Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)

2000-10-26 / 247. szám, csütörtök

ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 26. Régióink Az ivóvíz-hálózat kiépítésére a kis térség nyolc és fél millió koronát kapott, a segítséggel belátható időn belül végre sikerül orvosolni ezt a gondot * Ünnepnapok és hétköznapok Alsófalun * r Bedécs László, Alsófalu polgár- mestere zottak - magyarok és szlovákok egyaránt - találkozzanak. Az au­gusztus végi ünnepség nemcsak Al­sófalu, hanem az egész Turóc-völgy ünnepe volt, melynek rangját csak emelték a meghívott vendégek. Az ünnepséget a budapesti Viola együttes nyitotta meg. A megje­lenteket Tóth László, a térség re­formátus lelkipásztora köszöntöt­te, majd Erdélyi Géza püspök hir­detett igét. Az őt követő Miklós István esperessel egyetemben az identitás megőzésére szólítottak fel. Az igehirdetést követően meg­koszorúzták a két világháborúban elesettek emlékművét és a hon­foglalás tiszteletére állított kopja­fát. Az eseményeket a helybeli gyermekek és felnőttek által előa­dott versek tették színesebbé. Ezt követően a falunap a művelődési házban folytatódott, ahol az egy­begyűlt vendégeket és helybelie­ket Bedécs László polgármester köszöntötte, és megköszönte a rendezvény támogatóinak nagy­vonalúságát. Őt Keményfi Róbert etnográfus, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem tanára, a térség múltjának és népességvi­szonyainak kutatója követte. Elő­adásában összefoglalta Alsófalu elmúlt 735 esztendejét. Az ünne­pi ebéd előtt gyer­mekek adtak kul­túrműsort. A dél­után sportrendez­vényekkel, játék­kal, majd hajnalig tartó mulatsággal foly-tatódott. Bedécs László pol­gármestertől meg­tudtuk, a százhu­szonnyolc lelket számláló falu ak­tív lakosságának több mint hatvan százaléka munka- nélküli vagy idé- nymunkákból tartja fenn magát és családját. Ez ne­vezhető jelenleg a falu egyik legna­gyobb gondjának. A településen csak egy vállalkozó tud kereseti lehetősé­get biztosítrani a helybelieknek idénymunkák for­májában. Köz­PUSKO GÁBOR él-Szlovákia települé­sein már hagyomán- nyossá vált a falunap megrendezése mind­össze vállalkozó szel­lemű polgármester, képviselő-testület, valamint bőke­zű és jószándékú támogatók szük­ségeltetnek hozzá. Alkalmat az ün­neplésre pedig a nem minden gond nélküli hétköznapokban is lehet találni. A 2000. év két jeles (és kerek) évfordulót is kínált az ünnepelni vágyó településeknek. A kereszténység és a államalapítás méltó eseményei a megemlékezé­seknek. A két jeles alkalmat helyi események évfordulóival is ki le­hetett bővíteni. Egy ilyen nap kö­zösségformáló ereje óriási, jelen­tősége a búcsúk, a vendégségek je­lentőségéhez hasonlítható. A gömöri Alsófalun a településről szóló első írásos emlék 735. évfor­dulója adott alkalmat arra, hogy a falu lakói és a községből elszárma­Vendégek és helybeliek a művelődési házban hasznú munkára tizenegy férfi­nak és hét nőnek a falu átmeneti munkát biztosít. Alsófalut, mint Turóc-völgyi települést is súlyo­san érinti az ivóvíz problémája. Úgy látszik, hogy ez a probléma megoldódni látszik. Az ivóvíz-há­lózat kiépítésére a kis térség 8,5 millió koronát kapott, így belát­ható időn belül végre sikerül or­vosolni ezt a gondot. A nehézségek ellenére azonban reménykednek a helybeliek és hogy nem maradtak teljesen ma­gukra, azt nem csak a meghívot­tak névjegyzéke bizonyítja. A kö­zösségi tudattal, a jó értelemben vett lokálpatriotizmussal mind­addig nem lehet gond, míg akad olyan alsófalusi, aki anyagilag biztosítja az ünnepi ebédet, vagy aki számítógépet ajándékoz