Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-22 / 269. szám, szerda

2 Vélemény és háttér ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 22. KOMMENTÁR Késlekedő illumináció GRENDEL LAJOS Meciarék csúfos népszavazási kudarca új lendületet adhat a kormány munkájának, de főként biztonságérzetet a jövendő két - Szlovákia szempontjából sorsdöntő - esztendőben. Ha... Mert, sajnos, továbbra is annyi a ha, mint a népszavazás előtt volt. Vagyis nagyon sok. Az utókommunisták és a programját, valamint a politikai irányvon­alát tekintve egyaránt zagyva SOP máris azon töri a fejét, miképpen lehetne a magyarok nélkül kormányozni. Az MKP ugyanis komolyan veszi a kormányprogramot és a reformokat, s ez egy olyan országban, ahol az exkommunisták keresztény bőrbe bújnak, a nacionalisták eu­rópaiságról papolnak, az egyházi vezetők és a körülöttük tömörülő politikusok szexuális tanácsokat osztogatnak, továbbá majd’ minden­ki keresztül-kasul hazudozik- gyanús viselkedés. Sokan szeretnék az MKP-t a kormányon kívül látni, mert így talán a kormányprogramban lefektetett MKP-s követeléseket sem kellene olyan komolyan venni. Eddigi tapasztalatai alapján az MKP-nak is ezer és egy oka lehetne ar­ra, hogy ráborítsa az asztalt koalíciós partnereire. Ezek a pártok ugyanis, amelyekkel a balsors négy évre közös cellába zárta az MKP-t, nem alkalmasak arra, hogy lakályosabban rendezzék be az országot. Egy szó mint száz: ha az MKP otthagyna csapot-papot, senkinek egy szava sem lehetne. Mégis úgy gondolom, ez most talán elha­markodott lépés lenne. Talán most, a kedélyek megnyugvásával, Meciar újabb felsülésével lehetőség nyílik az eddiginél dinamiku­sabb kormányzási politikára, s ezen belül az MKP igényeinek na­gyobb figyelembe vételére is. Tudom, erre a remény nagyon hal­vány. A szlovák politikai elittől valami hirtelen jött megvilágoso­dást várni olyasmi, mint rendületlenül hinni a magyar futball köze­li feltámadásában. Ám a nagyon halvány remény is remény. Lehet, hogy most mégis érdemes kivárni, és keményen alkudozni. Kilépni azután is lehet, ha végképp bebizonyosodik, hogy az MKP minden igyekezete csak falra hányt borsó volt. Baljós árnyak jóbbról MOLNÁR NORBERT Egyszerűen disszidáltak a kereszténydemokrata képviselők a legna­gyobb kormánypárti parlamenti klubból, hogy ne szürküljenek bele a sokszínűségbe. Osbetegség itt, Szlovákiában a láttatás: az ország is ilyen alapon önállósult, s azt is a KDH-s Camogursky indította el a sa­ját kis európai uniós csillagocskájával.Kevesen mernének ma arra vál­lalkozni, hogy megjósolják, mi következhet a KDH lépése után - bár kereszténydemokrata vezetők azt állítják, a folyamat elindítója az SDKÚ alakuló közgyűlése volt, amire primitív módon el sem mentek. Mindenesetre most már Hrusovsky követeli magának a koalíciós csil­lag ötödik ágát. Ez a jelkép sem áll messze a konzervatívnak nevezett, a volt kommunista párt utódjával háttérben egyezkedő mozgalomtól. S ez után következnek majd az újabb követelődzők, a szocdemek, a zöldek, a demokraták, a liberálisok, s kilencen már csak megegyez­nek abban, amiben négynek sem sikerült. Az, hogy a Demokrata Párt képviselői az SDK parlamenti klubjában maradnak, szinte teljesen ki­zárható. A DS már a ‘98-as választások előtt is a KDH-val akart együttműködni, s most ott maradt egy frakcióban azokkal, akikkel csak a körülmények kényszerítették kooperálni. Mivel azonban a ke­reszténydemokraták nem tudatták lépésüket a demokratákkal, s ajánlatot sem tettek nekik, elképzelhető, hogy Langosék függeden képviselőként folytatják pályafutásukat. A zöldek, a szocdemek és a liberálisok már korábban is