Vasárnap - családi magazin, 2000. január-június (33. évfolyam, 1-26. szám)
2000-01-05 / 1. szám
12 2000. január 5. Kultúra Heti kultúra Filmbemutató r-i-i • Taxi Szikrázó kerékkel sebességmániás pizzafutár repeszt végig Marseille utcáin. Rekordot dönt, mégis nagyobb lóerőre nyergei, taxisnak áll. Ne csodálkozzanak, ha a száguldás alatt elszalasztják a stáblistát, a lényeges neveket itt olvashatják! Az akciókomédiát Luc Besson neve fémjelzi, aki - tudvalévő - szereti a kihívásokat, s ez témaválasztásain is meglátszik (A nagy kékség, León, a profi). Régi álma volt, hogy veszett tempóban hajtson keresztül egy városon, de mivel törvénytisztelő polgár, s főképp nem profi versenyző, saját maga nem tehette meg. Aztán rátalált a megoldásra. Míg a Columbiától Az ötödik elem forgatásának jóváhagyását várta, néhány nap alatt kiizzadt magából egy forgató- könyvet. Hogy szakértő kezekbe adja írását, rögvest felkereste Gérard Pirés rendezőt, aki motorbalesete miatt átnyergelt az autós reklámiparba. Nem volt nehéz rávennie, hogy visszatérjen a játékfilmhez, sebesség iránti közös szenvedélyük hamar összehozta őket. A féktelen tempójú, fergeteges humorú, látványos, üldö- zéses gegparádé taxisa, Dániel (Sami Nacéri) „plafonig” felturbózott járgányával Forma-l-es tempóban repeszt végig a városon úgy, hogy nemcsak utasa gyomra, de a miénk is liftezik. Ha rálép a jobb pedálra, nincs az a rendőrségi radar, ami befogná. Balsorsa mégis összehozza egy lelkes, de rémesen balszerencsés zsaruval (Frédéric Dierfenthal), aki bármibe fog is, az mindig balul sül el. Kénytelen társulni vele, hogy közösen kapják el a német bankrabló bandát, akik szuperjárgányukon mindig kereket oldanak. így már hihető, hogy’ a hagyományos eljárással filmre vett üldözéses jelenetek alatt 110 autó motorja zúgott fel egyszerre Marseille utcáin. Mi is beülhetünk (a moziba), kizárt dolog, hogy ne szökjön magasba a sebességlázunk! Heti hír Mulder perel Dávid Duchovny, az X-akták sztárja és alkalmankénti írórendezője pert indított a 20th Century Fox ellen, azzal vádolva a filmes óriáscéget, hogy az legalább 25 millió dollárral rövidítette meg az elmúlt évek során. Duchovny azt állítja, hogy Chris Cartert, a sorozat szülőatyját lepénzelték, hogy hallgasson a stúdió viselt dolgairól. A Variety szerint 1995-ben a színész két évvel meghosszabbította szerződését, és gázsiként a profit bizonyos százalékát kérte. Ezek után a társaság látványosan csökkentette a nettó bevételt és egyúttal a részesedőknek járó pénzt. A Fox sajnálkozását fejezte ki az üggyel kapcsolatban. Duchovny pedig továbbra is forgat.. Melis György fél évszázados operaházi jubileuma. Többször játszott filmekben is A muzsika lovagja Zeneszerző zseniket szólaltat meg - zseniálisan. Réfi Zsuzsanna ___________ „A fiatal zeneakadémistát hibátlan alakításával, szép baritonjával a közönség azonnal szívébe zárta, hangosan ünnepelte.” így szól egy rádiókritika az 1949. október 18-i Carmen-előadás Moraleséről, Melis György első operaházi fellépéséről. Az azóta eltelt évtizedek alatt a fiatal baritonistából a magyar zenei élet egyik vezető alakja, élő legenda váít. Olyan énekes, aki tökéletes átéléssel, szenvedéllyel, humorral alakítja hangjának lírai, drámai és buffószerepeit. Aki nemcsak az operaszínpadon remekel, hanem kiváló dalénekes, oratóriumszólista is, aki gyakorta tűz műsorára új műveket. S akit még ma, ötven esztendő elteltével is gyakorta ünnepel az Ybl-palota közönsége. Amikor először, a Carmenben énekelt, gondolt arra, hogy ötvenéves évfordulót is ünnepelhet majd ezen a színpadon? Az ember csak reménykedhet, s igyekezhet a hangjával hosz- szabb és rövid távon is gazdálkodni. Különösen akkor, ha egy olyan háznak a tagja, mint a budapesti Opera. Egyébként a