Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)
2000-11-16 / 264. szám, csütörtök
6 Politika ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 16. Késsel és koránnal. A palesztin állam 12 évvel ezelőtti szimbolikus kikiáltására emlékeztek tegnap Han Junis- ban, a Jordán folyó nyugati partján (tTK/AP) 231-re emelkedett a fegyveres összecsapás túlnyomórészt palesztin áldozatainak száma Arafat tüzet szüntetne Bili Clinton idén negyedszer tárgyalt Vlagyimir Putyinnal APEC-csúcs Bruneiben Oroszország, az AIDS-rekorder Moszkva. A világon a leggyorsabb ütemű az AIDS terjedése Oroszországban, ahol a felderített HIV-fertőzöttek száma november elsejére elérte a 70 ezret, közölte tegnap Moszkvában az AIDS-el- leni ENSZ-központ, a UNA- IDS. A HIV-vírushordozók többsége 18-25 év közötti kábítószeres fiatal. (MTI) Megállapodás kell a műemlékekről Budapest. Mielőbb alá kellene írni a 2000. évi magyarszlovák műemlékvédelmi megállapodást, illetve évente meg kellene újítani a dokumentumot, fogalmazta meg ajánlásában a Magyar- Szlovák Kulturális és Sajtó Ügyekkel Foglalkozó Vegyes Bizottság kedden, Pozsonyban tartott ülésén. (MTI) BT-felszólítás Libanonnak New York. Az ENSZ Biztonsági Tanácsa arra szólította fel Libanont, hogy a lehető leghamarabb biztosítsa azoknak a dél-libanoni területeknek a rendjét, ahonnan idén májusban kivonultak az izraeli csapatok. (MTI) Eltemették Rab in özvegyét Tel-Aviv. Jeruzsálem Herzl hegyi temetőjében tegnap eltemették Lea Rabint. Az öt évvel ezelőtt meggyilkolt izraeli miniszterelnök, Jichak Rabin özvegye vasárnap halt meg rákbetegségben, 72 éves korában. Lea Rabint félje mellé temették a „Nemzet Nagyjainak” parcellájába. Másfél ezren kísérték utolsó útjára, köztük Ehud Barak kormányfő, Johannes Rau német államfő, Igor Ivanov orosz külügyminiszter, az amerikai First Lady, Hillary Clinton és leánya, Chelsea. (MTI) Fidel Castro körülbelül nyolcezres tömeg élén tüntetett Havannában az Egyesült Államok Kubával szembeni embargója ellen (CTK/AP) Klestilnél járt Mádl Ferenc Bécs. Mádl Ferenc magyar államfő tegnap Bécsben megbeszélést folytatott Thomas Klestil osztrák szövetségi elnökkel. Klestil kifejtette: Ausztria politikája a bővítés gyorsítására irányul, és Bécs örülne, ha erre valóban sor kerülhetne 2002-2003-ban. (MTI) Luandái repülőgép-baleset Luanda. Lezuhant egy személyszállító repülőgép tegnap Angolában, a főváros, Luanda közelében, és félő, hogy a fedélzeten tartózkodó mind a huszonnégy utas életét vesztette. A repülőgépen tűz ütött ki, majd a gép alig öt perccel a felszállás után lezuhant. (MTI) Gáza/Jeruzsálem. Tegnapra virradóra Jasszer Arafat palesztin vezető tűzszünetre szólította fel a Fatah aktivistáit, jelentette a CNN hírtelevízió egy magasrangú palesztin katonai forrásra hivatkozva. ÖSSZEFOGLALÓNK Ezt a lépést Bili Clinton amerikai elnök telefonhívása váltotta ki, aki felszólította Arafatot, azonnal vessen véget a vérengzéseknek. Ra- mallahban azonban Arafat bejelentését követően sem csitult a lövöldözés, melynek során palesztin MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Brüsszel. Joschka Fischer német külügyminiszter az évtized végére kibővült, erős, egységes és elnökét közvetlenül választó Európai Unió vízióját rajzolta fel tegnap a belga képviselőházban. A német külügyminiszter négy pontban foglalta össze elképzelését az EU távlatairól, amihez szerinte 2004-ben szükség lesz egy kormányközi értekezlet keretében az intézmények újabb reformjára. Az EU-t ki kell bővíteni keletre, fejtegette, mert a kontinens nem szakadhat tartósan ketté egy integrált Már