Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)
2000-10-20 / 242. szám, péntek
Sport hirdetés ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 20. Hingis szakított Normannal Sanghaj. Véget ért a tenisz álompárjának kapcsolata: a svájci Martina Hingis szakított a svéd Magnus Normannal. A női világranglista vezetője és a Roland Garroson döntős játékos március óta voltak együtt. - Mindketten pályafutásunk csúcsán vagyunk, és nem tudunk 100 százalékosan egymásra figyelni. Enélkül pedig nem működik egy kapcsolat - indokolta a szakítást Martina Hingis. (MTI) Ejtették a vádat az úszó ellen Sydney. A hatóságok ejtették a nemi erőszak vádját Joe Atuhaire ugandai úszó ellen. A váratlan döntést nem indokolták. A huszonkét éves sportoló már az olimpia első napján befejezte sydneyi szereplését, miután az utolsó, 65. helyen végzett a 100 m mell előfutamai során. Négy nappal később - állítólag - megerőszakolt egy 17 éves lányt, majd elmenekült az olimpiai faluból. Atuhairét szeptember 23-án tartóztatták le Adelai- de-ben. Az ugandai úszó valószínűleg rövid időn belül haza utazik. (MTI) Hogy a bíró ne habozzon Rio de Janeiro. A brazil Heine Allemagne különleges habot fújó készülékével megoldotta, hogy a futballisták a szabadrúgást pontosan arról a helyről végezzék el, ahol a szabálytalanságot elkövették. „A bíró az övén viselné a sprayt, mint egy mobiltelefont - magyarázta Allemagne - és a szabálytalanság után azonnal megjelölné a helyet. így azután a játékos hiába tologatja előre a labdát, az én habom pontosan jelzi mi is az igazság.” A feltaláló kijelentette, hogy nem kér pénzt a találmányáért. (MTI) Megzsarolták a játékost Newcastle. A bíróság bűnösnek találta azt a nőt, aki több ízben megzsarolt egy volt válogatott angol labdarúgót. A játékos nevét nem hozták nyilvánosságra, noha megjelent a csütörtöki tárgyaláson. A 36 éves Carolyn Packet korábban többször hívták szextelefon-vo- nalon, ó ezeket a beszélgetéseket rögzítette, majd később megpróbált a futballistától pénzt követelni értük. Az első eset még 1995- ben történt. (MTI) Menesztették a főszervezőt Athén. Menesztették Kosztasz Liaszkaszt, a 2004-es athéni olimpia szervezőbizottságának tagját, mert élesen bírálta feletteseit. Megbízatását Kosztasz Szimitisz miniszterelnök azután vonta vissza, hogy Liaszkasz kritizálta Kosztasz Laliotisz környezetvédelmi, várostervezési és közmunkaügyi minisztert. A menesztett szervező azt kifogásolta, hogy a tárca vezetője nem hajlandó megengedni munkájának ellenőrzését, és semmilyen kompromisszumra nem hajlandó. A kormányfő úgy ítélte meg, hogy Liaszkasz durván megsértette a minisztert, ezért egy nappal az ominózus kijelentése után eltávolította a szervezőbizottságból. (MTI) A bajnok Inter (világos mezben) háza táján sokáig félvállról vették az ellenőrzést. (Eugen Vojtisek felvétele) Fizet a Szlovák Labdarúgó Szövetség, a pozsonyi Slovan viszont megúszta Inter: 6 milliós büntetés Pravda-ankét: ki lesz az évszázad futballistája és edzője? Harmincán a listán ÚJ SZÓ-TUDÓSÍTÁS Pozsony. A hagyományos Pravda- ankét