vezetőség feladatának és kötelességének tartom ma is, hogy megfelelő módon építse fel a fiatal művészek pályáját, olyan ritmusban kapják meg a nehezebb és nehezebb szerepeket, hogy az technikailag biztonságos legyen, s így valóban szép és tartalmas pályát énekelhessenek végig. Ezen a fél évszázados pályán komoly szerepe volt, gondolom, annak is, hogy ön mindig fegyelmezetten, megfontoltan élt. Én pontosan emlékszem egy negyvenöt esztendővel ezelőtti beszélgetésre, amelynek minden szavát megfogadtam. Akkoriban kezdtem egyre jelentősebb szerepeket kapni, s egy Bánk bán után, amelyben akkor Biberachot alakítottam, Palló Imre, a kiváló bariton azt mondta nekem: »Gyuri fiam, ne felejtsd el, előadás után indulás haza. Fürdés, egy szerény vacsora és alvás.« Ő is ilyen napirend szerint élte az életét, nem véletlen hát, hogy szintén hosszú pályát tudhatott magáénak. Ez alatt az ötven esztendő alatt szinte az egész baritonrepertoárt elénekelte, egyedül Wagner darabjaiban nem lépett színpadra. Ezt ma is sajnálom. Rám osztották ugyan 1964-ben a Tann- háuser Wolframját, ami gyönyörű, lírai baritonszerep, s a felújítás dirigense Ferencsik János volt, de akkor kaptam életem leglényegesebb külföldi felkérését is. Walter Felsentein hívott meg a Komische Operbe, a Don Gio- vannira. Ez a szerep nem egy embert, hanem egy tucatot kívánt. Emberfeletti feladat volt, hiszen minden hangjegyre megvolt a kötelező mozdulat. Felsenstein elégedett lehetett velem, mert a bemutató után óriási havi fizetést ajánlott, és felkért, vállaljam el Berlinben a Falstaffot is. S bár nagyon jó viszonyban voltunk, és meghatározó volt életemben ez a vendégszereplés, nemet mondtam. Valami tudat alatt mindig működött bennem, megérzés, hogy mikor mit vállalhatok el, s talán ennek köszönhetem, hogy most is színpadra tudok lépni. A három alapkövetelményem a következő: tisztán énekelni, szépen beszélni és meggyőzően játszani. A szép beszéd egyébként is kiemelkedő szerephez jut pályáján, hiszen minden évben egyszer díjátadóként lép színpadra az Operaházban, hogy a szép magyar kiejtésért alapított elismerését az erre legméltóbbnak talált kollégájának nyújtsa át. S annak ellenére, hogy iskoláskorú volt, amikor a szlovák nyelv mellett megtanult magyarul is, az egyetlen operaénekes, aki megkapta a Kazinczy-díjat. Úgy vélem, aki színpadra lép, annak kötelessége a nyelv ápolása. Engem nagyon boldoggá tett ez a kitüntetés, különösen azért, mert én egyik díjamért, elismerésemért sem tettem soha egyetlen lépést sem. Emlékszem, a Kazinczy-díjért külön időpontban kellett bemennem, az átadásakor éppen vendégszerepeltem valahol, s Péchy Blanka is nagyon kedvesen fogadott. Az érthetőséghez, a szép magyar beszédhez egyébként az is hozzásegített, hogy a Zene- akadémián nemcsak dr. Molnár Imre foglalkozott velünk, hanem az egyik legszebben beszélő színész, Abonyi Géza is. Ő mondta mindig, hogy aki az utolsó sorban ül, az is fizetett a jegyéért, annak is kell valamit értenie a szövegből. S úgy kell játszanunk, hogy aki először van operában, az ne azzal az élménnyel menjen haza, hogy itt csak három órán át ordibáltak, emellett pedig az előadásunkkal annak is újdonságot kell nyújtanunk, aki sokadszor ül be ugyanarra a produkcióra, és minden apróságot észrevesz. De talán a legnagyobb bók az volt az életemben, amit Gábor Miklós mondott nekem. »Ha téged nézlek a színpadon, nem veszem észre, hogy énekelsz.