több mint másfél éve vesztegel egy bangladesi kikötőben az Ardeal nevű román hajó. A tizenkét fős legénység helyzete kilátástalannak tűnik, hiszen üzemanyagkészleteik elfogytak, a fedélzeten nincs áram. A kétségbeesett tengerészek több helyről is kértek már segítséget, legutóbb egyenesen Mugur Isarescunak, Románia miniszterelnökének írtak levelet. Hazatérni nem tudnak, és csupán azért nem éheznek, mert pár hete Dorel Onaca szenátor (PDSR) közbenjárására hozzájutottak némi élelmiszerhez. A tengerhajózásban üzleti érdekeltségű szenátor lapunknak elmondta, hogy a fenti eset nem egyedi. Jelenleg 16 hajó és közel 200 tengerész rekedt külföldön, élelmiszer, gyógyszer és üzemanyag nélkül azért, mert a tulajdonos társaságok - köztük a román Állami Vagyonügynökség - nem képesek kiegyenlíteni adóssáfegyveresek izraeli állásokat lőttek. Gázában tegnap két palesztin halt meg az összetűzésekben, ezzel 231- re emelkedett a túlnyomórészt palesztin áldozatok száma az erőszakos cselekmények szeptember 28-i kirobbanása óta. Eddig 194 palesztin, 13 izraeli arab és 24 zsidó halt meg a vérengzésben. Benjamin Ben Eliezer izraeli távközlési miniszter tegnap bejelentette, hogy Cisz- jordániában letartóztatták a Fatah, Jasszer Arafat mozgalmának tizenöt tagját. Kami határátkelőnél - Gáza és Izrael között - az izraeli katonák tüzet nyitottak egy palesztin csoportra, egyiküket szíven találta a lövedék. Egy másik gázai átkelőnél, Ráfélre és a másik oldalon az ingatag, önkényuralmi és nacionalista rendszerek együttesére. A bővítést az integráció elmélyítésével kell előkészíteni. A decemberi nizzai csúcsértekezlet fő feladata tehát olyan intézményi reformokat elhatározni, amelyek lehetővé teszik, hogy az EU 2002-től új tagokat vegyen fel - vagyis növelni kell az uniós intézmények cselekvőképességét. Németország négy reformot tart szükségesnek: a döntések többségénél át kell térni a többségi szavazásra, az egyhangúság elvét lehetőleg csak szigorúan meghatározott kérdésekben kell meghagygaikat. A veszteglő hajók közül néhány megsérült, és addig útra sem tudnak kelni, amíg meg nem javítják őket, a karbantartásra azonban a tulajdonosoknak ugyanúgy nincs pénzük, mint a kikötői illetékek vagy a legénység bérének kifizetésére. A nyolc hónapja Olaszországban tartózkodó Costinesti matrózai csak azért nem éheznek, mert egy környékbeli templom jóvoltából naponta egyszer kapnak egy tál étek. Nemrégiben egy 300 ezer dolláros adósság miatt fogva tartott hajó esete kavart vihart. Az algériai Oránban kikötött hajó legénységével a helyi hatóságok közölték, hogy csak a tartozásuk ki- egyenlítése után indulhatnak tovább. A hónapokig tartó huzavona során a követelt összeg már 1 millió dollárra nőtt, végül Onaca közbenjárására született egy átmeneti megoldás, mely szerint a legénységet kicserélik, és az újonnan érkezettek ledolgozzák a tetemes ösz- szeget. így az otthonuktól már egy fahban izraeli katonák és palesztinok csaptak össze. Tizenöt palesztin megsebesült, közülük hatnak az állapota súlyos. Tegnap a palesztin területeken megemlékeztek arról, hogy tizenkét évvel ezelőtt Algírban kiáltották ki - szimbolikusan - a független palesztin államot. A független állam kikiáltásáról akkor a száműzetésben működő palesztin parlament döntött. Mint az AP írja, arra lehetett számítani, hogy Jasszer Arafat ezt az évfordulót használja majd fel a valódi független palesztin állam kikiáltására. A legfőbb palesztin döntéshozó testület szerdára meghirdetett ülését azonban egy héttel ezelőtt elhalasztották, (i-t, m) ni, mint a védelem, az alkotmányos kérdések, ratifikációk. A