Új Szó, 2000. november (53. évfolyam, 252-276. szám)

2000-11-16 / 264. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. NOVEMBER 16. Gazdaság és fogyasztók - hirdetés A Nemzeti Vagyonalap vezetése tavaly a privatizálás mellett főleg a régi számlákat igyekezett rendezni Teljesítetlen szerződések terhe A mohi atomerőmű közvetlen környezetében 4000 fát fognak kiültetni. A táj barátságosabbá tétele sem feledteti azt a tényt, hogy a Nemzeti Va­gyonalap óriási hitelgaranciával sietett az erőművet építők segítségére. (TA SR-felvétel) Pozsony. A kilencvenes évek elején felállított koncepció értelmében a magánosításra szánt állami vagyont kezelő Nemzeti Vagyonalapot (FNM) csak a parlament el­lenőrzi. Tavalyi gazdálkodá­sáról a nemrég a parlament elé terjesztett éves jelentés nyújt átfogó képet. TUBA LAJOS A kormányváltás óta szerencsére vége annak az időszaknak, amikor az FNM-ből egyáltalán nem lehetett információhoz jutni, így a sajtón ke­resztül folyamatosan követhető volt az intézmény tevékenysége. Hír pe­dig akadt bőven, hiszen az állami vagyon egyébként is érdekes magá­nosításán kívül a megelőző hat év nagyon furcsa gyakorlatával is fog­lalkozni kellett. Ennek megfelelően 906 szerződést vizsgáltak meg. An­nak idején a hatalmon lévők a jog­szabályokat a maguk képére szab­ták, így végül mindössze 41 szer­ződés bizonyult jogsértőnek. Leg­alább ennyire érdekes volt az az 59 szerződésmódosítás, amelyet az FNM akkori vezetése 1998. október 9. és 19. között írt alá. A korábbi Áttekinthetetlen dzsun­gel a privatizációs szerződések teljesítése. időszak visszaéléseinek kivizsgálása iránti igényt jelzi, hogy tavaly a va­gyonalap 2450 írásos bejelentést kapott. Ebből azonban csak 179-et vizsgáltak meg, a többit elutasítot­ták. A vagyonalapi kötvényekkel te­rén elsősorban a 70 évnél idősebb kötvénytulajdonosok, illetve az álla­mi lakások ellenértékeként besze­dett kötvények kifizetése folyt. A va­gyonalap nehéz anyagi helyzete mi­att azonban a pénz csak nagyon gyéren csordogált, ezen a két csa­tornán keresztül mindössze 21 501 kötvény érkezett vissza. Minden­esetre a tavalyi év végéig az FNM a kinnlévő 3,5 millió kötvényéből egymilliót szerzett vissza. Egyéb­ként az előrehozott kifizetés le­hetőségével összesen 261 579, 70 évnél idősebb polgár élt. A meciari időszak következményét legjobban a vagyonalap birtokában lévő részvénytársaságok állapota jelzi. Az FNM 148 cég részvényeit birtokolta, összesen 65,3 milliárd korona értékben. Ezek közül azo- ban 45 csődeljárás alatt (2,6 milli­árd korona), 13 pedig felszámolás alatt volt (658 millió korona). A maradék 90-ből mindössze 23-ban rendelkezett többségi tulajdonnal, 7,5 milliárd korona értékben. A 63 cégben lévő kisebbségi tulajdon összértéke ugyan 26,5 milliárd ko­rona, de ismert, hogy ezek a rész­vények általában eladhatatlanok. Legalább ennyire áttekinthetetlen dzsungelnek bizonyult az örökölt privatizációs szerződések teljesíté­se is. Az FNM által aláírt 1649 pri­vatizációs szerződésből 419-et nem teljesítettek, nem kevesebb, mint 4,4 milliárd korona értékben. Ezek általában komoly jogvitákhoz