Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-02-23 / 8. szám
2000. február 23. * 33. évfolyam Szlovákiai magyar családi magazin Riport Doborgaz, Bodak és Vajka elkeseredett lakói hiába várják, hogy jobbra fór- q dúljon a sorsuk. O 40 oldalas színes magazin Heti tévé- és rádióműsor 2000. február 26-ától március 3-áig Sport Illés Bélának, a bajnok MTK csapat- kapitányának sosem volt -j menedzsere. -LO Kilencvenkilencedik pártként jegyzik be Dzurinda új unióját Mozgó politikusok Madi Géza ________________ Az ország 99. pártjaként jegyzik be hamarosan a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót, Mikulás Dzurinda kormányfő kissé koraszülöttnek tekinthető csemetéjét. Hiszen nem mostanra ígérték, hanem csak a következő parlamenti választásokra, de úgy látszik, „atyja” biztosra akar menni. Két évet hagyott arra, hogy a konzervatív-liberális tömörülés (esetleg - mint ahogy azt az alapszabály sem zárja ki - pluszban szociálde- mokrata-zöld is) bekerüljön a köztudatba. Aztán meg a parlamentbe. Csak a vak nem látja, mire játszik Dzurinda csapata: arra, hogy egy pártban keverje össze a jelenlegi kormánykoalíciós színskálát. Ha már a Szlovák Demokratikus Koalícióban nem sikerült a szuverenitásukhoz görcsösen ragaszkodó anyapártok és anyapártocskák miatt. Mert ugye a talán még meglevő választási párt parlamenti frakciójában vannak liberálisok, keresztények, demokraták, szociáldemokraták és környezetvédők is. Mikulás Dzurinda is ilyen színessé szeretné tenni a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót. Ezzel persze nem az ellenzéki pártoktól csalogat el híveket, hanem a kormányzóktól. S nemcsak a Szlovák Demokratikus Koalíciótól, hanem a többi koalíciós erőtől is. (A Magyar Koalíció Pártját ebben az esetben kivételnek tekinthetjük.) Szóval valószínűleg tovább csökken a Demokratikus Baloldal Pártjának és a Polgári Egyetértés Pártjának eddig is fokozatosan lanyhuló támogatottsága, a Demokratikus Unió még Harach- és Budaj-szürkébbé válik, a nagy múltú Demokrata Párt még minibb lesz, a szociáldemokratáknál lassan már csak az elnök, Jaroslav Volf marad, a zöldekről pedig nem is érdemes szót ejteni, annyira kevesen Nem az ellenzéki pártoktól csalogat el híveket. vannak. Ha páran átpártolnak Dzurinda új pártjának környezetvédelmi platformjához, akkor csak mutatóba maradnak néhányan. Bár a Kereszténydemokrata Mozgalomból több ismert személyiség is átlépett vagy átlép a miniszterelnök uniójába, mégis elképzelhető: az előrejelzések ellenére Ján Carnogursky vészeli át legjobban Mikulás Dzurinda elszakadását. Legalábbis ez következtethető ki a legutóbbi közvélemény-kutatás eredményeiből, és persze abból, hogy a kormányfő a különválást választotta. Már tudni lehetett, hogy Dzurinda pártot alapít, a felmérések azonban még akkor is azt mutatták, a Carnogursky-mozgalom nem zuhan akkorát a népszerűségi listán, mint amilyen arány várható volt. Ezt mindenekelőtt annak köszönheti, hogy a konzervatív keresztényfdemokra- ta) szárny még mindig legalább annyi hívőt tud magához csalogatni, mint a liberális demokrata-keresztény. A különválásban bizonyára nem kis szerepet játszott a hiúság is, hiszen a miniszterelnök csak egyszerű tag volt a Keresztény- demokrata Mozgalomban, azaz „egyszerű” igazságügyi minisztere ott a főnöke volt, s ezt a kellemetlen állapotot kellett megszüntetni. Ami a Demokratikus Unió és a Demokrata Párt további politikai szereplését illeti, valószínűleg mindkét párt egyetért majd a fiatal demokraták legújabb kezdeményezésével: az 1996-os Kék Koalíció gondolatának le- porolásával. A kereszténydemokraták „önállósodási” törekvései miatt ez eleve vereségre van ítélve, ezért a Demokrata Párt „szélesebb jobbközép” együttműködést szorgalmaz, s ebbe a két „kék” partner mellett bevonná a Magyar Koalíció Pártját, valamint a Szlovák Demokratikus és Keresztény Uniót is. Látva a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom nagy