tagállamok szavazati súlyát újra kell szabályozni, hogy jobban kifejezzék a népességi arányokat. Az Európai Bizottság létszámát a lehető legszűkebbre kell korlátozni, s ebben a tagállamok kivétel nélkül rotációs alapon kapnának helyet. A bizottság elnökének hatáskörét növelni kellene, és közvetlen módon az állampolgároknak megválasztani. Végül lehetővé kell tenni, hogy a tagállamok egy része új együttml’ködési formákban előrelépjen, ha a többiek nem is tartanak velük azonnal. jó ideje távol levő tengerészek hazatérhettek, de az még nem világos, mi lesz az új legénységgel. A román kereskedelmi flotta helyzetére egyébként nemcsak a pénztelenség, hanem a hajók katasztrofális állapota is jellemző. Néhány hete például Srí Lanka szigete mellett a Napoca csupán a véletlennek, és egy nemzetközi mentőtársaságnak köszönhette, hogy nem süllyedt el, de a helyzete ugyanolyan kilátástalan, mint az összes többi román hajóé. Az üyen és ehhez hasonló esetek megelőzése folyamatban van: Dorel Onaca nemrégiben egy törvénytervezetet terjesztett a román parlament elé, melyben a román zászló alatt hajózó román állampolgárságú tengerészek hazahozatalát szabályoznák. A tervek szerint a költségeket a román állam fedezné. Persze, csak a törvény megszavazása után. Addig marad a remény. A szerző bukaresti munkatársunk MTI-HÍR Bandar Seri Begawan. Bruneiben tegnap megnyüt az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (APEC) csúcsértekezlete. A tanácskozáson jelen van Bül Clinton amerikai, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Csiang Cö-min kínai államfő és Móri Josiro japán kormányfő. „A csendes-óceáni országoknak szükség van arra, hogy szélesebbre tárják piacuknak a nemzetközi kereskedelem és a beruházások előtt” - hangsúlyozta szerdán a csúcs megnyitóján Bül Clinton amerikai elnök. Nem sokkal a megnyitó után ClinWashington. Florida legnépesebb megyéjének, Miami-Dade megyének a választási bizottsága kedd este 2-1 arányban úgy szavazott, hogy nem tartanak az egész megyére kiterjedő, ismételt, immár kézzel történő szavazat-újraszámlálást. Palm Beach megye úgy határozott, hogy megkezdi az egész megyére kiterjedő kézi újraszámolást. A szavazat- összesítések leadására adott határidőt fenntartó, a demokrata kérelmet alapvetően elutasító első fokú bírói végzés azt is tartalmazza, hogy az egyes megyék határidő után is MTI-HÍR Moszkva. Az orosz vezérkar magas kitüntetéssel ismeri el a mesteri teljesítményét azoknak a felderítő pilótáknak, akik az utóbbi hetekben a Japán-tengeren kétszer is „becserkészték” a Kitty Hawk amerikai repülőgép-hordozó hajót, s alacsony magasságban elrepülve készítettek fényképfelvételeket. Erről Anatolij Komukov, az orosz légierő főparancsnoka számolt be tegnap, azt hangsúlyozva, hogy az orosz felderítőgépek tevékenysége teljes összhangban volt a nemzetközi joggal. A merész akciót először október 17MTI-HÍR Belgrád. Momcsüo Grubacs jugoszláv igazságügyi miniszter tegnap közölte: folyamatban van a jugoszláv amnesztiatörvény előkészítése, és a szövetségi parlament már következő ülésén megvitathatja a tervezetet. Grubacs elmondta: a közkegyelem a jugoszláv büntető törvénykönyvben foglalt bűncselekményekre vonatkozik majd. Azt nem közölte, hogy a törvény mely cselekményekre terjed ki, mondván hogy erről még korai beszélni. Grubacs úgy vélte, hogy a jugoszláv amton találkozott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A két nagyhatalom vezetője az idén már negyedik alka- lomrtial folytat személyes eszmecserét. Putyin aggodalmát fejezte ki az amerikai elnökválasztások körüli huzavona