Hamzík SOP-jával kokettáltak, ettől nincs messze, sőt ennek első lépése az SOP-frakciótagság lehet. Bár kérdé­ses, hogy még beszélhetünk-e Hamzík pártjáról, hiszen Pavol Rusko politikai bűvészkedésének végeredménye még nem ismert, Volfék pe­dig inkább egy Rusko-féle politika beteljesítői lehetnek. Ezek után az SDKÚ-nak nem marad más hátra, mint - amitől eddig ódzkodtak - parlamenti szinten is vállalni a választásokkor még nem létező párt parlamenti jelenlétét. Ez pedig lavinaszerűen temethetné maga alá a kormánykoalíciót, amely hiúságáról is híres. De még belegondolni is rossz abba, hogy a nagy önállósodások hatására a parlamenti küszöb­ben boüadozó SDE ölébe hullana az igazi hatalom, mert azt sem könnyű elképzelni, hogy a rátarti Migas ne használná ki az alkalmat a koalíciós szerződés megnyitására, ha már az ő pártja alkotja majd a legnagyobb parlamenti frakciót. A kereszténydemokraták most abban bíznak, Dzurindáék elfogadják döntésüket, s maradhat majdnem minden a régiben. Egy gond van: kis módosítást mindenki szeretne, csak mindenki mást. Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit (59233401, fax: 59233338) Főszerkesztő: Grendel Ágota (58238318, fax: 58238320) Főszerkesztő-helyettes: Molnár Norbert (58238338) Kiadásvezetők: Madi Géza, Holop Zsolt (58238342) Rovatvezetők: Gágyor Aliz - politika (58238311), Sidó H. Zoltán - gazdaság (58238312), Tallósi Béla - kultúra (58238313), Urbán Gabriella - panoráma, téma (58238339), Fábián Éva - régió (58238310), Tomi Vince - sport (58238340) Szerkesztőség: Prievozská 14/A, P. O. BOX 49, 824 88 Bratislava 26 Hírfelvétel: 58238342, fax: 58238343 Fiókszerkesztőségek: Nagykapos: 0949/6382806, Kassa: 095/6002225, Rimaszombat: 0866/5684214, Rozsnyó: 0942/7329857, Komárom: tel., fax: 0819/7704200, Nyitra: 087/6522543. Kiadja a Grand Press Rt. és a Petit Press Rt., Dostojevského rad 1,811 09 Bratislava Az igazgatótanács elnöke: Alexej Fulmek, tel.: 59233101, fax: 52967472 Az igazgatótanács tagjai: Stanislav Ziacik - kereskedelmi osztály -, tel.: 59233201, fax: 52920051, Slezákné Kovács Edit - értékesítési és üzemeltetési osztály-, tel.: 59233401, fax: 59233338, Roman Schlarmann, pénzügyi osztály, tel.: 59233169 Marketing: 59233274, lapterjesztés, laprendelés: 59233403, fax: 59233339 Hirdetési osztály: 58238262, 58238332, 59233200, 59233240, fax: 58238331, 52920051, 52921372, E-mail: reklama@ujszo.com , inzercia@vyvsme.sk ; Kassa: Kovácska 28,095/6709548,6709559, fax: 095/6709558. Nyomja a CONCORDIA KFT., Bratislava. , Terjeszti: a Szlovák Posta Rt., PrNS Rt., D. A. CZVEDLER KFT. Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a Grand Press terjesztési osztályán és a PrNS-ben. Külföldi megrendelések: Versus Rt., ES-vyvoz dacé, Kosická 1, 813 80 Bratislava. Index: 48271. Engedélyszám: 5/2 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. E-mail: redakcia@ujszo.com- Nem megmondtam, hogy nincs a világon még egy kormány, amelyik 200 milliót kidob az ablakon egy értel­metlen népszavazásra!? (Agócs Ernő karikatúrája) TALLÓZÓ NÉPSZABADSÁG A külkereskedelmi statisztika nem igazolja a kormány legtöbbet utazó miniszterének kijelentéseit a két éve megindított agrárdiplomáciai offen- zíva sikereiről. Torgyán József mezőgazdasági miniszter a tavalyi év eleje óta 159 napot töltött külföl­dön, elsősorban olyan távoli, egzoti­kus térségeken, ahová a magyar ag­rárkivitel elenyésző, és a trend gyö­keres megváltozására - a magas szállítási költségek miatt - nem le­het számítani. A magyar élelmiszer­értékesítés 90 százalékát fogadó Európára 50 napot szánt a minisz­ter. Szakértők szerint a Magyaror­szág számára