Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-28 / 298. szám, csütörtök
n Politika ÚJ SZÓ 2000. DECEMBER 28. Betörő a sportcsarnokban Pozsony. A hétfőről keddre virradó éjjel egy ismeretlen tettes betörte a pasienky sportcsarnok bejárati ajtajának üvegét, majd több iroda- helyiségbe is behatolt. Az egyikben feltörte a páncél- szekrényt és 64 ezer koronát, valamit 400 sorsjegyet vitt magával. Az Inter sportklubnak 70 ezer koronás kárt okozott. (TA SR) 41 tűzeset, egy halott Pozsony. A tűzoltóság elkészítette a karácsonyi tűzesetek végső mérlegét, eszerint összesen 41 tűzeset volt az országban és egy személy vesztette életét. Az eset Lutov községben (Bánovcei járás) történt, ahol egy hajléktalan férfi egy lakatlan házban okozott tüzet, ahol egyébként a tulajdonos beleegyezésével éjszakázott. A balesetet valószínűleg az okozta, hogy ci- garettázás közben elaludt. A tűzoltókat többször hívták ki kulcsaikat elveszítő lakástulajdonosok, az ajtófelfeszíté- sért 300 koronát számláznak a tűzoltóság. (TA SR) Chlebo lehet Kanis utódja Pozsony. Továbbra sincs új hivatalos jelöltje az SDL-nek a távozó Pavol Kanis védelmi miniszter helyére. Állítólag felmerült, hogy a baloldali párt külügyi államtitkárát, Jozef Chlebót bízná meg a poszt betöltésével, ám hivatalosan ezt nem erősítette meg senki. Kanis január 2-án hagyja el a minisztériumot. (TA SR) Különösen „gazdag karácsonya" volt a pozsonyi állatmenhelynek. Az ünnepek alatt 18 kutyát tettek ki gazdáik, Így a menhely lakóinak száma rekordnagyságúra, 95-re emelkedett (TA SR-felvétel) Ramadán a menekülttáborban Brezová. A helyi menekülttábor 13 iszlám vallású lakója is betartotta a szigorú böjtöt, a ramadánt. A vallás előírásai alapján harminc napon át nem vehetnek magukhoz ételt és italt, amíg le nem nyugszik a nap. Tegnap kezdődött a ramadánt lezáró háromnapos ünnep, amely során a muszlimok felkeresik rokonaikat, megajándékozzák egymást és tisztelegnek a holtak emléke előtt. (TA SR) Az első nemzetközi hívás Key West. December 25-én volt száz éve, hogy Key West és Havanna között lebonyolították az első nemzetközi telefonbeszélgetést. 1900. december 25-én John W. Atkins azt szerette volna kipróbálni, hogy a távíróvezeték képes-e az emberi hang továbbítására. Próbálkozása sikerrel járt, bár az első válasz, amit meghallott, így szólt: Nem értem önt. (TA SR) Pékár István: tudósítói hálózatot építünk ki Pozsonytól egészen az ukrán határig A Duna TV is érzi saját Erdélyközpontúságát Nyolcéves születésnapja előtt nemcsak megváltozott műsorszerkezettel, hanem új vezetéssel is meglepte magát a Duna Televízió. A magyar nyelven Budapestről külföldre is sugárzó tévé elnöki székébe Sára Sándor helyett szeptemberben Pékár István ült. JUHÁSZ LÁSZLÓ Elnök úr, most ne az Ön által vezetett televízió új műsorairól és főcímeiről beszélgessünk, inkább a Duna TV műsorpolitikájáról. A felvidéki nézők gyakran - és bizony joggal - kifogásolják az adás Erdély-centrikusságát. Ez némiképpen igaz. Az érem másik oldala viszont az, hogy Erdélyben sokkal többen nézik a Duna Televíziót, mint a Felvidéken. Talán éppen a fenti okok miatt. Hát, ez is az igazság része. De szívesebben megy a kollégánk forgatni oda, ahol a műsorát ismerik, ahol személyes ismerősként fogadják, mint ahol nem ismerik. De ez persze nem lehet szempont. Mi igyekszünk Szlovákiával, a szlovák gazdasággal, a szlovák kulturális témákkal is foglalkozni, mert ezeket nem ismerjük