Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-16 / 264. szám, csütörtök
RÉGIÓINK UJ SZÓ 2000. NOVEMBER 16. Nyárhíd egy fontos kereskedelmi útvonal, a Budát Prágával összekötő Via Magna - más néven Cseh út - mentén feküdt, a falut a 16-17. században már nem építették újjá Ásatások egy középkori falu területén KOVÁCS ESZTER Érsekújvári Honismereti Múzeum a nyári hónapokban (2000. júliusszeptember) ásatásokat folytatott Érsekújvár határában egy elpusztult középkori falu - Nyárhíd területén. A kutatás célja a falu volt templomának feltárása volt. A 80-as években készült légifelvételek, valamint terepbejárások alapján a települést Érsekújvártól 2,5 km-re északra, a Nyitra folyó jobb partján lokalizálták. Az első írásos emlék a faluról 1183- ból származik, melyben III. Béla birtokaként szerepel, viszont híd- vámja a zobori kolostort illette. Nyárhíd fontos kereskedelmi útvonal, a Budát Prágával összekötő - a Via Magna - Cseh út - mentén feküdt. A település mellett volt a Nyitra folyót átszelő gázló, amely jogot adott a falunak a hídvám szedéséhez. A 13. század második harmadában a Csúti Szt. Eusztach premontrei kolostor birtokolta a falu felét. 1241-ben az országot végigsöprő tatár hadjárat nem kímélte Nyárhídat sem, a falut kifosztották és felgyújtották. Ennek következtében a falu elnéptelenedett. IV. Béla a települést és kunoknak ajándékozta, akiké 1264-ig volt, amikoris a király rossz viselkedésük miatt megvonta tőlük a birtoklási jogot. 1295-ben Nyárhíd az esztergomi érseké lett. Az oszmán seregek 1530-as portyázása során Nyárhíd ismét a tűz martalékává vált. Az 1572-ben keltezett oklevelekben már mint mezőváros szerepel egy malommal és 17 gazdasággal. Az érsekújvári erőd megalakulásával gazdasági jelentősége csökkent. Köprülüzade Fazil Ahmed basa 1663-ban körülzárta és ostrom alá vette Érsekújvárt, s ezzel egyidejűleg felperzselte a környező falvakat, köztük Nyárhídat is. A mezővároska lakossága az ellenség elől valószínűleg bemenkült az erődbe. E csapás után Nyárhíd már nem tért magához, nem épült újjá. Az 1664-es török adóösszeírásokban már csak mint Nyárhíd- puszta szerepel. 1691-ben határát a többi környékbeli faluéval közösen (Lég, Gúg) Érsekújvárhoz csatolták. Az ásatások során sikerült feltárni a templomot körülvelő kerítés falának északi, keleti és nyugati falszakaszait. A kerítés építésénél figyelembe vették a terep jellegzetességeit - a lassú emelkedést és lejtést. A kerítés alakja kissé tojásdad alakú. Építési agyagként főleg jól kiégetett téglát, korábbi építkezések törmelékeit és kis meny- nyiségben terméskövet használtak. A falakat kétoldalról egy-egy sor habarcs rakott tégla alkotta, a köztük lévő teret másodlagosan felhasznált tégla és kőtörmelékkel töltötték fel. Az északi falszakasz egy részén egymástól bizonyos távolságban téglapillérek figyelhetők meg. Ezek vagy a fal megerősítését szolgálták, vagy későbbi javításokra utalnak. A kerítés falát kívülről vakolattal látták el. Kormeghatározás szempontjából fontos az a lelet, amelyet az északi fal közvetlen közelében találtak: I. Ferdinánd ezüstpénze, amely 1533-ból származik. A pénz feltehetőleg abban az időben került a föld alá, amikor a fal épült. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy a falu 1530-ban az oszmán hadak martalékává vált. Ennek következtében kezdhették el építeni a templomot védő falakat vagy a megrongálódott részek kijavítását. Ettől 1 m-re a fal külső oldalán feltárt leletek - edénytöredékek, vastárgyak szintén a 16-17. századra keltezhetők. Több sírt találtak a keleti és nyugati kerítés mindkét oldalán. Közülük a legtöbb meg volt bolygatva. A gyéren és töredékesen fennmaradt csontok szétszóródva feküdtek különböző mélységekben. A sírok gondosan követték a falak irányát. Két, jó állapotban megmaradt sírt bontottak ki a nyugati kerítés külső oldala mellett. Az első sírban a halott a hátán feküdt, kezeit ölében tartva. A sír tájolása délnyugatészakkeleti volt. Sírmelléklet a halott mellett nem volt. A sírgödör szélessége deréktól lefelé szűkült, mivel egy későbbi mélyebb sírt ástak bele. A második sírban a halott hátán, nyújtott, nem természetes testhelyzetben feküdt, felső testrésze elgörbült. Felső végtagjait könyökben behajlították és az ölébe helyezték. Jobb lábszárcsontját szintén természetellenes helyzetben találták a medencecsonttól kissé távolabb. A halott feje a sírból hiányzott, valószínűleg utólag vették .ki. Erre mutat a test felső részére irányuló beásott gödör. Segítségével megbolygatták a halott mellkasának jobb felét, a koponyát pedig kiemelték. Ezekben a műveletekben vámpírellenes cselekedetet figyelhető meg. Ennek célja megakadályozni az elhunyt visszatérését az élők világába. Hasonló esetekkel találkozunk más középkori temető sírjaiban is. Az itt eltemetett személy már életében valami módon elkülönülhetett a falu többi lakosaitól (például lehetett nyomorék - púpos), akik féltek, hogy visszatér ártani a másvilágról. A halott ruháját vas övcsat és szegecsekkel kirakott öv díszítette. Nem messze ettől a sírtól II. Ferdinánd 1626-ban keltekezett ezüstpénzére bukkantak. 1 m-re az első sírtól délnyugatra találtunk egy harmadik sírt is. A sírgödör alakját nem sikerült megállapítani és a halottból is csak az alsó végtagok maradtak fenn. A keleti fal belső oldalán további sír töredékére bukkantak. Az ásatási területet, közepén átszelő kutatóárak legvégén rábukkantak a keresett templom alapjaira, amit sajnos teljesen elhordták. Ez alapján megállapítható, hogy a valószínűleg egyhajós egyenes záró- dású templom a kerítés közepén feküdt. Mindkét oldalán emberi csonttöredékeket találtunk különböző mélységekben. A legfelsőbb törmelékrétegében 1703-ból származó pénzre bukkantunk, ami azt bizonyítja, hogy ebben az időben a falak már nem álltak. A templom alapjaitól pár méterrel északra, közvetlenül a szántási réteg alatt emberi csontokat tártunk fel. A csontok rétegekben egymás alatt feküdtek (főleg koponyák, alsó- és felső végtagok csontjai) és néhány helyen összekeveredtek tégla, kő és edénycserép töredékekkel, valamint vasszögekkel. Az ossuarium (csontház) egy részét találták itt meg, ahová a helyszűke miatt felszámolt régi sírokból kiemelt csontokat helyezték. Ennek elhelyezését analógiák alapján a templom közvetlen közelében feltételezhetjük. A jövő évre tervezett ásatások majd több információt nyújtanak a templom alakjáról, az ossuarium elhelyezéséről, valamint a kerítésen belüli temetőről. A gazdag leletanyag nagy részét cseréptöredékek alkotják. Az itt feltárt edények töredékei két nagy csoportra osztódnak - mázas (zöld, barna, sárga) és mázatlanra (szürke, téglavörös). A fehér színű kerámia néhány cseréptöredékkel volt képviselve. A barna szín különböző árnyalataiból festett ornamentikával díszített fehér edények főleg Kö- zép-Szlovákia déli részein voltak honosak, de elenyésző mennyiségben előfordultak Délnyugat-Szlo- vákia keleti területein is. A cserepek felszínét bekarcolt, bepecsételt és festett mintázat díszítette. Fazekakon, bögréken kívül megtalálhatóak itt a kancsók, tálak, tepsik és fedők. Találtunk továbbá néhány kályhaszemtöredéket és egy zöld mázas, növényi mintázattal díszített kályhacsempe töredékét. A leletek második nagy csoportját a vasból készült tárgyak alkotják - kovácsolt vasszögek, zablák, különböző pántok, borotva, sarkantyú, kések és övcsatok. Ékszerek közül egy függőt és