Új Szó, 2000. december (53. évfolyam, 277-300. szám)
2000-12-16 / 290. szám, szombat
HÉTVÉGI MAGAZIN Szombat, 2000. december 16. 4. évfolyam, 50. szám A gyerekek a 21. század küszöbén kútvízben mosakodnak, gyertyafénynél tanulnak. Nagyon szégyellik szegénységüket, kérni pedig senkitől sem akarnak semmit De mit csináljunk az életünkkel, ha fáj Somogyi Tibor felvétele PÉTERFI SZONYA öbb mint három évvel ezelőtt a háromszobás szövetkezeti lakásukat egy tanyai házra cserélték. Főleg azért, hogy a három kiskorú gyerek közül a legkisebbnek, a tízesztendős autista kisfiúnak nagyobb élettere legyen. A változás törést jelentett a család életében, bár lehet, hogy a felnőttek kapcsolata már évek óta csikorgóit. És mert a családfő vállalkozásai is kudarcba fulladtak, sikertelenségéért feleségére, gyerekeire hárította a felelősséget. A három kiskorú életfeltételei drámai módon leromlottak, az anya bármennyire igyekezett is, a kevés bevételből mind a mai napig képtelen biztosítani az alapellátást. Az anyagi gondok ellenére Cs. I. bízott abban, hogy helyzetük rendeződik, s a házat is lakhatóvá teszik. - Májusban a fiammal kórházi kezelésre vonultunk be. A gyerekek apja pedig ahelyett, hogy ellátta, felügyelte volna a két nagyobbat, nem törődött velük. Ezzel a tudattal kellett az autista Manócska mellett maradnom Pozsonyban, hiszen rendszabályozni csak tőlem hagyja magát - tárta fel családja körülményeit az idegösszeroppanás határán levő anya. Az apa sorsára hagyta a családot, nyár óta egy fillérrel sem támogatta gyerekeit. És mert adóbevallását sem adta le időben, a hivatalos szervek felfüggesztették a családi pótlék folyósítását. Az anya és három gyermeke - nyár óta - a beteg kisfiúnak kiutalt pénzből, havi 3350 koronából él. Bár néha kisegítik őket a barátok, az anya adósságokat halmoz fel. Nem fizette a villanyszámlát, a házban megszűnt az áramszolgáltatás. Az iskoláskorú gyerekek a 21. század küszöbén gyertyafénynél kénytelenek tanulni, miközben örülniük kell annak, hogy egyáltalán futja gyertyára. - Nagyon szégyenkeznek szegénységünk miatt. Én is méltóságon alulinak tartom, hogy segítséget kell kérnem a hivataloktól - mondta mélyen lehajtott fejjel, ám fél szemét a helyiségben nyargaló, mindenhez hozzányúló fián tartotta. Október végén tovább romlott az addiginál kilátástalanabb helyzetük. Ugyanis a visszatartott, majd egyszerre kiutalt családi pótlékot nem Cs. I. kapta meg. - Válófélben vagyunk, de a férjem egyszer sem jelent meg a tárgyaláson. Eszébe sem jut, hogy valamiből élnünk kell, hogy tartásdíjat fizessen a gyerekekre. Feléjük sem néz. Amikor viszont megneszelte, hogy eljött a családi pótlék kifizetésének időpontja, megjelent a helyi postahivatalban, és elvitte a gyerekek pénzét. Nem kevés, 27 ezer koronáról volt szó, amelynek megvolt a helye! A kétségbeesett asszony a mai napig nem érti, miért adták oda a pénzt „illetéktelen” személynek, ám még házasok, ezért a pénzt az apa is felvehette. Más kérdés, hogy tette aljas, embertelen, erkölcstelen. A véreit megkárosító férfi miatt továbbra is hideg marad a tanyai lakás, elegendő élelemre sem telik, és közeledik a karácsony... Feltételezhető, hogy ha az anya még a nyáron segítségért fordult volna a járási hivatal szociális osztályához, ma nem szembesülnének a fájó nyomorral. - A gondjaimmal senkit sem akartam