legnagyobb eladási le­hetőségeket kínáló Középkelet-Eu- rópára nagyon kevés idő jutott. A CEFTA-ban a magyar szállításokat támadó Lengyelországra egyetlen nap sem. Bejelentette, rendkívüli teljesítmény, hogy születésnapjára, november 16-ra a magyar gazdák végeztek a kukorica betakarításával és az őszi vetési munkákkal. Nagy a valószínűsége annak, hogy az új helyzetben Václav Klaus pártja elveszíti felsőházi elnöki tisztségét Választások választók nélkül Bár a szenátusnak nincs meghatározó szerepe a cseh politikai életben, a vasárna­pi részleges választások több tekintetben is kisebb­fajta földrengést idéztek elő a belpolitikai színpadon, il­letve a pártok köreiben. G KOKES JÁNOS Először is a sokat vitatott ellenzé­ki szerződés alapján együttműkö­dő kormányzó Cseh Szociálde­mokrata Párt és az ellenzéki Pol­gári Demokratikus Párt nem csak hogy nem szerezték meg az áhí­tott alkotmányos többséget, de még az egyszerű többségüket is elveszítették, ami lehetetlenné teszi a tervezett alkotmánymódo­sítások megvalósítását. A két pártnak együttesen most 37 sze­nátora van a 81 tagú testületben. A tervezett alkotmánymódosítá­sok egyebek között az államfő jogkörének szűkítését is jelezték. Nagy a valószínűsége annak, hogy az új helyzetben Václav Kla­us pártja elveszíti felsőházi elnöki tisztségét. Karel Kühnl, a Négyes Koalíció elnöke már vasárnap este jelezte: pártjában vannak olyan személyiségek, akik alkalmasak lennének erre a posztra. Ezzel összefüggésben felmerült Josef Zieleniec, népszerű volt cseh kül­ügyminiszter neve is, aki a részle­ges szenátusi választásokon ép­Könnyűnek találta­tott a kormánypárt a megmérettetéskor. pen a Négyes Koalíció színeiben látványosan viszszatért a cseh belpolitika felső berkeibe. A má­sik oldalon hasonlóan látványo­san, s talán meglepetésszerűen is, távozott a nagypolitikából a cseh vaslady, Klaus helyettese és a sze­nátus eddigi elnöke Libuse Be- nesová, aki kiütésszerű vereséget szenvedett Helena Rögnerovától egy prágai kórház botrányos kö­rülmények között leváltott igaz­gatójától. S ha már a fontos sze­mélyiségeknél tartunk, szükséges megjegyezni, hogy elveszítette szenátori mandátumát Jan Káván szociáldemokrata külügyminisz­ter, és nem szerzett mandátumot Jirí Dienstbier, a csehszlovák dip­lomácia rendszerváltás utáni irá­nyítója. Ezek is meglepetések. A kormánypárt egyébként a meg­mérettetéskor olyan könnyűnek találtatott, hogy nyolccal keve­sebb szenátora van, mint koráb­ban. A szociáldemokrácia számá­ra a választások hatalmas csődöt jelentettek. Milos Zeman kor­mányfő és pártelnök vállalta a fe­lelősséget a kudarcért, de azért lemondani nem akar, mert - mint mondta - már előre bejelentette, hogy a párt jövő tavaszi kong­resszusán távozik a szociálde­mokrácia éléről. A kudarc okait nehéz megmagyarázni, hiszen a kisebbségi kormányzat nem si­kertelen. Számos vélemény sze­rint azonban a pártnak árt Ze­man szabadszájúsága, amikor előbb beszél, s csak aztán gondol­kodik, továbbá az ellenzéki szer­ződés, valamint az, hogy nem tudja egyértelműen eldönteni, együttműködjön-e a kommunis­tákkal vagy sem. Klaus cáfolta azokat a híresztelé­seket, hogy a polgári demokraták az új felállásban megpróbálnák felmondani a sokat vitatott ellen­zéki szerződést. A volt kormányfő szerint ez a megállapodás a kép­viselőházi választások után szüle­tett, az alsóházat érinti, s ezért a 2002-ben esedékes újabb válasz­tásokig érvényes. Jól értesült kö­rök szerint azonban a két párt a választások előtt nagyjából egy évvel fokozatosan felmondja az egyezséget, hogy mindkettőjük­nek szabad keze legyen a válasz­tási kampányban. A részleges szenátusi választások egyértelmű győztese a tavaly szeptemberben alakult jobboldali Négyes Koalíció, amelyet két par­lamenti (Kereszténydemokrata Unió-Csehszlovák Néppárt, Sza­badság Unió) és két parlamenten kívüli párt (Polgári Demokratikus Unió, Demokrata Párt) szövetsé­ge. A szenátusban ezentúl 39 bár­sonyszéket mondhatnak a magu­kénak. Ők lesznek ugyan a le­gerősebbek, de nem rendelkez­nek egyszerű többséggel sem, így fontos döntéseknél koalíciós part­nerre lesz szükségük, akinek megszerzése nyilván nem lesz könnyű. Ideológiailag a Négyes Koalíció a Polgári Demokratikus Párt fiatalabb testvére, ráadásul alapítóinak jelentős része valami­kor azért vált ki a Klaus-pártból, mert személyes ellentétbe kevere­dett a vezérrel. A két jobboldali csoportosulás együttműködését A részleges szená­tusi választások győzte­se a Négyes Koalíció. ma is a személyes ellentétek gá­tolják. Klaus hétfőn ugyan felhí­vást intézett a jobboldali erők egyesítésére, de a sikerre - a ko­rábbi hasonló felhívások alapján - nincs sok esélye. A jobboldal e ré­sze ugyanis nem akarja elfogadni Klaus vezéri szerepét. Cseh- és Morvaország Kommunis­ta Pártja végül egyetlen új mandá­tumot sem szerzett, de a pártnak nyolc jelöltje jutott a 2. fordulóba, ami komoly siker. Miroslav Grebe- nícek pártelnök ezért úgy nyilatko­zott, hogy a pártvezetés elégedett, mert a kommunisták szerepe és súlya a régiókban megerősödött, ott már nincsenek elszigetelve. A másfél év múlva esedékes újabb megmérettetésen, a képviselőházi választásokon a kommunisták bíz­nak a sikerben. A szenátusi választások mindkét fordulóját a választók rendkívül alacsony érdeklődése jellemezte. Az első körben 34, a másodikban mintegy húszszázalékos volt a részvétel. Politológusok ezt a sze­nátus alacsony közkedveltségével, az ellenzéki szerződéssel magya­rázzák. Bizonyára ebben is van va­lami igazság. Szerintem azonban az emberek inkább azért nem mentek el választani, mert három­napos szabad hétvége volt, s vá­lasztások is csak egy napra, vasár­napra korlátozódtak. Ez még szo­katlan. Ráadásul a csehek az ilyen hétvégeken inkább kirándulnak, mint választanak. A víkendházak azért mégis csak kedvesebbek az emberek számára, mint a szenáto­rok vagy a szenátus. A szerző prágai munkatársunk Helena Rögnerová, a botrányos körülmények közt leváltott kórházigaz­gató Klaus helyettesét ütötte ki (ŐTK-felvétel) OLVASÓI LEVÉL A református nem evangélikus Az Új Szó október 31-i számában egy egész oldalt szentel a refor­máció emléknapjának, amely ok­tóber 31-én van. Ez a tény annál örvendetesebb, mert Szlovákiá­ban ennek az ünnepnek az igazi jelentőségét még a legmagasabb szintű állami szervek sem kezelik úgy, ahogyan kellene. Nem tesz­nek ugyanis különbséget a protes­tantizmus két főága, a református és az evangélikus vallás között. Főleg a szlovák lapokban, ha szó van a protestánsokról, akkor ezen csak az evangélikusokat értik. Ez onnan származhat, hogy Szlová­kiában az evangélikusok zömét a szlovák nemzetiségűek képezik, míg a reformátusok (kevés kivé­tellel - főleg a vegyes házasságok­ban) zöme magyar nemzetiségű, így fordulhatott elő az, hogy a legutóbbi, tíz évvel ezelőtti nép­számlálási íveken a vallási hova­tartozás rovatában sokféle vallás meg volt jelölve, de a református hiányzott róla. A reformátusokat egyszerűen hozzácsapták az evangélikusokhoz, vagy bekerül­tek a megállapíthatatlanok közé. Tekintettel arra, hogy 2001-ben Szlovákiában népszámlálás lesz, erre a tényre a Magyar Koalíció Pártja elnökségének időben gon­dolnia kell, hogy ilyen adatelírá­sok ne forduljanak elő. Özv. Petőcz Kálmánná Komárom

Next

/
Thumbnails
Contents