egy­kori falujának. A helybeliek úgy vélekednek, hogy falunapot gyakrabban kellene ren­dezni, így legalább gyakrabban ta­lálkozhatnánk rég nem látott is­merősökkel és közösen talán több olyan elképzelést tudnának meg­fogalmazni, ami a térség felemel­kedését szolgálná. A budapesti Viola együttes Alistálon hatvanhétén végeznek közhasznú munkát Számít a szaktudásuk is Van még az életben olyan pillanat, amikor ernyesztő nyugalom áraszt el bennünket, s a csodák perceit számláljuk Egy érettségi találkozó örömteli órái NÉMETH GÉZA KÖBÖLKÚTI VARGA JÓZSEF nyár az utazások, a pihenés évada, na meg az érettségi ta­lálkozóké is. Talán mert leginkább nyá­ron érünk rá önma­gunkkal foglalkozni. Megállunk az őrült rohanás közepette, szét­nézünk az országban, szétnézünk magunk körül, és alig leplezett csodálkozással, s egyben nosztal­giával konstatáljuk, hogy fiaink és lányaink közben mennyire meg­nőttek. Nagyot fordult a világ ke­reke, s mi alig vettük észre a szédí­tő napi csatározásokban, vakon elrohantunk a változások mellett, s közben jócskán megváltozott a fizimiskánk is... Elterebélyesed­tünk, arcunkra kíméletlenül meg­annyi szarkaláb pókhálója véső­dött, kezünk reszket a testi-lelki erőfesztítéstől, s nemegyszer óva­tosan bánunk a leveseskanállal is, nehogy a tartalma rácsöppenjen a kabátunkra... Fejünket dérszínűre csipkedi az idő, fogunkban is már „szaporodik az idegen anyag”. Bár a gyermek- és kamaszkor ál­ma mind távolabbra kerül, mégis valamennyien szeretünk emlékez­ni, múltbeli ábrándokat kergetni. Még mindig úgy örülünk egymás­nak, mint gimnazista korunkban: diákszerelmekkel, együgyű csíny­tevésekkel a tarsolyunkban. Ám minél inább távolodunk a gimná­ziumi évek megszépítő messzesé­gébe, annál szívósabban ragasz­kodunk az emlékekhez. Beleka­paszkodunk a szilfák csendjébe, kirakatokban lessük képmásun­kat, a Duna sziporkázó hullámain pihen tekintetünk. Legtöbben azon a tájon marad­tak, ahol megszülettek, néhányan az ország más részébe költöztek, sőt egyiket-másikat külföldre ve­tette a sors. És mégis összejöttünk, hogy be­szélgessünk, szórakozzunk, di­csekedjünk. Mert ilyenek is vol­tak köztünk. Igen, igen, sokszor elkápráztat a gazdagság, a gyer­mekek boldogulása, mesés kirán­dulások; mintha ezzel pótolni le­hetne a ki nem mondott betelje­sületlen vágyakat. Jellemző, hogy valamennyiünk életében többnyire a kudarc a mindenna­pos vendég, s csak hébe-hóba lá­togat meg félénken némi apró si­ker... Szomorú, hogy már három halottunk is van... És hát az osztályfőnök. Régen el­szálltak ajkáról a tudás útját egyengető szavak. Szőlősgazda lett; néhány pohár borocska mel­lett az unokákkal bajlódik, gyü­mölcsfákat permetez, növésüket vigyázza, és árgus szemekei figyeli a leendő termést... Néha az „asz- szony” elszalasztja a boltba, örül is neki, mert legalább ismerősökkel találkozik, s így gyorsabban szalad az árnyék a ház sarkában. Néhány állami szolgálatban „meg­vénült” friss nyugdíjasunk is van, akik most végre élvezhetik a sem­mittevés andalító báját, s paradicso­mot, paprikát, babot termesztenek, vagy vadászkutyákat futtatnak a horhosokban, esetleg rég megkez­dett családi házat csinosítanak... És már futok is, mert nincs meg­állás, új feladatok várnak, pedig volna miről beszélni, de majd öt év múlva egy ugyanilyen csodála­tos péntek délutánon, ha az örök­ké tűzről pattant, örökmozgó Ju­dit majd megint megszervezi, mert nélküle semmi sem volna. Semmi, semmi... Ez a két-három óráig tartó csodálatos varázs, a valahová tartozás mindhalálig tartó álnok bizonyossága. Búcsúzásképpen megígérem, hogy öt év múlva