támogatottságát, ez nem is olyan rossz gondolat. Vezércikk Törpe kolosszusok Malinak István Van olyan érzése az embernek, hogy a szlovák pártok fejlődési foka nem haladja meg az egysejtűekét, szintúgy osztódással szaporodnak. Ami önmagában hidegen hagyhatná a polgárt, ha nem akarnák ezen a szinten befagyasztani a társadalmat is. Az osztódás áldatlan következménye, hogy egyre kisebb pártok tesznek szert egyre nagyobb befolyásra, ami ingataggá, kiszá- míthatadanná teszi a politikai helyzetet, a kormányzati munkát. Nálunk egy tízszázalékos párt már középnagynak számít, míg a legfejlettebb demokráciákban, pl. ahol két nagy párt váltja egymást, a tízszázalékos politikai erő labdába sem rúghat. Persze ellenpéldák is akadnak, de Szlovákiának nem feltétlenül azt a fejlődési utat kellene bejárnia, mint az olaszoknak, akik évtizedeken át azzal dicsekedhettek, hogy évente néha két új kormányt is avattak. Meg kell jegyezni: egyedül a magyar politikai reprezentáció esetében beszélhetünk ezzel ellentétes folyamatról, s amikor szlovák politológusok a három magyar párt - kikényszerített - fúzióját kizárólag antidemokratikus folyamatként, az MKP-t pedig nemzeti (alapon politizáló) pártként értékelik, az irigység is beszél belőlük. A kisebbség politikai erőinek egyesítése akkor volna antidemokratikus, ha a többségi demokratikus irányzattal szemben ható tendenciát érvényesítene; márpedig a mostani kormányzatra is csak azért mondhatják, hogy demokratikus, mert egyes elemei azok, nem az egésze. A szlovák pártvezérek által leggyakrabban hangoztatott két fogalmat - stabilitás és standard - érdemes összeverni a valósággal. Nézzük a jobboldalt. A kormányzati stabilitást szolgálja-e, hogy Dzurinda előrehozta az SDKÚ megalakítását, elszipkáz- va az SDK anyapártjaitól frontembereik egy részét? A stabilitás jegyében vetette-e fel erre a KDH, hogy képviselői kiugor- hatnak az SDK parlamenti frakciójából, és saját klubot hoznak létre? A stabilitás jegyében fo- lyik-e élethalálharc évek óta a KDH két szárnya között? Standardnak nevezhető-e az a politikai párt, amely a problémáit egyedül szakadással tudja megoldani? Ugyanis az SDKU megalakulása egyben a KDH-n belüli szakadást is jelenti, ráadásul ez nem először történik, ’92-ben Klepácék váltak le Carno- gurskyékról. Tehát még a szlovákjobboldal vezető erejéről sem mondható el, hogy annyira stabil vagy standard párt volna. (A nemzetiekből és meciaristák- ból összetapasztott liberálisokat most helyszűke miatt ne taglaljuk.) A baloldallal még rosszabb a helyzet. Ha eddig igaz volt az, hogy az SDK a kormánykoalíció leglabilisabb eleme, akkor az SDC-re teljes mértékben érvényes, hogy a kormány leginkább prostituálódott tagja. Talán a pozícióféltés is mondatta a pártelnöki mivoltában megroggyant Migassal, hogy az SDL kiugor- hat a kormányból; mindenesetre nagyon rossz taktika, ha valaki zagyva szociális-gazdasági demagógiába csomagolva akarja eladni a saját tehetetlenkedését. Az SDL nem érezte jól magát a Moravcík-kormányban, kierőszakolta az előrehozott választásokat - és elszámította magát. Ezzel előkészítette a talajt Meciar visszatéréséhez. Az SDL-ből kiszakadt Lupták pedig már kormányra is ültette azzal, hogy koalícióra lépett vele. Most az SDL a Dzurinda-kormányban nem érzi jól magát, és Fico már ki is szakadt belőle. A baloldal a ’94-es forgatókönyvet akaija megismételni? Hiszen Migas „érvelése” is olyan, mintha az akkori újságokból ollózta volna össze mondandóját. Mellesleg Meciartól azóta sem kapta meg a baloldal a harminc ezüstöt. Arról nem is beszélve, hogy Migas akkorra időzíti mélyen - értsd: az elfogadható szint alatt - szántó gondolatait, amikor megkezdtük a tárgyalásokat az EU-val. Amikor Brüsszel értésre adta: nagyon komolyan veszik a politikai kritériumokat - erre Ausztria esete a legjobb példa -, s ezek közé tartozik a politikai stabilitás is. Játék, gondtalan gyermekkor helyett nehéz kenyérkereset. Fotó: ta sr/ap
