parancsot, hogy hol és mit vásároljon. A kül­döncök általában szlovákok, többnyire fiatal férfiak és nők, akik turistaként utaznak kül­földre, átveszik a szállítmányt, aztán telefonon kapják a to­vábbi utasítást, melyik ország­ba menjenek. Jelenleg is na­gyon sok szlovák állampolgár van külföldi börtönökben kábí­tószer-csempészet miatt. De Szlovákia már nemcsak tran­zitország, hanem végállomás is. Az itteni árusítást sem az albá­nok végzik, vannak "alkalma­zottaik®, akik a dealermunkát, a terjesztést végrehajtják. Ezek többnyire hazai romák. A kábí­tószert nem az utcán, hanem úgynevezett házaló módszer­rel, lakásokban árusítják. Ez nehezíti a munkánkat, mert lakásba csak bírói engedéllyel hatolhatunk be. És mire meg­kapjuk az engedélyt, feltörünk néhány rácsot, ajtót, addigra a kábítószert általában leeresz­tik a vécén. Legfeljebb valami­lyen maradványt találunk, ami nem elegendő ahhoz, hogy bi­zonyítékként használhassuk. Persze mi is tudunk olyan tak­tikát választani, hogy ne min­den kerüljön a vécébe. Általá­ban nem tartják az egész mennyiséget egy lakásban, ha­nem szomszédoknál, idős sze­mélyeknél helyezik »letétbe«, akik sokszor nem is tudják, mit rejtegetnek, de pénzt kapnak a csomag megőrzéséért. A ház­tömbön belül, az egyik lakás­ból a másikba történő átszállí­tást pedig kiskorúak végzik, akiket hiába kapunk el, nem vonhatók felelősségre. Benesi dekrétumok Prága nem tárgyal Béccsel Csehország a múlt héten le­mondta a cseh-osztrák történé­szi és szakértői tárgyalásokat a közös múlt vitatott problémái­ról, egyebek között a benesi dekrétumokról is. A Hospo- dárské noviny kommentárja sze­rint Csehországnak „nem lesz nyugalma, amíg egyértelműen el nem határolódik a jó hírén esett folttól, a benesi dekrétu­moktól”. Lukás Jelinek politoló­gus kifejti: az I. Csehszlovák Köztársaság demokratikus or­szág volt, de viszonya a kisebb­ségekhez problematikusnak te­kinthető. Á területén élő ruszi­noknak, magyaroknak, lengye­leknek és németeknek eleinte mindent megígértek, még „mű­ködő autonómiát” is, de a való­ság másképpen festett. A har­mincas évek vége a kisebbségek­nek reményt hozott: vagy teljes értékű polgárai lesznek Cseh­szlovákiának, vagy visszacsatol­ják őket anyaországukhoz. A na­cionalista pártok akkori válasz­tási sikere egyáltalán nem ért­hetetlen, ez azonban nem azt je­lenti, hogy mindenki a köztársa­ság felbomlását akarta volna. „Elutasítani a Bécsből érkező kellemetlen hangokat Haider soviniszta hírére hivatkozva hi­ba. Nemsokára esetleg ugyanezt hallhatjuk Münchenből, Berlin­ből vagy Strasbourgból és Brüsszelből is.” A lap szerint an­nak is van racionális alapja, amikor az Osztrák Szabadság- párt párhuzamot von a náci bi­rodalomban dolgoztatott kény­szermunkások és a megkárosí­tott szudétanémetek között. „A dekrétumok védelme árt a cseh nemzeti érdekeknek. Megbízha­tatlan partnerré tesz bennün­ket. Ezért is vannak olyan nyu­gati politikusok, akik elutasítják Csehországnak az EU-ba való felvételét. Ismerjük be: Cseh­szlovákiában 1945 és 1948 kö­zött a nemzeti-szocialista front érzéketlenül uralkodott, s ettől mi hangosan még nem határol­tuk el magunkat.”

Next

/
Thumbnails
Contents