Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-22 / 269. szám, szerda

ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 22. Régió ÉRSEKÚJVÁR Nemzetközi táncverseny A köbölkúti Dance Club Fortuna társaság és a Szlovákiai Akrobati­kus és Rock&Roll Szövetség szer­vezésében szombaton Érsekújvár­ban tartják Szlovákia Nemzetközi Kupája táncverseny gálával össze­kötött döntőjét. A verseny délben kezdődik, és öttől tizentöt éves korig magyarországi, csehorszá­gi, ausztriai, szlovéniai és szlová­kiai párok vesznek részt rajta. Az esti gála műsorvezetője Slávik Éva, az 1999-es Miss Éurosport győztese lesz. A rendezvényt több neves szemény is megtiszteli je­lenlétével. A verseny szponzorai és támoga­tói pénzbeli támogatást és aján­dékokat ajánlottak fel a párkányi gyermekotthon javára, amit ün­nepélyes keretek között szintén a gálán nyújtanak át karácsonyi ajándékként az otthon képviselő­inek. A gála az érsekújvári Millennium sportcsarnokban este fél hatkor kezdődik, (sza) Hazánkban egyedülálló középkori hangszergyűjteménnyel dicsekedhet a pozsonyi Vladimír Ruso, a Musa Antiqua együttes vezetője. Ligetfalui panellakásában több mint harminc középkori barokk hangszert őriz. (TA SR-felvétel) Az állatvédők szerint ők szolgálatot tesznek a városnak, amikor befogadják a kutyákat Csak ne csaholjanak NAGYTAPOLCSÁNY Perverz nevelőapa Kiskorú ellen elkövetett nemi erő­szak és szexuális kihasználás vád­jával indítottak bűnvádi eljárást a tapocsányi Boris V. magánvállal­kozó ellen. A 38 éves férfi még 1997 nyarán a duchonkai nyara­lóban több alkalommal is szexuá­lisan kihasználta az akkor még kiskorú Magdaléna K.-t. A férfi abban az időben élettársi viszony­ban élt az 1986-ban született lány édesanyjával. Tavaly július végén ugyancsak az említett nyaralóban Boris V. rátámadt a lányra és meg­erőszakolta őt. A tettest a múlt hét csütörtökén vizsgálati fogság­ba helyezték. (G.L.) Maradhat a kutyamenhely a nyitrai Klokocina lakótele­pen, legalábbis addig, amíg elkezdődik az új gázvezeté­kek lefektetése. NYITRA Az állatvédőknek eredetileg csak október végéig volt bérleti szer­ződésük, és bár a telektulajdonos lakásszövetkezet hajlandó lett volna ezt meghosszabbítani, az egyik helyi képviselő úgy gondol­ta, a terepet azonnal szabaddá kell tenni a majdani munkálatok­ra. Amikor az üggyel már a város főellenőre kezdett foglalkozni, kiderült, hogy a szóban forgó képviselő a kutyamenhely szom­szédságában vállalkozik, és leg­főbb érve a négylábúak kilakolta­tása mellett az, hogy már idegei­re megy a szüntelen ugatás, ami­től folyton beindul a riasztója. Az állatvédők viszont azzal védekez­tek, hogy szolgálatot tesznek a városnak, amikor befogadják a kóborkutyákat és a menhelyre lá­togató gyermekeket is az állatok szeretetére nevelik - mindezért cserébe, tehát joggal elvárják a magisztrátus támogtását. Végül a város főellenőre döntött az ügy­ben, aki elmondta, hogy a veze­tékrendszer pontos útvonaláról még nem született döntés, eddig csupán tanulmányok készültek, és a munkálatokat végző céggel sem írták még alá a szerződést. Ez ugyan az év végéig esedékes, de utána még el kell intézni az építkezési engedélyeket, ami éve­kig is eltarthat, tehát egyelőre senki sem tudhatja, mikor kezdő­dik a tényleges munka. Addig is maradhatnak a kutyák ott, ahol már évek óta vannak, mindössze annyi változás történt az állat­menhely működési rendjében, hogy a nyilvánosság számára csu­pán 16 órától 20 óráig tart nyitva, mérséklendő az ebek örömteli csaholását. A döntéssel mindenki elégedett, kivéve a menhely meg­szüntetése mellett továbbra is ki­tartó képviselőt, aki kijelentette: ezentúl, ha csak egyetlenegy ku­tya is átvizel a kerítésen az ó tel­kére, rögtön lelövi, (vra-) A rendőrök már tudtak a szkínhedek rendezvényéről A romák védelmében A múlt század legnagyobb tudósai közé tartozott Névadó ünnepség KASSA Mintegy 200 rendőrt mozgósítottak a hét végén Kassán, hogy szükség esetén megakadályozzák a gyüleke­ző