Új Szó, 2000. október (53. évfolyam, 226-251. szám)

2000-10-14 / 237. szám, szombat

ÚJ SZÓ 2000. OKTÓBER 14. Régió 3 PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Ipolyság pecsétje A Pecat’ mesta Sahy - Ipolyság Város Pecsétje - Sigillium opidi Saag pá­lyázatot hirdet a 2001. évre Ipolyság művelődésének támogatására. Pá­lyázni helytörténeti feltáró és meg­őrző munkák, valamint hagyo­mányőrző és néprazi feltáró mun­kák megírására és nyomdai előké­szítésére lehet. Pályázni az alap ál­tal jóváhagyott űrlapon lehet. A pályázati díj 300 Sk. Űrlapot igé­nyelni személyesen vagy írásban a Honti Múzeum és Galéria címén (Ipolyság -Sahy, Rotarides u. 13.) lehet. A pályázat benyújtásának ha­tárideje 2000. november 30. (ú) BETLÉR Hubert-vágta hetedszer Hetedszer rendezik meg ma a bet- léri Andrássy-kastély parkjában a „Hubert-vágta” (Hubertova jaz- da) elnevezésű lóverseny. A ver­senyt közösen szervezi a Gömöri Lótenyésztők és Lóbarátok Társu­lása, a Betléri Múzeum, Betlér község, a Nagyveszverési (Ge- merská Poloma) Földműves Szö­vetkezet, a Rozsnyói Állami Erdő­gazdálkodási Vállalat és Rozsnyó városa. A rendezvény 10 órakor veszi kezdetét, (kápé) VARANNÓ Tömeges nemi erőszak Nemi erőszak miatt indított eljárást hét tettes ellen a varannói járási vizsgálóhivatal. A férfiak a múlt hét­főn Bánske községben egy lakadan ház udvarán a 26 éves Slávka T.-t a földre fektették, majd mindannyian erőszakosan közösültek vele. Hatan vizsgálati fogságban vanak, a hete­dik szabadlábon védekezhet, (gl) Tisztogatás Komáromban. A napokban közhasznú munkások öt csoportja rakja rendbe a komáromi erődrendszert. (TA SR-felvétel) A szakszervezetek szerint a jelenlegi problémák okai korábbi eredetűek Elbocsátások várhatók Eredménytelennek minősít­hető a Nagymihályi Elektro­technikai Üzemek Rt. (MEZ) dolgozóinak nemrég megtar­tott tiltakozása. A vállalatot birtokoló társaságok nem tudnak megküzdeni a gazda­sági nehézségekkel, s ezért a elbocsáthatják dolgozóikat. NAGYMIHÁLY Gyakorlatilag a MEZ valamennyi üzemrészlege eladás alatt van. Má­jusban 120 dolgozó volt kénytelen elhagyni a MEZ Slovakia Rt.-t, szep­temberben pedig további 18 sze­mély került az utcára. Nem jobb a helyzet a MEZ szervizének háza táján sem, ahol október végéig 170 dolgozóra leselkedik az elbocsátás veszélye. Nem megerősített hírek szerint bizonyos német cégek ér­deklődnek az üzemrészleg iránt, ami annyit jelent, hogy a százhetven alkalmazottnak még van némi esé­lye a megmaradásra. Nem mondha­tó el ugyanez a MEZ Trade Kft.-ben dolgozók esetében, akik november 1-jén valamennyien munkanélküli­ségi listára kerülnek. A MEZ Slo­vakia Rt. alkalmazottait szeptember végén tulajdonképpen ezek a prob­lémák szólították az utcára, vala­mint az, hogy a kormány elhanya­golja a peremvidékekről való na­gyobb gondoskodást, ahol köztu­dottan legmagasabb a munkanélkü­liség. A legnagyobb felháborodást azonban mégis az okozta, hogy a MEZ Inziniering Rt. vezetői bejelen­tették: december 1-jével mintegy 300 alkalmazottól kívánnak meg­válni. Jozef Telcák, a KOVO szak­szervezet vezetője szerint a tömeges elbocsátások okai elsősorban a ré­giófejlesztés stagnálásában, másfe­lől ennek következményeként a megrendelések nagyarányú csökke­nésében keresendők. A szakszerve­zeteik egyebek mellett azt sem rejtik véka alá, hogy a jelenlegi problé­mák okai tulajdonképpen korábbi eredetűek, vagyis még a Meciar- kormány idejéből származnak, amikoris a privatizálás során „saját embereiket” próbálták vagyonhoz juttatni. „Ez azonban nem jelenti