Új Szó, 2000. szeptember (53. évfolyam, 202-225. szám)

2000-09-23 / 219. szám, szombat

10 Családi Kör ÚJ SZÓ 2000. SZEPTEMBER 23. HETI RECEPT Tálaláskor a formákat desszertestálkára borítjuk, és a tetejéről óva­tosan lehúzzuk a fóliát Ajánlatunk Gyümölcskrém formában Hozzávalók: 2 dl joghurt, 2 dl tejszín, 2 evőkanál méz vagy édesítő, 2 darab kivi, 1 dl tej, 1 evőkanál zselatinpor, 1 teáskanál reszelt citromhéj. Elkészítése: A tejszínt kemény habbá verjük, és a hűtőszek­rénybe tesszük. A kivit meghá­mozzuk, és vékony karikákra vágjuk. Négy karikát félrete­szünk, a többit villával összetör­jük. A joghurtot a mézzel és a reszelt citromhéjjal simára ke­verjük, majd hozzáadjuk a kivipépet is. (Ha édesebben sze­retjük, több mézet vagy cukrot tegyünk bele.) A tejszínhabba nagyon óvatosan beleforgatjuk a gyümölcsös joghurtot, és is­mét betesszük a hűtőszekrény­be. A zselatint kis lábaskába szórjuk, majd ráöntjük a tejet. Néhány percnyi áztatás után a lehető legkisebb lángra tesszük, és folyamatosan kevergetve ad­dig melegítjük, amíg folyékony nem lesz. Hagyjuk, hogy lan­gyosra hűljön. Közben kis for­mákat előkészítünk, vagyis a formát folpack fóliával úgy bé­leljük ki, hogy lelógó pereme is legyen. (Bármilyen forma lehet, akár vizespohár vagy teáscsé­sze, a képen kis kugíófformákba került a krém.) A keverékbe óvatosan beleforgatjuk a tejes zselatint. A formák aljára te­szünk egy-egy karika kivit, erre pedig azonnal, evőlkanállal rá­osztjuk a krémet. Gyorsan kell adagolnunk, mert hamar der­med! Legalább fél napra behűt- jük. (Eperrel vagy más gyü­mölccsel is készíthetjük, pénz­tárcánktól függően. A kivi nem baj, ha már puha, úgyis össze kell tömünk.) Segítünk Hogyan szegjük fel a szoknya alját? ♦ A szoknya felszegendő hosszát jelöljük fel egy gumi szívóko­rongra: tegyük a szívókorongot fejjel lefelé a padlóra, jelöljük ki a megfelelő hosszt, így körbe fordulva egyenletesen jelöl­hetjük ki a felszegendő szegélyt. A korongot nem kell fogni, mindkét kezünket használhatjuk, akár férceléshez, akár a sza­bókrétával való megjelöléshez. Hogy könnyebb legyen a cérnát befűzni ♦ Ha egy kevés hajlakkot vagy keményítőszert szórunk az uj­júnkra, és a cérnát ebben megforgatjuk, megkönnyíti, hogy a cérna pontosan beletaláljon a tű lyukába. Hogyan tároljuk a varróeszközöket? ♦ A különösen vékony, finom vagy hosszú tűket tartsuk egy régi hőmérőtokban, úgy tegyük a varródobozba. ♦ A biztosítótűket tűzzük sorba egy tiszta új pipaszurkálóra vagy hústűre, azután csavarjuk össze köralakúra. A biztosítótűk nem kallódnak el, és bármikor levehetjük róla. (Egy műanyagbevonatú drót is elegendő: a két végét hajlítsuk meg, s így akasszuk össze!) ♦ Tartsunk a varrókosárban egy kisebbfajta mágnest, és erre gyűjt­sük a varrótűket és a gombostűket. Nem potyognak le a földre, de ha mégis megesik, a mágnes pülanatok alatt megtalálja. Speciálisan szabott darabokkal lehet korrigálni az alakot, el lehet tüntetni az előnytelenségeket Az önbizalom is gyógyít FELDOLGOZÁS A középkorú és idősebb nők közül minden negyedik számíthat