Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-18 / 266. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 18. Családi Kör r ► Beszélgetés Czeizel Endre genetikussal a genetikai orvoslás új lehetőségeiről, a művi terhességmegszakításról Új utak a gyógyításban KAMONCZA MÁRTA ill Clinton és Tony Blair az idén bejelentette, hogy elkészült az em­ber géntérképe, amely a genetikai orvolás új korszakát nyitotta meg. Arról, hogy ez mit jelent majd a gyó­gyításban, dr. Czeizel Endrével, az ismert magyarországi genetikussal beszélgettünk. Az emberi szervezet génállomá­nyát vizsgáló Human Genom (HUGO) program 1988-ban in­dult útjára és a tervek szerint 2005-ben fejeződik be. 2000júni­usában már 97 százalékra megva­lósult, elkészült az ember géntér­képe, amely új távlatokat nyit a genetikai orvoslásban. Viszont sokan úgy gondolják, hogy ezzel kapcsolatban számos etikai kér­dés is felvetődik, amire viszont az orvostudomány nincs felkészül­ve. Mi erről az ön véleménye?- Azt gondolom, hogy az orvostu­domány felkészült, inkább az a nagy baj, hogy az emberek nincse­nek erre felkészülve. Engem zavar, hogy amikor Brazíliától Mexikóig járom a világot, bekapcsolom a te­levíziót, belenézek az újságba, lá­tom, mennyit foglalkoznak ezzel a témával. Tudatában vannak: a jövő azon áll vagy bukik, mennyire ké­szültek fel az olvasók, az írástudók arra, hogy egy ilyen óriási kihívás­sal szembesüljenek. Ugyanis el kell majd dönteni, hogyan tovább. Az egyik lehetőség: megnézzük, hogy ki a beteg ember, aztán egyszerűen elpusztítjuk. Azt mondjuk, nincs eutanázia, miközben a sérült mag­zatokat sorozatban pusztítjuk el. Megértem, a nők általában nem fo­gadják el a súlyosan beteg gyerme­keket, ezért nekünk, orvosoknak kellene új lehetőségeket találni, hogy ezen segítsünk. Azt hiszem, erre nagyon jó esélyünk van, kezd­ve a génterápiától a klónozásnak ilyen szinten való alkalmazásán át egészen addig, amin én dolgozom, nevezetesen, hogy értsük meg a gént és javítsuk ki. Erre ma már több példa van, s én bízom benne, hogy végre az emberiség a sok le­hetőség közül nem a rosszabbat, a könnyebbet, esedeg a több pénzt hozót választja, hanem felülemel­kedve az önös érdekeken, megta­lálja a helyes megoldást. Ön szerint mi a helyes megoldás?- Az, hogy ismerjük meg önma­gunkat, ismerjük meg a bennünk lévő géneket és javítsunk rajtuk. Magyarországon minden negyedik ember infarktusban hal meg, ezek jelentős része ún. korai kezdetű in­farktus. Arról van szó, hogy a ko­leszterin lerakódik az érfalban, aminek következtében kialakul az infarktus, az agyvérzés. Megértet­tük ezt a mechanizmust és ma már több lehetőség is van arra, hogy a rossz gént kijavítsuk. Végülis ez a lehetőség fér bele az ember szép küldetésébe, hogy irányítsa életét. Ne elszenvedője, hanem aktív irá­nyítója legyen sorsának. S ezt csak úgy lehet elérni, ha megértjük a génjeinket és a rossz gént kijavít­juk. Természetesen ez a feladat nem az egyénre, hanem az orvosra vár, de az egyénnek kell igényelnie. Napjainkban is dúl az abortusz­vita. Engedélyezni vagy nem? Mit tegyen az a nő, áld tudja, hogy gyermeke súlyos betegen születne meg: hozza-e világra vagy inkább nem?- Ez valóban súlyos kérdés. Azt gondolom, az abortuszvitában mindkét tábornak a maga szem­szögéből igaza van. Megértem a li­berálisokat, akik azt mondják, hogy a terhességmegszakítást nem lehet betiltani, mert ezzel a nőket másodrendű állampolgárrá degra­dálnák. Hiszen ha egy nő rákény­szerül arra, hogy a nem kívánt ter­hességet kihordja, az egész sorsát megpecsételi. Ez is igaz, de ugyan­akkor az is, amit a pápa mond, hogy itt egy emberről, egy ember­élet kioltásáról van szó. Amikor azzal szembesülünk, hogy mind­két tábornak igaza van és igazából nem lehet összeegyeztetni, el kell gondolkodni egy kompromisszu­mos megoldáson. Véleményem szerint az egyedüli helyes megol­dás, hogy egyáltalán ne legyen abortusz. Tanítsuk meg a védeke­zésre a gyerekeket, s ez nem álom, hiszen Hollandiában, ahol teljesen szabad a terhességmegszakítás, ott már nincs abortusz. Ott úgy ké­szítik fel a gyerekeket a szexuális életre, hogy egyúttal a védekezés­re is megtanítják őket. Az abortuszok egy része viszont orvosi, genetikai okból történik...