azt, hogy a jelenlegi kormány csak a múltat bírálja, de a helyzet rendezé­se érdekében kell, hogy mielőbb hozzá lásson a nagyarányú munka- nélküliséggel küzdő régiókat érintő programnyilatkozatának a teljesíté­séhez” - fejtették ki a KOVO szak­szervezetvezetői. (kát) A lányok hittek az ígéretnek, és elutaztak Németországba Kerítésért a bíróság elé ROZSNYÓ Robert Fico szerint Szlovákiát nem kellene felparcellázni Egyik város sem esélyes A héten második alkalommal állt a Rozsnyói Járási Bíróság előtt az a huszonöt éves dobsinai hölgy, aki kerítés gyanúja miatt még idén feb­ruárban került vizsgálati fogságba. C. Sylvia a vád képviselője szerint több munkanélküli fiatalt csalt ki tavaly háztartásbeli, illetve kony­hai kisegítő munka ígéretével a né­metországi Aachenbe Dobsináról és Nagyveszverés (Gemerská Polo­ma), valamint Kobeliarovo közsé­gekből. A lányok, akik közül ketten még csak 17 évesek voltak, nem so­kat teketóriáztak, hittek az ígéret­nek s elutaztak a nagy Németor­szágba. Megérkezésüket követően azonban a földijük elvette tőlük úti okmányaikat* majd felvilágosította őket, hogy milyen munka vár rá­juk. Mint kiderült, lányok testének áruba bocsátásáért befolyt összeg mind C. Sylvia és török barátjának zsebébe vándorolt. A kliensekről szintén a dobsinai hölgy gondosko­dott. A lányok hazaérkezésük után döntöttek úgy, hogy feljelentik a kerítőnőt. A tárgyalás nem vezetett döntéshez, s jövő héten szerdán is­mét folytatódik, (kápé) LOSONC Robert Fico egy nyilvános fórumon elmondta, szerinte a jelenlegi kor­mánynak nem lesz ideje végrehajta­ni a közigazgatási reformot, és nem is érti, miért verseng egymással a megyeszékhely státuszáért Losonc és Rimaszombat. A Smer elnöke ki­fejtette, Szlovákiát nem kellene fel­parcellázni, legcélszerűbb lenne há­rom plusz egy kerületre osztani il­letve maximálisan nyolc plusz egy­re, de még ebben sem kapna fősze­repet se Losonc, se Rimaszombat. Fico kiemelte, a közigazgatási re­formban legfontosabb lépés lenne a kompetenciák elosztása, de a jelen­legi kormány még azt sem tudja, ho­gyan ruházza majd át az irányítást az önkormányzatokra. Úgy véli, a kormánynak pénze sincs a reform kivitelezésére, de nem is lesz, ha drága vadászgépeket vásárol nyu­gatról. A temelíni atomerőmű bein­dításával kapcsolatosan elmondta, javasolja Dzurindának, hogy tárja ki sarkig az ablakokat és nézzen Csehország felé. A csehek a nyuga­ti kritikákkal nem törődnek és min­dennél előbbre helyezik a nemzeti érdekelet. (fo) superVlottö/ 0100000000000 rm fisl fiel fiTl fial rää~| faol f^TI fääl fäsl fäin fäsl 1^*1 0000000000000 00S0000000000 0000000000000 00000000000 00 0000000000000 000000 ftS® / 000100 v 00000 * J A mai törlendő számok 2,19,101 A törlés menete ­Ezen az oldalon az Új Szóban 2000. IX. 26-ától október 23é\g naponta közöljük a tödendő számo­kat Az Ön feladata kikeresni és letörölni ezeket a számokat a kártyán. A lekapart mezőkön szimbó­lumok jelennek meg, amelyek a kártya alsó felé­ben levő táblázatban találhatók. Abba a sorba, amelyben a szimbólum található, jelöljön be egy keresztet Ha sikerül az egész sort keresztekkel ki­tölteni, megnyeri a sor végén feltüntetett dijat A kártya száma Minden kártyának van saját száma, amely 2000. IX. 26-ától egészen X. 23-álg naponta sorsolásra kerül. Minden nap (vasárnap, ün­nepnapok és munkaszüneti napok kivé­telével) 1000 Sk készpénzt sorsolunk ki. A nyerő kártyaszámot naponta, az ÚJ SZÓ 1. ol­dalán közöljük. Ha az Ön kártyájának száma nyert, a .díjak átvétele' utasításainak alap­ján