Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-30 / 225. szám, szombat

HÉTVÉGI MAGAZIN Szombat, 2000. szeptember 30. 4. évfolyam, 39. szám A léleknek nincs nemzetisége, csak az emberek szítják mesterségesen a nemzetiségi ellentéteket - ami felettébb nevetséges, mivel a lélek mindig más testben reinkarnálódik soha ne okozz másnak fájdalmat konkrét esetekkel bizonyíthatom, hogy előre meg­mondtam az esemé­nyeket. Példa rá a saját fiam halála. Tíz évvel korábban megírták az újsá­gok: tudom, hogy az egészséges fiamat elveszítem. A kar­mánk ellen hiába harcolunk. Isten akaratán nem vál­toztathatunk. A legtöbb ember ön­ző, csak a saját hasz­nát nézi, nem gon­dol tettének követ­kezményeire, példá­ul akkor, amikor el­hagyja a párját egy másikért. Nem gon­dol rá, hány embert tesz ezzel boldogta­lanná, intett Csabai Izabella. A gazda­gok földi javak és él­vezetek halmozásá­ra fordítják a pénzt, ahelyett, hogy a rá­szorulók életén könnyítenének. Aki ebben az életben nem tesz jót, annak a következő élete si­ralmas lesz. A sú­lyos betegek sokszor nem képesek tűrni a sorsukat, az emberek meg­feledkeznek arról az igazságról, hogy a jó cselekedetért jót kapsz - csak nem biztos, hogy ebben az életedben. Föntről mindig úgy büntetnek, hogy fájjon. Akinek csak egy gyereke van, elveszik, aki egészséges, azt halálos betegség­gel sújtják...- Sokan kérdezik tőlem, honnan tudja Vince, az elhunyt férjem, kinek mi a legjobb, mit tanácsol­junk, hogy sose ártsunk. Ott fent is azt akarják, hogy a gyilkos bűnhődjön. Az autólopásokkal más a helyzet. Megkérdeztem Vincét, hogy létezik ez? Azt vála­szolta, X úr nem tiszta úton jutott hozzá a hárommilliót érő autójá­hoz, neki pénzkarmája van, nem segíthetek megtalálni, pedig tu­dom, hol van. Létezik-e fekete mágia, kérdezték (a katolikus) Izabellától. Létezik, válaszolta. Sosem szabad elát­kozni senkit sem, még akkor sem, ha az illető tönkretette az életün­ket. A puszta gondolat (hogy for­dulna fel a rossz főnökünk) is büntetést von maga után. Az átok háromszorosan sújt le, bume­rángként üt vissza. Csabai Izabella azzal búcsúzott: ha nem tudsz másnak jót tenni, ne okozz fájdalmat. Mások bol­dogtalansága árán ne szerezz ma­gadnak boldogságot... 4 Buddhisták let­tek?- A többiek általá­ban nem gyakorló hívők, nem élnek vallásos életet. Én katolikus vagyok. Nem vetettem el a hitemet, a mai na­pig járok templom­ba. Csak egy Isten van. KOPASZ-KIEDROVSKA CSILLA B uddha (jelentése: felébredt, megvilá­gosodott) tanának alapja a négy nemes MBaoM igazság: a szenve­dés, a szenvedés ke­letkezése, a szenvedés megszün­tetése és a szenvedés megszünte­téséhez vezető út. A buddhizmus szerint a földi lét kizárólag szen­vedés. A szenvedés oka pedig a szomj - az élet örömeinek szom- júhozása, az emberi szenvedé­lyek. A szenvedéstől való szaba­dulás feltétele tehát a szenvedé­lyektől való szabadulás, a szenve­délyek tüzének kialvása. A szaba­dulás útja pedig a nemes nyolcös- vényű út: a helyes hit, a helyes el­határozás, a helyes szó, a helyes cselekedet, a helyes élet, a helyes igyekezet, a helyes szándék, a he­lyes elmélkedés. Romada György ♦ Milyen változást hozott az életébe a buddhista filozófia megismerése?