egy pántgyűrűt ástak ki. Már ebben az időben is az emberek szerettek divatosan öltözködni, amire jó példa egy kutatóárokban talált nagyon szép, csontból készült, övét díszítő lemezecske. A 15-17. századból származó leletegyüttes betekintést nyújt a falu gazdasági és társadalmi helyzetébe. A Nyárhíd határában folytatott ásatás kibővítette a település 16-17. századi történelméről való eddigi ismereteket. Segítségével fokozatosan szemünk elé tárul Nyárhíd máig ismeretlen múltja. A népes, pontosan kilencvenfős bényi szereplőgárda legfiatalabb tagjának a maga másfél évével Smid Ádám, legidősebbnek a nyolcvanéves Avar Gyula bácsi számított Letűnt századok eseményeit jelenítették meg az amatőr színjátszók BODZSÁR GYULA azdag történelmi múlttal rendelkező település a Garam partján fekvő Bény. Az Esztergom vármegye községei című monográfiában olvasható, hogy „már a római uralom idejében nevezetes hely volt, mintegy előőrse Pannóniának a barbárokkal szemben. Marcus Aurelius császár rendeletére e helyen táborerődöt emeltek, melynek nyomai napjainkig fennmaradtak. A császár Kr. u. 173-ban hoszabb időt töltött e táborerődben, a quádök elleni hadjárat alkalmával, s itt írta „Elmélkedései I. könyvét. Szent István király Hunt fia Bénynek adományozta e területet, akitől a helység nevét vette.” Letűnt századok hangulatát idézi a település ősi, kéttornyú bazilikája, a közelében álló rotunda, az avar sáncok maradványai. Említést érdemel a község dűlőnevei közül a Szentkúti dűlő, ahol a nép hite szerint Szűz Mária megjelent s a kút vizét gyógyító erővel ruházta fel. Nevezetes Mária-ünnepek alkalmával mind a mai napig búcsút tartanak az ún. Bényi kutacskánál. A település múltjánál időzve nem hagyhatjuk szó nélkül azt a bényi mondát, miszerint Attilát, a hunok királyát - mivel a terület a hunok birodalmához tartozott - itt érte a halál, és a Garam folyó fenekére temették el hármas - arany, ezüst és vas - koporsóban. Az viszont igaz, hogy az avarok 564-ben ennek a vidéknek is az urai voltak, és folytatták a belső földvár erődjének kibővítését, továbbépítését. A több évszázados avar uralom megdöntése után azok a avarok, akik a császárnak behódoltak és keresztény hitre tértek, megmaradhattak szálláshelyükön, így például Bényben is egészen a honfoglaló magyarok bejöveteléig. Tulajdonképpen innen, az avarok és honfoglaló eleink találkozásával indult az István nagyfejedelem lovaggá ütésének eseményeit felelevem'tő nagyszabású történelmi játék. Az elmúlt hónapban az V. Bényi Vásár és Falunap alkalmával bemutatott öt jelenetből álló, és mintegy 300 évet felölelő előadást Csókás Ferenc bécsi ötletéből 90 fős szereplőgárdával Pásztó András állította színpadra. A történelmi hangulatot árasztó templomkertben felállított színpadon a játék II. jelenetében volt látható, amint 988-ban szükségszerűségből Esztergomból a bényi sáncerődbe átköltözött István fejedelem kíséretével bevonul a bényi várba, ahol megtörténik lovaggá üttetésének szertartása. A magyar millennium méltó megünneplésére összeállított, kétségtelenül színvonalas történelmi színelőadásban közreműködött az esztergomi Ars Musica énekkar, az Izsai Első Felvidéki Lovasbandérium, a korhű kosztümöket pedig Esztergomból, ill. a Csemadok érsekújvári alapszervezetétől kölcsönözték a bemutatóhoz. Az igényes darab előkészítésében a rendező segítségére voltak Dibúz Katalin, Köteles Ilona, Ölvedy Ildikó és Petrovics Beáta. zenei rendező: Vereckei Attila. A népes szereplőgárda legfiatalabb tagjának a maga másfél évével Smid Ádám, legidősebbnek a 80 éves Avar Gyula bácsi számított. Főbb szerepekben pedig Csonka Pétert (István), Csákvári Alexandrát (Gizella), Bartal Ferencet (várkapitány), Bartal