ve­zettek, így tavaly mindössze 22 szerződést mondtak fel, amelynek köszönhetően 269 millió korona értékben szereztek vissza vagyont. Egyébként pedig az FNM 589 bíró­sági pert folytatott, amelyből 274- et le is zártak, a többi pedig idén folytatódott. Az éves jelentés legérdekesebb téte­le viszont az intézmény gazdálko­dása. A 2,8 milliárd koronás tavalyi bevétel 72 százaléka a privatizáció­ból folyt be, 2 százalék a kezelésé­ben lévő vállalatok által fizetett osztalékból, 12 százalék a banki le­tétek kamataiból, 10 százalék pedig a privatizációs minisztérium külön- számlájáról származott. Érdekes lenne viszont tudni, hogy mi lett a sorsa a csődbe ment bankokban tartott pénznek: a Dopravná banká­ban 102 millió korona, az AG Ban­kában 58 millió, a Priemyselná ban­kában 68 millió volt. A kiadások viszont jóval meghalad­ták a bevételeket, összesen 3,43 milliárd koronát tettek ki. Ezek kö­zött néhány érdekes tétel is akadt: a Solivary Rt. hiteleinek állami ga­ranciája fejében például 128 millió koronát kellett kifizetni, a ZVS Dub- nica helyett pedig 17,7 millió koro­na értékben törlesztettek hiteleket. Az állami költségvetés, illetve a kor­mánydöntések alapján jutott a mezőgazdasági támogatási alap­nak (50 millió korona), a lakásfej­lesztési alapnak (500 millió), a kör­nyezetvédelmi alapnak (20 millió), az egészségügyi alapnak (10,6 mil­lió), a diákalapnak (50 millió). A turócszentmártoni gépkocsigyárba pedig 181 millió koronát fektettek be. Nem volt olcsó dolog az adósok­kal folytatott pereskedés sem, erre a célra tavaly 691 millió koronát költöttek. Ismeretes, hogy a FNM idén is veszteséggel gazdálkodik, jövőre viszont már kiegyenlített mérleggel számolnak. Ezzel kap­csolatban sok függ viszont a Mecia- rék által előszeretettel alkalmazott vállalati hitelgaranciák sorsától. Csak érdekességként néhány ilyen példa: a garamszentkereszti alumí­niumkohó számára 1,9 milliárd ko­ronát, az epeijesi Solivary esetében 1,2 milliárd koronát, a mohi ato­merőmű számára pedig 27,3 milli­árd koronát tesz ki a hitelgarancia. GAZDASÁGI HÍRMORZSÁK Befejezik a gázművesítést Bodrogköz. A keleti járások gázművesítése a Tőketerebesi já­rásban a legelőrehaladottabb, a 86 település közül már csak a Bodrog jobb partján elterülő hét községben nincs földgázvezeték. A Szlovák Gázművek októberben már megkezdte a nyomáscsök­kentő állomások építését a tér­ségben. A111 millió 539 ezer ko­rona beruházást igénylő építke­zést a tervek szerint 2001 végén fejezik be. (kát) Vezetőváltás a vízgazdálkodásban Pozsony. A vízgazdálkodási és csatornázási vállalat akadozó privatizációja miatt a földműve­lésügyi tárcánál a hétvégén le­váltják a tárca vízgazdálkodási szekciójának vezetőjét, Miroslav Comajt. Pavel Koncos a posztra Dusán Palkot, a Selmecbányái Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat vezetőjét nevezi ki. (TA SR) Gázművesítés a keleti járásokban Kassa. A Szlovák Gázművek kas­sai vállalatához tartozó közsé­gekben a gázművesítés tavaly el­érte az 56 %-ot. Ajövőben ez akár 70-75 %-ra is nőhet. Akad­nak olyan községek is, amelyek­be nem éri meg bevezetni