Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)

2000-02-23 / 8. szám

2000. február 23. * 33. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Riport Doborgaz, Bodak és Vajka elkeseredett lakói hiába várják, hogy jobbra fór- q dúljon a sorsuk. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. február 26-ától március 3-áig Sport Illés Bélának, a bajnok MTK csapat- kapitányának sosem volt -j menedzsere. -LO Kilencvenkilencedik pártként jegyzik be Dzurinda új unióját Mozgó politikusok Madi Géza ________________ Az ország 99. pártjaként jegyzik be hamarosan a Szlovák De­mokratikus és Keresztény Uniót, Mikulás Dzurinda kormányfő kissé koraszülöttnek tekinthető csemetéjét. Hiszen nem mos­tanra ígérték, hanem csak a kö­vetkező parlamenti választások­ra, de úgy látszik, „atyja” biztos­ra akar menni. Két évet hagyott arra, hogy a konzervatív-liberá­lis tömörülés (esetleg - mint ahogy azt az alapszabály sem zárja ki - pluszban szociálde- mokrata-zöld is) bekerüljön a köztudatba. Aztán meg a parla­mentbe. Csak a vak nem látja, mire ját­szik Dzurinda csapata: arra, hogy egy pártban keverje össze a jelenlegi kormánykoalíciós színskálát. Ha már a Szlovák Demokratikus Koalícióban nem sikerült a szuverenitásukhoz görcsösen ragaszkodó anyapár­tok és anyapártocskák miatt. Mert ugye a talán még meglevő választási párt parlamenti frak­ciójában vannak liberálisok, ke­resztények, demokraták, szoci­áldemokraták és környezetvé­dők is. Mikulás Dzurinda is ilyen színessé szeretné tenni a Szlovák Demokratikus és Ke­resztény Uniót. Ezzel persze nem az ellenzéki pártoktól csa­logat el híveket, hanem a kor­mányzóktól. S nemcsak a Szlo­vák Demokratikus Koalíciótól, hanem a többi koalíciós erőtől is. (A Magyar Koalíció Pártját ebben az esetben kivételnek te­kinthetjük.) Szóval valószínűleg tovább csökken a Demokratikus Baloldal Pártjának és a Polgári Egyetértés Pártjának eddig is fo­kozatosan lanyhuló támogatott­sága, a Demokratikus Unió még Harach- és Budaj-szürkébbé vá­lik, a nagy múltú Demokrata Párt még minibb lesz, a szociál­demokratáknál lassan már csak az elnök, Jaroslav Volf marad, a zöldekről pedig nem is érdemes szót ejteni, annyira kevesen Nem az ellenzéki pártoktól csalogat el híveket. vannak. Ha páran átpártolnak Dzurinda új pártjának környe­zetvédelmi platformjához, ak­kor csak mutatóba maradnak néhányan. Bár a Kereszténydemokrata Mozgalomból több ismert sze­mélyiség is átlépett vagy átlép a miniszterelnök uniójába, mégis elképzelhető: az előrejelzések ellenére Ján Carnogursky vésze­li át legjobban Mikulás Dzu­rinda elszakadását. Legalábbis ez következtethető ki a leg­utóbbi közvélemény-kutatás eredményeiből, és persze ab­ból, hogy a kormányfő a külön­válást választotta. Már tudni lehetett, hogy Dzurinda pártot alapít, a felmérések azonban még akkor is azt mutatták, a Carnogursky-mozgalom nem zuhan akkorát a népszerűségi listán, mint amilyen arány vár­ható volt. Ezt mindenekelőtt annak köszönheti, hogy a kon­zervatív keresztényfdemokra- ta) szárny még mindig leg­alább annyi hívőt tud magához csalogatni, mint a liberális de­mokrata-keresztény. A külön­válásban bizonyára nem kis szerepet játszott a hiúság is, hi­szen a miniszterelnök csak egyszerű tag volt a Keresztény- demokrata Mozgalomban, az­az „egyszerű” igazságügyi mi­nisztere ott a főnöke volt, s ezt a kellemetlen állapotot kellett megszüntetni. Ami a Demokratikus Unió és a Demokrata Párt további politi­kai szereplését illeti, valószínű­leg mindkét párt egyetért majd a fiatal demokraták legújabb kezdeményezésével: az 1996-os Kék Koalíció gondolatának le- porolásával. A keresztényde­mokraták „önállósodási” törek­vései miatt ez eleve vereségre van ítélve, ezért a Demokrata Párt „szélesebb jobbközép” együttműködést szorgalmaz, s ebbe a két „kék” partner mellett bevonná a Magyar Koalíció Pártját, valamint a Szlovák De­mokratikus és Keresztény Uniót is. Látva a Demokratikus Szlo­vákiáért Mozgalom nagy támo­gatottságát, ez nem is olyan