eléggé. Persze, a román gazdaságot sem ismerjük eléggé, ezért árnyaltabb képet szeretnénk kapni, szeretnénk kiegyensúlyozni a műsorainkat. Tény, hogy Erdély a legkedvesebb a Duna Televízió szempontjából, de minden terület egyformán fontos. „Szeretnénk ki- egyensúlyozni a műsorainkat. Tény, hogy Erdély a legkedvesebb a Duna Televízió szempontjából, de minden terület egyfor- // mán fontos.” Milyen lépéseket tesznek az Erdélyközpontúság csökkentésére? Kiépítünk egy tudósítói hálózatot Szlovákia magyarok lakta területein, Pozsonytól egészen az ukrán határig. Ebben a sávban szükség lenne tíz-tizenkét stúdióra, ame-. lyek stabilan, megfelelő színvonaPekár István Ion tudnak majd tudósításokat készíteni. A legfontosabb természetesen Pozsony, mert ott dől el a szlovákiai magyarság sorsa. A szlovák fővárosban szeretnénk létesíteni egy olyan stúdiót, ahonnan élő műholdas bejelentkezés is lehetséges lenne, de ez a jövő zenéje. A másik fontos pólus Kassa. Mikor valósulhatnak meg ezek a tervek? Lehet, hogy a jövő évben ez nem sikerül, hiszen most nagyon sok feladat áll előttünk, de igyekszünk, hogy két éven belül létre tudjuk hozni a stúdióhálózatot. Milyen esélyt lát egy 2,5 százalékos nézettségű televízió fennmaradására a piacgazdaság könyörtelen feltételei és a kereskedelmi csatornák túlkínálata közepette? Optimista vagyok. A Duna Televízió némi pénzügyi likviditási gon(Archívum) dokkal küszködő, de gazdaságilag stabil intézmény. Nagyon jó kulturális alapokra épült ez a televízió, hogyha ezt nem verjük szét, akkor hosszú távon működtethető lesz. Úgy gondolom, hogy a digitális technika megjelenése, amikor több száz csatorna lesz fogható egy lakásban, nem a Duna Televíziónak jelent majd gondot, hanem az egymással versengő kereskedelmi csatornáknak. Én már most is érzek egy kis csömört az intellek- tuálisabb nézőközönség körében, sokaknak elegük van az akciókrimikből, az álintellektuális vetélkedőkből. Mi nem tudunk és nem is akarunk velük versenyre kelni, nem vesszük fel a kesztyűt. Gyakran összevetnek egy versmondóversenyt egy sikeres akciókrimivel, és azt mondják, hogy az utóbbit öt- venszer többen nézik. Mi nem vagyunk hajlandóak elismerni, hogy az akciófílm ötvenszer jobb, mint a versmondóverseny. Nincs a közeljövőben lehetőség arra, hogy a magyarok egy államban éljenek Orbán Viktor: A XX. századot elveszítettük, a XXI.-et megnyerjük MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Budapest. Magyar nézőpontból a XX. századot elveszítettük, de a XXI. századot meg fogjuk nyerni - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Magyar Televízió kedd esti operaházbeli karácsonyi gála- koncertjét követő műsorban, amelynek vendége volt Mádl Ferenc köztársasági elnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke is. A kormányfő úgy vélekedett: a XXI. század két meghatározó erénye a vállalkozó szellem, illetve a dolgozni tudás lesz, amelyekben a magyarok már bizonyítottak. Felidézte: a második világháború előtt volt öt olyan ország a térségben, amely ma az Európai Unióhoz tartozik és akkoriban kisebb gazdasági teljesítőképességgel rendelkezett, mint Magyarország. - Most ezek az országok 20-30 év előnyt élveznek velünk szemben, de jó esélyünk van arra, hogy ezt a lemaradást 15 év alatt be tudjuk hozni. A kormányfő úgy látja: tudomásul kell venni azt a fájdalmas gondolatot, miszerint nincs a közeljövőben lehetőség arra, hogy a magyar nemzethez tartozók egy