- Az ember megváltozik, pozitív irányban. Megértőbb, segítőké­szebb lesz. A buddhizmus lénye­ge röviden összefoglalható: min­den lénynek segíteni, embernek, állatnak egyaránt. A párkányi buddhisták „növekvő tudás” nevű csoportja nemrégiben -I- első ízben - ezoterikai napot szervezett a Csemadok-házban. Stefan Valovic, az ismert szlováki­ai pszichotronikus időutazásra in­vitálta hallgatósá­gát. Aki vállalkozik rá, visszatekinthet régi életeibe, meg­tudhatja, ki volt, mi­vel foglalkozott év­századokkal, akár évezredekkel koráb­ban. A közönség ré­széről kétkedő meg­jegyzések hangzot­tak el. Hogyan be­szélget majd az elő­adó olyan médium­mal, aki nem tud szlovákul, hiszen Stefan Valovic egy szót sem ért magya­rul. A léleknek nincs nemzetisége, mond­ta az előadó, csak az emberek szítják mesterségesen a nemzetiségi ellenté­teket - ami felettébb nevetséges, hangsú­lyozta bölcs mosoly- lyal, mivel a lélek egyszer magyar, máskor szlovák, har­madszor néger stb. testben reinkarnáló­dik. A léleknek nin­csenek korlátái. A legkitartóbbak reggelig együtt maradtak, belepillanthattak ko­rábbi életeikbe... A tudomány sok jelenségre még ma sem tud választ adni: ezt Csa­bai Izabella hangsúlyozta, de - mi­vel ő több nyelven beszél, már ak­kor is hozzájutott parapszichológi­ával foglalkozó kiadványokhoz, amikor azokat nálunk még nem is­merték. - Tudom, hogy életünket felsőbb erő vezeti, életünk minden másodpercét filmszalag rögzíti. Én ezeket a képeket képes vagyok elő­hívni. Élő tanúim vannak rá, és Mindenkire kötelező az öt tilalom: ne ölj, ne lopj, ne paráználkodj, ne hazudj, ne igyál részegítő italokat. Egy dán férfi, akit Öle lámaként ismer a világ, harminc évig élt és működött Nepálban, majd 16. Karmapa megbízásából elhozta a buddhizmust Nyugatra. - Ha jól tudom, már kétszázötven budd­hista centrum működik a nyugati világban. Tavaly decemberben Budapesten járt 17. Karmapa. Most tizenhét éves, valósággal ki­menekítették Nepálból. Három­napos beavatkozásokat végzett. Mi is ott voltunk Párkányból, ti­zenhármán, nők, férfiak, gyere­kek, vegyesen. Romada György - a tizenhármak egyike - elmondása szerint végig­járt mindent, ami létezik, kereste az utat, az agykontrolltól kezdve a reikin keresztül az ezoterikáig. Vé­letlenül került kapcsolatba párká­nyi ismerőseivel, ba­rátaival. Meséltek neki a buddhizmus­ról, könyveket olva­sott. Felkeltette az érdeklődését. Úgy érezte, ez az, amit mindig is keresett. Baráti körüket „nö­vekvő tudásnak” hívják. Az elneve­zést Öle lámától kapták. Stefan Valovic ♦ Gyakran járnak össze?- Hetente találkozunk, mindig más tagunk otthonában. A hely­színt azért változtatjuk, mivel a meditációk és a tornagyakorlatok pozitív energiákat szabadítanak fel, s ez annak a háznak is előnyére válik, ahol éppen tartózkodunk. A meditációk szlovákiai viszonylat­ban is komoly pozitív energiát je­lentenek. ♦ Mindig valamilyen meghatá­rozott cél érdekében meditál­nak?- Ilyen meditációkat is tartunk. Azon a napon több vállalatnál munkaidő-rövidítést kapott a kerékpáron érkező alkalmazott Kár a benzinért - dudáltak, csikorogtak... JUHÁSZ KATALIN Mi, a közlekedő tömeg múlt pénte­ken tanulmányozhattuk négy keré­ken járó embertársaink szokásait. A nagy kérdést a francia környezet- védők tették fel, és közel hétszáz európai nagyváros vezetése kapott az alkalmon, hogy megtudják: va­jon kizavarhatóak-e autóikból az autósok, ha csak egy napra is. Az akció elnevezése mindent elárul, megspórolható a bővebb magyará­zat: „Egy nap autó nélkül”. Sokak számára ez maga a fizikai non­szensz. Megbénulnak, kétségbe es­nek, nyugtató után kapnak, vala­hányszor a motor bemondja az unalmast, és villamossal kell a gye­reket