rossz gondolat. Vezércikk Törpe kolosszusok Malinak István Van olyan érzése az embernek, hogy a szlovák pártok fejlődési foka nem haladja meg az egysej­tűekét, szintúgy osztódással sza­porodnak. Ami önmagában hi­degen hagyhatná a polgárt, ha nem akarnák ezen a szinten be­fagyasztani a társadalmat is. Az osztódás áldatlan következmé­nye, hogy egyre kisebb pártok tesznek szert egyre nagyobb be­folyásra, ami ingataggá, kiszá- míthatadanná teszi a politikai helyzetet, a kormányzati mun­kát. Nálunk egy tízszázalékos párt már középnagynak számít, míg a legfejlettebb demokráci­ákban, pl. ahol két nagy párt váltja egymást, a tízszázalékos politikai erő labdába sem rúg­hat. Persze ellenpéldák is akad­nak, de Szlovákiának nem fel­tétlenül azt a fejlődési utat kel­lene bejárnia, mint az olaszok­nak, akik évtizedeken át azzal dicsekedhettek, hogy évente né­ha két új kormányt is avattak. Meg kell jegyezni: egyedül a magyar politikai reprezentáció esetében beszélhetünk ezzel el­lentétes folyamatról, s amikor szlovák politológusok a három magyar párt - kikényszerített - fúzióját kizárólag antidemokra­tikus folyamatként, az MKP-t pedig nemzeti (alapon politizá­ló) pártként értékelik, az irigy­ség is beszél belőlük. A kisebb­ség politikai erőinek egyesítése akkor volna antidemokratikus, ha a többségi demokratikus irányzattal szemben ható ten­denciát érvényesítene; márpe­dig a mostani kormányzatra is csak azért mondhatják, hogy demokratikus, mert egyes ele­mei azok, nem az egésze. A szlovák pártvezérek által leg­gyakrabban hangoztatott két fo­galmat - stabilitás és standard - érdemes összeverni a valóság­gal. Nézzük a jobboldalt. A kor­mányzati stabilitást szolgálja-e, hogy Dzurinda előrehozta az SDKÚ megalakítását, elszipkáz- va az SDK anyapártjaitól front­embereik egy részét? A stabili­tás jegyében vetette-e fel erre a KDH, hogy képviselői kiugor- hatnak az SDK parlamenti frak­ciójából, és saját klubot hoznak létre? A stabilitás jegyében fo- lyik-e élethalálharc évek óta a KDH két szárnya között? Stan­dardnak nevezhető-e az a poli­tikai párt, amely a problémáit egyedül szakadással tudja meg­oldani? Ugyanis az SDKU meg­alakulása egyben a KDH-n belü­li szakadást is jelenti, ráadásul ez nem először történik, ’92-ben Klepácék váltak le Carno- gurskyékról. Tehát még a szlo­vákjobboldal vezető erejéről sem mondható el, hogy annyira stabil vagy standard párt volna. (A nemzetiekből és meciaristák- ból összetapasztott liberálisokat most helyszűke miatt ne taglal­juk.) A baloldallal még rosszabb a helyzet. Ha eddig igaz volt az, hogy az SDK a kormánykoalíció leglabilisabb eleme, akkor az SDC-re teljes mértékben érvé­nyes, hogy a kormány leginkább prostituálódott tagja. Talán a pozícióféltés is mondatta a párt­elnöki mivoltában megroggyant Migassal, hogy az SDL kiugor- hat a kormányból; mindeneset­re nagyon rossz taktika, ha vala­ki zagyva szociális-gazdasági demagógiába csomagolva akar­ja eladni a saját tehetetlenkedé­sét. Az SDL nem érezte jól ma­gát a Moravcík-kormányban, ki­erőszakolta az előrehozott vá­lasztásokat - és elszámította magát. Ezzel előkészítette a ta­lajt Meciar visszatéréséhez. Az SDL-ből kiszakadt Lupták pedig már kormányra is ültette azzal, hogy koalícióra lépett vele. Most az SDL a Dzurinda-kormányban nem érzi jól magát, és Fico már ki is szakadt belőle. A baloldal a ’94-es forgatókönyvet akaija megismételni? Hiszen Migas „érvelése” is olyan, mintha az akkori újságokból ollózta volna össze mondandóját. Mellesleg Meciartól azóta sem kapta meg a baloldal a harminc ezüstöt. Arról nem is beszélve, hogy Migas akkorra időzíti mélyen - értsd: az elfogadható szint alatt - szántó gondolatait, ami­kor megkezdtük a tárgyaláso­kat az EU-val. Amikor Brüsszel értésre adta: nagyon komolyan veszik a politikai kritériumokat - erre Ausztria esete a legjobb példa -, s ezek közé tartozik a politikai stabilitás is. Játék, gondtalan gyermekkor helyett nehéz kenyérkereset. Fotó: ta sr/ap

Next

/
Thumbnails
Contents