Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-18 / 266. szám, szombat
Családi Kör ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 18. Padláson kutakodni ritka izgalmas dolog: rég elfelejtett, gyönyörűséges leletek kerülnek napvilágra a pókhálós homályból. Mint például ez a kalitka. Vajon kinek az örömére énekelgedett egykor a kanári ebben a vesszőből font madárlakban? Egy páfrány lett az új lakó a kalitkában, és a fürdőszobát díszítik együtt. A párás levegő mindkettőjüknek jót tesz. A látvány pedig nekünk. HOROSZKÓP Kos: Izgatottan vár egy üzleti eseményt, mely nagy hatással lehet karrierjére. Ha befolyásos emberekkel beszélget, legyen tömör és köny- nyen érthető. Bika: Ha vásárolni megy, csak olyan dolgokat vegyen, melyekre valóban szüksége van. Ne engedje rábeszélni magát értelmetlen dologokra, amit később úgyis kidobna. Ikrek: Hallgassa végig idősebb rokona tanácsait, hisz ő csak jót akar Önnek, és sok hasznos dolgot mondhat. Egy baráti összejövetelen remekül szórakozhat. Mérleg: Fordítson némi időt rég nem látott ismerőseire, látogassa meg távolban élő rokonát. Bár nem minden alakul a tervei szerint, mégis csodálatos napot tölthet szeretteivel. Skorpió: Kerülje a felesleges vitákat szeretteivel, törekedjen a családi béke megteremtésére. Megragadhat egy rendkívül ígéretes lehetőséget, ha a hét végén munkához lát. Nyilas: Egyik rokona komoly sikereket ér el, és ez még az Ön karrierjére is hatással lehet. Ne titkolózzon szerelme előtt, legyen vele teljesen őszinte. Rák: Egy nagyobb értékű termék vásárlása nagy körültekintést igényel, hisz fontos, hogy a lehető legolcsóbban és a legjobb feltételek mellett jusson hozzá. Oroszlán: A mai napon nem találja a közös hangot családtagjaival, ezért kisebb viták alakulhatnak ki. Ha elárulja titkos üzleti terveit másoknak, azzal kockára teszi azok sikerét. Szűz: Egy megbeszélésen nagyon kevés ideje van, hogy bemutassa elképzeléseit néhány befolyásos embernek, ezért alaposan át kell gondolnia, mit mond nekik. Bak: Nem tud megbirkózni egy háztartási problémával, ezért idősebb rokonához fordul segítségért. A családjával töltött délután folyamán sikerül teljesen kikapcsolódnia. Vízöntő: Egy helyi rendezvényen végre önfeledten szórakozhat családjával, és kis időre megfeledkezhet munkájáról. Hallgasson az idősebbre, ne legyen önfejű! Halak: Ne engedje, hogy bárki is beleszóljon magánéleti ügyeibe, lépjen fel határozottan az illetővel szemben. Számos érdekes üzleti ötletet hallhat barátaitól. Sok fényt és tápanyagot igénylő, fagyérzékeny növény, gyakran tápoldatozzuk, bárhol tartsuk is A vidám krizantém gok. Ilyenkor elkezdhetjük a felesleges oldalelágazások és bimbók kicsipegetését. A növény azonnal „válaszol” a ritkításra, és a meghagyott virágok hosszabb szárnak, nagyobbak lesznek. A krizantém egyetlen hibája, hogy fagyérzékeny. Szeptember végétől bármikor számíthatunk kisebb-nagyobb talaj menti fagyra. Az erkélyen élő krizantémja- A visz- inkát legegyszerűbb bevinni a la- szacsípés hatására a bo- kásba éjszakára, mert a korai fakor elágazik, és egyre gyök általában csak rövid ideig több bimbót hoz. Egy idő tartanak. Néhány hurcolkodással után már túl sokat is, és akár december elejéig megóvhat- egyre apróbbá válnak a virá- juk virágainkat az elfagyástól. Ha végleg bevisszük a lakásba, akkor még sokáig nyílnak. A krizantém hűvös helyiségben, mérsékelt öntözéssel könnyen átteleltethető. Márciusban célszerű erősen visszavágni. A levágott hajtások homokban vagy tőzegben, pár hét alatt meggyökereztethetők. Tippek az ápoláshoz A kertben nevelt krizantémokat is megvédhetjük a korai elfagyástól, ha újságpapírral kibélelt műanyag zacskót húzunk rájuk. Reggel azonnal távolítsuk el a védőréteget. Az is lehet, hogy hetekig nem lesz rá újra szükség. ÖSSZEÁLLÍTÁS J apán családi hagyomány a krizantém nemesítése. A nagypapa által kitűzött célt ge- ■■■■ nerációkon keresztül hűségesen követik a gyermekek, unokák, hogy létrehozzák a megálmodott árnyalatú fajtát. Botanikus a talpán, aki kiismeri magát ebben a tengernyi fajt, fajtát és hibridet felölelő növénycsaládban. A gilisztaűző varádicstól a rétek, kertek kedves margarétáján keresztül a halottaknapi, hatalmas, fehér virágú krizantémokig számtalan színben, formában, méretben pompáznak. A krizantém sok fényt és tápanyagot igénylő növény. A gazdag virágzás feltétele, hogy gyakran tápoldatozzuk, bárhol tartsuk is. A balkonládás virágokhoz ajánlott, „virágzást serkentő” oldatot használjuk a krizantémokhoz is. Ha nagyobb cserépbe vagy balkonládába ültetjük át, akkor C típusú virágföldbe tegyük anélkül, hogy megbolygatnánk az eredeti földlabdáját. A krizantémápolás