Ilonát (várkapitány felesége), Csókás Ferencet (keresztény atya), Varga Románt (Byn lovag), Varga Anitát (Byn lovag felesége) és Csonka Katalint (narrátor) láthatta a nagyszámú közönség. A szerző felvételén a történelmi játék szereplői láthatóak A nyelvi nehézségek gondot okoznak a déli országrészekből kórházba kerülő idősebb betegeknek: vajon meg tudják-e értetni magukat a szlovákul beszélő orvosokkal? Kórház az ország peremén, avagy „szorongásos" beutalók MIKLÓS ELEMÉR ebészeti beavatkozástól mindenki fél, különösen, ha először kell a műtőasztalra feküdnie. Már maga a kórházba- vonulás is megüli az ember kedélyét, ha nem is komolyabb betegség, hanem csak kivizsgálás céljából kerül oda. A kórház légköre önmagában is nyomasztólag hat az ahhoz nem szokott emberekre. Ehhez járul még a különböző korú, természetű, nyelvű emberek összezártsága. A nyelvi nehézségek gondot okoznak a déli országrészekből kórházba kerülő idősebb betegeknek. Vajon meg tudják-e értetni magukat a szlovákul beszélő orvosokkal és nővérekkel? Különösen a szlovák régiók kórházaiban gyógykezelt magyar betegek kisebbségérzetét fokozza a szobatársak nem éppen barátságos magatartása és megjegyzései. Könnyen megkapják az idős emberek, hogy szlovák kenyeret esznek, mégsem tanulták meg a nyelvet. Ilyen és hasonló bántó kijelentések köztudatban tetjedése elriasztja őket a minden rászárulónak kijáró gyógykezelés igénybevételétől. Természetesen más, vagy másnak kell lennie a helyzetnek az ország déli peremkerületeiben található kórházakban. A környező falvak lakossága magyarajkú, a kórházi ellátásra leginkább szoruló idősebb korosztály úgyszólván csak magyarul tud kommunikálni. Tehát csak a magyarul beszélő orvos boldogul, de nem mindegy a beteg számára sem, hogy milyen nyelvi közegbe kerül. Anyanyelvi árnyaltsággal, félelmét, el- esettségét megértve szól-e hozzá orvos és nővér. Az ősz folyamán úgy adódott, hogy a komáromi kórházban sérvműtétre kellett jelentkeznem. A kapun belépve a régi épületek látványa azt sugallta, hogy nem éppen-bőkezűen gondoskodott a kormányzat Komárom és a vonzáskörzetébe tartozó Duna-mente kórházi ellátásáról. A felvételi formaságokat elintézve szorongó szívvel léptem át a sebészeti pavilon küszöbét azzal a tudattal, hogy ezzel megkezdődik egyhetes „vendégeskedésem” és egyben „kiszolgáltatottságom”. Aggályaim és félelmeim mindjárt az első napon szertefoszlottak. A nővérek kedves eligazítása és mosolya, az osztályvezető főorvos szívélyes fogadása és bátorító szavai megnyugtatólag hatottak rám. A műtétre való előkészítés menetrendszerű pontossággal és óvatos kímélettel történt. Szinte észrevétlenül estem át a műtéten, kellemesen ébredtem az altatásból a műtét utáni szobában, ahol egész éjszaka két „őrzőangyal” figyelte az ott fekvő minden rezdülését, óhaját. A komfort-érzetemet a nővérek pontos, időponthoz kötött étkezési és egészségügyi kiszolgálása biztosította. A napi orvosi Ids- és nagyvizitek, az átkötözések rendszeressége arról vallott, hogy ebben a kórházban rend és fegyelem uralkodik a betegek mielőbbi felépülése érdekében. Mindehhez járul még a kitűnő koszt, valamint a körülmény, hogy itt egy betegnek sem kell nyelvi nehézségekkel küzdenie, mivel mindenki beszél magyarul is. A komáromi kórház sebészeti részlegének jó munkája minden bizonnyal nagy mértékben köszönhető az osztály- vezető főorvosnak, aki nemcsak ügyeskezű sebész, hanem jó szervező is. Bastmák Ferenc főorvos, négy évtizedes sikerekben gazdag sebészi tevékenysége után nyugállományba vonul. Szeretnénk remélni, hogy a sebészet vezetésében és munkájában az „őrségváltás” után is fennmarad az elismert színvonal a patinás határmenti kórház hírnevének öregbítésére.