szervezői eddig azért szavaztatták meg a trénereket és a szakírókat, hogy elváljon, ki az év labdarúgója. Most bővül a repertoár. Mivel közeledik a 2000. esztendő vége, illik megtudni, ki az évszázad futballistája és edzője. Ahogy a „népszavazás” szóvivője, Michal Zeman közölte a sajtó képviselőivel, az Aranylabda-ankéthoz hasonlóan egy szakbizottság lényeges kritériumok alapján (ki hányszor szerepelt a válogatottban, milyen sikereket ért el, hány bajnoki meccset játszott, hány gólt lőtt, milyen népszerű volt stb.) harmincra szűkítette a jelöltek számát, a voksolóknak közülük kell kiválasztani - sorrendben - a legjobb tízet. A NÉVSOR: Jozef Adamec, Titus Buberník, Stefan Cambal, Jozef Capkovic, Karol Dobias, Peter Dubovsky, Alexander Horváth, Ivan Chodák, Jozef Chovanec, Karol Jokl, Ladislav Jurkemik, Ján Koci- an, Ján Kozák, Ladislav Kuna, Andrej Kvasnák, Marián Masny, Móder József, Lubomír Moravcík, Anton Ondrus, Ladislav Pavlovié, Emil Pazicky, Ladislav Petrás, Ján Pivarník, Jaroslav Pollák, Ján Pop- luhár, Teodor Reimann, Adolf Scherer, Imrich Stacho, Viktor Te- gelhoff, Dusán Tittel. Hét trénert „pályáztatnak” Az évszázad edzője címre: Karol Buckó, Borhy Károly, Bulla Antal, Ferdinand Daucík, Dusán Galis, Anton Malatinsky, Jozef Marko, Leopold Sfastny, Jozef Venglos, Michal Vicán. Hogy ki lesz az év felefedezettje, arról is az újságírók döntenek, akárcsak az év játékosáról. Az ankét ünnepélyes eredményhirdetésére december 21-én kerül sor Pozsonyban. Lehet, hogy Pelé adja át a díjakat (T. V.) A jégkorong Kontinentális Kupa 2. fordulója előtt Derűlátó a Zvolen Pozsony. Mint ismeretes, az iskolaügyi minisztérium ellenőrzést rendelt el, hogy a szövetség és a klubok miként gazdálkodtak a májusi utánpótlás labdarúgó-Eb rendezésre kapott 20 milliós állami támogatással. SZABÓ ZOLTÁN Milan Ftácnik miniszter elmondta, komoly hiányosságot találtak a könyvelésben. Nem arról van szó, mintha más célra használták volna az összeget, azonban egyértelműen megsértették a törvényeket. Akadályozta a munkát, hogy az egyesületek eleinte nem vették komolyan az ellenőröket, félvállról beszéltek velük, s több helyen megtagadták a kért iratok megtekintését, ez főleg a Slovan és az Inter képviselőire érvényes. Az előírások szerint az állami dotációt külön számlán kell tartani, ez természetesen szerepel a szövetség és az iskolaügyi tárca között megkötött szerződésben. A pozsonyi sárga-feketék ahogy megkapták a 4,6 milliót, azonnal átutalták az Inter Kft.-nek, ami törvényellenes. A megállapodás szerint nem elég, hogy visszadják az említett összeget, hanem ehhez még naponta 0,2 százalék büntetést - 1000 koronát - kell fizetni, ami szeptember végéig 6,4 milliót tesz ki. Egyébként Juraj Oblozinsky, az Inter első embere azzal védekezett, hogy nem tudta, hogy a pénz az állami költségvetésből érkezett. Pedig éppen ő képviseli a szövetséget a sportalapban... Hasonló okok miatt a szövetség 1 360 000 koronával lesz könnyebb. Frantisek Laurinec elnök korábban azt nyilatkozta, csak a postás szerepét töltötték be, kiderült, a júniusban érkező összeget csak októberben utalták át az egyesületeknek. Az Inter és a szövetség 15 napon belül fellebbezhet a határozat ellen. Viszont a Slovan megúszta, a kétmilliós átépítési munkálatokat utólagos számlákkal igazolta... Tren- csénben, Nagyszombatban, Mária- tölgyesen és a dévényieknél csupán formális hibákra bukkantak ÖSSZEÁLLÍTÁS Pozsony. Ma és vasárnap szünetelnek a küzdelmek a jégkorong Extraligában, tehát végre kifújhatják magukat a csapatok; a hoki- maraton kedden a 17. felvonás mérkőzéseivel folytatódik. Az éllovas zólyomiak nem pihenhetnek, ők tegnap Dunaújvárosba utaztak. A Kontinentális Kupa második fordulójában (H-csoport) a házigazda Dunaferrel, a horvát Medvescak Zagrebbal és a kazah Torpedo Uszty Kamenogorszkkal mérkőznek. Tavaly egészen a berlini döntőig (egy ponttal az utolsó, negyedik helyen végzett) menetelt a Zvolen, most is a fináléba jutás a cél.- Természetesen az első helyen szeretnénk végezni a magyarországi tornán. A házigazdákat és a horvátokat minden különösebb gond nélkül le kell győznünk, a kazahok ellen azonban már sokkal nehezebb dolgunk lesz. Aztán Pozsonyban, a 3. fordulóban már komolyabb játékerőt képviselő együttesekkel játszanánk - mondta Ernest Bokros, a zólyomiak vezetőedzője. A Kontinentális Kupa dunaújvárosi csoportjának műsora - PÉNTEK, 14.00: HKm Zvolen-Med- vescak Zagreb, 17.30: Dunaferr- Torpedo Uszty Kamenogorszk; SZOMBAT, 14.00: Dunaferr-Med- vescak, 17.30: Zvolen-Kameno- gorszk; VASÁRNAP, 14.00: Kame- nogorszk-Medvescak, 17.30: Zyo-, len-Dunaferr. (zsi) A NIKÉ 43. JÁTÉKHETÉNEK MŰSORA PÉNTEK, OKTÓBER 20. Cseh labdarúgóliga: 663. Zizkov- Slavia 3,5-3,0-1,8 -1,55-1,2. Labdarúgó Bundesliga I: 664. Kaiserslautern- Bremen 1,9-2,9-3,3-1,25-1,5. Osztrák labdarúgóliga: 667. GAK- Rapid 2,4-2,8-2,5-1,3-1,3. Francia fodliga II: 671. Laval-So- chaux 2,0-2,8-3,1-1,2-1,45. Holland futballbajnokság: 672. Ajax-Kerkrade 1,5-3,5-4,5-1,1-1,9. Olasz labdarúgó B-liga: 674. Sie- na-Pescara 1,65-2,6-4,0-1,15-1,5. SZOMBAT, OKTÓBER 21. Labdarúgó Szuperliga: 745. FC Ko- sice-Inter 3,9-3,0-1,7-1,5-1,15; 745. Slovan-Trencm 1,3-3,8-6,9-0-2,6; 747. Petrzalka-Púchov (a meccs Du- naszerdahelyen lesz!) 1,6-3,0-4,6- 1,1-1,7. n. labdarúgóliga: 749. Topoféany- Humenné 1,8-2,9-3,6-1,2-1,55; 750. Podbrezová-Bardejov 1,4-3,46.0- 1,05-2,1; 751. B. Bystrica-Cana 1,65-3,0-4,2-1,1-1,65; 752. Rim. Sobota-DAC 1,85-2,8-3,6-1,15-1,5; 753. Martin-Slov. Grob 1,5-3,2-5,11.1- 1,9; 754. Prievidza-Senica 2,62,8-2,3-1,35-1,3. Cseh labdarúgóliga: 755. Spar- ta-Liberec 1,25-4,2-7,2-0-2,8. Labdarúgó NB I: 756. Tatabánya- Győr 1,6-3,0-4,6-1,1-1,7; 757. Fe- rencváros-Sopron l,5-3,2-5,l-l,l- 1,9; 758. Nyíregyháza-Dunaferr 3,6-2,9-1,8-1,55-1,2; 759. Kispest- Haladás 1,6-3,0-4,6-1,1-1,7; 760. Zalaegerszeg-MTK 3,6-2,9-1,81,55-1,2; 761. Újpest-Nagykanizsa 1,3-3,8-6,9-0-2,6; 762. Videoton- Pécs 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8; 763. Va- sas-Debrecen 1,6-3,0-4,6-1,1-1,7. Lengyel labdarúgóliga: 764. Plock -Wronki 2,3-2,8-2,6-1,3-1,35; 765. Legia-Wroclaw 1,25-4,2-7,2-0-2,8; 766. Radzionkow-Olsztyn 