terhelni. Méltóságon alulinak tartottam, de tovább már nem bírom. Az ivóvizet a szomszédoktól hordom, kútvízben mosakszunk. Az időjárás nekünk kedvez, nem tudom, mi lesz, ha beállnak a fagyok. Egy helyiségben, parányi kályhában fával tüzelek, éjszakára pedig kinyitom a hálószoba ajtaját. Az is a gond, hogy pontosan nem tudom, kihez kell fordulnom?! Mindenütt igazolásokat követelnek tőlem, holott én nem ismerem a férjem tartózkodási helyét sem. Hallottam arról, hogy van mód a segély megelőlegezésére akkor is, ha önhibámon kívül nincsnek rendben a papújaim. A járási hivatalban érdeklődtünk afelől, mi kell ahhoz, hogy Cs. I. és gyermekei haladéktalanul kapjanak segélyt. A szociális osztály vezetőjének, aki tisztában van a család helyzetével, a törvény adta keretek között kell mozognia. - A követeléseket kérvényezni kell, de bizonyításra szorul a szociális ráutaltság is. Cs. I. estében az gond, hogy sokáig nem jelezte a nehézségeket. Se nekünk, sem az önkormányzatnak. Pedig a helyi hivatal felkarolhatja, a polgármester gyorssegélyt utalhat ki és sorolhatnám - tájékoztatott. (A községi hivatal élt is jogával, lehetőségeihez mérten támogatja a családot. Ha Cs. I. bejelentette volna fizetési hátralékát, megtéríthették volna a villanyszámláját is - tudtuk meg a polgármestertől.) Noha a házaspár hivatalosan még nem vált el, s Cs. I. nem volt képes benyújtani az összes iratot, az osztályvezető elindította a segélynyújtási eljárást. Ha minden igaz, még karácsony előtt megérkezik a pénzesutalvány a tanyára. Az anyának a férjét, főleg gyermekei iránti kötelességből, a családi pótlék eltulajdonítása miatt mihamarabb fel kellene jelentenie. Mert nemcsak az ő, hanem az apa törvény adta kötelessége is a kiskorúak szükségleteinek biztosítása! Ennek elmulasztása pedig büntetendő. Aki tud, segítsen Bár az eset szereplői valóságos személyek, nevüket nem hozzuk nyilvánosságra. A két iskoláskorú gyerekre való tekintettel. Ha akadnak olvasóink, akik bármivel segíteni tudnák a családot, a 07/58238308-as telefonszámon megadjuk Cs.-ék címét. Miska nagyon éhes volt, de a világ minden kincséért sem kért volna a levesből Albert! Hol vagy? BARTALOS MÁRIA Elvitték. Ki tudja, hova. Egyedül a felesége, Margit várja még, mert biztos abban, hogy él. Érezné, ha meghalt volna. Nagyon erős az érzelmi kötődés közöttük. A gyerekek miatt is. Julis, Ilus, Gizi, Irén, Manci, Mariska, Béla, Miska és Pistuka már megvolt, amikor a háború kitört. Szegénységből nyomorúságba lökte mindannyiukat. Margitnak óriási terhet jelentett a kilenc gyerek etetése. Mindig éhesek voltak. Margit a napi rántott levesből mindig félretett egy kis adagot. Ha megjön Albert, legyen mit adni neki. Albert orosz hadifogságban volt. Margit egyre többet sóhajtozott. Sóhajai között számtalanszor ott lebegett a kérdés: „Albert! Hol vagy?” A két legkisebbel aludt a konyhában levő priccsen. Aludt? Szinte mindig ugrásra készen. Egyik éjjel halk ne- szezésre figyelt fel. A kutya barátságosan szűkölt, azt jelezte, kedves ismerős van az udvarban. „Talán valamelyik kiment a szükségét végezni”- gondolta Margit, de valami nem engedte tovább szunyókálni. „ALBERT ITT VAN! ” - villant elméjébe a gondolat. Leugrott a priccsről, lassan kinyitotta az ajtót. Talpig rongyos ember állt előtte. Csont és bőr, de a szeme... az a kék szeme... Albert szeme. Margit csak nézte. Nem tudtak megszólalni. Albert lába remegett, rogyadozott. Majdnem összecsuklott. Margit karjában vitte a konyhába. Leültette a székre. „Milyen könnyű” - gondolta. Közben kijött a szobából Miska.