Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-18 / 266. szám, szombat

10 Családi Kör ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 18. FŐZZÜNK EGYÜTT Az ételt a szepsi Ferencz Katalin készítette Ajánlatunk Rakotthús négy személyre Hozzávalók: 4 szelet karaj, zsemlemorzsa, 2 tojás, só, bors, 1 kanál kecsup, gomba, 5 dkg margarin, 1 karikákra vágott vöröshagyma, 1 kk vegeta, mustár. Elkészítése: A húsokat enyhén kivetjük, megsózzuk majd zsem­lemorzsába és végül tojásba mártva, forró olajon mindkét ol­dalon megsütjük. Egy jénai tál aljára fektetjük a megsült húso­kat. 2 del vízbe kevetjük a vegetát, a mustárt, a kecsapot, kicsi borsot és az öt deka marga­rint. Hogy a margarin szépen el­olvadjon, a vízben felmelegítjük az öntetet. A felkarikázott hagy­mát és a gombakonzervet rárak­Segítünk Hogyan tisztítsuk meg aí arcunkat? ♦ Ha már megjelentek a ráncok, az arcunk bőre érdes, próbáljuk meg a következő kúrát: három közepes nagyságú vöröshagymát egy csészényi tejjel, egy kis pohár rózsavízzel és egy kávéskanálnyi mézzel lassú tűzön főzzünk addig, míg a hagyma megpuhul. Jól dolgozzuk össze, s az így nyert pépet kenjük fel a tiszta arcunkra! Hagyjuk rajta 10-15 percig, majd langyos vízzel mossuk le. ♦ A zsíros bőrre tejes pakolást készíthetünk: egy kanálnyi tejport meleg vízben péppé keverünk, ezt a pépet az esti mosakodás után belemasszírozzuk a bőrbe. Ne mossuk le, a felesleget papírzsebkendővel töröljük le. ♦ Nagyon hatásos tisztítóoldat mitesszeres bőrre a következő: egy csomó petrezselyemzöldet tegyünk egy forró vízzel telt tálba, ta­karjuk le, hagyjuk kihűlni. Naponta 20-30 percig vattával ecse­teljük ezzel az arcunkat. Hogyan lazítsuk fel az arcbőrt? ♦ Tisztítsuk meg alaposan az arcunkat. Öntsünk egy kis tálka me­leg vízbe némi almaecetet, és bőségesen permetezzük meg ebből az oldatból az arcbőrünket. Ne használjunk törülközőt! Ha na­ponta egyszer így mossuk-szárítjuk arcbőrünket, helyreáll annak savegyensúlya („savköpeny” képződik). Pattanásos arcbőrre szintén jó ez a módszer. ♦ Az arcbőr bepermetezése helyett a fent leírt oldatot csupán öblí­tésre is használhatjuk. Ha nem csúnya a bőrünk, úgy csak időn­ként kezeljük a teljesen tiszta arcfelületet. Mire jó az ásványvíz? ♦ Ha arcbőrünket gondosan megtisztítottuk, spricceljünk a friss alapozóra hideg ásványvizet, vagy ásványvízbe mártott papírzsebkendővel töröljük át gyengéden frissen készített arcbő­rünket. A smink sokkal tovább marad friss. juk a húsra, majd leöntjük az ön­tettel. Forró sütőben megsütjük. Felhívjuk olvasóink figyelmét, hogy akinek jó receptje van, elkészítését bemutathatja a Szlovák Televízió Magyar Fő­szerkesztőségének MOZAIK című műsorában. Várjuk jelentkezésüket a kö­vetkező címen: STV PCMR, Mlynská dolina 41, 845 45 Bratislava 43 Később, ha már rögzültek a gyakorlatok, bárhol végezhetjük őket. A hatás rövidesen látható lesz. Masszázs helyet arctorna FELDOLGOZÁS arcmasszázs annyira hasz­nos, hogy még a profi kozmeti­kusok is igény­be veszik. Mi is megtennénk, persze, ha megenged­hetnénk magunknak. Ez nemcsak pénzkérdés. Egy kiadós masszázs húsz percet vesz igénybe, s akkor használ, ha hetente megismétlik. Ki­nek van ideje? És hová menjen a fa­lun élő asszony, ha egyáltalán nincs kozmetikus? Házi masszázsként annyi végezhe­tő el önállóan, hogy az ember ujj­beggyel finoman bepaskolja a bő­rébe az arckrémjét, mindkét kezét használva, alulról fölfelé, kicsit to­vább időzve az orrtól a száj mellett az áll irányába futó két ráncon, a homlokon pedig az orrgyöknél mutató és középső ujjait váltogat­va, lazán „húzva” fölfelé a hajtő irányába, majd simán kétfelé. A szemkörnyéken pedig kívülről be­felé haladva ütögessük könnye­dén. Ennyit és nem többet, mert az arcbőr nagyon érzékeny, masszíro­zása szakértelmet kíván. Eredményes lehet viszont a meg­felelően kivitelezett arctorna. Először a tükör előtt gyakoroljuk az alább leírtakat, így láthatjuk, hogy valóban azokat az izmokat mozgatjuk, amelyeket meg aka­runk erősíteni, és ne ráncoljuk- gyűrjük arcunknak azt a felét, amit viszont nem szeretnénk szánt szándékkal tönkretenni. Később, ha már rögzültek a gya­korlatok, bárhol, napközben is végezhetjük őket. A legideáli­sabb, ha előtte mindig megtisztít­juk az arcunkat, majd alaposan bekrémezzük. A rendszeresség 8-10 hetet jelent, eleinte másnaponkénti, majd mindennapos gya­korlást, és két hónapi pihe­nés után kezdhető újra. A gyakorlatokat általában öt- ször-hatszor kell ismételni. Természetesen nem szük­séges valamennyit. Válasz- sza ki azokat, amelyeket a leghatásosabbnak talál. Szépségfarmok általában nem adják ki a titkaikat - ebből élnek ám reklám­fogásként egy riportban azért annyit elárult az egyik világhírű francia in­tézmény kozmetikai veze­tője, hogy náluk a pácien­sek a következő egyszerű gyakorlattal veszik fel a harcot a legnagyobb el­lenség, a toka ellen: ráha­rapnak a két hátsó foguk­ra - ily módon az áll alatti rész megfeszül - és ezt a mozdulatot tartják ki, tízig számolva. (A befejező rész jövő héten) 1.„Erőltetett izommunkával" 5-6-szor nyissa tágra a sze­mét, Közben ügyeljen, nehogy a homlokát ráncolja, és arcának más izma ne dolgozzék. 2. Mozgassa a szemgolyóját lassan jobbra, majd bal­ra, utána pedig néhányszor körbe, mindkét irányban, entetőül néha csukja be a szemét. 5. Fújja fel az arcát, és csukott szájjal nyomja a levegőt az egyik oldalról a másik­ra, majd vissza. Próbálja meg a levegőt a felső és az alsó ajka alá szorítani. 6. Hajtsa hátra a fejét, majd húzza az alsó ajkát a felső elé, a gégefőnél erős húzást kell éreznie! SZÜMKSÉGE VAN TANÁCSRA? SEGÍTÜNK! Jelige: „Kamocsai nyár 2000” Többen kérdezték, hogy miért csak egy előadást tartottam nyáron Kamocsán az Ifjúsági Táborban, amikor három előadásomról volt szó. Sajnos szervezési hiba történt, melynek oka engem is érdekelne. Némi kompenzációt nyújtok át a fia­taloknak azzal, hogy a Kamocsán feltett kérdéseik alapján beígért té­mák lényegéről e lap hasábjain írok. Jelige: Miért múlik el a szerelem? Nincs két egyforma emberi kapcso­lat. Hasonló helyzetek kialakulhat­nak, de nem azonosak. Mindegyik csak önmagából kiindulva viszo­nyítható a többihez. Miért? Azért, mert ÉN vagyok a mérték, TE vagy a mérték, és O a mérték. Mindenki saját maga a mérték! Mindenki más-más mértékek hor­dozója. Mértékrendszerünk kiala­kulását befolyásoló tényezők kö­zött szerepel az, hogy mely föld­rész, mely ország, m^ly településé­be, és melyik családba születtünk. Milyen kultúra szokásait vettünk át, mely tapasztalatok birtokosai lettünk, és tudatosan fejlesztjük-e önmagunkat, vagy a kényelmesebb megoldást válasszuk. Kihez képest vizsgálódunk gon­dolatban? Milyen ő hozzám ké­pest, hozzád képest, és hozzá képest? Amikor felismerjük a másik ember mértékét az ösztönei, az anyagias­sága területén, vagy az érzelmi vi­lága mértékét a szeretet adása és elfogadása készségében, és a szel­lemi (gondolkodásbeli) mértékét, csak akkor tudjuk eldönteni, hogy hasonló vagy ellentétes a miénk­kel. Mindenek előtt a saját mér­tékrendszerünkkel fontos tisztá­ban lenni, amely az önismere­tünkből fakad. Csak így láthatjuk meg a másik ember különbözősé­gét. Azután