iskolába, mugukat munka­helyükre juttatni. Mások viszont nem egy napot, hanem évente átla­gosan 350-et töltenek el tengeri halkonzerv-állapotban a száztíz százalékban kihasznált belső terű trolikon és villamosokon, amelyek, tudjuk, vagy jönnek, vagy nem... A kerékpár tájainkon ritka látványos­ság, főleg nagyvárosban csettint el­ismerően a gyalogos a két keréken közlekedő láttán, hogy ez aztán a bátorság, ebben a hatalmas forga­lomban, ahol mindenki megy, mint az őrült. Márpedig a szeptember 22-i benzinmentes napot elsősor­ban eme ősi közlekedési eszköz népszerűsítésére találták ki, a bi­cikli megtépázott renoméját akar­ják visszaállítani a naiv álmodo­zók. Szórólapjukon olyan érvek sorjáznak, melyekkel vitába szállni nem érdemes, hogy tudniülik a ke­rékpár nem szennyezi a környeze­tet, gyors, olcsó és praktikus, rend­szeres testmozgást biztosít, a gép­kocsinál sokkal kevésbé koptatja az úthálózatot stb. Több európai nagyvárosban rájöttek erre, sőt New York szívében is látni öltö- nyös-aktatáskás kerékpárosokat, ahogy elegánsan „slisszelnek” a dugóban tülkölő autók között. Nyugat-Európában a nagy napon ügyesen kihasználták a benzinár­emelés okozta közhangulatot, a média is besegített, pszeudo-ese- mények százai zajlottak, például láthattuk a tévéhíradóban, amint a belga környezetvédelmi miniszter asszony és tímje kerékpáron érkez­nek meg munkahelyülöre, több más prominens politikus, városi vezető, gyárigazgató és kultúrember is fo- tóztatta magát a nyeregben, aztán visszaültek a szolgálati mercibe. Magyarországon négy, hazánkban hét városban aktivizálták magukat a környezetvédők, néhol a helyi önkormányzattal közösen hirdet­tek kétkerekű napot, több vállalat­nál munkaidő-rövidítést kapott a kerékpáron érkező alkalmazott, Kassán meg is mérkőztek egymás­sal a munkáltatók „legtöbb biciklis dolgozó”- kategóriában, néhány is­kola igazagója pedig piros ponto­A kerékpár tájainkon ritka látványosság, fő­leg nagyvárosban csettint elismerően a gyalogos a két keré­ken közlekedő láttán, hogy ez aztán a bá­torság, ebben a hatal­mas forgalomban... kát osztogatott a kerékpáros nebu­lóknak. Mindhiába. Mondhatnánk ünneprontó módon. A nagyváros­okban nem okozott szemmel látha­tó autócsökkenést a nagy nap, ugyanúgy dudáltak, csikorogtak, káromkodtak a sofőrök, mint álta­lában. Budapesten, ahol kétmillió lakosra egymillió autó jut(l), a fel­mérések szerint legtöbben nem is hallottak az akcióról, nálunk sem a tájékozottság volt jellemző a meg­kérdezettekre. A kelet-európai em­ber számára mostanában kezd nél­külözhetetlenné válni a négy ke­rék. Ahogy a mobiltelefon-tulajdo­nosoknak eszükbe sem jut betérni egy telefonfülkébe, az autósok is kiiktatják életükből a tömegközle­kedési eszközöket, és ezáltal - mondjuk el még egyszer - meg­állíthatatlanul nő a levegő szeny- nyezettsége, elhasználódnak az utak, szaporodnak a dugók, veszé­lyessé válnak a közutak, főleg a ke­rékpárosok számára. A személyes élmény talán még sokkolóbb, hadd osszam meg. Nemrég egy közeli kisvárosból stoppoltam haza a nagyvárosba, felvett egy huszonkét év körüli fiatalember, aki elmond­ta, hogy négy éve, amióta megvan az Audi, nem ült sem távolsági bu­szon, sem vonaton, tömegköleke- dési eszközön meg triplán nem, azt a szegényeknek működtetik. Be­húztam a nyakam, és inkább nem kommunikáltam tovább... Csabai Izabella (A szerző felvételei) Hloska Tibor illusztrációs felvétele

Next

/
Thumbnails
Contents