arra, hogy a csontrit- mmmmm kulás miatt megvál­tozik alakja. Csök­kenhet a testmagasság, hajlott le­het a hát, eltűnhet a korábban kar­csú derék, a has előboltosul. A gerinc alakváltozásának „köszön­hetőek” ezek az elváltozások, mivel meglazulnak a gerinctartó izmok, szalagok és a hasfal izomzata. Egy kis odafigyeléssel továbbra is csino­sak maradhatnak a csontritkulás­ban szenvedők. Most nekik muta­tunk egy-két öltözködési ötletet. Speciálisan szabott darabokkal kor­rigálni lehet az alakot, a hát nem látszik görbének, hosszabbnak tű­nik az alak, és a legfőbb, hogy a megfelelő ruha újra önbizalmat ad viselőjének. Különböző típusú és akatú nőknek ajánlott modelleket mutatunk be, melyek közül ki-ki a megfelelőt választhatja. Ha az erős mellhez egyre jobban görbülő hát is társul, elöl hátul gömbölyű, gombócszerű lesz a felsőtest. Ezt a hibát lefelé erősen bővülő kötényruhával lehet kor­rigálni. Hátul a bőség szabadon lebeg, elöl pedig, mell alatt az ol­dalvarrásnál kibújtatott megkö- tős övvel kell összefogni. A normál termetű, görbülő hátú, rossz tartásúaknak ajánlott a kabát­ruha, melyenk duplán szabott a há­ta, legombolt váll-lappal, műit a ka­tonakabátoknál. Ez eltereli a figyelmet a görbe hátról. Alatta egyenes vonalú ruha is viselhető, de jobb a hátul kis­sé bővített trapéz vonalú. Amikor nem görbül a hát, csak rövidül, mert a csigo­lyák összecsúsznak, egybe­szabott ruhát kell viselni. Sa­ját anyagából lazán öv is köt­hető rá, de nem szorosan és kissé a derék fölé, mintha empirvonalú lenne, ezzel le­het leplezni a „felcsúszott” és megvastagodott derekat. Két sikeres modellnek a sza­básmintáját is mellékeljük. Az egyik a pelerin „nővére”, a teljes körből szabott körgal­lér, mely nagyon könnyen el­készíthető. Hossza az anyag szélességétől függ. Nincs raj­ta mellvarrás, övvel több vál­tozatban viselhető. A másik modell a lapmel­lény. Mindkét szabásminta ötször ötcentis négyzethálóra ké­szült, varrásszélesség ráha­gyás nélkül, 420-es termetre, kilencvenes mellbőségre, de a lapmellény bősége a dere­kában fűzött gumival és megkötővel szabályozható, a pelerin viszont minden mé­retre jó, és a hossza kívánság szerint változtatható. A TERMÉSZET AJÁNDÉKA A fokhagyma, a modern ember gyógynövénye Ki ne ismerné a fokhagymát (Allium sativum)? Ennek ellené­re kevesen alkalmazzák betegség megelőzésére és gyógyítására. Gyűjteni a növény hagymáját kell, mégpedig akkor, amikor már elszáradt a szára, a medve­hagymánál (Allium ursinum) a zöld leveleket. Ez utóbbi csak he­gyes vidékeken terem, éppen olyan gyógyhatása van, mint a fokhagymának. Fő hatóanyaga az alliin, amely roncsoláskor aktív fitoncid hatású allicinné alakul. Ez a növényi anti­biotikum nagyon aktív, hiszen hat az arany stafilokokkusra is, amely a mandula-, vese- és reumatikus gyulladások egyik okozója is lehet. A fokhagymában kénes illóolaj (0,1-0,4%), Bl-, B2-, C-vitamin, jód, szaponinok és flavonoidok ta­lálhatók. Gyógyászati felhasználása: ♦ Véd a rák ellen, mert megöli a legagresszívebb gombapenészt, a Candida albicanst