járjon el. A díjak átvétele Minden nyereményt, mindig pénteken, sze­mélyesen vehet át Pozsonyban, a Grand Press Rt. kiadó épületében, a Dostojevského rad 1. sz. alatt, legkésőbb 2000. november 3-áig. A nyeremény átvételekor be kell mu­tatnia az érvényes kártyát az addig a dátu­mig kivágott szelvényekkel együtt, amikor a kártyaszámot kihúzták. Az ellenőrzés után átveheti a nyereményt, visszakapja a kártyá­ját és folytathatja a játékot. Ne felejtse el ellenőrizni, hogy valóban csak a törlendő számokat kaparta-e le, nem cse­rélte-e fel véletlenül a szimbólumokat. Kö­vetkezőképpen végezheti el az ellenőrzést: a kártya felső (törölhető) részében pontosan annyi szimbólumnak kell lenni, mint ameny- nyi kereszt van a szimbólum sorában. E3 ERGO CITROÉN POPSTOVNA mmsm m 011EH15S1ÖQB System COMPAQ. AVON Ma közöljük a következő dzsóker- szelvényt, amely a játéktervben az ÚJ SZÓ-ban eddig megjelent bármelyik hiányzó szelvényt he­lyettesítheti. ­DZSÓKER 2 OKTOBER 14.: V A Superlotto-nyeremények átvétele A Superlotto nyereményjátékban résztvevő olvasóink számára tájé­koztatásul közöljük, hogy a játékkártyán összegyűjtött pontok alapján járó nyereményeket minden héten pénteken vehetik át a lapkiadó központjában. Amennyiben gondot okoz az utazás Po­zsonyba, nyereményét családtagja, rokona vagy ismerőse is átvehe­ti. Ebben az esetben természetesen a játékban résztvevő által kiállí­tott írásos meghatalmazás (szlovák nyelven) valamint a játékkár­tya és a beragasztott szelvény felmutatása egyaránt szükséges. Áz értékesebb nyereményekhez (Ergo-biztosítás, mosógép, vásárlá­si utalvány stb.) közjegyzővel hitelesített meghatalmazásra van szükség. Ä kisebb nyereményeket postán is elküldik. Aki ezt választ­ja, kérjük, postán küldje el a megadott címre (GRAND PRESS a.s., Dostojevského rád 1,81 09 Bratislava) játékkártyáját és a felragasz­tott szelvényeket, a borítékra pedig jól látható betűkkel írja rá: pl. VYHRA - TRICKO. A kártyát és a szelvényeket postán visszaküldik. VÁRHATÓ IDŐJÁRÁS: AZ ÉVSZAKHOZ KÉPEST DERŰS, MELEG IDŐ, 22 - 26 FOK A Nap kel 07.12-kor - nyugszik 18.03-kor. A Hold kel 19.04-kor - nyugszik 08.00-kor. A Duna vízállása - Pozsony: 365, árad; Medve: 240, apad; Komárom: 300, apad; Párkány: 230, változatlan. ELŐREJELZÉS ORVOSMETEOROLOGIA Egész nap derült lesz az égbolt, eső­zésre sehol sem kell számítani. Ko­ra reggel néhol köd várható. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul. Délkeleti irányú szél, 2 és 5 m/s közötti sebes­séggel, de délnyugaton elérheti a 8 m/s-ot is. Éjszaka a levegő hőmér­séklete 14 és 10 fok közé csökken. Holnap továbbra is marad a me­leg, dél felől újabb meleghullám érkezik az ország fölé. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között várható. Esőre va­sárnap sem kell számítani, bár he­lyenként felhős lehet majd az ég. Ma az időjárás po­zitív hatással lesz ránk. A kora reg­geli órákban e- gyes területeken nehezen oszlanak majd el a mérgező gázok, így az asztmásoknál, a tüdőbetegeknél, a légcsőhurutban szenvedőknél lég­zési gondok jelentkezhetnek. Nap­közben a hőmérsékleti viszonyok és a levegő összetétele már nagyon po­zitív hatással lesz a légzésre, nyoma sem marad a reggeli gondoknak. Különösen jól fogják érezni magu­kat a reumás és egyéb mozgásszervi betegségekkel küzdők. Holnap a biometeorológiában különösebb változás nem várható. Hétfőn ­:/poia'mÁG_ ♦ Narancsik Sándor a versenyidényről ♦ Nincs változás az észak-amerikai profi hokiligában ♦ Mindenki elismeri Michael Schumachert

Next

/
Thumbnails
Contents