már könnyen megért­jük, hogy miért, vagy miért nem fogadhatjuk el a másik embert ha­vernak, barátnak, vagy társnak egy életen át? Ha a félelem fojtogat attól, hogy megcsalnak, elhagynak, akkor a saját ámyékszemélyiségünk gyö­tör bennünket. Ismerjük fel, értel­mezzük önmagunkat a másikban! Ami nem tetszik a másik ember­ben, azt a megoldásra váró gondot hordozzuk saját árnyékvilágunk­ban, mely probléma „árnyékként kísért”, és lehetőséget adva olyan helyzetekbe sodor, ami döntésre, megoldásra készteti az embert. Mitől működik rosszul egy kap­csolat? , Ha az egyik fél önzőbb és „éretle­nebb” személyiség, akkor nem ad lehetőséget, teret a másik fél fej­lődésének, kreativitásának. Talán irigység, féltékenység uralkodik el rajta. Vagy azért, mert lusta fejlődni és egészen más (alacso­nyabb) szinten képes kibontakoz­tatni képességeit. Mikor működik jól egy kapcsolat? ♦ Ha mindkét fél érett személyiség. ♦ Ha teret adnak egymás fejlődésé­nek, érdeklődési körének, kibonta­kozásának és kreativitásának. ♦ Ha van legalább egy olyan közös céljuk, amely segíti őket abban, hogy ne távolodjanak el egymástól. Mit kell tennem annak érdeké­ben, hogy megtartsam társamat? Tegye „érdekeltté” társát az Ön céljainak elérésében az ő érettsé­gének, érdeklődésének megfele­lően. Tehát a célja ne legyen ön­célú! Terveiben, céljaiban legyen helye és szerepe társának is. A társa gondolkodásától függően tudja eldönteni azt, hogy anyagi, érzelmi vagy szellemi szinten te­szi őt érdekeltté. Fontos figyelembe venni, hogy a „szerelemhormon” ádagosan más­fél-két évig működik, majd vissza­húzódik. Volt olyan páciensem, aki­nél három hónapig, de volt olyan is, akinél 15 évig működött. E hormon visszahúzódása megnyüvánulhat a szexuális vágy csökkenésében. Két ember szerelmi kapcsolatában nem egyszerre húzódik vissza a szere­lemhormon. Ezért aztán az, ame­lyik még szerelemtől lángol, esetleg féltékenységi jelenetet rendezhet, figyeli minden percét a másiknak, s ha késik öt percet, akkor kérdőre vonja társát. A társ első meglepetése az, hogy nem úgy érez, nem olyan lángoló intenzitású vággyal lobog, mint a szerelemhormon működése alatt. Ha nem ismerjük önmagun­kat, akkor nem vagyunk képesek megismerni másokat sem, a világ­ban pedig elveszettnek érezzük sa­ját személyünket azért, mert nincs, nem alakulhat ki igazi mértékünk. Amikor egy embernek nincs meg a „hozzám képest” viszonyítási alap­ja, akkor nagyon könnyen ingatag­gá, mások mértékének befolyása alá kerülhet. A szerelemhormon működése köz­ben feltétel nélkül, vakon szerelmes az ember. Amikor e vágyhormon működése megszűnik bennünk, ak­kor kezd nyiladozni a szemünk, másképp és másnak látjuk társun­kat, és feltételeket kezdünk szabni számára. A szerelemhormon működése köz­ben az ember megismerheti a felté­tel nélküli adást és kapást a vágyak, érzelmek területén. Mindezt azért, hogy megtapasztaljuk, és képessé váljunk ugyanezt a feltétel nélküli­séget átvinni a szeretet, a lelki szere­tet érzetébe. Ez a legnehezebb. Egy­fajta „dimenzióváltásnak” is beülik. A szerelem nem más, mint a szere­tet felé vezető útra lépés lehetősége. Csak rajtunk múlik, hogy ezen az úton - már az út elején - megtorpa- nunk-e, és egyhelyben topogunk, vagy haladunk úgy, hogy a feltétel nélküli szeretet érzésével megtanu­lunk járni „holtomiglan-holtodig- lan” a szeretet útján. Bartalos Mária 4. Zárja össze ajkait, és a száj körüli izomza- tot 10 másodpercig szorítsa a fogaihoz. Há­romszor ismételje! 3. Hunyorítsa a szem kö­rüli izmokat, hogy sze­me résnyire szűküljön.

Next

/
Thumbnails
Contents