« Ez a műfaj lényege, olyan szuggeszti- vitással, olyan hőfokon kell előadni az operákat, hogy természetesnek, megfelelő kifejezési módnak hasson az éneklés. Az utóbbi években a közönség több filmben is találkozhatott önnel. Lesz ennek folytatása? Nem hiszem, bár nagyon izgalmas, érdekes kirándulások voltak ezek a forgatások. Meglepett, amikor ezekre a szerepekre felkértek, hiszen voltam alvilági főnök és őrült SS-tiszt, játszhattam a Balekok és banditákban, valamint a Hány az óra, Vekker úr? című produkcióban. Mindenesetre élveztem ezt a fajta munkát is. Mit kíván ilyenkor magának még az ember? Egészséget, ha az ember már ilyen kort megért, és a nézők észrevették, megszerették. Pedig úgy gondolom, én nem csináltam semmi különöset. Csak szolgáltam a muzsikát és a közönséget. Boldoggá tett és tesz, hogy zeneszerzőzseniket szólaltathatok meg, s ezáltal még közelebb kerülök művészetükhöz. Ottlik Géza a század egyik legfontosabb magyar regényében két időpontot ragad ki a katonai alreáliskola növendékeinek életéből Legendás esztétikai igényessége miatt visszavette a kéziratot „Az Iskola a határonnak egy első változatát megírtam 1948-49-ben, mégis visszavettem majdnem a nyomdából. Túl vázlatos volt, nem jó. Amellett nem láttam volna sok értelmét elkezdeni egy hosz- szabb publikációs tervet egy ilyen első kötettel, amit nem tudok folytatni. Tíz év múlva aztán kénytelen voltam összesűríteni egy regénybe, amit egyébként talán négy-öt kötetben írtam volna meg” - emlékezik vissza Ottlik Géza a század egyik legfontosabb magyar regényének keletkezésére. De mi volt az „ős Iskola”, a visszavont változat? Kelecsényi László tovább pontosítja Ottlikot. A Franklin Kiadó lektorai 1949 elején olvasták és kiadásra javasolták a még kötet nélküli, harminchét éves szerző kéziratát. A szerkesztő, Schöpflin Aladár valamilyen apróbb megjegyzést tett a műre. Ottlik visszavonta a kéziratot. Nemcsak legendás esztétikai igényessége miatt, hanem mert tudta, lesz még elég ideje a regényen dolgozni. Éppen tíz esztendő... Az Iskola a határon ősváltozata megmaradt. Az írói hagyatékot gondozó Lengyel Péter most látta elérkezettnek az időt, hogy nyilvánosságra bocsássa a művet. Kelecsényi László szöveggondozásában és lényegre törő utószavával végre kézbe vehetjük a Továbbélőket. Ottlik Géza szigorú volt művéhez, amikor azt állította, hogy túl vázlatos, nem jó. A Tovább- élők igényesen megírt, szép regény. Ha el akarjuk helyezni a kiskamaszok világát ábrázoló művek között, akkor Musil Törless iskolaévei és az Iskola a határon között jelölhetjük ki a helyét. A regény két időpontot ragad ki a katonai alreáliskola növendékeinek életéből. Az 1923-as esztendőt, a megérkezés, a beilleszkedés első hónapjait, majd a három év múlva történteket. Musilt idézi a bezártság, az erőszak, a lappangó homoszexualitás, az eljövendő nagyregényt a szereplők bölcselkedése, az önmaguk és a világ megértésére tett kísérlet. Hiába tagadjuk, a karcsú, szép kiállítású kötetet olvasva elsősorban az izgat bennünket, miként viszonyul a Továbbélők az Iskolához. Ottlik még nem küzd az elbeszélés nehézségeivel, bár már most is megvan a nézőpontok változtatása, nem az események felidézésének problémája foglalkoztatja az írót. Érdekes filológiai kérdés, miért változott néhány fontosabb szereplő neve, miért hiányzik éppen Both Benedek és Medve az ősváltozatból, s miként lépnek át más alakok szinte változatlanul az Iskolába. Az ismeretség kellemes érzésével olvassuk a már szállóigévé vált gondolatokat az emberi szabadság méltóságáról, a másik megértésének gyötrel- mes voltáról, az elemi vágyról, hogy olyan világban élhessünk, ahol a néma gyereknek is megérti az anyja a szavát. És a Továbbélőkben még erősebben érezzük azt a feszültséget, ami a szereplők életkora és az általuk kifejtett gondolatok között húzódik. A Továbbélők a Jelenkor Kiadó szép ajándéka az irodalom barátainak. Önmagában is felemelő olvasmány. De nem feledhetjük, hogy a gyökeret a virág minősíti, az ősváltozat igazi értékét pedig a belőle kinövő remekmű, az Iskola a határon adja. Csótó László: Rajz Európához