- Ez így van, viszont ezek jelentős része ma már kivédhető. Például ha a kenyérbe magzatvédő vita­min kerülne, a rendellenességek felét azonnal ki lehetne védeni. A másik felénél pedig külön-külön meg kell találni az okát. Én nagyon optimista vagyok, mert azzal, hogy megismerjük minden génün­ket, megtudjuk majd, hogy melyik rossz fehérjén keresztül „produ­Dömötör Ede felvétele kálja” a fejlődési rendellenességet. Ahogy ez a magzatvédő vitamin hatásos a nyitott gerinc és a szív- rendellenességek kivédésére, idő­vel a szakemberek meg fogják ta­lálni a többi fejlődési rendellenes­ség gyógyírját is. Nem az a gond, hogy az orvoslás nem fejlődik, ta­lán túl gyorsan is halad előre. A baj az, hogy az egészségügy rettentő­en nehezen fogadja el az új mód­szereket. Magyarországon például egy nyitott gerincű gyerek egyévi orvosi ellátásának költsége eléri a 4 millió forintot, de az állam azt már nem tudja szavatolni, hogy az anya a magzartvédő vitamint ne 100 százalékos, hanem például 25 százalékos áron vehesse meg. Ha nincs aromalámpánk, nyugodtan cseppenthetünk a párologtatóba is, az illóolaj így is kifejti jótékony hatását BARTAL TÍMEA gyre ködösebbre, hű­vösebbre fordul az időjárás, több időt töl­tünk otthon. Bár néha egy-egy rövid sétát még megteszünk, de hosszú gyaloglásra már nem vállal­kozunk. Inkább behúzódunk a kuc­kónkba, s megpróbáljuk átvészelni a hideg napokat. Sokan viszont rosszul viselik a bezártságot, a me­leg száraz levegőt, s tavaszig szinte elveszítik életkedvünket. Ezért is ajánlatos kipróbálni a egyre divato­sabb aromaterápiát. Először egy aromalámpát kell vásá­rolnunk, ami így tél előtt nem is olyan nehéz feladat. Sokaknak vi­szont csak egy kis elszántság kell, hogy végre kipróbálják a tavaly vagy tavalyelőtt karácsonyra kapott illatosító lámpájukat, amelyet — nem ismerve előnyeit - gondosan elhelyeztek a vitrinben. A megfele­lő szaküzletben keressük meg a szá­munkra megfelelő illatot, és kelle­mes, akár tavaszi vagy nyári hangu­latot is varázsolhatunk a szobába. Ha viszont kifejezetten a telet ked­veljük, akkor sincs semmi baj, hi­szen a tél hangulatát is könnyedén bevihetjük lakásunkba narancs-, er­dei fenyő- vagy fahéjolajjal. Sőt ma már olyan kevert készítmények is kaphatók, amelyeket - az ünnep fé­nyét emelendő - érdemes beszerez­nünk. Ilyen az ún. téli álom (mely nyugalmat áraszt a téli estéken), a fűszeres illatú ún. téli varázs, vagy a karácsony meghittségét adó ún. karácsonyi hangulat ill. karácsonyi fenyő. Az aromalámpa tartójába öntsünk vizet, majd cseppentsünk bele néhány csepp (általában 3-6 csepp) illóolajat, s néhány perc múlva szobánkat finom illat áraszt­ja majd el. Ha nincs lámpánk, nyu­godtan cseppenthetünk a párolog­tatóba is, az illóolaj így is kifejti ha­tását. Amellett, hogy kellemes illa­tot árasztanak, fertőtlenítenek és a kellemeden szagokat (pl. dohány­füst) is semlegesítik. Illatosító, közérzetjavító szerepük mellett még nagyon sok jó tulaj­donságuk van. Nem véletlenül kedvelték őket már az ókorban is. Ma az illóolajokat nagyon sokféle egészségügyi- és kozmetikai ter­mék gyártásához használják. Gyó­gyító hatásuk régóta közismert, ezért otthon is bátran használhat­juk kisebb bajok megszüntetésére. ♦ Depresszióoldó a bazsalikom, bergamott, citromfű, levendula, ylang-ylang, narancsvirág, jázmin