állam keretén belül éljenek. - Ezért arra kell törekedni, hogy az államhatárokon átívelő módon egyesítsük újra a magyar nemzetet. Az Európai Unióhoz való csatlakozás ebben segít, ezzel át lehet hidalni a határokat. Mádl Ferenc a parlamenti pártok nagyobb politikai együttműködését szorgalmazta az európai uniós csatlakozáshoz szükséges további törvénymódosítások érdekében. - Ezt a társadalom el is váija - tette hozzá. Orbán Viktor erről úgy vélekedett: „valóban jobb lenne nagyobb egyetértés a politikában, de a mindennapi életben béke van.” Orbán Viktor „az évezred utolsó interjújában” a Magyar Rádiónak adott szerda reggeli nyilatkozatában elmondta, ma már látszik, hogy melyek azok a közép-európai államok, amelyek felzárkózhatnak az európai életminőséghez, és melyek azok, amelyek, három, négy vagy öt év elvesztegetése miatt lemaradnak. Hangsúlyozta: egy talán soha vissza nem térő lehetőség nyílik most arra, hogy már a 30-40 éves korosztály is olyan országban élhessen, amely semmiben nem különbözik azoktól, amelyeket a II. világháború után nem a vasfüggöny keleti oldalára sodort a történelem vihara. A kormányfő azt is kifejtette: a „három gyerek, három szoba, négy kerék” szlogen egy francia polgári politikustól származik, és a teljes foglalkoztatottság korábban baloldalinak számító gondolata mára a polgári erők egyik fő célkitűzése lett. Magyarországról szólva a kormányfő hangsúlyozta: a Kárpátmedencében élő magyarok közös érdekeit kell képviselni, és a felvetődő kérdésekre a kordivat helyett magyar válaszokat kell adni. Szerinte így a tízmillió szerteágazó érdekből meg lehet teremteni a közös felemelkedés lehetőségét. Hazamennek a „tizenkét" és „kilenc" hónaposok Szilveszter civilben TA SR-HÍR Pozsony. Három nappal az ezredforduló előtt 5331 katona fejezi be sorkatonai szolgálatát, többségük ez év január elején rukkolt. Csak 2001 január másodikán vehetnek búcsút a kaszárnyáktól azok, aki áprilisban bújtak angyalbőrbe, ám ők az új törvény értelmében már csak kilenc hónapot voltak kötelesek leszolgálni. Január 4-én 5800 kiskatona kezdi meg szolgálatát a fegyveres erőknél. Ebből 4990-en a hadseregnél, a többiek pedig a belügyminisztériumnál illetve a vasúti rendőrségnél teljesítenek szolgálatot. Az év folyamán még 8400 fiatalt hívnak be. Polgári szolgálatra 11 065-en jelentkeztek, ők 13 és fél hónapig szolgálnak majd. Már Rudolf Schuster államfő is internetezik Szembeötlő különbség TA SR- és ÚJ SZÓ-HÍR Pozsony. Rudolf Schustert valószínűleg Václav Havel esek államfő inspirálta, amikor úgy határozott, hogy saját internetes oldalát indít. A különbség azonban szembeötlő. Míg Havel a www.hrad.cz honlapot rendszeresen frissíti és közzéteszi például azoknak a személyeknek a listáját is, akiket kegyelemben részesített, a www.prezident.sk weboldalon hiányoznak a friss információk és az elnök beszédei, aktuális politikai kérdésekkel kapcsolatos álláspontjai sem találhatók meg rajta. Az államfői amnesztia- rendeleteket is csak az információtörvény januári életbe lépése után hozza majd nyilvánosságra. Mint ismeretes, Schuster még a törvény elfogadása után is az nyilatkozta, nem teszi közzé az általa kegyelemben részesítettek névsorát. Az év elején teszik közzé a válaszok díjszabását Januártól szabadon elérhető információk SITA-HÍR Pozsony. A január elsején hatályba lépő, informálódáshoz való jogot biztosító törvénnyel kapcsolatban az új évben a Számvevőszék fővárosi