már nem futok fontos dolgok után, mert már nem lesz fontosabb dolog, mint az együttlét folytonossága, az egybeolvadó emlékek egyvelege. Aztán még egy csoportkép, amely a távoli Ameri­Azok a boldog szép napok kában belekerül egy lassan-lassan megtelő családi albumba. Lám, lám! Van még az életben olyan pllanat, amikor ernyesztő nyugalom áraszt el bennünket, szívünk-agyunk teljes mohóságá­val kapaszkodik a pillanatnyi „időbe”, s időn és téren kívül he­lyeződve csak a csodák perceit számláljuk, s a kacagás közepette felszabadultan megpihenünk, be­lekapaszkodva a soha vissza nem térő gimnáziumi évekbe.,-.. Öt év múlva találkozunk, mert mi találkozni akarunk. Hisz az élet egyik szándéka és törekvése a nagy-nagy titokzatos várakozás. A másodpercnyi örömök andalító bája. (Nagy László illusztrációs felvétele)- kormány által jóvá­#V hagyott közhasznú­juk munka-program ke­/ % rétében Alistál köz­ségben jelenleg 67 személyt foglalkozta­tunk. Ez a szám egy olyan közepes nagyságú község, mint Alistál ese­tében nagynak tűnik. Kérdezik is sokan: Ugyan mit tudtok ennyi em­berrel csináltatni? Tudtok-e nekik munkát biztosítani? Ehhez tudni kell, hogy az itt alkalmazott szemé­lyek a munkahivatalba benyújtott, előre kidolgozott projektok, mun­katervek alapján, csoportokba osztva végzik mindennapi tevé­kenységüket a község területén. Van csoport a zöldövezetek, közte­rületek és a temetők gondozására, karbantartására. Van csoport, amely a tavasszal kiültetett több ezer facsemete és a nemrég létesí­tett díszfakertészet gondozásával foglalkozik. Egy másik csoport az újonnan kialakítandó kulturális és sportközpont munkálatainál se­gédkezik. Vannak, akik tatarozzák a község épületeit, a helyi tűzol­tószertárt és a ravatalozókat is be­leértve. A közhasznú munkások ki­sebb javításokat végeznek a köz­utakon is. Egy külön csoport a köz­ség kataszterében lévő szemetet, hulladékot - mely valamikor illegá­lisan került oda - távolítja el, vala­mint osztályozza. A múlt hétfő óta működik egy őrzési feladatokat el­látó csoport is. A munkák elvégzésénél, illetve az egyes csoportokba való beosztás­nál mindenkit szaktudása, vég­zettsége, gyakorlata alapján igyekszünk besorolni. Az eddigi tapasztalatok kedvezőek. Sok he­lyen - a község kül- és belterüle­tén egyaránt - látszik már az el­végzett munka eredménye. Ennyi ember munkájának biztosítása, gondjainak megoldása a község mindennapi menetének biztosítá­sa mellett nagy terheket ró a köz­ség vezetésére, ugyanúgy a közsé­gi hivatal adminisztrációs ügyin­tézésére. Sok cikk, írás jelent meg az Új Szóban is a közhasznú mun­ka intézményével kapcsolatban. Nyilatkoztak róla illetékes szemé­lyek, pro és kontra. Mi azt mond­juk: Nem ez a foglalkoztatási for­ma vezet a munkanélküliek szá­mának csökkentéséhez. Ideig-órá- ig két-három százalékot javít a foglalkoztatási mutatókon, de utána minden visszazökken a régi kerékvágásba, a munkanélküliből ismét munkanélküli lesz! Aktív foglalkoztatási politika kell(ene) a kormány részéről, nemcsak szóban, hanem tettben is. Hogy milyen lépésekre lenne szük­ség? Nap mint nap halljuk, nyilat­koznak miniszterek, parlamenti képviselők, írnak róla az újságok... Szavakban mindenki tudja, de megvalósítani!? Azt azért mégse! És ahogy kinéz, még jó sokáig így lesz. Sajnos. Addig is marad a közhasznú mun­ka intézménye. Ha pedig már léte­zik, akkor élni kell a lehetőséggel, mert elvégezni való van minde­nütt elég. A szerző Alistál község helyi gazdaságának vezetője Megemlékezés a kopjafánál (A szerző felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents