Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-23 / 8. szám
Politika 2000. február 23. 3 Tisztelt Ház---------------------------------------------------A közakarat szóvivői Dolnik Erzsébet ___________ Be vallom, nem voltak illúzióim a parlamenti munkáról, amikor tagja lettem a Tisztelt Ház oktatási bizottságának. Az előző években módomban állt alkalmanként részt venni ülésein, s tapasztalhattam, milyen nehéz, sőt néha lehetetlen egyeztetni az egyes pártok képviselőinek nézeteit még a tisztán szakmai kérdésekben is. Azt azonban nem gondoltam, hogy a kormánykoalíció tagjaként is csak kemény viták árán lehet elérni ezt-azt anyanyelvű iskoláink érdekében. Bizonyára emlékeznek a tisztelt olvasók a kétnyelvű bizonyítványok vagy a kisebbségek nyelv- használatáról szóló törvény parlamenti vitájára. A múlt év végén is ezt tapasztaltam, amikor hosszú törvényhozási „húzd meg - ereszd meg” folyamat eredményeképp megszületett az iskolák állami igazgatásáról szóló törvény, melynek értelmében 2000. március 31-éig létre kell jönniük az iskolatanácsoknak, illetve a járási és kerületi iskolatanácsoknak. A gondot „csupán” az okozta, hogy a végrehajtási rendelet késett, ami nem meglepő, hiszen az oktatási bizottság vitájában is jól tükröződött, mennyire különböző nézeteket vallanak a képviselők a demokráciáról, az ön- rendelkezésről. A rendelet végre elkészült, s ha esetleg vannak is még fenntartásaink vele kapcsolatban, sürgősen el kell kezdeni az iskolatanácsok, illetve a járási és kerületi iskolatanácsok megszervezését. Terjedelmi okokból csak néhány részletre - a magyar iskolák, oktatási intézmények szempontjából fontos részletre hívom fel a figyelmet. Mivel az iskolák állami igazgatásáról szóló törvény értelmében az iskolatanácsok feladata többek közt az önkormányzatok, szülők, diákok és az iskolai alkalmazottak érdekeinek képviselete, rendkívül fontos, hogy tagjaik megválasztása ne legyen formális, hanem a legrátermettebb személyek kerüljenek demokratikus - tehát titkos - választás után ezekbe az iskolai önkormányzati szervekbe. Egyformán elfogadhatatlan, ha az iskolatanács az igazgató „ellenfele”, vagy éppen a hibákat is elnéző „szekértolója”. A jó iskolaigazgatónak nem kell félnie az iskolatanácstól, hiszen együtt többet tehetnek az iskoláért, a gyermekért, mint külön-külön, s ha szakmailag, emberileg, erkölcsileg valóban nincs kivetnivaló a munkájában, az iskolatanács védheti meg az esetleges meg nem érdemelt leváltástól. Az iskolatanácsokban a pedagógusok, szülők, szak- szervezetek és a diákok képviselője mellett rendkívül fontos szerep hárul az önkormányzatok által delegált tagokra. Főleg a nemzetiségileg vegyes községekben nem mindegy, kik fogják képviselni az önkormányzatot, milyen döntéseket támogatnak, illetve gátolnak meg. Súlyos felelősség nehezedik e téren az ön- kormányzatokra, a polgármesterre, hiszen az iskolatanácson múlhat egy-egy falu vagy város óvodájának, iskolájának sorsa s az ott élő magyarság jövője. Nagy figyelmet kell szentelni az iskolatanács működési szabályzatának, melynek tartalmaznia kell az alapinformációk mellett az iskolatanács feladatát, a tagokjogait, kötelességeit és felelősségét, a tárgyalási rendet és az iskolai önkormányzati szerv viszonyát a helyi államigazgatási szervekhez. Végül még egy problémakörre - a járási és kerületi iskolatanácsok létrehozásának buktatóira - szeretném felhívni a figyelmet. Kezelni kell azt a veszélyt, hogy ezekbe a szervekbe esetleg nem kerülnek be megfelelő számban a magyar tannyelvű iskolák iskolatanácsainak képviselői, hiszen ezek a szervek egész régiók iskola- hálózatára lehetnek hatással. A szerző a parlament oktatási bizottságának tagja. Rajtuk múlhat az óvoda vagy iskola sorsa, az ott élő magyarság jövője. A muzulmán Arafat megcsókolja II. János Pál pápa gyűrűjét. A palesztin vezető múlt heti vatikáni látogatását rendkívüli jelentőségűnek könyvelték el, elsősorban a két fél közötti keretszerződés aláírása miatt. A dokumentum szerint szavatolni kell Jeruzsálem különleges státusát, s a jeruzsálemi kérdést igazságosan kell rendezni. Izrael azonnal tiltakozott a Szentszéknél, hangsúlyozva, hogy a Vatikán beavatkozott a palesztin-izraeli tárgyalásokba. TA SR/EPA Már nyugatról is fenyeget a keleti veszély Somogyi Tibor felvételei Angyal Imre országos rendőrfőkapitány-helyettes az ukrán vízumkényszer bevezetéséről: tegnap is késő lett volna Gaál László _____________ Sz lovákiában is nagy az átszö- vődés a hazai, illetve az ukrán maffia között. Angyal Imrével, az országos rendőrfőkapitány első helyettesével az Ukrajnával szemben bevezetendő vízum- kényszerről beszélgettünk. Ezt nemcsak az teszi szükségessé, hogy sok ukrán dolgozik feketén Szlovákiában, hanem főleg a szervezett bűnözés visszaszorításával indokolják. Hatásos lehet a vízumkényszer a szervezett bűnözéssel szemben? Már régóta szorgalmaztam a vízumkényszer bevezetését, és miután Csehország február 2- án Ukrajnával, az Orosz Föderációval és Fehéroroszországgal szemben bevezette a vízumkötelezettséget, még sürgetőbbé vált, hogy ezt mi is megtegyük. Ugyanis Csehországban nagyon sok ukrán, orosz és más volt szovjetunióbeli személy tartózkodik, és ha Prága bevezeti a vízumkötelezettséget, ezek a emberek átköltöznek a legközelebbi országba, ahol nincs érvényben ilyen rendelet. Ez az ország Szlovákia lenne. Pedig nálunk már így is sokan vannak, akik engedély nélkül, alacsony bérért munkát vállalnak, s az őket foglalkoztató vállalkozók sem biztosítást, sem adót nem fizetnek utánuk. Ezzel növekszik a hazai lakosság körében a munkanélküliség, és a Csehországból áttelepülők tovább növelnék. Ráadásul olyanokról van szó, akik etnikai alapon is kiépítik a maguk bűnszervezeteit. Ilyen szervezetek most is léteznek nálunk, de ezekről már tudjuk, hogy kik vannak bennük, milyen kapcsolatot tartanak az anyaországgal, illetve a szomszédos országokban tevékenykedő hasonló csoportokkal. Ezért osztom a belügyminiszter úr véleményét: már tegnap is késő lett volna a vízumkényszert bevezetni. A vízum alapján tudhatnánk, ki mikor jön be vagy megy ki az országból. Ami azért érdekes, mert ezek az oroszul beszélő csoportok azt a módszert alkalmazzák, hogy a piszkos munkát - testi sértés, gyilkosság - nem azok végzik el, akik egyébként az ország területén tevékenykednek, hanem behozzák a »közkatonákat«, és azok a bűn- cselekmény végrehajtása után mindjárt távoznak is Szlovákiából. Nekünk nincs semmilyen nyilvántartásunk ezekről az emberekről; a vízumkényszerrel legalábbis megnehezítenénk a dolgukat. A vízumkényszer csak a legális beutazást korlátozná, ugyanakkor számítani kell arra, hogy bevezetésével megnövekszik az illegális határátlépések száma. Ezzel természetesen számolunk. A szlovák-ukrán határ védelmét megerősítjük, ez azonban már a határőrség, nem a bűnügyi részleg feladata lesz. Újra átvizsgáljuk az eddig kiadott beutazási, itt-tartózkodá- si, illetve letelepedési engedélyeket. Jelenleg 3937 ukrán állampolgár tartózkodik hivatalosan Szlovákiában, közülük 2944-en rendelkeznek állandó és 993-an hosszú lejáratú itt-tar- tózkodási engedéllyel. De vannak olyan bevándorlók is, akik ma már szlovák állampolgárok- megvásárolták az állampolgárságot, vagy »beleházasodtak«. Ilyen esetekben nem tehetünk semmit, mert ha valaki megkapta az állampolgárságot, az már csak akkor szüntethető meg, ha az illető maga kéri. A szlovákiai alvilágban milyen arányban vesznek részt az ukránok, illetve a volt Szovjetunió területéről származó személyek? Szlovák csoportból több van, körülbelül 39-40 ilyen szervezetről tudunk, ezenkívül négyöt oroszul beszélő csoportot tartunk nyilván. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne volna belőlük több is. A drogkartell az albánoké. Ők nem is annyira etnikai, mint inkább családi alapon építik ki a szervezeteiket. Egy-egy családnak a tagjai nemcsak nálunk tevékenykednek, hanem ott is, ahonnét a kábítószert szállítják, és ott is, ahová a szállítmány irányul. A Szlovákiában tevékenykedő albánok nem maguk végzik a vásárlást és szállítást, nekik már van pénzük, ők csak kiadják valakinek a parancsot, hogy hol és mit vásároljon. A küldöncök általában szlovákok, többnyire fiatal férfiak és nők, akik turistaként utaznak külföldre, átveszik a szállítmányt, aztán telefonon kapják a további utasítást, melyik országba menjenek. Jelenleg is nagyon sok szlovák állampolgár van külföldi börtönökben kábítószer-csempészet miatt. De Szlovákia már nemcsak tranzitország, hanem végállomás is. Az itteni árusítást sem az albánok végzik, vannak "alkalmazottaik®, akik a dealermunkát, a terjesztést végrehajtják. Ezek többnyire hazai romák. A kábítószert nem az utcán, hanem úgynevezett házaló módszerrel, lakásokban árusítják. Ez nehezíti a munkánkat, mert lakásba csak bírói engedéllyel hatolhatunk be. És mire megkapjuk az engedélyt, feltörünk néhány rácsot, ajtót, addigra a kábítószert általában leeresztik a vécén. Legfeljebb valamilyen maradványt találunk, ami nem elegendő ahhoz, hogy bizonyítékként használhassuk. Persze mi is tudunk olyan taktikát választani, hogy ne minden kerüljön a vécébe. Általában nem tartják az egész mennyiséget egy lakásban, hanem szomszédoknál, idős személyeknél helyezik »letétbe«, akik sokszor nem is tudják, mit rejtegetnek, de pénzt kapnak a csomag megőrzéséért. A háztömbön belül, az egyik lakásból a másikba történő átszállítást pedig kiskorúak végzik, akiket hiába kapunk el, nem vonhatók felelősségre. Benesi dekrétumok Prága nem tárgyal Béccsel Csehország a múlt héten lemondta a cseh-osztrák történészi és szakértői tárgyalásokat a közös múlt vitatott problémáiról, egyebek között a benesi dekrétumokról is. A Hospo- dárské noviny kommentárja szerint Csehországnak „nem lesz nyugalma, amíg egyértelműen el nem határolódik a jó hírén esett folttól, a benesi dekrétumoktól”. Lukás Jelinek politológus kifejti: az I. Csehszlovák Köztársaság demokratikus ország volt, de viszonya a kisebbségekhez problematikusnak tekinthető. Á területén élő ruszinoknak, magyaroknak, lengyeleknek és németeknek eleinte mindent megígértek, még „működő autonómiát” is, de a valóság másképpen festett. A harmincas évek vége a kisebbségeknek reményt hozott: vagy teljes értékű polgárai lesznek Csehszlovákiának, vagy visszacsatolják őket anyaországukhoz. A nacionalista pártok akkori választási sikere egyáltalán nem érthetetlen, ez azonban nem azt jelenti, hogy mindenki a köztársaság felbomlását akarta volna. „Elutasítani a Bécsből érkező kellemetlen hangokat Haider soviniszta hírére hivatkozva hiba. Nemsokára esetleg ugyanezt hallhatjuk Münchenből, Berlinből vagy Strasbourgból és Brüsszelből is.” A lap szerint annak is van racionális alapja, amikor az Osztrák Szabadság- párt párhuzamot von a náci birodalomban dolgoztatott kényszermunkások és a megkárosított szudétanémetek között. „A dekrétumok védelme árt a cseh nemzeti érdekeknek. Megbízhatatlan partnerré tesz bennünket. Ezért is vannak olyan nyugati politikusok, akik elutasítják Csehországnak az EU-ba való felvételét. Ismerjük be: Csehszlovákiában 1945 és 1948 között a nemzeti-szocialista front érzéketlenül uralkodott, s ettől mi hangosan még nem határoltuk el magunkat.”