a gázt - nyilatkozta Dusán Psenc, a cég igazgatója. A cég a körzet 261 községében 185 ezer fogyasztó­nak szállítja a gázt. (TA SR) Jövőre megnyílik az Au park Pozsony. A jövő év őszén nyit­ják meg Szlovákia legnagyobb bevásárlógalériáját, a ligetfalui Auparkot. A három emelet ma­gas, 63 ezer négyzetméteres be­vásárlóterületen 180 üzlet kí­nálja majd termékeit. A központ felépítése 2 milliárd koronába kerül és ajövőben 1300 ember­nek ad munkát. (TA SR) Hiányzó állami dotációk Pozsony. A lakossági távhőszol­gáltatás jelenlegi dotációs rend­szerének fenntartása mellett, jövőre 200 millió korona fog hiá­nyozni az állami költségvetésből. Az idei évre ugyanis épp ekkora összeget fogadtak el, a jövő évre azonban egy koronát sem fordí­tanak erre a célra - nyüatkozta a Szlovák Távhőszolgáltató Szövet­ségvezetője. (SITA) VALUTAÁRFOLYAMOK Érvényben 2000. november 16-án a Szlovák Nemzeti Bank által kiadott árfolyamok alapján Valuta Árfolyam Valuta Árfolyam EMU - euró 42,785 Magyar forint (100) 16,234 Angol font 71,148 Német márka 21,876 Cseh korona 1,234 Olasz líra (1000) 22,097 Francia frank 6,523 Osztrák schilling 3,109 Japán ien (100) 45,884 Spanyol peseta (100) 25,714 Kanadai dollár 32,183 Svájci frank 28,117 Lengyel zloty 10,949 USA-dollár 49,764 Otthonteremtés csoportosan az EURO CASSA Kft-vel Nehéz ma Szlovákiában saját otthont teremteni. Sokan nem rendelkeznek olyan havi jövede­lemmel, amely megfelelő garan­ciát jelentene a kölcsön folyósí­tásához. Ennek ellenére áld la­kást akar vásárolni vagy építeni, az nem alapozhatja elképzelése­it kizárólag az államilag támo­gatott konstrukciókra. Ehhez kí­ván segítséget nyújtani a 4. éve 20 irodával működő EURO CASSA Kft. A csoportos vásárlói rendszerben a havi részletek alacsonyak. A probléma alapvetően abban gyökerezik, hogy a hazai ingat­lanárak igazodnak az európai színvonalhoz, ám fizetni a Szlo­vákiában megkeresett bérekből kellene. Ha valaki anyagi okok miatt kimarad az államilag tá­mogatott konstrukciókból, aligha van elég tőkéje ahhoz, hogy önerőből rendezze lakás- problémáját. Léteznek azonban olyan vásárlási formák is, ame­lyek - bizonyos megalkuvással - megoldást jelenthetnek. Ezek közé tartozik az EURO CASSA Kft. csoportos vásárlói rendsze­re, ahol a fizetendő havi részle­tek - kezelési költséggel és hi­telfedezeti biztosítási díjjal együtt - hosszú távon is lénye­gesen alacsonyabbak, mint a banki kölcsön kamattal megnö­velt törlesztőrészletei. Nem új találmány Az EURO CASSA Kft. vásárlói rendszerének gazdasági alapel­ve tömören úgy fogalmazható meg, hogy a csoportba szerve­zett fogyasztók az általuk vá­lasztott részletfizetési időtar­tam minden hónapjában a meg­vásárolni kívánt termék (ese­tünkben az ingatlan) aktuális árának vagy értékének eső há­nyadát fizetik meg, és az így összeadott pénzből valamelyik résztvevő megvásárolhatja a kí­vánt lakást. A havi részleteket a tulajdonhoz jutás időpontjától függetlenül a teljes futamidő­ben fizetni kell, egy ideig érte­lemszerűen vétel - árelőleg­ként, majd törlesztésként, vétel­árhátralékként. Nagyon leegy­szerűsítve arról van szó, hogy én segítek neked megvenni a la­kásodat, és te segítesz nekem ugyanebben. Alku az idővel A csoportos vásárlás az EURO CASSA Kft.