olaja. ♦ Álmatlanság ellen alkalmazható a levendula- és a narancsolaj, akár úgy is, hogy néhány cseppet a pár­nánkra cseppentünk. ♦ Akik étvágytalansággal küzde­nek, azoknak ajánlatos kipróbál­niuk a citrom-, a gyömbér-, a man­darin- vagy a mirhaolaj étvágyja­vító hatását. ♦ Az örökösen fejfájással küzdők bizonyára szívesen vesznek min­den hasznos tanácsot. Bár én leg­gyakrabban a citronella jótékony hatásában bízom, hasonló ereje van a borsmentának, a bazsali­komnak, a citromfűnek, a rozma­ringnak és a rózsának is. ♦ Nem szabad figyelmen kívül hagynunk egyes olajok nemivágy- serkentő hatását sem, hiszen velük a meghitt percek még érzékibbé tehetők. A „titkos női praktikák” közé sorolható a fahéj-, gyömbér-, ylang-ylang-, jázmin-, szegfűszeg-, szantálfa- vagy rózsaolaj. ♦ Ha valaki pedig csak felfrissülni szeretne, próbálja ki a grépffútolaj hangulatjavító, esetleg az eukalip­tusz- vagy a citromolaj élénkítő hatását. Bár az illóolajok legtöbbje pozitív gondolatokat ébreszt bennünk, nem szabad figyelmen kívül hagy­nunk néhány gyakorlati tanácsot sem. Ha párologtatáskor közérze­tünkben valamilyen feltűnő válto­zást észlelünk, ajánlatos inkább másfajta olajat kipróbálnunk. Kife­jezetten kerülendő a rozmaring- és a borókaolaj használata magas vér­nyomás esetén. A várandós anyák pedig, ha lehet, inkább mellőzzék az illóolajok használatát. ORVOSI TANÁCSOK Forduljanak szakorvoshoz Jelige: Kövérke. „Az uno­kám miatt fordulok ön­höz, aki most négy és fél ■ éves és nagyon kövér. Nem is csodálom, hiszem ami­kor nálam tartózkodik, akkor is rengeteget eszik. Mondtam már a lányomnak, hogy ne adjanak neki annyit enni, de nem tudja megtenni. Attól félek, hogy fel­nőtt korában is ilyen kövér lesz (természetesen a magasságához képest) és rengeteg problémája lesz miatta az életben. Hogyan segíthetnék rajta?" ( Kedves Nagymama, jogos az aggodalma, hiszen ren­geteg elhízott gyermekkel • találkozunk, akik előbb- utóbb osztálytársaik gúnyoló­dásának célpontjává válnak, és helyzetük még kedvezőtleneb­bé válhat. Az elhízáshoz nagy­ban hozzájárul a gondos anyu­kák viselkedése, akik az izgalmi állapotba került gyermeküket (sírás, ujjszopás stb.) minden alkalommal megetetik. Ilyen­kor a gyermekben élettani éh­ségérzet nem jelentkezik és ál­talában tiltakozik is etetése el­len, amit az anya figyelembe se vesz. Később a gyermek mind kevesebbet tiltakozik, majd egy idő után természetesnek veszi, hogy minden izgalmi helyzet­ben enni kap. A következmény teljesen érthető, mivel a külön­féle ingerek hatására felébredő izgalomhoz fokozatosan hozzá­tapadnak a táplálkozás asszoci­ációi, és a gyermek éhséget fog érezni olyankor is, amikor egy­általán nem éhes. Az állandó éhségérzet helytelen tanulási folyamat eredménye, és lénye­géből adódóan feszültségszitu­ációkban jelentkezik. A gyógyí­tás éppen ezért nagyon nehéz. Az elhízott gyermek legtöbb­ször kortárscsoportjánakperi- fériájára kerül, ami rengeteg szorongást, félelemét ébreszt benne. Itt bezárul az ördögi kör, mivel a szorongás, mint fe­szült lelkiállapot, éhségérzetet kelt, a gyermek még többet eszik és tovább hízik. Fontos megjegyezni, hogy ezeknél a gyermekeknél (a felnőtteknél) a táplálkozás valóban csökkenti a feszültséget, hiszen a feszült­ségjó része éhség formájában jelenik meg. Kedves Nagyma­ma, javaslom, forduljanak gyermekpszichológushoz. Legyen ön is aktív! Csökkenni fog szexuális vágya Nehezen viselem jeligé­re: „Hét éve élek házas­ságban, két gyerekünk ■ van. A problémám külö­nösen az utóbbi időben vált számomra elviselhetetlenné. A férjem nagyon aktív a szexuális életben és naponta közösülni akar. Nincs rám tekintettel, hogy én kívánom-e, vagy nem, az utóbbi időben már nem is elégülök ki. Ha elutasítom, ak­kor