bőrfejűek agresszív megmozdu­lásait. A kerületi rendőrkapitányság szóvivőjének tájékoztatása szerint a hatóságok már hetekkel ezelőtt tud­tak a helyi B-Klubban készülő szkín- hed nagygyűlésről, és attól tartot­tak, hogy a tömeg valamelyik ci­gánytelep felé veszi az irányt. Az ak­cióban 48 rendőrségi gépkocsi vett részt, amelyek szombat déltől va­sárnap reggelig cirkáltak a környe­ző utcákban. A „koncert” fedőnevet viselő akcióban a vasúti rendőrség is részt vett, ők a szombat éjjeli vo­nattal Poprád és Eperjes felé igyek­vő résztvevőket tartották szemmel. Az Eperjesi kerületben ugyanis a kassaihoz hasonló nagygyűlésre ké­szültek a mozgalom hívei. Az eper­jesi rendőrség járőrkocsikat küldött a veszélyeztetett cigánytelepekre, összesen 120 helyi rendőr szolgált aznap éjjel. Eperjesen mintegy 120 bőrfejű gyűlt össze, akik különbu- szokkal indultak Kassára, négy he­lyi rockegyüttes koncertjére. A fellé­pő zenekarok a rasszista indíttatású szövegeikről híresek. Az egyeden attrocitás egy kassai benzinkútnál történt, ahol egy kuvaiti diákot tá­madott meg egy 7-tagú csoport. A gyorsan reagáló rendőrség vala- mennyiüket kézre kerítette, (juk) IPOLYBALOG Az utóbbi években, ha nem is törté­nelmi, ám mindenképpen neves eseménynek számít egy-egy iskolai névadó ünnepség. Legutóbb, az el­múlt héten az Ipolybalogi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában tar­tottak neves vendégek, valamint a tanintézmény egykori és jelenlegi pedagógusai és diákjai részvételével bensőséges névadó ünnepséget. Skabela Rózsa igazgató rövid ünne­pi beszédében elmondta, régi vágya teljesült iskolájuknak, amikor fel­vette Ipolyi Arnold nevét. Olyan sze­mélyiség lett az intézmény névadó­ja, aki a múlt század legnagyobb tu­dósai közé tartozott. A közeli Ipoly­keszin született történész és nagy­váradi püspök méltán lett az alapis­kola névadója. Híres elődjének ál­dozatos kutató- és gyűjtőmunkáját Tempfli József nagyváradi megyés püspök, a rendezvény díszvendége méltatta külön kiemelve, hogy Ipo­lyi egyik fontos feladatának tartotta a nemzetiségek anyanyelvi hitélet­ének biztosítását saját soraikból származó papokkal. Az ünnepségen a megtisztelő cím jóváhagyásáról szóló okiratot Kovács Péter, a szlo­vák oktatási minisztérium nemzeti­ségi főosztályának szakelőadója nyújtotta át az ipolybalogi iskola igazgatónőjének. A bensőséges hangulatú rendezvény megemléke­zéssel ért véget, (-dzsár) GÁISZÉCS Három embercsempész is lebukott Kilencvenhárom határsértőt tartóztatott fel múlt héten a szlovák rendőrség. Közülük 15-öt a medvei, 41-et a gálszécsi gyűjtőtábor­ban helyeztek el, ötöt pedig kitoloncoltak az országból. Ugyanakkor 12 személyt - 4 románt, 5 indiait, 2 pakisztánit és 1 lengyelt - fordí­tottak vissza Ausztriából Szlovákiába. A gálszécsi táborban várako­zók kitoloncolásáról folynak a tárgyalások az ukrán féllel. A múlt héten három szlovák embercsempészt is sikerült lefülelni, (gl) HŐLAK Videózni akartak a rablók? Nem volt szerencsés napja november 13-án Jozef J.-nek. Az 58 éves hőlaki (Trencianska Teplá) férfi lakásának ajtaján két ismeret­len kopogtatott be, majd amikor ajtót nyitott, zsákot húztak a fejé­re és egy tompa tárggyal leütötték, nyakáról letépték aranyláncát. A családi házból 3500 koronát, valutát, képmagnót és videokamerát vittek magukkal, amivel 124 ezer korona kárt okoz­tak a tulajdonosnak. A rendőrségnek sikerült felgöngyölítenie az ügyet, eszerint a rablást a 22 éves Jozef L. büntetett előéletű, mun­kanélküli felsőszernyei lakos és a 37 éves újtölgyesi Peter B. követte el. Mindkettőjüket vizsgálati fogságba helyezték, (gl) SZÉCSÉNKE Kölcsönzésből is megárt a sok Joggal gondolhatta magában ezt az a helybeli 26 éves hölgy, aki közel két éven át folyamatosan mintegy 100 ezer korona kész­pénzt, 15 ezer korona értékben aranytárgyakat, valamint különféle villanyfogyasztókat kölcsönzött egy 31 éves ipolysági férfinak. Per­sze, abban a hiszemben, hogy a férfi visszaadja a kölcsönbe kért pénzt