Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-30 / 225. szám, szombat

6 Politika - naptár ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 3C NAPTÁR Szeptember "30 EGY GONDOLAT Ajándék lónak ne nézd fogát. Szent Jeromos NÉVNAP Jeromos Görög eredetű név, jelentése: szent nevű. Ma Honoriusz, Őrs, Viktor, Zsófia, valamint Jarolím nevű ismerőseinket is köszöntsük! MAI ÉVFORDULÓINK 285 éve született Étienne Bonnot de Condillac francia fi­lozófus. Nemesi család salja volt, a Sorbonne-on tanult teo­lógiát, de a papi hivatását nem gyakorolta. Sokkal szíveseb­ben forgolódott az irodalmi szalonokban, barátságot kötött Diderot-val, és több cikket írt az Enciklopédiába. 1758-tól Ferdinánd pármai infáns neve­lője volt, 1768-ban tagja lett a Francia Akadémiának. Füozó- fiájában Locke követője volt, pszichológiai eszmetana ké­sőbb uralkodóvá vált Francia- országban, s az ő „ideológiája” alapján kezdték „ideológusok­nak” nevezni a filozófusokat. 45 éve hunyt el James Dean amerikai filmszínész. Az ok nélkül lázadó című filmjében van egy jelenet: a fiatalok au­tókkal száguldanak a szakadék felé, s az nyer, aki legkésőbb ugrik ki a zuhanó autóból. Éle­tének is jelképe lett ez a pár filmkocka, hiszen az amerikai ifjúság bálványa 24 évesen au­tóbaleset áldozata lett. Egy Porschét vezetve 140 kilométe­res sebességgel karambolo­zott. Az ok nélkül lázadó nem­zedék mozihőse volt, pedig alig forgatott, összesen három filmet csinált; az Édentől kelet­re című Elia Kazan-filmben tűnt fel, az Ok nélkül lázadó öt napja ment a mozikban, ami­kor meghalt, az Óriás című filmje bemutatását pedig meg sem érte. A legenda éjszaka császárát, vagány szívtiprót csinált belőle, pedig inkább egy szomorú, nagy kamasz volt, egy melankolikus árva, aki sohasem heverte ki édes­anyja korai elvesztését. Félreis­merték. Például a rock and roll forradalmárának tartják, pe­dig valójában a komolyzenét kedvelte. „A rosszul imádott zseni” emléke máig él, sírja ma is nemzeti zarándokhely. BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT! 20 éves Martina Flingis kassai születésű svájci teniszezőnő. 55 éves Doug Cosmo Clifford amerikai rockzenész, a Cree- dence Clearwater Revival do­bosa. 20 éves Nagy Gábor labdarú­gó, a Haladás védője. 65 éves Szabados Tamás ope­ratőr. 50 éves Victoria Tennant an­gol színésznő, az L.A. Story - Az őrült város, a Mindenem a tied, a Forrongó világ című filmek főszereplője. NAPI VICC- Érdeklik önt a nők? - kérde­zi az orvos a férfibeteget.- Nem különösképpen - vonja meg a vállát a páciens.- Hát az ital?- Cseppet sem.- És a dohányzással hogy áll?- Nem dohányzom.- Az ördögbe is! Semmi hibá­ja sincs?- De van egy kis hibám.- Micsoda?- Hazudok. Jospin: á dánok döntöttek, de szerepüknek az európai gazdaságban kis súlya van Húsz személy ellen indítottak eljárást a zavargások miatl Sajnálatos elutasítás A dánok hátat fordítottak a közös valutának (CTK/AP) Prágai mérlegvonás MTTHÍR Brüsszel/Párizs/London. Az Európai Bizottság elnöke az EU végrehajtó szervének ne­vében sajnálattal nyugtázta az euró bevezetéséről rende­zett dániai népszavazás eluta­sító eredményét. MTI-HÍREK Romano Prodi meggyőződését fe­jezte ki, hogy a döntés nem árt a kö­zös valuta bevezetése óta eltelt 21 hónapban elért jó eredményeknek. Közvedenül Poul Nyrup Rasmussen dán miniszterelnöknek a referen­dum eredményét ismertető bejelen­tése után, Prodi leszögezte, a pozitív döntés az unió közös érdekeit szol­gálta volna. Elismerte, hogy a dá­nok nemleges döntésének lehetnek lélektani hatásai, de a Nagy-Britan- niában és Svédországban később tartandó hasonló népszavazások eredményét nem lehet a dán nép­szavazásból megjósolni; azokban az esetekben is az adott ország nép­ének szuverén döntéséről lesz szó. Az Európai Bizottsághoz hasonlóan az Európai Parlament is sajnálattal fogadta az euró bevezetéséről csü­törtökön tartott dán népszavazás el­utasító eredményét. A bizottsági el­nök nyilatkozatával egybehangzó­an a parlament illetékesei is leszö­gezték azonban, hogy a döntést tisz­teletben kell tartani. A népszavazás eredménye nem árthat az eurónak, amint azt a világ legnagyobb köz­ponti bankjainak egy héttel ezelőtti intervenciója is bizonyította - álla­pította meg nyilatkozatában Christa Randzio-Plath, az Európai Parla­ment gazdasági és pénzügyi bizott­ságának elnöke. Reményét fejezte ki, hogy a maastrichti szerződésről tartott népszavazásaikhoz hasonló­an a dánok előbb-utóbb - talán az euró-készpénz 2002. januári megje­lenése után - csatlakoznak a pénz­ügyi unióhoz. A pénzügyi integráció sikerének kulcsa az elnöknő szerint az, hogy az európai politikai veze­tők felismerjék: lemaradásaik van­ÖSSZEFOGLALÓ Belgrád/Podgorica/Washington. Polgári engedetlenségi kampányt hirdetett és tiltakozó nagygyűlések­re hívott fel a Szerbiai Demokrati­kus Ellenzék (DOS) tömörülés a múlt heti jugoszláv választásokon elért eredménye - elsősorban is a hivatalosan nem elismert elnökvá­lasztási győzelme - védelmében. A felhívást Zoran Djindjics, a 18 ellen­zéki pártot tömörítő szövetség egyik vezetője tette közzé a pártve­zetők belgrádi tanácskozása után. A jugoszláv választási bizottság ugyanis nem ismeri el Vojislav Kostunica DOS-elnökjelölt elsőfor­dulós győzelmét, amelyet a DOS sa­ját adatai alapján biztosra vesz. A bizottság szerint Kostunica csak a voksok közel 49 százalékát kapta nak a közvélemény tájékoztatása területén. Tony Blair, a valutaunió­ból önszántából kimaradt legna­gyobb EU-tagállam, Nagy-Britannia kormányfője csalódottságának adott hangot a dán referendum eredménye miatt. A kormányzó brit Munkáspárt szintén népszavazást ígért a valutauniós csatlakozást egy­előre zömmel ugyancsak elvető brit választóknak, de erre 2-3 éven belül nem kerül sor. Párizs különösebb dramatizálás nélkül egyszerűen nyugtázta a népszavazás elutasító eredménét. Lionel Jospin francia miniszterelnök kifejtette: a „dánok, szuverén nemzetként meghozták saját döntésüket, de az ő szerepük meg, fő választási ellenfele, Slobo­dan Müosevic jugoszláv elnök pe­dig 38,6 százalékot, így második fordulót kell kiírni. Mint,Djindjics utalt rá, egyetemi karok, iskolák, munkahelyek megbénítását terve­zik, s az ellenzéki vezetők éjjel­nappal tartó nagygyűlésekre is fel­hívták a lakosságot. Jugoszláv el­lenzéki vezetők azt mondták, hogy elküldték Oroszországnak az el­nökválasztáson aratott győzelmük bizonyítékait. A DOS a szavazóhe­lyiségekben készült jegyzőkönyvek másolatainak megküldésével tájé­koztatta a vezető orosz tisztségvise­lőket választások eredményeiről, mert úgy vélik Moszkvának kulcs­szerepe lehet a jugoszláviai válság megoldásában. Közben Milo Djukanovics, Montenegró Nyugat­barát elnöke kilátásba helyzete, az európai gazdaságban nem képez túl nagy súlyt, ezért nem hiszem, hogy kimaradásuk az euróöve- zetből problémát okozhatna”. A dán lapok csaknem egyhangúan elítél­ték a dán népet, amiért többsége is­mét nemet mondott az euróra. „Szerencsétlenség történt. A nép- szavazási eredmény B-listárá ítéli Dániát az Európai Unióban” - véli a konzervatív Berlingske Tidende. Az újság szerint a népszavazás miatt Dániának ezentúl sem lesz befolyá­sa arra a pénzügypolitikára, és a népszavazási eredmény „a nemzeti érdek szempontjából fontos több más területen is korlátozza szuvere­nitásunkat.” hogy népszavazást tartanak a ki­sebbik jugoszláv tagköztársaság függedenségéről, amennyiben a belgrádi koalícióban részt vevő, Montenegróban ellenzékben lévő Szocialista Néppárt (SNP) bármifé­le szövetségre lépne szerb pártok­kal. Djukanovics annak a vélemé­nyének adott hangot, hogy a mon- tenegróiak túlnyomó, 80 százalék feletti többsége sohasem fogadna el Montenegróval szemben ellenséges belgrádi politikát, függetlenül at­tól, hogy az diktatórikus vagy de­mokratikus köntösben jelentkezne- e. Bili Clinton amerikai elnök írásos nyilatkozat formájában távozásra szólította fel a jugoszláv államfőt: „itt az ideje, hogy Milosevics eleget tegyen a szerb nép felszólításának, és lemondjon, utat engedve a békés demokratikus átmenetnek”. Prága. Összesen 889 személyt, köz­tük 360 külföldi állampolgárt tar­tóztatott le a cseh rendőrség a keddi prágai utcai zavargások miatt - kö­zölte a Mladá Fronta Dnes című na- püap. Kedden mintegy 15 ezer em­ber tüntetett Prágában a Nemzetkö­zi Valutaalap és a Vüágbank ellen. A tüntetés utcai zavargásokba torkol­lott. Bűnvádi eljárást húsz személy ellen indítottak, s a 18 külföldi kö­zött hét magyar állampolgár is van, akiket hivatalos közeg elleni erő­szakkal vádolt meg a vizsgálóbíró. A cseh rendőrség 129 külföldit utasí­tott ki az országból, köztük az eddi­gi információk szerint két magyar állampolgár van. Az összecsapások MTI-HÍR Jeruzsálem/Gáza. Öt palesztin vesztette életét a kelet-jeruzsálemi Templomhegyen, miután gumilöve­dékekkel és állítólag éleslőszerrel is tüzelő rohamrendőrök törtek be a Mecsetek terére, hogy szétoszlassa­nak több száz kődobáló palesztint. A halottak száma még nem végle­ges, a palesztin sebesültek száma el­érheti a kétszázat. A kövektől meg­sérült több tucat rendőr is, három súlyosan, és a sérültek között van a város rendőrfőnöke. Az erőszakos cselekmények a hírek szerint úgy kezdődtek, hogy a két fő mecsetnek Ungvár. Egy tekintélyes ungvári hetilap szerint kritikussá vált a kár­pátaljai Bereg-vidék népesedési helyzete, mivel az ukrajnai ma­gyarság zömét átfogó Beregszászi járásban nyolc éve egyfolytában többen halnak meg, mint ahányan születnek. A Szribna Zemlja Feszt újság által közzétett adatok szerint 1990-nel kezdődően az idei év szeptemberéig Ukrajna egyetlen magyar többségű járásában 10 293 csecsemő született, miközben az elhunytak száma 10 810 főt tett ki. A lap jóslata szerint nem lesznek MTI-HÍR Budapest. Az Esztergom-Párkány közötti Duna-híd újjáépítésének ki­vitelezői szerződését várhatóan ok­tóber 6-án írja alá Budapesten a ma­gyar és a szlovák közlekedési mi­niszter a tendergyőztes Ganz- Közgép-Inzinierské stáby magyar­szlovák konzorciummal - közölte Dobosi Tivadar, a Komárom-Eszter- gom megyei Állami Közútkezelő Kht. igazgatója. Szántó János, a Ganz Acélszerkezet Rt. vezérigazga­tója elmondta: a kivitelezés több mint 70 százalékát az acélszerkezet elemek legyártása és beépítése teszi ki, amelyet a két magyar társaság végez el. A kassai cégre marad min­után a prágai kórházakban töbl mint 600 személynek nyújtottak or vosi ellátást és segítséget. A sérülé sek miatt 10 rendőr és 10 tüntető to vábbra is kórházi kezelésre szorul. P tanácskozás résztvevői közül kéi személy sérült meg - egy japán kül dött, illetve egy orosz miniszter szóvivő. Mindketten a figyelmezte­tések ellenére is kimentek a Kong­resszusi Központ elé, ahol kővel ta­lálták el őket a tüntetők. A károk fel­mérése még nem zárult le, de előze­tes becslések szerint néhány tízmil­liós kár keletkezett, csak a főváros 11-ik kerületében 7,5 millió korona értékben. Tegnap a globalizáció el­lenzői békés tüntetést szerveztek Csehország spanyol és német nagy- követsége előtt. helyet adó Templomhegyről a mu­zulmán hívők a déli ima után kövek­kel dobálni kezdték a tér alatti Sira­tófalnál imádkozó zsidókat, akik a szombatról és a mostani zsidó újév­ről emlékeztek meg. Az arabok a tér kapuinál őrt álló rendőröket is do­bálni kezdték, s azok ezt követően nyomultak be a térre. Jasszer Arafat palesztin vezető telefonon felhívta Ehud Barakot, és elítélte az!t a halá­los kimenetelű reggeli incidenst, amelyben egy palesztin rendőr Kalkilijában, a palesztin és izraeli te­rületet elválasztó határon rálőtt iz­raeli határőrök gépkocsijára, egy iz­raeli katona halálát okozva. jobbak ennek az évnek a népesedé­si mutatói sem: az idei év első felé­ben Beregszász környékén az élők sorából különböző okok miatt 522- en távoztak, de csak 374-en szület­tek. Különösen aggasztónak találja a demográfiai helyzetet a bereg­szászi járási közoktatási osztály, mivel évről évre gyorsan csökken a beiskolázott gyermekek száma. Az idén a járásban 1000 első osztályos ült be az iskolapadokba, míg tavaly még 1128, tavalyelőtt pedig 1200. Az előrejelzések szerint két év múl­va már csak 876-an, 2003-ban pe­dig mindössze 851-en lesznek az első osztályokban. den egyéb építészeti munka. Az Eu­rópai Unió jóváhagyott a híd építé­sére 10 millió euró összegű Phare támogatást, ami a beruházás teljes költségének több mint felét fedezi, a fennmaradó részt a két érintett or­szág finanszírozza. Szántó közölte: a kivitelezői szerződés aláírása után a Ganz és a Közgép Unió Rt. a szlo­vák vállalattal kialakítja az újjáépí­tés munkaprogramját. Ezután leg­később október végén a magyar cé­gek elkezdik az acélszerkezet gyár­tás műszaki előkészítését, míg a szlovák társaság belefog a helyszíni