megsértődik, de másnap este már megint újra kezdi. El­válni nem akarok, mit tegyek? ( Kedves Asszonyom, a tapin­tatlan, önző férj gyakran megkeseríti a házaséletet, • mivel ez a típus tárgyként kezeli a feleségét és nincs tekin­tettel igényére, állapotára. Ez a típus úgy tartja, hogy őt mindig minden esetben ki kell szolgál­ni, nemcsak az ágyban, hanem minden területen, függetlenül attól, hogy ő ezért mit ad cseré­be. A férj gyakori szexuális igé­nyét egy ügyes feleség a saját igényének a növelésével tudja csökkenteni. Tehát ha a feleség a férjjel szemben minden este, vagy naponta többször is szexu­ális igényt támaszt, bizonyos idő elteltével a férj szexuális közele­dési szándéka ritkulni fog. Sőt, ezzel a női magatartással hosz­szú távon potenciazavarokat, korai magömlést, szexuális ér­dektelenséget lehet kiváltani a férjben, főleg akkor, ha időn­ként elmarasztalja a férj szexuá­lis teljesítőképességét és ismé­telt kielégületlenségre panasz­kodik. Hogy mennyi ideig tart­son ez a fajta szexuális aktivitás a feleség részéről, nem tudom megmondani, de nyilván ez is egyéni jellegű. Szerintem két- három hétnek bizonyos esetek­ben már „eredményesnek” kelle­ne lenni, de 2-3 hónap elteltével valószínűnek tartom, hogy a férj szexuális igénye csökkenni fog. Dr. Bordás Sándor A dunaszerdahelyi pszichológiai tanácsadó központ klinikai pszichológusa Többletenergiát sugároz Mi lehet benne jeligére: „Szeretnék választ kapni, egy eddig számomra és ■ számunkra érthetetlen do­logra. Az idősek klubjának va­gyok a vezetője, immár 20 éve dolgozom ezen a területen, de számomra érthetetlen, és mun­katársaim számára is megma­gyarázhatatlan az az eset, ami itt a klubban előfordul. Van egy 91 éves özvegyasszony. Minden újonnan érkező férfi klubtag őt környékezi meg, van, aki korban hozzá közel áll, 80-90 éves, de rokkant nyugdíjas. 40-50 év kö­zötti férfiemberrel is hírbe került a klubon kívüli viszonya miatt. Érthetetlen számunkra, hogy sem a külseje, sem az anyagi helyzete, sem a környezete nem indokolja ezt a rajongást. Egy­mást között arra a megállapítás­ra jutottunk, hogy valamilyen „szagot” áraszthat, ami a férfia­kat csábítja, és ezért rajongják körül. Tudni kell, hogy az idős asszony nem tud meglenni sze­xuális kapcsolat nélkül. Renge­teg probléma adódik, ezért szű- kebb családjában, főként vejével mérgesedett el a viszony. Kérem a doktor urat, legyen szíves er­ről a nem mindannapi időskori „sajátosságról" tájékoztatni, ugyanis az 56 klubtagból - 33 nő - senki sem viselkedik így. Neki mindig van a keletje. Vála­szát várom, ugyanis a családja sokszor fordul hozzám segítsé­gért és én tanácstalan vagyok." ( Kedves Asszonyom, érdekes dolgot írt le levelében, bár az idősebb generáció szexu- • ális aktivitásából általában mi, fiatalabbak csinálunk prob­lémát. Valahogy ellenkezik ne­veltetésünkkel az a tény, hogy az idősebb generáció is él, vagy él­het nemi életet és mindjárt vala­milyen nem természetes dolgot keresünk benne. Pedig ez a ter­mészetes, hiszen ha valaki fiata­labb korában rendszeres és aktív nemi életet élt, az idősebb korá­ban is rendszeresen tud nemi életet élni. Az idősebb generáció is lehet vonzó, elragadó. így az Önök hölgye valószínűleg már fiatalon is rendelkezett valami­lyen ádagon felüli vonzerővel, ami talán 91 éves korára sem ko­pott meg és a férfiak nagy há­nyada ennek a vonzásnak kerül a bűvkörébe. Nem hiszem, hogy az illatok okozzák ezt a vonzal­mat, véleményem szerint inkább valamilyen energiamennyiségről van szó, amelyet a hölgy kisugá­roz magából. Asszonyom, ha ez a helyzet komoly gondot okoz a családnak és Öntől kérik a taná­csot, javasolja, hogy forduljanak pszichológushoz. Az illatok ereje Megnyugtat, fertőtlenít...

Next

/
Thumbnails
Contents