-vei gazdaságosabb megoldás, mint ha valaki kama­tozó számlára fizet be bizonyos összeget, arról az esélyről nem is beszélve, hogy a szerencséseb­bek már a futamidő elején hoz­zájuthatnak a termékhez. A rendszer működésének alapvető feltétele, hogy tudomásul kell Én segítek megvenni a lakásodat, te segítesz nekem ugyanebben. venni: akinek a szerencse nem kedvez, azzal megtörténhet, hogy csak a futamidő második felében vásárolhatja meg az in­gatlant. Ám ha az emberek fi­nanszírozási nehézségek miatt választják ezt a formát, általá­ban nem kívánnak azonnal köl­tözködni. Ráadásul a rendszer úgy épül fel, hogy az előteljesíté­sek miatt az eredetileg megsza­bott futamidőnél hamarabb hoz­zájut mindenki a kiválasztott tu­lajdonhoz. 4 éve működik Szlovákiában az EURO CASSA Kft., amelyik ilyen vásárlói rendszereket Egy sorsolás, egy pedig licitálás útján szerez tulajdonjogot. szervez. Általában a csoport tagjai közül havonta egy sorso­lás, egy pedig licitálás útján kapja meg a tulajdonbavételi jogot. A licitálás azt jelenti, hogy a szerződött érték megha­tározott százalékáig terjedő összeggel több havi részlet egy­idejű befizetését lehet vállalni. A csoportok szervezői saját cél­jaikra a csoporttagok pénzét nem használhatják fel, így a li­citek révén szerzett plusz bevé­tel is megnöveli a kisorsolható jogok számát, ezzel is csök­kentve az ingatlanhoz jutás időtartamát. Többféle biztosíték Sokan tartanak attól, hogy valaki a már birtokba vett ingatlan elle­nére nem akar vagy nem tud fi­zetni. Ám a csoport tagjai ilyen esetben sem szenvedhetnek kárt. A kieső összeget egyrészt a már említett hitelfedezeti biztosítá­sok, másrészt a szervező cég sa­ját tőkéje garantálja. Ezért érde­mes szerződéskötés előtt ezekről a feltételekről is tájékozódni az EURO CASSA Kft. 15 irodájának valamelyikében. VX-777 [on a nyári katalógusból utat most azonnal legkésőbb november végéig! A felnőttek 15%-ig árengedményt kaphatnak az út összárából és gyermekeik teljesen INGYEN utaznak! A gyermekeknek ingyenes: a repülőjegy, szállás, étkezés és utazási biztosítás. Ráadásul kihasználhatja további ajánlatainkat: a szabadsága néhány napját vagy egész hetét ingyen, ajándékba adjuk (3 kettőért, 14 tízért és 7 ötért ajánlatok), az egyágyas szoba több szállodában pótdíjmentes, az első pillanat engedmények. ' Ha november végéig vásárol utat, minden ajánlatunkra 10%-os árengedményt kap. Egyes szállodákban egész 15%-os az árengedmény. Ha nem Fischer Card vagy Fischer Card Plus tulajdonos és nem is akar az lenni, a kedvezmény 3%-kal kisebb. Allianz ® utazási biztosítás minden utazás árában. ITT AZ UJ KATALÓGUS! 0800 12 10 10 fischer Slovakia s.r.o., BRATISLAVA 811 00, Obchodná 2, tel.: 07/54 41 89 91, ZILINA 010 01, Mariánske nám. 32, tel.: 089/564 08 10-1, fax: 089/564 08 12, KOSICE 040 00, Hlavná 108, tel.: 095/622 66 08, fax: 095/622 14 74, internet: www.fischer.sk , e-mail: FB@FISCHER.SK , teletext: Markíza 602. old.

Next

/
Thumbnails
Contents