munkálatokba. A helyreállított hi­dat a tervek szerint a jövő év vége előtt adják át, ezt a nyertes konzor­cium pályázatában vállalta. Harminc dollár alá esett a nyersolajár a csúcsértekezleten tett ígéretek hatására Az OPEC az adópolitikát bírálja Montenegró kilátásba helyezte, hogy népszavazást tartanak a függetlenségről DOS: kampány és tájékoztatás Rohamrendőrök törtek rá több száz kődobáló palesztinra Halál a Mecsetek terén Kritikus a kárpátaljai Bereg-vidék népesedési helyzete Aggasztó mutatók MTI-HÍR A Mária Valéria hidat a jövő év vége előtt átadhatják Aláírásra váró szerződés Haider: a jelölteket csak a vámunió után kell integrálni Megállj t a tárgyalásnak! MTI-HÍREK Caracas/London. A Kőolajexpor­táló Országok Szervezetének (OPEC) állam- és kormányfői a fej­lett ipari országokat - a magas üzemanyagadókat és az olajfino­mítók renyhe termelését - tették felelőssé a magas olajárakért, és hangsúlyozták, hogy az adósságok nagyobb veszélyt jelentének a vi­lág szegényebb országai számára, mint a drága olaj. Az OPEC vezetői caracasi csúcsértekezletükön hatá­rozottan cáfolták, hogy veszélyez­tetnék a világgazdasági növeke­dést és a fejlett ipari országok adó­politikáját bírálták. A Szaúd-Ará­bia vezette OPEC-re nagy nyomás nehezedik a fogyasztó országok részéről, hogy növeljék a kiterme­lést és enyhítsenek a magas ener­giaszámlákon. Az OPEC nem zsa­rol senkit, s nem oka a szegénység­nek - mondta Hugo Chávez vene­zuelai elnök. Az OPEC célja elfo­gadható és stabil áron szállítani olajat, miközben erősíti az együtt­működést az olajkartellen kívüli termelőkkel és a fogyasztó orszá­gokkal a piac stabilizálása érdeké­ben - hangsúlyozta az államfő. A kartell tizenegy tagállama a világ olajkereskedelmének kétharma­dát, a vüág olajtermelésének 40 százalékát adja, és ezekben az or­szágokban található a világ olaj­készleteinek döntő része. Az OPEC caracasi csúcsértekezletén tett sza- údi termelésemelési ígéret, s az iraki export leállásának esélyét cá­foló nem hivatalos bejelentések hatására 30 dollár alá gyengült a nyersolaj a csütörtöki zárásra a londoni kereskedésben. A londoni nemzetközi olajtőzsdén a szabad­piaci alaptípusnak tekintett északi­tengeri Brent olajféleség hordója novemberi lekötésre 1,26 dollárral gyengülve 29,28 dolláron zárt. A piacon erősödik a meggyőződés, hogy a termelő országok jóvoltá­ból lesz elegendő olaj, elkerülhe­tők a téli hiányok. MTI-HÍR Klagenfurt. Az Európai Unió és a belépni szándékozók között folyó csatlakozási tárgyalások leállítása mellett foglalt állást Jörg Haider, a szélsőjobboldali kijelentései miatt hírhedtté vált osztrák politikus. Klagenfurti sajtóértekezletén Hai­der úgy nyilatkozott, előbb vám­uniót kellene létesíteni a tagjelöl­tekkel, és csak ezután integrálni őket - fokozatosan - politikailag is. Ez esetben szerinte a legfejlet­tebb tagjelöltek átmeneti időszak­ok szükségessége nélkül illeszked­hetnének az EU-ba. Haider úgy vélte, hogy a dán eurónépszava- zást is figyelmeztetésként kell te­kinteni, amely egyebek között a kis EU-államok lakosságának bizal­matlanságát tükrözi az egyre gő­gösebb brüsszeli bürokráciával szemben.

Next

/
Thumbnails
Contents