2,0-2,83.1- 1,2-1,45; 767. Grodzisk-Polonia 3.1- 2,9-1,95-1,45-1,25; 768. Zabr- ze-Szczecin 3,3-2,9-1,9-1,5-1,25. Labdarúgó Bundesliga: 769. Ba- yem-1860 München 1,45-3,4-5,21.1- 2,0; 770. Leverkusen-Dortmund 2.1- 2,8-2,9-1,25-1,4; 771. StuttgartUnterhaching 1,5-3,2-5,1-1,1-1,9; 772. Wolfsburg-Köln 1,7-3,0-3,91,15-1,6; 773. Hertha-Cottbus 1,35 -3,5-6,7-0-2,3; 774. HamburgFrankfurt 1,55-3,2-4,6-1,1-1,8. Osztrák labdarúgóliga: 777. Mödling-Salzburg 3,1-2,8-2,0-1,45-1,2; 778. Bregenz-LASK 1,65-3,0-4,21.1- 1,65; 779. Ried-Sturm 2,452,8-2,45-1,3-1,3. Svájci labdarúgó-bajnokság: 782. Lugano-Lausanne 2,0-2,8-3,1-1,2- 1,45; 783. Servette-Sion 1,64-3,04.2- 1,1-1,65; 784. St. Gallen-FC Zürich 1,6-3,0-4,6-1,1-1,7; 765. Yver- don-Xamax 1,7-3,0-3,9-1,15-1,6. SPORTFOGADÁS A SPORTKA 43. játékhetének (szerdai sorsolás) nyereményei - I. HÚZÁS (4, 6, 23, 25, 43, 47; pótszám: 33): 1. díj: nincs nyertes, 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 6 nyertes á 25 438 korona; 4. díj: 397 nyertes á 555 korona; 5. díj: 8385 nyertes á 80 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nye- remény: 6 659 444 korona. A II. HÚZÁS (5, 28, 33, 42, 44, 49; pótszám: 29) nyereményei: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 6 nyertes á 25 438 korona; 4. díj: 449 nyertes á 491 korona; 5. díj: 9110 nyertes á 74 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 6 433 014 korona. A LEHETŐSÉG (172 881) nyereményei: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 4 nyertes á 10 000 korona; 4. díj: 29 nyertes á 1000 korona; 5. díj: 380 nyertes á 100 korona. A vasárnapi sorsolásra átvitt, felhalmozott JACKPOT-nyeremény: 2 201 290 korona. A számok helyességéért a szerkesztőség nem vállal felelősséget! (TA SR) A PoTnobanka Rt.y Bratislava által kiadott betétijegyek nyereménytístája 2000. október 13-án a Pol’nobanka Rt. körjegyzőjelentétében kisorsolta a 2000. VII. 1-től IX. 30áig eladott VII. kibocsátású koronában kiadott és az I. kibocsátású USEkben és EURrban kiadott nyertes betéti jegyeket. nyeremény a betéti jegy szánta és sorozata kirendeltség/képviselet 1. forduló 1 nyeremény 50 000 Sk 001972 74 Poprad 2 nyeremény 25 000 Sk 000618 76 Bratislava 000076 77 Dunajská Streda 5 nyeremény 10 000 Sk 001759 76 Bratislava 000120 77 Zilina 000950 74 Galanta 000010 76 Bratislava 001116 74 Martin 2. forduló 1 nyeremény 100 000 Sk 001055 75 Kosice 2 nyeremény 50 000 Sk 0 0 115 b 76 Bratislava 001653 76 Bratislava 5 nyeremény 30 000 Sk 001658 76 Bratislava 000278 76 Martin 002 Ottó 75 Nővé Zdmky 001237 76 Bratislava 000048 75 Bratislava 1 nyeremény 100 000 Sk 000324 406 Tatranská Lomnica 2 nyeremény 50 000 Sk 000169 206 Zilina 000297 206 Kosice 5 nyeremény 30 000 Sk 001701 404 Likvidatúra centrály OOOOll 206 Bratislava A nyereményeket 000043 207 Zilina a Potnobanka Rt. OOOOll 206 Bratislava kirendeltségei és képviseletei fizetik ki a nyertes betéti jegy felmutatása alapján. A nyeremény kifizetését azon a kirendeltségen vagy c8 képviseleten kérje, ahol ± a betéti jegyet kiadták. > 000667 205 Banská Bystrica (* POLNOBAN KA