és tárgyakat, csakhogy az illető a károsult többszöri felszólí­tása ellenére sem tett eleget a kérésnek. Az eset kivizsgálásával az ipolynyéki rendőrök foglalkoznak, (br) IPOLYVARBÓ Fosztogató életmódot folytattak Feltehetően csapatmunka eredményeként sikerült bő két hónap alatt szétlopni a felszámolás alatt álló helyi mezőgazdasági szövet­kezet gazdasági telepén található épületek, munkagépek egy ré­szét. A tehénfarm épületeiről eltűnt 360 négyzetméter tetőpala, 200 négyzetméter alumínium bádoglemez, 160 négyzetméter bá­doglemez és ugyanannyi hőszigetelő anyag. Lába kelt a géptelepről a kukoricavetőgépnek, a szénaforgatónak, a permetezőgépnek, to­vábbá kerekeket és motorokat szereltek le munkagépekről, teher­autókról és egy Skoda 1203-as gépkocsiról. A szövetkezet kára megközelíti a félmillió koronát. (B. Gy.) Egy helyi vállalkozó perli a főpolgármesteri hivatalt Illegális fizetőparkolók? KASSA Több, mint valószínű, hogy az al­kotmánybíróság lesz kénytelen igazságot tenni a kassai közterüle­ten való parkolási díj ügyében. Mi­vel Pozsonyhoz hasonlóan Kassán is városi tulajdonban vannak az el- ső-és másodosztályú közutak, az autósoktól igényelt parkolási díj immár három éve a városkasszát gyarapítja. Egy helyi vállalkozó azonban néhány hete azzal vívta ki a sajtó figyelmét, hogy pert indí­tott a főpolgármesteri hivatal ellen jogtalan díjbeszedés ügyében és ötvenötezer koronányi parkolási díjat követel vissza. Amennyiben a pert megnyeri, a város kötelezhető lesz három évre visszamenőleg va­lamennyi autósnak visszafizetni a parkolásért kért összeget. A köz­területen való parkolást szabályo­zó kötelező érvényű városi rende­let Zdenko Lipták vállalkozó sze­rint legalább két pontban alkot­mányellenes. Hasonló álláspontot képvisel Kassa járási ügyésze is, aki szerint csak a kiefejezetten e célra létesített parkolók használa­táért kötelezhetőek fizetésre az autósok. Zdenko Trebufa főpolgár­mester viszont azt állítja, hogy mi­vel az említett közutak fenntartása Kassa város feladata, az államtól anyagi segítséget nem kap, ezért annyit kér a saját tulajdonán való parkolásért, amennyit akar, illetve amennyit a rendelet meghatároz. Az ügyész reméli, hogy a belügy­minisztériumban jelenleg készülő új városi törvény útmutatást ad hasonló bonyolult jogi kérdések­ben. A jelenlegi helyzet megoldá­sát mindkét fél az alkotmánybíró­ságtól várja, (juk) VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: BORULT ÉGBOLT, HELYENKÉNT CSAPADÉK, 10-14 FOK ELŐREJELZÉS A Nap kel 07.11-kor - nyugszik 16.05-kor. A Hold kel 02.48-kor - nyugszik 14.52-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 300, árad; Medve: 120, árad; Komárom: 200, árad; Párkány: 130, árad. ORVOSMETEOROLÓGIA Többnyire borult lesz az égbolt, de esőzésre csak he­lyenként számít­sunk. Kora reggel több helyen köd várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 14 fok között alakul, a ködös helyeken legfeljebb 7 fok lesz. Délkeleti, déli irányú szél 2 és 5 m/s közötti sebességgel. Éjszaka a hőmérséklet 6 és 1 fok közé csökken. Holnap a maihoz hasonló idő várható, borús égbolt, helyenkénti esőkkel. Az alacso­nyabban fekvő területeken dél­előtt is megmaradhat a köd. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között várható. Az időjárás ma kö­zepes hatással lesz szervezetünk­re. A reggeli köd miatt az iparvidé­keken nehezeb­ben oldódnak a levegőben a mérge­ző anyagok, így itt esetleg légzési problémákra számíthatunk. Az ala­csony vémyomásúaknál gyakori le­het a migrén és az általános rosszul- lét. Lelassul a reakcióidő, ezért na­gyon vigyázzunk vezetés közben, mert megnő a balesetveszély. Ide­gesség, depresszió, levertség min­denkinél előfordulhat. Különösen vigyázzanak a szív- és érrendszeri problémákkal küzdők. Holnap kü­lönösebb változás nem várható. Csütörtökön RÚG) ÓIN) M tu ad ♦ Egy gömöri falu múltja és jelene ♦ Legnagyobb gondjuk a lélekszám ♦ Omladozó, romosodó tájház csökkenése

Next

/
Thumbnails
Contents