- Idesapám! - kiáltotta.- Gyere fiam, tartsd apádat, el ne dőljön! Miska hasonlított legjobban édesapjára. Nagy szeretettel ölelte át a minden ízében reszkető apját. Vele együtt reszketett. Apja a kimerültségtől, a fia pedig a boldogságtól. Margit begyújtott a kemencébe, egy nagy fazékban vizet melegített, melybe egy marék kamillát dobott. Két tiszta lepedőt hozott, és a kicsiket bevitte a szobába. Behozta a fa- teknőt, félig töltötte langyos vízzel, majd kevés hipermangánt dobott bele. Miska segítségével levették Albert ruháját és bedobták a kemencébe. Sisteregve elégett. Margit - mint egy gyereket - belefektette Albertet a fateknőbe. Sebes testét lo- csolgatta fertőtlenítős oldattal. Gyengéden bebugyolálta a lepedőbe. Majd a vánkost megigazítva úgy helyezte el Albertet, hogy meg tudja etetni. Behozta és megmelegítette a levest. Albert figyelte felesége minden mozdulatát. Tudta, hogy most ő is kap a Margit titkos receptje szerint készített gyógynövényitalból. Bélfertőzésre, hurutra szokott adni a gyerekeknek. Margit elővett egy kiskanalat, majd eltűnt a kamrában. Néhány perc múlva előjött, és merített a levesből egy pici merőkanállal. Ebből öntött egy keveset a kiskanálba. Odament Alberthez, aki már tátotta is a száját. Margit lassacskán etette. Kilenc kanál rántottlevest nyelt le Albert, azután egyik pillanatról a másikra elaludt. Miska figyelte édesapját és édesanyját. Nagyon éhes volt, de most a világ minden kincséért sem kért volna a levesből.- Edd meg, fiam! - nyújtotta felé édesanyja a maradékot, és elővett Miskának egy tiszta kanalat.- Idesanyám, felezzünk!- Nem fiam. Gyorsan edd meg, aztán menj aludni!- Nem szólunk a többieknek?- Majd reggel, de mindenki maradjon csendben, amíg apátok pihen. Nagyon hosszú utat tett meg. Miska a boldogságtól nem tudott aludni. Örömkönnyeit senki sem látta. Ahogy ébredeztek testvérei, mindegyiknek elmondta suttogva, hogy az éjjel megérkezett édesapjuk, és csak az utcán szabad beszélgetni, de ott is halkan. Három nap és három éjjel lesték felváltva, szuszog-e. Albert ágyánál éppen nem volt senki, amikor ébredezett. Felesége kedves hangja beszűrődött és a gyerekek karikázá- sa a töltés oldaláról. Albert boldog volt.- Itthon vagyok. Megérkeztem - mondta. Aztán lassan kibontakozott a lepedőkből. Fölöltözött és lassan kiment az ajtón. A kert felé indult. Hirtelen dühös lett, szitkozódott, kitárta mérgesen a kertajtót, és a káposztákat tövestől húzogatta ki. Margit meghallotta félje kétségbeesett kiabálását és rohant a gyerekekkel együtt.- Albert! Mit csinálsz? Hagyd abba! Nem lesz ennivalójuk a gyerekeknek - Margit megrázta férjét, hogy téijen észhez.- Soha nem akarok káposztát látni és enni többet! Szibériában mindig ezt etették velünk! - ordította Albert.- Jól van. Nem kell káposztát enned, csak gyere innen! - kérlelte a felesége. Ettől kezdve káposztáról szó sem esett a családban. Albert gyalog jött haza Szibériából egy szőnyi bajtársával. Sikerült megszökniük. Albert családja körében rövid ideig élt, de vágya teljesült: hazatért örökre megpihenni. Barátom, Bundás (Illusztrációs felvétel)