legkellemesebb része a csipegetés. Az elnyílt virágokat naponta távolítsuk el: ne várjuk meg, hogy megbámuljanak. Ha már fakulnak a szirmok, nem érdemes tovább várni, mert folyamatosan nyílnak a friss bimbók. MIT TEGYÜNK ES MIT NE NOVEMBER 19-TÖL 25-IG November 19, 20, 21 A föld jellegű Szűz hatással van a hasnyálmirigyre, a vékony- és a vastagbélre, így ebben az időszakban épp ezek a szervek nagy terhelésnek vannak kitéve. Fordítsunk ezért nagyobb figyelmet táplálkozásunkra és ne együnk túl zsíros ételeket és kevesebbet sózzunk. A hagyományos kínai orvoslás szerint a vastagbél reggel 5 és 7 óra között aktív, a hasnyálmirigy 9 és 11 óra között, a vékonybél 13 és 15 óra között. Lehet, hogy észrevették, hogy délután rövid ideig fáradtság vesz rajtunk erőt. Ezért a vékonybél aktivitása alatt ne hozzunk fontos döntéseket, mert minden energia épp ott koncentrálódik. Hosszútávú mozgáshiány esetén (ugyanúgy folyadék és rostanyag hiánya esetén) a bélműködés lelassul. A vastagbelet még reggel az ágyban megmozgathatjuk és ha a jobb térdünket egy percre a mellkasunkhoz húzzuk, majd a bal térdünket húzzuk fel egy percre, végül mindkettőt egyszerre. Reggel egy pohár langyos víz is nagyon jó hatással van a bélműködésre. Az emésztés serkentésére nyugalomban kortyolgassunk egy csésze menta, kamilla vagy zöld teát. Tudományosan igazolt tény, hogy a színes vibrációk hatással vannak az szervek működésére. Ha tudatosan beépítjük a színeket az életünkbe, nemcsak szellemünket, de egészségünket is erősítjük. A narancssárga hatással van a bélműködésre, ezért készítsünk magunknak narancssárga italt (narancsból, répából). Menjünk el borbélyhoz, fodrászhoz, a Szűz jegyében vágott haj, tartóshullám sokáig megtartja alakját. A kertben folytassuk a téli előkészületeket. November 22, 23 A levegő jellegű Mérleg hatással van a vesékre, a vér tisztítására és a testfolyadékok egyensúlyára. Serkentsük működésüket, pótoljuk a folyadékot, amit a lélegzéssel és az izzadással elveszítünk (kb. 1/2 liter). A vesék minden nap 17 és 19 óra között aktívak. Legyünk ebben az időben melegben (tekerjük magunkat egy meleg pokrócba) és iszogassunk egy csésze citromos teát. A vesék gyengesége ellen hat a sárga (ananász, banán, kukorica) és a narancssárga (sárgabarack) szín. A sárga ételben fontos a fiavon festék, a narancssárgában a karotin. A Hold visszavonulóban van, ezért ez megfelelő idő a karácsonyi nagytakarításra. A levegő jellegű elemi erő hatása alatt jó ablakot mosni és szekrényeket takarítani. A mosás a következő napokban vár ránk, amikor a vízjelleg fejti ki hatását. Ha energiára van szükségünk, vagy ha a kedvünkön szeretnénk javítani, próbáljuk ezt megtenni a színek gyengéd vibrációival. A piros szín önbizalmat ad és hat a szexualitásra, a narancs- sárga optimizmust kelt, a sárga serkenti a gondolkodást, a zöld megnyugtat, a kék erősíti az élményeket, a lila pedig a meditációt. Ha már mindennel készen vagyunk, pihenjünk le egy lila vánkosra, mely serkenti az elmélkedést és kortyolgassunk közben egy csésze kamillateát. Ha megfelelő az idő, és még nem fagyos a talaj, ültessünk a már előkészített gödrökbe rózsát és gumós növényeket. November 24, 25 A víz jellegű Skorpió befolyásolja a nemi és a kiválasztó szerveket, a húgyhólyagot, a végbelet és a szexualitást. Használjuk ki a megfelelő pillanatot a kiválasztás serkentésére. Igyunk kamilla vagy csipkebogyó teát. Próbáljuk ki nagyanyáink receptjét: egy kanál lenmagot áztassunk be éjjelre 3 kanál vízbe, fogyasszuk el éhgyomorra a kilúgozó- dott keményítős vízzel együtt. Ne feledkezzünk meg a zöldségekről és a gyümölcsökről sem, mivel a jó emésztéshez szükséges rostokat tartalmazzák. Próbáljunk ki egy egyszerű gyakorlatot: feküdjünk a hasunkra, fejünket támasszuk a ál- lunkra, az ökölbe szorított kezünket tegyük a lágyékunk alá és belégzés- sel emelgessük a lábainkat. Tartsunk vissza a légzést, majd küégzéssel engedjük el magunkat. Ismételjük meg ötször. Öltözködjünk melegen, mert ha ezekben a napokban megfázunk, vese- vagy petefészekgyulladás lehet belőle. Előzzük meg egy kellemes ülőfürdővel. A vízjegy és a hátráló Hold megfelelő idő a régi foltok eltávolítására, jobban mosódik a ruha (ilyenkor elegendő fele mennyiségű mosószer). Öntözzük meg a növényeinket és beszélgessünk el velük. A két héttel ezelőtt feltett kérdésünkre 116 olvasónk válaszol helyesen. Közülük Puksa Magdolna lévai, D. Sidó Ágnes pozsonyi és Jancsó Miklós farkasdi olvasónk egy lunáris naptárat nyert. Gratulálunk! A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona Levélcím: Családi Kör, Grand Press Rt., Prievozská 14/A, P.O.BOX 49, 824 88 Bratislava, tel.: 07/5823 8315