miatt, de hozzátette: Moszkva tiszteletben tartja az amerikai nép érzéseit és várja a voksolás végeredményét. A Reuters kommentálja szerint a csúcson elhangzott nyilatkozatok, elért eredmények kulcsfontosságúak lehetnek több, hazájában erősen támadott vezető politikusnak, mint Mórinak, Alberto Fujimori perui vagy Joseph Estrada Fülöp-szigeteki elnöknek. beküldhetnek kiegészítéseket, pótlásokat az eredeti összegzésükhöz. Ez a demokratáknak kedvez, mert még nem sikerült - és határidőre nyüván nem sikerül elvégezni - a kézi újraszámlálást. A legutóbbi floridai adatok alapján a republikánus George W. Bush 300 szavazattal vezet a demokrata párti A1 Gore előtt, Bush 2 910 492, Gore 2 910 192 floridai voksot tudhat magáénak. A külföldről levélben küldött szavazatokat pénteken éjfélig váiják az amerikai illetékesek, így eredmény leghamarabb szombaton várható. Eddig 4 039 külföldön élő amerikai szavazata érkezett meg. (m, ú) én hajtották végre SzU-24MR felderítő gépek, SzU-27-esek kíséretében, majd november 9-én meg is ismételték. Az orosz gépek kijátszot- ták az amerikai anyahajó és a kísérőhajók légi felderítését, előrejelző rendszerét és légvédelmét, s éppen akkor repültek rá a Kitty Hawkra, amikor a hajót üzemanyaggal töltötték fel: az amerikaiak valósággal pánikba estek, mint azt a fedélzetről készített képek is bizonyítják. Az orosz bravúr háborús helyzet esetén az amerikai repülőgép-hordozó megsemmisítésével ért volna fel, a harci gépek elsüllyesztették volna a Kitty Hawkot. nesztiatörvényt még a tervezett szerbiai közkegyelem előtt kihirdethetik, ez utóbbit ugyanis az új szerb parlamentnek kell elfogadnia. Hangsúlyozta, hogy a közkegyelem etnikai megkülönböztetés nélkül minden jugoszláv állampolgárra vonatkozik majd. Ispánovics István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökségi tagja elmondta: Jugoszláviában nincsenek adatok arról, hogy a tavalyi NÄTO- csapások idején hányán távoztak külföldre a katonai behívó elől, így nem ismert az üy módon eljárt vajdasági magyar fiatalok száma sem. A nizzai csúcs fő feladata az Európai Unió intézményi reformjának felvázolása Joschka Fisher eurovíziój a HATTER Román hajók külföldi kikötőkben SIMON HUNOR 300 szavazattal vezet George W. Bush Al Gore előtt Még várják a postást ÖSSZEFOGLALÓ El is süllyeszthették volna az amerikai repülőgép-hordozót Orosz felderítőbravúr Nem csak a szerbek, a magyarok is kaphatnak kegyelmet Amnesztiaterv készül Mubarakék 85 százaléka Kormánypárti győzelem Kairó. A kormányzó Nemzeti Demokrata Párt nyerte az egyiptomi parlamenti választásokat. A Hosz- ni Mubarak elnök vezette párt a törvényhozási mandátumnak több mint nyolcvanöt százalékát szerezte meg. A háromfordulós választási rendszerben az utolsó körben a Nemzeti Demokrata Párt a 454 fős parlamentben 388 képviselővel rendelkezik a következő 5 évben, több mint kétharmados előnyre téve szert. A választások utolsó szakaszát több helyütt összecsapások tarkították, ezeknek négy halálos áldozata volt. (MTI) Kitzsteinhorni katasztrófa Megtorpant a mentés Bécs. A Kitzsteinhornra vezető vasút katasztrófája után tegnapra virradó éjszaka felfüggesztették a holttestek kiemelését, hogy a bűnügyi technikusok dolgozhassanak, és tegnap reggel sem tudták folytatni a munkát, mert a ködös időben a helikopterek nem tudtak felszállni. Aje- lek arra utalnak, hogy a szerelvény műszaki hibája okozhatta a tragédiát, de biztosat még nem tudni. Szakértők szerint a Kitzsteinhornra vezető kötélvontatású vasút megfelelt a biztonsági előírásoknak, de a tűz nyomán felül kell majd vizsgálni az előírásokat. (MTI)