székhelyén, illetve Besztercebányai és Kassai kirendeltségein hivatalos közlönyök formájában tájékoztatják azokat a polgárokat, akik hozzájuk akarnak fordulni. A belügyminisztérium már korábban közölte, hogy az informálódni kívánóknak meg kell téríteniük az ezzel kapcsolatos költségeket, a díjszabást az év elején teszik közzé. Tájékoztatás, adatok személyesen vagy levélben kérhetők a Számvevőszék címén (NKÚ SR, Prie- myselná 2, 824 73, Bratislava), de figyelembe veszik a faxon (07/55 56 68 35-ös szám) és az e-mailen ( varga@control.gov.sk ) érkező kérelmeket is - közölte a legfelsőbb ellenőrző hivatal szóvivője, Marián Varga. A kérvénynek tartalmaznia kell az érdeklődő adatait, a kért adatok pontos leírását és az arra vonatkozó javaslatot, hogy az információ nyilvánosságra hozásának milyen formáját választja. Választ 10 napon belül ígér a hivatal, a rendkívüli, vagy igényesebb kérelmeknél 20 napon belül válaszolnak. Természetesen nem adható tájékoztatás államtitkokkal kapcsolatos ügyekben, elutasított kérelem esetén a polgárnak 15 napon belül jogában áll fellebbeznie. Viszonylag sikeres évet zárnak a bűnügyi nyomozók Ivor áttörést ígér TA SR-HÍR Pozsony. A vizsgálóhivatal vezetője, Jaroslav Ivor szerint jövőre felderítik az összes, a nyilvánosságot élénken foglalkoztató, huzamosabb ideje vizsgált bűnügyet. A nyomozóknak ugyanis mostanra sikerült ,jó kiinduló pozíciót” kialakítaniuk. Ivor azt sem zárta ki, hogy 2001-ben újabb vádemelésekre kerül sor, leginkább gazdasági bűncselekmények ügyében. Konkrétan a Kelet-szlovákiai Vasmű előző vezetése általi vagyonkimentést említette. Várható, hogy ez ügyben jövőre konkrét eredményt is fel tudnak mutatni. Alexander Rezes, a VSZ exelnöke elleni vádemelésről azonban Ivor szerint még korai beszélni. A 2000. évet értékelve, Ivor elmondta: a vizsgálótisztek több, a titkosszolgálat előző vezetése által elkövetett bűnügyeket zárt le, ezenkívül sok gazdasági bűncselekmény vizsgálatát is sikeresen lezárták, és a szervezett bűnözéssel összefüggésbe hozható személyek ellen kezdték meg a bűnvádi eljárást. Öt év alatt megduplázódott az AIDS-betegek száma Egyre több gyógyszert fogyaszt a lakosság SITA-JELENTÉS Pozsony. 1995 és 1999 között lényegesen nőtt a lakosság gyógyszerfogyasztása. Míg 1995-ben 122 ezer doboz gyógyszer fogyott, tavaly közel 163 ezret fogyasztott el a lakosság. Öt év alatt a lakosság által egy évben gyógyszerekért fizetett összeg 217 százalékkal emelkedett. Az elmúlt időszakban ádag 51,20 koronáról 83,50-re nőtt a gyógyszerek dobozonkénti ára. A nagyobb gyógyszerfogyasztás tükrében meglepő, hogy a megbetegedések száma csökkent. 1999-ben 1200-zal kevesebben betegedtek meg, mint 1995-ben. Ugyanakkor 11-ről 24-re nőtt az AIDS-es betegek száma, és tavaly 145 százalékkal több esetben diagnosztizáltak szifiliszt, kevesebb viszont a tébécéfertőzés. Az 1995 és 1999 közötti időben folytatódott a kórházi ágyak számának csökkentése, összesen másfél százalékkal, a legnagzobb arányban a szülészeteken. Ellenben a gyógyfürdőkben nőtt az ágyszám. 1999-ben 1,2 kórházi ágy jutott ezer lakosra, öt évvel korábban még 11,4. A vizsgált időszakban 126-ról 76-ra csökkent az állami gyógyszertárak száma. Magánpatikából tavaly 18-cal kevesebb működött, mint 95-ben. Az egészségbiztosítók bevételei emelkedtek. 1999-ben 41,1 milliárd korona folyt be a biztosítókba, míg kiadásaik 41,2 milliárd koronára nőttek, szemben az 1995-ös 25,2 millárddal.