is, amely több komoly betegség okozója. ♦ Csökkenti a magas vérnyomást, de inkább a megelőzésnél, a beteg­ség kialakulásánál van jelentősé­ge. Hosszan tartó magas vérnyo­más esetén már nemigen segít, il­letve segít, csak nem pótolja az or­vos által felírt gyógyszereket. A megelőzésnél úgy segít, hogy nem engedi a zsíros plakkok lerakodá­sát az ütőerekben az érizom és a belső hártya (intima) közé. Abban az esetben, ha már vannak lerakó­dások, csak az adag emelésével szabad alkalmazni, ellenkező eset­ben sok plakk szabadulhatna fel, ami embóliaveszélyt okozhat. A gyógynövények, ez az összes töb­bire is értendő, nem szakszerű al­kalmazása veszélyes is lehet! ♦ Rendszeres alkalmazásával meg lehet előzni a vérrögök kép­ződését, mivel nem engedi, hogy a vérlemezkék összetapadjanak, s így az infarktus megelőzésénél is szerepe ván. ♦ Az érelmeszesedés elleni teakeve­rékek mellett ajánlatos alkalmazni nyersen vagy kapszula formájában. A kapszulák felülete enteroszolvens réteggel van bevonva, ami azt jelen­ti, hogy csak a belekben oldódik fel, és így nem ingerli a gyomor nyálka­hártyáját, sőt kellemetlen lehelete sem lesz tőle az embernek. ♦ Csökkenti a koleszterinszintet, így hozzájárul az érelmeszesedés és a magas vérnyomás megelőzé­séhez. ♦ Baktérium- és gombaölő hatása révén hozzájárul a vastagbélflóra normalizálásához, így elősegíti a számunkra dolgozó baktériumok szaporodását. ♦ Kis mennyiségben oldja a szél­görcsöket (1-2 gerezd), viszont nagyobb mennyiségben szélgör­csöket okozhat. ♦ Megnyugtatja a gyulladásban lévő lépet. ♦ Ha valahol a szervezetben, pl. a hónaljban, megnagyobbodnak a nyirokcsomók, a fokhagyma rend­szeres alkalmazása után ezek visz- szahúzódnak. Erre a célra jó kom­binálni céklával (vagy a céida ned­vével) és bojtorjángyökérrel. ♦ A medvehagyma leveleit vese­tisztításnál és a szájüregben elő­forduló fehér fájós foltoknál aján­latos alkalmazni. ♦ Gyógyítja a mellekben kialakult csomókat, természetesen nem ön­magában, hanem egy komplex gyógymóddal. ♦ A nagyvárosok lakosainak meg­előzésképpen kellene fogyasztani, mivel elősegíti a nehézfémek (ólom, kadmium) kiürülését. Teát soha ne készítsünk fokhagy­mából, inkább nyersen együnk 1-2 gerezdet naponta többször. Nagyon jó, ha lereszelve langyos tejbe ke­verjük, így naponta 12 gramm fok­hagymát is el lehet fogyasztani. Ha mézzel édesítjük, sokkal kel­lemesebb. Létezik egy népi recept, amely alapján tinktúrát le­het készíteni a fokhagymá­ból, ezt azután emelkedő adagokban alkalmazzák, el­sősorban idős embereknél, ahol a nagy adagolás a fen­tebb említett hatás miatt embóliaveszélyt hozhat ma­gával. Ilyenkor az adagolás a következő: 1. nap 3x1 csepp, 2. nap 3x2 csepp és így tovább, amíg elérik a 3x 25 csepp adagolást, majd visszafelé számolunk. Mellékhatás és mérgezés: az epebántalmakkal küzdők ne­hezen emésztik meg. Szopta­tós anyáknak ne adjuk, mert bekerül az anyatejbe, és a csecsemőnek hasmenést okozhat. Nem ajánlatos nagy adagokban alkalmazni áldott állapotban sem. Dr. Nagy Géza, fitoterapeuta

Next

/
Thumbnails
Contents